A japán kormány kedden elfogadta a koronavírus elleni vakcina ingyenessé tételét biztosító törvénymódosítást. A tokiói kormány azt szeretné, ha a parlament még a jelenlegi, december 5-éig tartó ülésszakban elfogadná a módosítást.
Szuga Josihide japán miniszterelnök korábban azt ígérte, hogy a japán állampolgárok jövőre ingyenesen juthatnak hozzá a koronavírus elleni oltóanyaghoz. A kabinet 671,4 milliárd jent (körülbelül kétezer milliárd forintot) jelölt ki erre a célra.
Tokió az AstraZeneca brit és a Pfizer amerikai gyógyszergyárral kötött megállapodást, és mindkét cégtől 120 millió adag oltóanyagot kap majd, ha meglesz a kész vakcina. Emellett a Moderna amerikai gyógyszergyárral folytat tárgyalásokat további 40 millió adag oltóanyagról.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy tudja, hogy tíz fejlesztő kezdte el koronavírus elleni oltóanyagával a klinikai tesztek utolsó szakaszát. Egyes esetekben súlyos mellékhatásokról érkeztek jelentések, ami miatt ideiglenesen felfüggesztették a kutatásokat. A WHO egyik tisztségviselője szerint előfordulhat, hogy csak 2021 végén lesz kész a vakcina.
A japán kormány szeretne hazai fejlesztésű oltóanyagot is, de a helyi vállalatok még a klinikai kutatások kezdeti szakaszában vannak.
A tokiói kabinet egy másik törvényt is elfogadott, amely lehetővé tenné, hogy 2021 februárja után is karanténba helyezhessék a pozitív vírusteszttel rendelkezőket. A japán kormány idén februárban hozott egy hasonló célú, de mindössze egy évig hatályos döntést.
Japánban eddig 97 552 fertőzöttje és 1723 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins egyetem keddi összesítése szerint.
(MTI)