Donald Trump amerikai elnök az iráni infrastruktúra elleni átfogó támadások folytatását helyezte kilátásba szerdán, bírálva Irán időhúzó tárgyalási taktikáját.
Az elnök a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban közölte, közelebb került ahhoz, hogy támadást rendeljen el iráni hidak és erőművek ellen. Úgy fogalmazott: "volt egy esélyük, hogy aláírjanak egy megállapodást és túléljenek", és hozzátette, hogy a békemegállapodásról szóló egyeztetéseken kevés előrelépés történt.
Donald Trump kedden reggel megjelent Truth Social internetes bejegyzésében még úgy fogalmazott, hogy "túl hosszú ideje tárgyalnak egy megállapodásról, ami nagyszerű lett volna a számukra, most megfizetik ennek árát".
Az elnök "csodának" nevezte, hogy a hétfőn lezuhant, Apache típusú amerikai katonai járőrhelikopter kéttagú legénysége túlélte azt, hogy eltalálta egy iráni drón az ománi partok közelében. Az incidensről azt írta, hogy az iráni drón "a két pilóta között" csapódott a járműbe, de nem robbant fel, aminek köszönhetően a helikopter a vízbe ereszkedett.
A két amerikai katonát egy távirányítású "vízi drón" segítségével mentették ki a vízből két óra elteltével.
Fehér házi illetékesek szerdán ugyanakkor azt közölték, hogy a történtek ellenére a tárgyalások folytatódnak Iránnal. "Az Egyesült Államok válaszolt az Apache elleni támadásra, és az elnök továbbra is maximális nyomást gyakorolt egy megállapodás létrejötte érdekében" - mondta egy nyilatkozó.
Az amerikai haderő az amerikai katonai helikoptert ért incidensre válaszul washingtoni idő szerint kedden este műveletet hajtott végre iráni célpontok ellen. A közel-keleti térségért felelős Középső Parancsnokság (Centcom) bejelentése szerint "önvédelmi légicsapásokról" volt szó.
Később közölték, hogy összesen mintegy 20 iráni célpontot támadtak, köztük légvédelmi és radarlétesítményeket.
(MTI)