Szerdán, az antirasszizmus világnapjának nevezett zsidó teadélutánon ismét kitüntették egymást a nemzetellenes hivatásos rettegők.
Azok, akik fajtajellegesen soha a föld egyetlen népével sem tudtak békésen együtt élni, csak gyűlölködni, uralkodni és gyilkolni, napjainkban pedig beteges, hitvány, torz-korcs megnyilvánulásaikkal igyekeznek lépten-nyomon megnyomorítani, lezülleszteni a magyarságot, felvásárolni és nemzetközi fórumokon feljelentőként ellehetetleníteni országunkat. Önző, elkülönülő, a nemzeti hovatartozást negligáló létformájuk és életvitelük a tőke birtoklásból adódó haszonelvűségre épül, az uzsorakamattal való leigázásra; vallásos népnek mutatják magukat, de lelkük, szívük már rég kiüresedett; gátlástalanul pökhendi, gőgös, öntelt és hedonista felfogásban próbálják elhitetni velünk, hogy bűnös nép vagyunk, bűnhődnünk kell, életünk végéig kártérítést fizetni, vezekelni, meghunyászkodni és eltűrni hangos, félrevezető, hazug magamutogatásukat, elfogadni, hogy a kiválasztottak gondolatrendőrségeként alantas, sunyi módon manipulálják agyunkat, sulykolják gyerekeinkbe: rasszista, fasiszta, náci nép a magyar.
Zoom
Hivatásos rettegők újabb kitüntetett csoportja
Propagandájuk a félrevezetésre, a hazugságra, a becsapásra épül, a modern tudatmódosítás eszközeivel erőltetik ránk a Tel-Aviv-i és New-York-i eligazítások napi üzeneteit. Teszik ezt minden belső meggyőződés és hit nélkül, rideg számítással, kegyetlen módszerekkel, információs és hírközlő fórumaik teljes manipulációs arzenáljával. Tátott szájú, idióta kinézetű médiacelebjeik szóözöne akar rávenni bennünket: ne gondolkodjunk, ne legyen saját véleményünk, ne akarjunk mást, mint amit a nemzetközi erők elvárnak tőlünk. Adjuk fel nyugodtan magunkat, majd ők, az okosok nyerő helyzetbe hoznak minket. Akik másképp akarják közülünk, azt pellengérre állítják, figyeld a Heti Hetesben: magyar közönséggel röhögtetik ki a magyarokat. Mindig akad néhány agymosott hazaáruló, aki jó gojként tapsol nekik vagy beáll közéjük, noha valójában soha nem fogadják be a nem zsidót, csak kihasználják, aztán belerúgnak. Ezért is zsidónak, cigánynak soha se higgyél, egy percig se légy a barátja, becsap és elárul.
Minderre az ünnepi beszéd helyett emlékeztettünk, az ugyanis egy szót sem érdemel, Hanti Vilmos megélhetési antifasiszta elnök azokat a közhelyeket és sablonokat csomagolta be érdekeik szerint, mint amelyekkel az álobjektivitás és áltárgyszerűség megtévesztő szerepkörében tűnik fel esténként az ATV-ben (Alantas Tóra Vállalkozás) a korábbi Radnóti-díjas Kálmán Olga. (Olyan agresszivitással, hogy annak okaként lassan az apenia dolorosa diagnózisára kezdünk gyanakodni.)
A tizenkét idei torzult lelkületű Magyarországon élő tóraolvasó között van "Drágabolgárúr", a magyarellenes uszításáért pénzelt utazó hazaáruló, Donát László evangélikus lelkész, akinek családja minden hazai cionista összeesküvésben benne volt, Czeizel Endre, a dolláros csecsemőkiajánlásról elhíresült üzletember, Kulka János, a fajzsidók szexuális perverzióinak népszerűsítője, a legmodorosabb vágottfarkú versmondó, Keres Emil és még más szerencsétlen és jellegtelen rettegő.

Barát Tamás cionista szervezkedő
A névsorban első helyen szólított Barát Tamás újságíró, médiaoktató neve azért ütötte meg a fülünket, mert a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) tavaly decemberben megválasztott új Etikai(!) Bizottságának elnökéről már írtunk. Barát Tamás (1947. március 1., Budapest, Alpár Magda) a Chemolimpex Külkerskedelmi Vállalat propagandistájaként kezdte pályáját, apja a Déryné Színház gazdasági igazgatója volt. Zsidó elfogultságai okán egyenes volt az útja a hatvanas-hetvenes évek legjelentősebb cionista összeesküvéséhez, a "keddisták" zárt mozgalmának egyik alapítójaként és szervezőjeként. A szervezéshez volt kellő tapasztalata, mert tagja volt a Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapest V. kerületi végrehajtó bizottságának is, ahol sok dicséretet kapott. Székesfehérvárott és Szegeden oktatja a jövő média szereplőit, korábban műsort vezetett a Budapest TV-ben.
Az első után az utolsó megszólalóról. Önmagát felkért hozzászólóként meghatározó a (de a leghosszabban tudósító Népszava által meg sem említett) korábbi Radnóti-díjas Regős István médiacsoport-tulajdonos, ügyvezető (Mix Magazin, Mix Online) fröcsög a magyargyűlölettől, a rasszista nézetek elleni kiállásra hív fel, és egyebek között ezt mondja: "A média a legfontosabb terep. Amíg van. Amíg van Klubrádió Bolgár Gyurival, ATV-nk Kálmán Olgával és a néhány bátor újságíróval, a Népszava Németh Péterrel."

Regős István fröcsögő csaló
Regős néhány nappal korábban, március 14-én a gyűlölködés legalpáribb, leguszítóbb hangján írt véleményt saját internetes portálján: "Márciusban újra alacsonyan szállnak a nyilas nácinak látszó tárgyak. Bűzös trágyát szórnak az országra, rontják a levegőt, egyre nehezebb tőlük lélegzetet venni." Majd folytatja a jobbikos rendezvények részvevőivel: "Nem kellene megvárni, amíg megtörténnek az összecsapások, hanem megtalálni a felbujtókat, a szervezőket, és olyan példásan megbüntetni őket, hogy menjen el a kedvük a jövőben hasonló cselekedetektől. Bár azt írja a magát betyárseregnek nevező nyilasnak, náciknak látszó tárgyakból álló csoport, hogy nem fél a rendőrségtől, hiszen mindenkit úgysem tudnak bevinni. Nagy gyakorlatuk van a rendbontásban, az aljasságban. Ők és egypetéjű agyú, beszélő társaik azok, akik a stadionokat szétverik, felgyújtják a metrókat, és a mindenkori rendőrséget megdobálják, szidalmazzák. "
Ki ez a Regős István? Írtunk már róla is.
Igazi kádercsaládból származik, MSZMP-aktíva, apja a Magyar-Szovjet Baráti Társaság titkára volt. Regős 1984-ben gazdasági-pénzügyi visszaélések, csalás és hazugság miatt volt kénytelen távozni a Magyar Televízióból. Jelenlegi médiatermékeit - mint alacsonyan úszó és fertőző zsidó-szabadkőműves tárgyakat - zsidó szponzorok segítségével állítja elő, de így is olvashatatlanok, eladhatatlanok. Regős két saját nevelésű volt állambiztonsági ügynököt is fel tud mutatni: Berzeviczy Zsoltot és Dalia Lászlót (utóbbi most szakállt növeszt, hátha úgy nem ismerik fel.)
Zoom
Regős dicsérő cikke felesége főnökéről
Regős István médiatulajdonos (akinek egyetemi végzettségéről és doktorátusáról nem tud senki, de használja a doktori címet) megengedi magának azt a gusztustalanságot, hogy saját lapjában saját kezűleg ír dicsérő cikket feleségének főorvos főnökéről. (Felesége főnővér a Honvéd Kórház kardiológiai osztályán.) 

Dalia László szakállt növesztő besúgó
A magyarellenes rendezvényen Hernádi Judit olvasta fel a laudációkat, Bródy János előadta a Lesz még magyar köztársaság című dalát, verset mondott alig érthetően Keres Emil és a magyargyalázásra mindig kapható Gálvölgyi János. 
Az eseményt legutóbb tegnap (március 23.) méltatta a Mix Online a szakállas Dalia László volt besúgó, szerkesztő bizottsági elnök tollából. Ébren tartják a hazaárulók szellemiségét. 
Az ATV további radnótistáival hétfőn este találkozhatnak újra, várja az érdeklődőket az Újságíró Klubba a lopásért jogerősen elítélt Mészáros Tamás, a folyvást a külföldi zsidó szervezetekkel fenyegetőző, jóképű Avar János, és természetesen ott lesz "Drágabolgárúr" is kék fedelű felolvasó füzetével, benne a friss New-York-i eligazítás tételeivel.
Kuruc.info