Leginkább a hozzátartozóknak szerette volna megmutatni a nyíregyházi Jósa András Kórház azt, hogy milyen munka folyik a koronavírusos betegeket kezelő osztályokon. Ezért felvételt készített a kórházukról, ahol 400 fertőzöttet ápolnak. Az intenzív osztály vezetője az ATV Híradónak azt mondta, hogy mindent megtesznek, de annyira sok a beteg, hogy már nem tudják ugyanazt a színvonalat biztosítani, amellyel normális körülmények között sok beteg élete megmenthető lenne.
„Aki testközelből látja, hogy ez a koronavírus milyen tüneteket, milyen elesettséget, milyen gyengeséget okozhat, az komolyan veszi. Azok az emberek, akik kicsit távolabbról szemlélik és nem élik át testközelből a betegség a súlyosságát, azok talán még lazábbak” – fogalmazott Szondi Zita megbízott igazgató.
A filmben orvosok, ápolók, betegek szólalnak meg és mondják el, hogy milyen munka folyik ott, ahol a koronavírusos betegeket ápolják. Szűcs Attila, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa arról beszélt, „egyetlen egy ellátórendszer sem, a magyar sem volt arra felkészülve, hogy a normális betegforgalomhoz képest sokszorosára növekedett betegszámot kelljen ellátni, mint az általános osztályokon, mind az intenzív osztályokon.”
A nyíregyházi kórház főorvosa azt mondta, hogy a magas halálozás nem csak abból ered, hogy egy komoly és sok szövődménnyel járó betegségről van szó, hanem hatalmas a betegek száma.
„Az egészségügyi rendszerre egyszerre óriási mennyiségű súlyos beteg érkezik és ilyen nagy számú beteg ellátása során már nem tudjuk biztosítani azt a rendkívül magas szakmai színvonalat, az intenzív tekintetében azt a komplex intenzív ellátást, amely mellett normál körülmények mellett sok beteg meggyógyulna” – mondta Szűcs Attila.
A főorvos azt mondta, hogy a filmmel senkit sem szerettek volna megijeszteni, de azt szeretnék, ha mindenki megértené, hogy nagyon komoly betegséggel áll szemben az ország, ami rendkívüli feladatokat ró a rendszerre.
A pozitívvá váló betegek 85-90%-ánál a betegség enyhe tünetekkel zajlik. Ugyanakkor 8-10%-ban súlyos állapot alakul ki. Senki nem tudhatja, hogy ki kerül a 8-10%-ba. A tudomány jelenleg nem tudja megmagyarázni, miért van az, hogy valakinél nagyon enyhe tünetekkel zajlik a betegség, valakinél pedig ilyen súlyos, akár halálos formában.