A hat ukrajnai frontszakasz közül háromról számolt be előretörésről vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint Ukrajnában az orosz erők 18 ellentámadást vertek vissza, Kurszk megyében pedig négy ellentámadási és két, a határon át tervezett betörési kísérletet hiúsítottak meg. A "különleges hadművelet" övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint 1600 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál a számuk meghaladta a kétszázat.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett egy üzemanyagraktárt Odessza közelében, magában a kikötővárosban egy európai lőszert szállító konténerhajót kirakodást közben - a csapást Iszkander rakétával hajtották végre -, a Hmelnyickij megyei Sztarokonsztantyiniv repülőtérének infrastruktúráját, több drónirányító központot, négy lőszerraktárt, egy harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, két nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és négy vontatott tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá 68 repülőgép típusú drónt.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a kurszki régióba betörő ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk során több mint 20 800 embert, 136 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 885 páncélozott harcjárművet, 584 gépkocsit, 171 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy büntetőeljárást indított az ukrán 41. önálló gépesített dandár, a 103-as önálló területvédelmi brigád, valamint egyes félkatonai csoportok fegyveresei ellen két nő és egy férfi különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásának ügyében a kurszki régió Szudzsai járásában. A bűncselekmény 2024. augusztus 11-én történt.
(MTI)