Az elmúlt hetek egyik legfőbb közéleti témája a budapesti előválasztás volt, amely ugyan semmiféle hivatalos szereppel nem bír, mégis olyan elánnal vetették bele magukat a baloldali pártok, mintha legalábbis már az őszi, „élesben” történő főpolgármesteri választásra mozgósítottak volna. Lássuk pár gondolat erejéig, mit tud kihozni a baloldal Karácsony Gergely győzelméből, valamint miért lehetett ennyire fontos a mozgósítás, vagy egyáltalán, volt-e értelme az előválasztásnak.
 Fotó: Huszti István / Index |
Sosem lelkesedtem különösebben a demokráciáért – ezért a mai liberális formájáért meg végképp nem –, mivel hamar felismertem annak visszásságait és gyakorta használt kiskapuit. Ezt az utóbbi évek történései csak megerősítették bennem (cigány szavazatok szó szerinti megvásárlása stb.), így számomra az előválasztás egy megfoghatatlan és felesleges hakni, egy semmire sem használható erőfitogtatás. Persze távolról sem a magamfajtának kell megfelelniük ezeknek a balliberális formációknak, nyilván egy ilyen eseményen nem én vagyok a célközönség. Saját szemszögükből viszont erőfelmérésnek és esetleges listakészítésnek kiváló, az előválasztáson voksoló hardcore balosok bizonyára bevethető aktivisták lesznek az ősz folyamán. Így ha más szempontból nem is, szintfelmérés szempontjából, valamint emberek adataihoz való hozzáférés szempontjából akár még azt a sok millió forintot is megérte, amit erre a látszólag felesleges programra költöttek.
Az európai parlamenti választás alakalmával a vártnál jobban megerősödő DK saját jelöltet, a sokak által ismert műsorvezetőt, Kálmán Olgát indította az előválasztáson, annak ellenére, hogy korábbi nyilatkozataik szerint Karácsony Gergelyt tartották alkalmas jelöltnek. Kálmán baloldali beállítottsága és ezekben a körökben való viszonylagos népszerűsége ismert tény, ennek ellenére mégis alulmaradt a Zuglót finoman szólva is trehány módon vezető Karácsonnyal szemben. Ez mindamellett, hogy komoly presztízsveszteség és pozíciógyengülés Gyurcsányék számára, felveti a kérdést, hogy az elkövetkezendő hónapokban beállnak a zuglói polgármester mögé, vagy igyekeznek megfúrni az összefogást valamilyen úton-módon. S ha mindez még nem lenne elég, továbbra is versenyben van az előválasztást bojkottáló, ugyanakkor a Sétáló Budapest programmal mindenáron magát megmérettetni kívánó Puzsér Róbert is. A baloldali pártok saját életképtelenségüket és sikertelenségüket gyakran szokták egymáson kitölteni (mint ahogy a Szovjetunióban is divat volt az elvtársak likvidálása, némiképp brutálisabb eszközökkel) így Puzsérból, vagy akár a DK-ból is könnyen kreálhatnak majd „összefogást megfúró tényezőt”, ha azok ígéretüket megszegve mégis kihátrálnak Karácsony mögül.
Van egy, a jobboldalon általában mindenki által elfogadott tézis, miszerint a magyar főváros egy balliberális fertő. Ennek részben vannak történelmi okai (a Tanácsköztársaság idején a „vörös rongyokba öltözött” Budapest képe), valamint táplálják szimpla jelenkori tapasztalatok is. Akit érdekel Budapest története, az ugyanakkor tudhatja, hogy nem volt mindig így. A két világháború közötti főváros egyes kerületei (ekkor még nem létezett az úgynevezett Nagy-Budapest) kifejezetten szélsőjobboldali beállítottságúak voltak az 1939-es választási adatok szerint. Ez a felállás persze már a múlté, és ha számbavesszük azokat a bizonyos jelenkori tapasztalatokat, akkor egy arab gyroszosoktól, idegenektől hemzsegő, helyenként visszataszító (Blaha Lujza tér és környéke) pesti belváros képe tárul elénk azzal a megingathatatlan ténnyel egyetemben, hogy a város fejlődik is, infrastrukturális szempontból legalábbis mindenképpen, nem is beszélve a belvárostól távolabb eső, impozáns budai kerületekről. Azt azonban kérdés nélkül megállapíthatjuk, hogy Budapest kezd hasonlítani egy nyugat-európai nagyvárosra, abban a tekintetben legalábbis mindenképpen, hogy egyre inkább a liberális, baloldali formációk melegágya lett.
Ha a balliberális pártok tartják magukat az előválasztás eredményeihez, és felsorakoznak Karácsony mögött, továbbá ha figyelembe vesszük ezen pártok magas budapesti támogatottságát az európai parlamenti választáson, nehéz megjósolni a végeredményt Tarlós magabiztossága és az előválasztásokon való alacsony részvétel ellenére. Persze mindez csak fikció, és Karácsony Gergely csak egy kiskakas a szemétdombon.
Végezetül pedig felteszek magamnak és a kedves olvasónak is egy kérdést, amelyre választ sajnos én sem tudok adni. Mégis kit támogasson egy szélsőjobboldali, nemzeti radikális személy egy ilyen esetben? Vajon lesz erre alkalmas jelölt, akire szívesen ikszelne?
Ábrahám Barnabás
