Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Verhnokamjanszke települést - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Jan Gagin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek megerősítette, hogy Vuhledar önkormányzatának épületére valóban kitűzték az orosz zászlót, de, mint mondta, korai lenne még a város "felszabadításáról" beszélni. Gagin szerint a magaslaton fekvő település "megtisztítása" folyamatban van, ami még eltart egy ideig.
Közölte, hogy civilek is maradtak Vuhledarban, de a pontos számukat nem tudta megadni.
Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában öt ellentámadást vertek vissza, Kurszk megyében pedig két ellentámadási és három, a határon át tervezett betörési kísérletet hiúsítottak meg.
Szergej Lebegyev, az oroszpárti "mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora" a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az orosz hadsereg szerdára virradóra csapást mért egy katonai rakományt szállító kompra és az Orlivka kompterminálra Odessza térségében, a román határ közelében. Lebegyev szerint a támadás akkor történt, amikor az egyik komp éppen kikötött.
Állítása szerint a román fél tüzet nyitott az orosz drónokra, de eredménytelenül. Azt írta, hogy a robbanás következtében a terminál és az egyik komp is megsérült, határőrhajókon pedig sebesülteket és halottakat evakuáltak román területre.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Krapivnoje községben egy civil életét vesztette, négy pedig megsebesült ukrán belövés következtében. Ugyanebben a régióban az autóúton FPV-drónok megöltek egy teherautósofőrt, egy másikat pedig megsebesítettek. Herszon megye orosz ellenőrzés alatti részéből, Kahovkából és Nova Kahovkából két civil halálát és másik két ember sebesülését jelentették.
(MTI nyomán)