Akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége, a világnak pedig hozzá kell szoknia a helyzet teremtette új körülményekhez - jelentette ki Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója csütörtöki, online megtartott sajtókonferenciáján Koppenhágában.
Zoom
Hans Kluge (fotó: Alberto Pizzoli/AFP)
Kluge kiemelte Olaszországot, ahol a fertőzés terjedésének görbéje kicsit kevésbé meredekké vált, mindazonáltal leszögezte azt is: korai lenne azt mondani, hogy a járvány ott csúcspontjára ért.
Példa nélkülinek, ám szükségesnek nevezte a számos ország által meghozott, a járvány terjedésének lassítását célzó intézkedéseket. Leszögezte azt is, hogy e rendelkezések nyomán időt nyerhetnek, s elkerülhetik az egészségügyi rendszerek túlzott leterhelését is.
Hozzátette: a kormányoknak és az embereknek fel kell készülniük a járvány nyomán beköszöntött "új valóságra", mégpedig hosszú időre. "Nem sprintről beszélünk, hanem maratonról" - tette hozzá.
(MTI)