Észtország rövid hatótávolságú Mistral légvédelmi rakétarendszereket fog szállítani Ukrajnának, ezen belül indítórendszereket és rakétákat is - jelentette be Hanno Pevkur védelmi miniszter.
"Ukrajnának sürgősen légvédelmi eszközökre van szüksége, hogy el tudja hárítani Oroszország brutális támadását. Közvetlenül Észtország biztonsági érdekeit szolgálja, hogy szövetségeseivel közösen ehhez hozzájáruljon" - hangsúlyozta Pevkur.
A védelmi tárca vezetője további információkat nem osztott meg a fegyverszállítmányról, csak annyit árult el: úgy állították össze a segélycsomagot, hogy "Ukrajna abból maximálisan profitálhasson, anélkül, hogy az észt hadsereg harckészültségét ez korlátozná". Az észt készleteket a lehető leghamarabb pótolni fogják - tette hozzá.
Az észt védelmi miniszter március 21-én közölte, hogy országa 20 millió euró értékű fegyverszállítmányt küld Ukrajnának.
(MTI)