Az ukrán elnök egy kijevi sajtótájékoztatón közölte, hogy a kurszki bevonulást "megelőző jelleggel" indították, célja pedig az, hogy megakadályozzák az orosz haderőt az ukrajnai Harkiv és Szumi városok elfoglalásában - írja az Euronews.
Csapataik egyre nagyobb területet foglaltak el Kurszkból, miközben egyre mélyebbre törnek be Oroszországba – mondta éjszakai videóüzenetében az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij három kilométeres előre nyomulásról beszélt, illetve arról, hogy egységeik átvették az irányítást további két település felett.
Zoom
Egyelőre erősen kétséges, hogy a kurszki erőforráségetés megéri-e Zelenszkijéknek (kép: Newsweek / Getty Images)
Zelenszkij előzőleg a függetlenség napján Kijevben tartott beszédében azt mondta, hogy Ukrajna célja az ország „területi integritásának” helyreállítása – hozzátéve, hogy az orosz megszállóknak ki kell vonulniuk Ukrajnából.
A sajtónak az ukrán elnök vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a kurszki behatolást azért indították, hogy megakadályozzák Szumi város elfoglalását, amire az oroszok készültek.
Nagy különbség, hogy a kurszki hadműveletet mi megelőző jelleggel indítottuk, nehogy elfoglalják a városunkat, és sikerült is megelőzni őket
Orosz légicsapás okozta a Reuters biztonsági tanácsadójának a halálát
Mindezekről az ukrán elnök azután beszélt, hogy vasárnapra virradóra meghalt egy a Reuters hírügynökségnek dolgozó brit biztonsági tanácsadó egy orosz légitámadásban Kramatorszkban. A korábban katonaként szolgáló Ryan Evans egy hotelben tartózkodott, amikor találat érte az épületet.
A támadásban további hatan megsérültek, közülük négyen szintén a Reutersnek dolgoztak. A sérültek közül két embert kórházban ápolnak. A Reuters közölte, hogy „sürgősen” további információkat keresnek a támadásról, többek között a Kramatorszkban működő hatóságokkal együttműködve, és támogatják kollégáikat és családjaikat.
Az ukrajnai Szumi régiót a határon túlról, az oroszországi Kurszkból folyamatosan ágyúzzák. Az ukrán katonai és regionális hatóságok vasárnapi közlése szerint az Ukrajna északi, keleti és déli részei elleni orosz támadásokban legalább négy ember meghalt, és 37-en megsebesültek.
Az ukrán terv, miszerint a kurszki behatolásnak egy ütközőzónát kellett volna létrehoznia az Ukrajna elleni támadások megelőzésére, egyelőre tehát nem tűnik teljesen sikeresnek.