Seymour Hersh amerikai oknyomozó riporter legújabb cikkében arról ír: a CIA szerint Olaf Scholz be volt avatva az Északi Áramlat vezetékek felrobbantására irányuló tervekbe. Amit a német kancellár Hersh kutatásai szerint nem tudott, az az, hogy az akció nem Moszkvának szóló figyelmeztetés volt, mint eredetileg tervezték, hanem Németországot akarták megregulázni.
Zoom
A szándék ugyanis az volt, hogy megakadályozzák Berlint abban, hogy a közelgő télre való tekintettel újra megnyissa a lezárt vezetéket.
A Die Weltwoche cikke szerint a híres amerikai oknyomozó újságíró Joe Biden elnök kormányának egy meg nem nevezett tagjával folytatott beszélgetésekre hivatkozik. Egyértelműen visszautasítja azokat a találgatásokat, hogy a támadást egy bérelt vitorlás jachton egy ukrán csapat hajtotta volna végre, ahogy azt több nyugati médium is állította. Leszögezi:
a terrorcselekményt egyértelműen a Biden-kormányzat készítette elő hónapokon keresztül, majd hajtotta végre.
E szerint Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó már 2021 végén felkérte a hírszerző ügynökségeket, hogy készítsenek terveket az ukrán határon csapatokat tömörítő Vlagyimir Putyin orosz elnök elrettentésére.
– Az ok, amiért az Északi Áramlat vezetékeket választották, nyilvánvaló volt – mondta. A több mint egy tucat földgáz- és olajvezeték közül, amelyeken keresztül Oroszország energiát exportál, az Északi Áramlat volt az egyetlen, amely nem harmadik országokon keresztül vezetett.
– A Fehér Ház azért javasolta az Északi Áramlatot, „mert ez volt az egyetlen, amelyhez hozzáférhettünk, és amely hitelesen tagadható volt. Feltételezésünk az volt, hogy az elnök az Északi Áramlat elleni fenyegetést elrettentő példaként fogja használni a háború elkerülésére – idézi forrását Hersh.
– Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium akkori államtitkárának 2022. január 27-én tett nyilatkozata szerint, ha Vlagyimir Putyin betörne Ukrajnába, „az Északi Áramlat 2 így vagy úgy, de nem készülne el” – jelentette ki.
Két héttel később az amerikai elnök úgy fogalmazott:
Ha Oroszország megszállja Ukrajnát, akkor nem lesz többé Északi Áramlat 2. Véget vetünk neki.
És amikor egy amerikai (nem német) újságíró megdöbbenve kérdezte, hogy ez hogyan működne egy német infrastrukturális projekttel, Biden megismételte:
Meg fogjuk csinálni, ígérem. Meg tudjuk csinálni.
Scholz válasza ugyanerre a kérdésre már homályosabb volt: „Együtt cselekszünk. Teljesen egységesek vagyunk, és nem fogunk különböző lépéseket tenni. Ugyanazokat a lépéseket fogjuk megtenni, és ezek nagyon-nagyon keményen fognak hatni Oroszországra”.
A jelentésnek ezen a pontján a kormányzati forrás azt mondta Hershnek, hogy a CIA meg volt győződve arról, hogy a kancellár beavatott a tervekbe.
Nem sokkal később azonban a Fehér Ház megváltoztatta ezeket a terveket. A robbantás előkészítését folytatni akarták, de elrettentő manőverről már nem volt szó az orosz szándékok miatt. A norvég különleges erők segítségével a robbanószerkezeteket a detonátorral együtt a csővezetékekre erősítették.
Ezt csak szeptemberben aktiválta a norvég haditengerészet egyik repülőgépe, amely egy szonárkészüléket dobott le, amely az impulzust leadta.
Ez megmagyarázná, hogy a robbanás idején miért nem láttak gyanús hajókat a helyszín közelében.
Arra pedig, hogy a bomba miért ilyen későn, szeptemberben robbant fel, az lehet a magyarázat, hogy már nem Oroszországról, hanem Németországról volt szó – mondta a kormánytisztviselő. „Rájöttünk, hogy a két orosz vezeték megsemmisítése nem az ukrán háborúval függ össze” – magyarázta.
Meg akarták akadályozni, hogy Scholz és Németország a közelgő tél és a vezetékek leállítása miatt meghátráljon, és hogy a lezárt Északi Áramlat 2-t újra bekapcsolják.
(Weltwoche - Mandiner nyomán)
Korábban írtuk: