Nos, hogy ez mit jelent, abból nap mint nap megtapasztalhatunk valamit. Az Európai Unió és a magyarországi elit a politika, a közoktatás és a média révén ezt sugallja, próbálja egyfajta chipként az emberek tudatába plántálni. Szeressük az idegent, a "másságot", a deviáns szubkultúrákat, minden aberrált szociológiai jelenséget és társadalmi kiscsoportot: kivéve saját nemzetünket. S mindazt felejtsük el, ami ehhez kötődik: ősi kultúránkat, tradícióinkat, múltunkat, történelmi hőseinket és a klasszikus magyar irodalmat, illetve nyelvünket. S természetesen életünk minden mozzanatát a "szent" tudomány által kívánják vezérelni és befolyásolni a reklámoktól a politikáig, egészséges életmódról, "szuperintelligens" termékekről, kikerülhetetlen szükségszerűségekről, kényszerpályákról és egyebekről hazudozva. Ezzel kapcsolatban megkerülhetetlenül felidéződhetnek bennünk Hemingway gondolatai, aki valami olyasfélét mondott a modern tudomány eszmei kényszerzubbonyáról, miszerint az csak arra való, hogy örökös szorongást keltve bennünk, megkeserítse egész életünket. Mindazonáltal az ezredforduló tája óta olyan örvendetes folyamatok bontakoznak ki mintegy a globalizáció ellenhatásaként a világban, így Európában is, amelyet nemzeti reneszánsz névvel illethetünk, s amelyek reményt adnak arra, hogy a globalizált falanszter világfalu mégsem fog megvalósulni, nem lesz a történelemnek "vége" a Fukuyama által megjósolt értelemben, bármennyire is óhajtaná ezt a valóságos politikai-gazdasági folyamatokat irányító, senki által meg nem választott és döntési jogkörrel fel nem ruházott háttérhatalmi klikk, korunk titokzatos szürke eminenciásainak szűk köre. Az egész emberiséget olyannyira szerető - rousseau-i hagyományokból eredeztethető - széplelkek és "humanisták" pedig általában épp azt a nemzeti-etnikai közösséget gyűlölik, amelynek kebelén élnek, s amely befogadta őket. Vesztére...

A másik alapvető fontosságú és napjainkban erős társadalmi tendenciaként utat törő gondolat, amelyet Madách a falanszter színben megjósol: a totális, az emberi egyéniség elszürkítésére irányuló uniformizáció. A falanszterben a 30-as azonosító számú személy, azaz Luther kazánt fűt, s a felügyelő őr szerepét betöltő aggastyán megfeddi, amiért túlhevítette azt, sőt, még romboló, destruktív szándékkal is megvádolja: "Mértéktelen fűtötted a kazánt. Valóban úgy látszik, hogy szenvedélyed veszélybe hozni az egész falansztert". A 400-as azonosítót viselő Platón marhapásztor, akit a munkafelügyelő szintén megfenyít és megbüntet, mondván "úgy elmerültél álomképeidben, hogy a rádbízott marha kárba ment. Hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni". Végül a 72-es számú Michelangelo széklábakat farag egy asztalosműhelyben, s neki is hasonló sors jut osztályrészül, mint a másik két szellemóriásnak, hiszen a fegyőr akár egy bűnelkövető kisdiákot inti meg: "Rendetlenül hagyád el műhelyed. (...) E rendbontásért a szobába mégy, s nem élvezed e szép meleg napot". Szerencsétlen Michelangelo "bűne" mindössze annyi, hogy a hitvány és igénytelen széklábakra némi stilizált motívumokat kívánt faragni: "Soká könyörgtem, hagyják módosítnom, engedjék, hogy véssek rá holmi díszt, nem engedék. Kivántam változásul a szék támláját, mindent hasztalan. Megőrüléshez voltam már közel, s otthagytam a kínt, ott a műhelyet".

Igen, ilyen őrületes, eszement posztmodern társadalomban élünk, pontosabban a háttérhatalmi oligarchia ezt akarja ránk kényszeríteni az ún. neoliberális ideológia örve alatt, s ehhez megtalálja a politikai bábszínház adekvát mesefiguráit. Hazánkra alkalmazva e metaforikus kép jelentését: teljesen mindegy, hogy az ún. baloldali vagy jobboldali blokk van hatalmon, a különbség a két grémium között pusztán a retorikában van: az egyik kozmopolita, a másik nemzeti szlogeneket használ, de a felvásárlók helyi rezidenseiként azok szekértolói és azok érdekeit képviseli. Ennélfogva nincs is értelme a hagyományos, 19. századból eredeztethető "jobboldal-baloldal" politikai nyelvhasználatnak. Mára Magyarországon már csak két politikai erő maradt: a nemzeti és a nemzetellenes oldal. A kérdés pedig ehhez kapcsolódóan költői, mondhatjuk hamleti: to be or not to be. Azaz, lenni vagy nem lenni.

Lipusz Zsolt - Kuruc.info