Elon Musk, az X nevű közösségi oldal tulajdonosa tegnap az izraeli parlamentbe (Kneszet) is ellátogatott, ahol a folyosón elcsípte őt Nisszim Vátúri, a Ház alelnöke, aki azt szerette volna megtudni tőle, hogy néhány nappal ezelőtt miért blokkolták az X-fiókját. Musk természetesen semmit nem tudott az esetről, majd igyekezett minél előtt megszabadulni az arcátlan és véresszájú izraeli politikustól – írja a themessenger.com.
Amint azt a Kuruc.info megírta (jellemző, hogy a „magyar” sajtóban egyedüliként) Nisszim Vátúri (Likud), az izraeli parlament, a Kneszet alelnöke az X-re kitett, majd ott blokkolt bejegyzéseiben a többi között ezt írta:
El kell törölni (értelemszerűen a föld felszínéről – H. J.) a Gázai övezetet.Egyetlen gyermeket sem hagyhatunk ott, s végül az összes ottmaradottat el kell onnan űzni, hogy ne lehessen ott újjáéledésük.Mindet el kell űzni.Ha már az egyiptomiak annyira aggódnak értük, fogadják őket zöld pántlikával átkötött celofánba csomagolva! (Az önvédelemre feljogosított zsidók egy elképzelése szerint a Gázai övezet 2,4 milliós lakosságát kitelepítenék az egyiptomi Sínai-félszigetre – H. J.)Fel kell perzselni a Gázai övezetet most! Ennél kevesebbet nem szabad tennünk.
Bejelentés és kivizsgálás után Nisszim Vátúri fentebb idézett bejegyzéseit az X blokkolta, amire válaszként az antiszemita karikatúrába illő izraeli politikus minden rendelkezésére álló fórumon elkezdte antiszemitázni a blokkolásról nyilván semmit nem tudó Elon Muskot. Más szóval, még a hücpe (pofátlan) politikusnak állt feljebb.
Elon Musk a háborús bűnös Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök meghívására tegnap az izraeli parlamentbe is ellátogatott, ahol a „tisztelt ház” alelnöke személyesen is, ezúttal azonban már antiszemitázás nélkül megkérdezte Muskot, hogy vajon miért blokkolták az X-fiókját.
De a kérdést megelőzte az, hogy az irodájából kilépő Vátúri alelnök a Kneszet folyosóján Musk után ered, kezet nyújt neki, s egyben kéri a fotósokat, hogy örökítsék meg a jelenetet. Mindez egy női mosdó bejárata előtt történt.
Jáír Lévi, a Báhádréj Hárédim ortodox vallásos lap újságírója egészen közel állt Muskhoz és Vátúrihoz, s ezért a kettőjük közt lefolyt halk párbeszédnek fültanúja lehetett, s az elhangzottakról be is számolt az X-fiókján. Az izraeli parlament alelnöke szép halkan megkérdezte Musktól, hogy miért blokkolta őt a Twitteren. Musk erre azt válaszolta: azt sem tudja, hogy miről van szó – majd kínos, erőltetett hahotázás közepette igyekezett minél előtt megszabadulni a zsidó alelnöktől.
ניסים ואטורי עושה את האורן חזן. pic.twitter.com/QRSVm8pbWy— Ofir Vinner 🇮🇱 (@__Ofir__) November 27, 2023
Hering J. – Kuruc.info