A bolgár parlament Ukrajna számára újabb katonai segélycsomagot fogadott el szerdán, amely egyebek között légvédelmi rakétákat és lőszert foglal magában.
A szófiai kormány szerint olyan meghibásodott Sz-300-as rakétákról van szó, amelyeket Bulgáriában már nem tudnak megjavítani.
Az automata fegyverekhez való lőszereket a bolgár belügyminisztérium bocsátja rendelkezésre, amelynél ezeknek már nem veszik hasznát.
A parlament sajtószolgálata szerint az újabb katonai segélycsomagot a jelen lévő képviselők közül 141-en támogatták a kormánypárti honatyák soraiból. Az előterjesztés ellen főként az oroszbarát Újjászületés párt 40 képviselője szavazott, míg a szintén ellenzéki szocialisták tartózkodtak.
Nyikolaj Denkov miniszterelnök június eleje óta hivatalban lévő kormánya augusztus elején döntött arról, hogy szovjet gyártmányú páncélozott szállítójárműveket küld Ukrajnának.
(MTI)