Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács főtitkára közölte, zendülés készül Oroszországban, de ez nem olyan lesz, mint a Wagner csoport Moszkva ellen való menetelése volt idén júniusban.
Zoom
Az Ukrajinszka Pravda szerint Danyilov azt mondta egy interjúban, hogy a zendülés Oroszország szétesésével jár. Állítása szerint Ukrajna már tudja azt is, hogy ki vezeti ezt a zendülést, és mi lesz a forgatókönyve. A politikus utalt arra, hogy szerinte a Szovjetunió 1991-es széteséséhez hasonlít majd az esemény.
Egy kérdésre válaszolva a tisztviselő azt is hozzátette, hogy a nemzetközi partnereik is tudnak erről az egészről, de sokan úgy vélik, az eseményeket még kordában lehet tartani, és Oroszország nem darabolódik fel.
– Én azt mondhatom, hogy senki sem tudja ezt befolyásolni. Oroszországot rákényszerítik a szétesésre, és ez határozottan megtörténik még a mi életünkben. Semmilyen erő nem tudja majd megállítani, mert ez történelmi folyamat – mondta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács főtitkára.
(Pravda - Index nyomán)