Az ukrajnai orosz támadás 2022. februári kezdetét követően kivetett pénzügyi szankciók keretében a tágabb nyugati szövetségi rendszer országai az orosz központi bank mintegy 260 milliárd euró értékű külföldi vagyonát helyezték zár alá, hogy ezzel is nehezítsék az orosz gazdaság finanszírozását, Oroszország nemzetközi pénzügyi hálózatokban való részvételét, és bedöntsék a rubel árfolyamát. A pénzügyi összeomlás nem jött el, a vagyon pedig azóta is különböző nyugati számlákon kamatozik. Egészen az idei év áprilisáig, amikor hirtelen felgyorsultak az események.

Ez egyszerre jelenti, hogy az orosz vagyon elkobzása lassan megindult, de azt is, hogy egyelőre nagyon korlátozott mértékben: ez az összeg csepp a tengerben Ukrajna finanszírozási igényéhez képest. Az orosz vagyon felhasználására további tervek is keringenek, ám az egyelőre kérdéses, hogy hajlandók lesznek-e ennél tovább merészkedni az uniós országok.

Mint a legtöbb hasonló lépés, a mostani pénzügyi offenzíva terve is az amerikai kormánytól származik. A Fehér Ház sajtóhírek szerint az év elején – az ukrajnai támogatást övező belpolitikai viták közepette – kezdte el a vagyon kisajátítására kapacitálni a hét nagy fejlett gazdaság, a G7-csoport tagjait és az Európai Uniót. A tervet eddig a hetesből Kanada és az Egyesült Királyság kormánya biztosította támogatásáról, Európa azonban óvatosabb.

Ennek az egyik prózai oka, hogy az EU számára sokkal nagyobb a tét. A zárolt orosz vagyon döntő része az uniós tagállamokban hever, míg az Egyesült Államokban zárolt orosz állami vagyon néhány milliárd eurót tesz ki a 260-ból. Moszkva az Ukrajnához tartozó Krím félsziget 2014-es visszafoglalása után tudatosan készült a pénzügyi háborúra, és folyamatosan csökkentette amerikai kitettségét, ami jelentősen csökkenti a REPO-törvény erejét.

A vagyon elkobzása mellett számos további szakmai és politikai érv is felmerül. Az ügy fő ellenzői közé tartozó európai jegybankárok egyik fő problémája, hogy a jegybanki tartalékvagyon központi szerepet játszik a nemzetközi pénzügyi stabilitás fenntartásában, a valuta- és fizetésimérleg-válságok elhárításában és kezelésében. A tartalékok elkobzása olyan precedenst teremtene, amely mélyen aláásná a jelenlegi tartalékrendszer fenntartásához szükséges bizalmat, ebből fakadóan pedig a globális pénzügyi rendszer működését is. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke például arra figyelmeztetett, hogy a tartalékvagyon elkobzása és felhasználása „felrúghatja azt a nemzetközi rendet, amelyet védeni akarunk, és amelynek betartását elvárnánk Oroszországtól”.

Egy kapcsolódó dilemma, hogy a vagyon kisajátítása súlyos gyakorlati pénzügyi hatásokkal járna. A dolog azt az érzést keltené az Európával és a tágabb nyugati szövetségi rendszerrel politikailag hadilábon álló országok befektetőiben, hogy pénzük nem feltétlenül van biztonságban Európában. Erre hivatkozva harmadik országok népes csoportja lobbizik az EU-nál a terv ellen, Szaúd-Arábiától Indonézián át Kínáig. A bizalom megingása a félelmek szerint hosszabb távon csökkentené az EU-ba áramló közel-keleti vagy kínai tőke mértékét, sőt akár jelentős tőkekimenekítéshez is vezethetne.

További probléma a manőver jogszerűsége. Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter szerint az összeg kisajátításának nincs jogalapja; olasz kollégája, Giancarlo Giorgetti pedig úgy fogalmazott, „nehéz és összetett dolog” lenne megfelelő jogi indoklást fűzni. Az egyik probléma az állami szuverenitás, illetve a végrehajtás alóli immunitás kérdése: a nemzetközi jog szerint nem lehet csak úgy elkobozni más szuverén államok vagyonát, és a kivételes esetek köre relatíve szűk.

Egy kapcsolódó gond, hogy ugyan a jogszerűség általában mérsékelt szerepet játszik az állami megfontolásokban, amikor alapvető geopolitikai és biztonsági érdekek forognak kockán, de az európai jogállamokban az államhatalom feletti korlátok fényében bármit még nemzetbiztonsági indokkal sem lehet megtenni – főleg, ha a lépés célpontjai jó ügyvédekkel rendelkeznek. Ezt jelzi az az áprilisban lezárult ügy, amelyben az Európai Unió Bírósága mentesített két orosz oligarchát az uniós szankciók alól, miután megítélése szerint az Európai Bizottság nem bizonyította kielégítő mértékben, hogy tevékenységük közvetlenül hozzájárult Ukrajna lerohanásához.

Ennek fényében könnyen elképzelhető, hogy a tartalék elvétele szövevényes jogi ügyekbe torkollna, amelyek nem biztos, hogy az európai intézmények és tagállamok győzelmével zárulnának. Az EU geopolitikai erejének pedig az adná a legnagyobb pofont, ha saját bíróságai kaszálnák el nemzetközi politikai érdekérvényesítését.

Akárcsak a fegyverszállítások, a pénzügyi háború esetében is fontos elem az orosz megtorlástól való európai félelem. Bár az elmúlt két évben számos európai cég jelentős veszteségek mellett is otthagyta az orosz piacot, a Raiffeisen vagy az OTP láthatóan nem nagyon akar szabadulni orosz üzletétől és tőkéjétől, és az európai kormányoknál is befektetései védelme érdekében lobbizik.

A fenti aggályok miatt az európai tervek kiindulópontja az volt: hogyan lehet Ukrajnát támogatni a pénzből a tőke megbolygatása nélkül.

Egy, Ukrajna, Amerika és Belgium által is támogatott terv arról szólt, hogy az orosz tartalékot fedezetként használják fel. Ukrajna jelenleg nem tud piaci finanszírozáshoz jutni, miután a háborúban álló, külső pénzügyi támogatás nélkül életképtelen országnak magánbefektető nem adna pénzt. A piaci szereplők ugyanakkor vélhetően jóval nagyobb érdeklődést mutatnának az ukrán adósság iránt, ha Kijev képes lenne fix fedezetet nyújtani államkötvényeihez, például az orosz devizatartalék formájában.

Egyelőre ugyanakkor ez a terv sem ment át, mert számos újabb komplikációt szülne. Például nem világos, mi történne az orosz vagyonra felvett, vélhetően évtizedes futamidejű kölcsönökkel, ha véget ér a háború, békét kell kötni Oroszországgal, és ennek keretében a jegybanki vagyont is vissza kell majd szolgáltatni.

Egy másik verzió, amellyel az amerikai kormány állt elő, hogy a szövetséges országok bocsássanak ki adósságot mintegy 60 milliárd dollár értékben, ezt adják át Ukrajnának, és a jövőben az orosz jegybanki tartalék hasznából törlesszék az összeget. Ebben a konstrukcióban egyrészt alacsonyabb kockázat és így kamat mellett lehetne pénzt szerezni, másrészt Kijev rövid idő alatt juthatna jelentős összeghez, amelyre a háború állásának fényében nagy szüksége van.

Ám ez esetben is felmerül, hogy mi lenne a pénzzel, ha a háború véget ér, ahogy az is, hogy kit terhelne a felelősség, ha a jövőben a nyugati kamatok – és így az orosz hozamok – csökkenése esetén a hozam nem fedezné az adósságtörlesztés költségét.

Ennek fényében az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői egyelőre egy minimális tervvel álltak elő. Ez arról szól, hogy az orosz vagyon hasznát fölözik le, amelyet a 2021-ben az EU katonai vagy védelmi vonatkozású külső tevékenységének fedezésére létrehozott, azóta elsősorban Ukrajna támogatására használt, márciusban 5 milliárd euróval megtoldott Európai Békekeretbe csatornáznának. A pénz 90 százaléka fegyverbeszerzéseket finanszíroz majd, 10 százaléka nem katonai jellegű támogatást nyújt Ukrajnának. A jelen kamatkörnyezetben évi 3-5 milliárd euróra számítanak, amit segít kontextusba helyezni, hogy Ukrajna idei külső finanszírozási igényét a Nemzetközi Valutaalap 40 milliárd dollárra becsülte.

Ezen megoldás átnyomása sem volt egyszerű. Az egyik probléma a vagyon eloszlásának Európán belüli egyenlőtlensége volt. A 260-ból 190 milliárd Belgiumban, az Euroclear pénzügyi szolgáltató számláin hever, ahol idén februárig mintegy 4,4 milliárd euró hasznot és egymilliárd eurós adókötelezettséget termelt.

Erről a pénzről a belga hatóságok nehezen akartak lemondani. A belga kormány ugyan közölte, hogy a haszonra kivetett adót Ukrajnának szánt fegyverekre költi, más EU-s tagállamok ezt olcsó könyvelési trükknek tartják. Ezen álláspont szerint a belgáknak hatalmas szerencséjük volt, hogy az ölükbe hullott az extra adóbevétel, és tisztességtelen a szankciók járulékos hasznából kimaradó tagállamok felé, hogy a belga kormány Ukrajna kétoldalú támogatásaként számolja el ezeket az összegeket. Belgium végül párhetes huzavona után belement, hogy a pénzt bedobja a közösbe, és az Euroclear marzsát is hajlandó volt 3-ról 0,3 százalékra csökkenteni. Ugyanakkor az első két éves hasznot egyelőre az Euroclear a kétes jogi helyzet fényében félreteszi, és csak az idei évtől termelődő kamatot adná át. Az első kifizetés a tervek szerint júliusban történhet meg.

A másik gondot az Ukrajna felfegyverzésétől tartózkodó uniós tagállamok jelentették. Ezek közé tartoznak az EU névleg semleges tagállamai, mint Ausztria, Írország, Málta és Ciprus, de sajtóértesülések szerint az ellenzők között volt Magyarország is. Ezen országok kielégítését szolgálja a 90-10 felosztás, amelynek fényében a semlegesek elmondhatják magukról, hogy nem támogatják a fegyverszállítást. Az előzetes megállapodás szerint ezt azzal is nyomatékosítják, hogy az alap katonai felhasználásáról szóló programpont szavazásán tartózkodnak, cserébe nem vétózzák meg a tervet.

A kompromisszumoknak hála az Európai Unió Tanácsában a tagállamok nagykövetei a múlt szerdán előzetesen elfogadták a tervet, amelyet a pénzügyminiszterek tanácsa a tervek szerint hamarosan véglegesen jóváhagy majd.

Ez ugyanakkor nem tett még pontot a tartalékvagyon körüli politikai mozgolódás végére. Az Egyesült Államok szerint a haszon önmagában csepp a tengerben, klasszikus európai félmegoldás, amely nem javítja érdemben Ukrajna fennmaradásának esélyeit. Emiatt Washington amerikai sajtóértesülések szerint a G7 június eleji csúcsán ismét előveszi majd a tőke fedezetként való felhasználásának tervét.

Az amerikai kormány szerint az európai aggodalmak eleve túlzóak: két éve a dollárrendszer végét és egy alternatív globális pénzügyi rend kialakulását jövendölő értékelések kísérték Oroszország pénzügyi szankcionálását és a Swift nevű globális pénzügyi kommunikációs rendszerből való kizárását is, és ugyan vannak jelei a dollár- és euróeszközök térvesztésének, az elmúlt két év mégsem rengette meg a globális pénzügyi rendszert.

Az is felmerül, hogy nem sok értelme van a nyugati önmegtartóztatásnak, amikor Oroszország jóval kevésbé zavartatja magát: a Financial Times európai bizottsági forrásai szerint az orosz elszámolási rendszerben 33 milliárd eurónyi európai pénzügyi vagyon ragadt be 2022 után, amelyet az orosz hatóságok a hazai igazságszolgáltatási rendszer segítségével elkezdtek lassan kisajátítani.

(G7 nyomán)