„Az elmúlt időszakban azonban különböző szervezetek keresték fel a tárcánkat, hogy a kötelező nyelvvizsga ügyében további tárgyalásokat folytassanak velünk. Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot". Ezt már Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára nyilatkozta a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.

Emlékszem, amikor 2014-ben olvastam a hírt, miszerint szigorítás lesz, örültem neki. Ugyan engem akkor ez már jócskán nem érintett, mivel 2010-ben felvételiztem egyetemre, mégis pozitívan fogadtam, hogy legalább ennyi plusz feltételhez kötik a felsőoktatásban való részvételt. Érthetetlen számomra, hogy miért túlságosan nagy követelmény egy szabadon választott idegen nyelvből középfokú nyelvvizsgát letenni, mire eljön az idő az egyetemre való felvételizésre.

Mint ahogy azt sem tudom értelmezni, hogy miként kívánják elérni a felsőoktatás színvonalának javítását, ha azzal pontosan rendre ellentétes döntéseket hoznak. A „mindenkit hozzásegítünk válogatás nélkül mindenhez” liberális elv helyett inkább a megfelelő színvonalú oktatásnak (ahol biztosítják a megfelelő tudáshoz való jutást) és az ezzel párhuzamos, megfelelő követelményrendszernek kéne érvényesülnie. Elvégre nem a diploma értékét csökkenti, ha egy mindenki számára könnyen elérhető, olcsó „árucikk” lesz belőle? Ha valamit saját magunk sem tartunk elég értékesnek, azért nem, vagy jóval kevesebb elánnal és elszántsággal fogunk küzdeni, mint ellenkező esetben. Vagyis a válogatás nélkül mindenki számára elérhető egyetemi oktatás hosszútávon nem a színvonalat és a versenyképességet, hanem annak folyamatos esését és degradálódását fogja eredményezni. Ezzel persze nem azt kívánom sugallni, hogy megmászhatatlan követelmények elé állítsák a diákokat, de egy középfokú nyelvvizsga elérése, figyelembe véve az angol nyelv még intenzívebb előretörését, nem igazán tartozik a lehetetlen „kívánságok” közé.

A minőség folyamatos romlása, a „mindenkinek mindent, de azonnal” balliberális felfogás helyett sokkal inkább támogatandó lenne az ösztöndíjak emelése (amit ma osztogatnak, vicc kategóriába tartozik, mi csak sörpénznek hívtuk), illetve a valóban tehetséges tanulók fokozottabb támogatása. Az emelés pedig sokkal inkább végrehajtható lenne kevesebb diák esetén, hiszen nem sokaknak kéne keveset, hanem kevesebbeknek kéne többet kiosztani.

A „felzárkóztatás” szlogen sajnos ma teljességgel a követelmények eltörlésével, a színvonal rontásával egyenlő, mert csak ezen feltételek árán „állhat rajthoz mindenki”. Márpedig itt mindenkinek kötelező egyetemre járni, ugyebár, hiszen ha nem teszed, akkor sokak szemében „nem vagy ember”. Így vált az egyetemre járás büszkesége egy degenerált korszak által elvárt kötelező mozzanattá, ahelyett, hogy magát a munka minőségét (diplomás és nem diplomás munkakörökben egyaránt) és a befektetett energiát értékelnék. Persze a kormánytól már megszokhattuk, hogy egyetlenegy normális javaslatáért nem áll ki konzekvensen. A feltételek enyhítése különösen érdekes annak tükrében, hogy számos szektorban elképesztő munkaerőhiány van, mégis „tóduljon mindenki egyetemre”.

Egy ország nem attól lesz erős és versenyképes, ha mindenki éveket hűsöl egyetemen, hanem attól, ha mindenkinek lehetőséget teremtünk arra, hogy azzal foglalkozzon, az legyen a hivatása, ami valóban és őszintén érdekli. Ezért pedig, tetszik vagy sem, mindenhol meg kell küzdeni, és eléréséhez mindenhol követelményeket kell szabni. A lenullázással nem okosabb és tehetségesebb nemzedékeket fogunk kitermelni, hanem olyan generációkat, akik nulla erőbefektetéssel értek el olyan dolgokat, amelyek igazából nem is biztos, hogy valaha érdekelték őket, csak a téves „ambíciók” és a társadalom nyomása következtében kezdtek el foglalkozni velük.

Utat a tehetségnek, a nem irreális, de szükségszerű követelményeknek, és a professzionálisabb oktatásnak! Le a középszerűséggel!

Ábrahám Barnabás - Kuruc.info