Megkezdődött a Lengyelország területén élő ukrán állampolgárok toborzása az önkéntes ukrán légióba – közölte pénteki varsói sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
A lengyel hadsereg szeptember 1-től készen állt az ukránok kiképzésének elindítására, de akkor még nem jelentkezett elegendő számú önkéntes – mondta el Kosiniak-Kamysz.
Az eddig jelentkezők számát tudakoló újságírói kérdésre válaszolva a kormányfőhelyettes elmondta: korábban egy dandárnyi, vagyis több ezer főt számláló csoportról esett szó, ő azonban egyelőre sokkal alacsonyabb számadatokról”, háromszáz főről értesült.
A sajtóértekezleten szintén részt vevő Pawel Zalewski lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes elmondta: a kelet-lengyelországi Lublin városában működő ukrán konzulátus ezen a héten indított toborzást. A kiképzés azt követően kezdődik meg, hogy összeáll majd az első, több száz főből álló önkéntes csoport – jelezte Zalewski.
Felidézte: egy másik, európai uniós program keretében Lengyelország korábban már több mint 20 ezer ukrán katonát képezett ki.
Az ukrán önkéntes légió lengyelországi felkészítéséről júliusban Donald Tusk lengyel kormányfő állapodott meg a Lengyelországba látogató Volodimir Zelenszkij elnökkel. Akkori bejelentés szerint a kiképzés lehetővé tenné a Lengyelországban, valamint más európai országokban tartózkodó ukrán állampolgároknak, hogy részt vegyenek hazájuk védelmében.
Kosiniak-Kamysz a pénteki sajtókonferencián megerősítette: Lengyelország jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százalékát fordítja védelmi célokra, a lengyel hadsereg létszáma pedig az idei év végéig eléri a 207,5 ezret.
(MTI nyomán)