– Nem jókedvünkben jeleztük, hogy március 15-én tüntetni készülünk, hanem azért, mert úgy látjuk, hogy nem hagyott más lehetőséget számunkra a magyar kormány. Azt gondoljuk, hogy nem jók ezek az intézkedések, és az új világrend kialakítását szolgálják a magyar gazdaságot lezáró lépések – jelentette ki Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.
Toroczkai úgy fogalmazott, azt kérik a kormánytól, hogy azt a két javaslatukat, melyeket már korábban is tettek, fogadják meg. Az egyik javaslatuk a járványszolidaritási adó bevezetése. Amennyiben ezt bevezetik vagy a héten bejelentik, hogy megkezdik előkészítését, lefújják a tüntetésüket. Ezeket az adókat elsősorban a gyógyszeripari cégekre, digitális óriáscégekre, mint például a Facebook, a kaszinókra és a multinacionális cégekre vetné ki a nemzeti radikális párt.
– Ugyanis ezek a cégek a koronavírus haszonélvezői – mutatott rá a pártelnök.
Az ebből származó bevételeket a magyar gazdaság megerősítésére fordítanák, és erre kérik a kormányt is, például bérfejlesztésre.
– Szintén azt kérjük a kormánytól, hogy legalább a jelenlegi dél-koreai szintű intézkedéseket vezessenek be, és ne a gazdaság teljes lezárása felé mutató intézkedéseket – mondta Toroczkai.
Kifejtette, Dél-Koreában nyitva lehetne az üzletek, mehetnek a gyerekek iskolába, számos rendezvényt meg lehet tartani, mint fogalmazott, sokkal szabadabb az élet az ázsiai országban. Ennek ellenére sokkal kevesebb a megbetegedések és a halottak száma.
– Tehát ha ezen a héten ilyen irányú bejelentéseket tesz a kormány, akkor készek vagyunk arra is, hogy lefújjuk a március 15-i tüntetésünket, amennyiben nem jelenti be ezeket az intézkedéseket, akkor az utcára fogunk vonulni – zárta gondolatait.
(Magyar Jelen)
Korábban írtuk: