Bezár!
2020. május 27., szerda, Hella, Gyula, Szörényke napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:27 Péntektől nyitnak a fővárosi éttermek zárt terei, valamint a játszóterek is11:15 Őrizetbe vettek egy ügyvédet, aki saját ügyfelét zsarolta meg10:55 "Jól tettétek, hogy megöltétek a két büdös rasszista kutyát, kínozni is kellett volna őket!"10:47 Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség10:23 "Primitív ösztönű cselekvés" - Gaudi-Nagy Tamás a cigánybűnözés ismérveiről10:08 Bulgáriában június elsején újranyitnak az éttermek, bárok és kávézók09:53 Először fordult elő, hogy a Twitter pontatlannak minősítette Trump bejegyzését09:42 Megszűnik a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.09:22 Autóipari befektetésekre készül Kínában a Volkswagen08:53 "Asszony kell a házhoz" - a bölcsesség gyakorlatba ültetése turai módra08:33 A távozó amerikai hírszerzési főnök további dokumentumok titkosítását oldotta fel07:58 Trump Biden maszkján élcelődött, aki erre tökéletes kreténnek nevezte07:45 Meghalt 6 idős, krónikus beteg, 3793-ra emelkedett a fertőzöttek száma07:31 OVSZ: nő a vérkészítmények iránti igény az egészségügyi intézményeknél06:53 Szabadtéri Trianon-kiállítást szervez a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Zsidóbűnözés :: :: Hozzászólások

Az országvesztők/rontók kártételei, II. rész: a vörös hordától a narancs brigádokig

Reklám

Az első rész itt olvasható: A XX. század hazaárulói
1944-56 között a felszabaDÚLás és az azt követő ruszki megszállás hazaárulói jellemzően egy élősködő törpe kisebbség erőszakos, moszkovita szemléletű, magyarellenes kupacának tagjait jelentik - élükön a nép által csak Róth Manónak csúfolt Rákosi (valójában Rosenfeld) Mátyással, akiknek vörös posztó volt minden, ami a Szent Korona által uralt tájon magyar, nemes és kulturált, vagy éppen a keresztény egyházakhoz kötődően történelmi alapvetésünkként szolgált. Sztálin gerinctelen kiszolgálóiként készítették elő a koncepciós pereket, melyekkel a magyar érdekekért dolgozó Kisgazdapárt vezetőit, s később minden, hatalmi érdekeiket akadályozó ellenfelüket eltávolították vagy bebörtönözték.
Zoom
Rosenfeldék bűnei a lányok, asszonyok tízezreit megbecstelenítő részeg állatok és a férfiaink százezreit Szibériába vagy egyéb munka- és kínzótáborokba hurcoló megszállók felszabadítókénti ünnepeltetésével kezdődtek. Majd folytatódtak a fajtajelleges élősködők által vezetett és uralt diktatúra, az ÁVO és ÁVH magyarellenes terrorjával, gyilkosságokkal, kínzásokkal, bebörtönzésekkel. Ha valamelyik komcsi élősködőnek megtetszett egy magyar arisztokrata vagy akár csak városi értelmiségi villája, háza, ez már elég indok volt arra, hogy az illetőt családjával együtt kitelepítsék pl. a Hortobágyra vagy Kistarcsára – ha még csinált is valamit, akkor meg nyomban Recskre vagy a Gulágra.
A '47-es párizsi békediktátum aláírásával az országunk területét „ideiglenesen” (45 évre) megszálló sztálini horda a Horthy-korszak alatt visszaszerzett területeinket ismét szétlopta (pedig az 1941-es még egy sokak által elfogadhatónak tartott, mert jellemzően a néprajzi határt követő vonal volt), sőt, a mohó cseh gazemberek érdekeinek engedve további 3 Pozsony közeli magyar falunkat is elcsatolták. (Emiatt történhetett meg a ’92-es gyalázat, amikor a tótok még a Dunánkat is ellopták az akkori hazaárulóink segédletével.) E sztálini gyalázat földrajzi csimborasszója a színmagyar Szelmencünk elrablása, s a falu kettévágása volt, mely azóta is Európa kiáltó szégyene! Mindehhez Rosenfeldék tapsoltak, segédkeztek, sőt, igyekeztek rálicitálni a tömeggyilkos postakocsi-rabló elvárásaira.
Mivel a '47-es diktátumban már szó sem esett a megszállt területeinken maradt magyarjainknak a megszálló államocskák által garantálandó jogairól, így a soviniszta-fasiszta gondolkodású Benes-féle gazemberektől kezdve Titó partizánjainak és az oláh hordák gyilkos kegyetlenkedésein keresztül egészen a ruszkik által bekebelezett Kárpátaljánk férfi lakosságának deportálásáig bezárólag mindent megtehettek a magyarokkal, s Rosenfeldék tapsolása mellett meg is tették. Pl. a felvidéki véreink kötelező kitelepítéseit, az erdélyi egyházaink tulajdonainak és a másodszor is általunk felszerelt Bolyai Egyetemünk értékeinek elrablását, s sorolhatnánk órákon keresztül e hazaáruló garnitúra kártételeit.
A korszakra jellemző személyi kultusz, az elnyomó törpe kisebbség által a keresztény egyházak, ifjúsági szervezetek üldözésén és felszámolásán keresztül a mindenkiről mindent besúgó/jelentő spiclirendszer teljes kiépítéséig, az értelem és a múltunk lenézéséig, elhazudásáig tartó proli mentalitás favorizálása évtizedekre visszavetette kultúránkat, erkölcsi tartásunkat, szemléletünket.
Bár Sztálin halálával csöppet enyhült az ávós terror, de a hazaárulásra épített rendszerben mégsem akadt egy magyar vezető sem, aki 1955-ben – éppen a '47-es párizsi szövegre hivatkozva – kitessékelje a hazánkat addig megszállva tartó ruszkikat, mondván: megszűnt az ausztriai megszállási zóna, ezért 90 napon belül tőlünk is távozniuk kell az idegeneknek!
1956 forradalmának és szabadságharcának elárulása, a szovjet lánctalpakon beültetett főtitkár elvtárs már a kacsingató fiumei gyilkos nevéhez fűződik, aki több magyart végeztetett ki megtorlásképpen, mint annak idején Haynau. Kádár ugyan nem az élősködő idegenek kasztjához tartozott, de ettől még ő is épp olyan hazaáruló gazember volt, mint ’45-től napjainkig mindegyik főcsővezetőnk. Csak a polcon eltöltött hosszú évtizedek alatti tudathasadás és elhülyülés állapotának, illetve a környező diktátorok még aljasabb garnitúrájának köszönhető, hogy halála idejére történelmünk másik gyilkosához, Ferenc J.-hez hasonulóan kezdtek róla néhányan csak a szépre emlékezem-stílusban anekdótázni… Ettől még miatta – az általa vezetett hazaáruló-elnyomó rendszer miatt – menekült idegenbe több mint kétszázezer magyar, nyomorítottak meg, börtönöztek be vagy épp akasztottak ezreket, tették tönkre családok tízezreinek életét, s az ő általa képviselt-védett internacionalista diktatúra miatt nem álltak ki politikusaink a hatvanas évek közepétől Erdélyben az akkor kezdődő és máig fokozódó magyarelnyomás, élettérpusztítás, elüldözések ellen sem.
1989-ben sok magyarban mozdult meg valami, sokan éreztük, hogy most végre itt vannak előttünk a valós lehetőségek, amikor helyére tehetjük az előző 45 év szemetét, eltakaríthatjuk a vörös diktatúrák élősködőit, mocskait, s számon kérhetjük immár a hóhérok és haszonélvezők szűk, de összetartó csoportját, igazságot és kárpótlást adva a közel félévszázad kárvallottjainak, nemzetünk meghatározó többségének. Az, hogy mindez nem így történt, egyértelműen az akkor elszámoltatást és nagytakarítást hazudó – ám a színfalak mögött már a tankokat felváltó bankok vezetőivel összekacsintó, országunkat kiárusító-elkótyavetyélő, beépített ügynökökkel, kommunista csöcsön szárba szökkent senkiháziakkal telezsúfolt MDF-nek és hazaáruló vezetőinek bűne. Ők az akkor megjelenő gyarmatosítók érdekei szerint dolgoztak, minden külföldi és idegen elvárást fontosabbnak tartottak, mint az őket megválasztó magyarok gyarapodását, önálló, határozott fejlődését, Kárpát-medencei kiteljesedését, összefogását. (A legideillőbb példa a sokszorosan visszafizetett „államadósság” továbbfizetése, mely gazdaságunk megnyomorításához, az ún. „privatizációs kényszerhez” vezetett. Pedig volt ellenpélda. Lám, a lengyelek bebizonyították, hogy lehetett azt mondani, hogy eddig – s nem tovább. S nem dőlt össze a világ.) 
Ez az időszak egyben az újkori tőkefelhalmozás, az elvtársi összeköttetésekre épülő szabadrablás és köztörvényes bűnözők tobzódásának időszaka is volt. Az 1 Ft-ért elkótyavetyélt KISZ-székháztól kezdve a könyékig olajos Pintéreken át a »Haza sorsa minden előtt« pártszékházakkal eljátszott milliárdok és a működő termelőüzemeink, gyáraink, anyagkészleteink, bankjaink haveri/elvtársi/ügynöki/gyarmattartói kezekbe átjátszása. De minden téren vezérszempont volt, hogy az idegen élősködő fontosabb, mint a magyar érdek.
S akkor nézzük a hazaárulás legvérlázítóbb példáit!
Antall lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének hazudta magát, majd másnap eladta Kárpátalját egy olyan országnak, melyé az sose volt, sőt, melynek akkori elnöke, maga is elismerve e tényt, felajánlotta Magyarországnak, hogy visszaadja. [Ha kell Kárpátalja, vigyétek!]
1991-ben ez történt. Az akkori honvédelmi államtitkár is jelen volt azokon a tárgyalásokon, ahol ezt az ukrán elnök felajánlotta – tekintettel arra, hogy eleve egy szegény vidékről volt szó, mely ezer éven át országunk része volt, ahol a Vereckei-hágó a maga szimbolikus jelentőségével, a Tisza forrásaival, a védhető Kárpátok gerincével Sztálinnak is csak azért kellett, mert remek védelmi rendszereivel (pl. Árpád-vonal) hónapokra feltartotta a vörösök túlerejét, márpedig ő be kívánta ékelni magát a csehek és a románok közé.
1991-ben a kárpátaljai magyarok és ruszinok kiharcolták, hogy Ukrajnának a SZU-ból való kiválását szentesítő népszavazáson Kárpátalja különleges státusza és a beregszászi magyar autonóm körzet ügye is felkerüljön a referendum lapjaira. Azon 78%-os ügydöntő erővel és 81,5%-os többségű igen szavazattal kinyilvánították segítő akaratukat. Antallék mégis aláírták a szégyenletes magyar-ukrán alapszerződést, szabad kezet adva ezzel a jelenlegi megszállóknak, hogy közvélemény-kutatássá degradálják és semmibe vegyék Kárpátalja népeinek elsöprő többségű népszavazással meghozott döntését. Pedig akkor az a dominóhatás első biztos lépése lett volna. 
Ez esetben nem lenne az ottani esztelen fairtások miatt hirtelen lezúduló tiszai árvíz, nem lenne megcsonkított, s évente meggyalázott Honfoglalási Emlékmű, sőt, ukrán katonai temetőnek álcázott provokáció a Vereckei-hágón, de lehetne törvényes magyar állami egyetem Ungváron, lenghetne a magyar zászló a munkácsi várba visszaállított Turul-emlékművön, s Beregszász magyarjainak sem kellene megalázó módon fél napokat ácsorogni a gúnyhatáron útlevéllel a kezükben. Ám jelenleg az ottani magyarjaink folyamatos fenyegetése, a magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítése, képviseleti lehetőségeik korlátozása, időnkénti pokolgépes és egyéb félkatonai megmozdulások, háborús behívók az orosz oldali harcokra, sőt, ukrán nacionalista támadások nehezítik mindennapjaikat. Persze, ha ilyen esetek után is a jelenlegi „magyar” kormány „Ukrajna területi egységét” támogatja állandóan szajkózott nyilatkozataiban, az nyilván nem az igazi magyar összefogást és együvé tartozást erősíti.
Hasonló hazaárulás volt az, amikor 1992. januárjában a Trianonban összetákolt Csehszlovákia széthullásakor a „magyar” kormány elsőként ismerte el a sosevolt független Tótországot, ahelyett, hogy alkalmas diplomáciával, a német újraegyesítés általunk elősegített példájára is hivatkozva egyesítette volna Felvidékünket az anyaországgal. Raffay Ernő egyetemi docens (honvédelmi államtitkár) szerint erre akkor fegyveres erővel is lehetőségünk volt, mivel a csehek elvitték a fontosabb katonai eszközöket. Ez esetben nem lett volna jogsértő Duna-elterelés, nem foszthattak volna meg állampolgárságuktól 90 éves magyar tanítókat, megállítható lett volna elszakított magyarjaink máig tartó elnyomása, elszlovákosítása, jogfosztása. Ráadásul újabb darab magyar terület tért volna vissza Magyarországhoz, megszüntetve a 47 éve tartó szelmenci gyalázatot is. A felvidéki magyar-elnyomás ráadásul azért is roppant veszélyes, mert az 1946-1949-es kitelepítések, jogfosztások, a magyarság akkori újabb meglopása miatti kárpótlás elmaradása, s az EU szégyenére máig érvényben tartott gyalázatos Benes-dekrétumok okán a Felvidéken a legnagyobb mértékű az „önkéntes” asszimiláció: magyarjaink szűkülő érvényesülési lehetőségei miatt szlovák iskolákba íratott gyerekeink számának növekedése. Ezen hatások mérséklésére – mint csepp a tengerben – természetesen hasznos a Rákóczi Szövetség anyagi támogatása, a beiskolázási ösztönző, s egy-két hasonló segítség, de mindezek nem versenyezhetnek az állami (magyar)elnyomó gépezet mindennapos élettérszűkítő intézkedéseivel. A magyar feliratok hiányával/eltűntetésével, az állami szinten űzött történelemhamisítással, ami persze már egy lopott országocska lopott címerénél kezdődik, s a kettévágott színmagyar falunknál, Szelmencnél végződik (jelenleg).
A Délvidéken szintén adódott több konkrét lehetőség elszakított magyarjaink és területeink visszaszerzésére, hiszen a horvátok részéről már 1990-ben felmerült egy szövetség létrehozása Magyarországgal, amikor jó minőségű fegyvereket és lőszereket szállítottunk számukra a szerbek elleni harcukhoz. Velük összefogva visszaszerezhettük volna a rácok által megszállt délvidéki területeinket, legkésőbb akkor, amikor a NATO-beavatkozáshoz kértek támogatást az amerikaiak szárazföldi útvonalra. Diplomáciánk és vezetésünk azonban akkor is inkább a kollaboráló „vajdasági magyar” szervezeteket támogatta, melyek vezetői egyéni érdekek és a szolgalelkű önfeladás útján segítik a magyarok elnyomóit. Akkor még a horvátokkal közös többszázéves múltunk, királyaink, s közös ellenségünk okán kézenfekvő volt az újbóli összetartozás, együttlét igénye. Lépésenként szerezhettük volna vissza, s erősíthetnénk újra de jure is hazánk részeként Szabadkát, Zombort, Újvidéket, s ma nem kellene útlevél ahhoz, hogy pl. Kosztolányi vagy Szeles Mónika szülővárosába utazhassunk.
Aztán ott voltak még a 3 szabólegények, akik az Állami Vagyon(elkótyavetyélési) Ügynökség égisze alatt privatizálták szét az országot, ott voltak a kárpótlási jeggyel becsapott tömegek, majd évekkel később megint csak az új gyarmatosító vérszívók élősködői, akik a magyargyűlölő SZDSZ segítségével, s persze az MSZP jóváhagyásával a maradék koncnak estek neki – míg végül egy megbokrosodott idegen agyrémnek áldozatul dobva igyekeztek szétverni a hadseregünket, az oktatást, szétlopni az addigra lezüllesztett egészségügy használható részeit, s minden még megmaradt állami vagyont.
Így jutottunk el az ezredforduló közelébe, amikortól már az egetverő arrogancia megtestesítőiként a pökhendi narancsbárók diktatúrájának első felvonása következett. Orbán ugyan tanult Antall magyarellenes fogásaiból, de a hazaárulásban nem szorult mestere mögé, hisz anno 1990-ben már megmutatta, mennyit is jelent neki a trianoni tragédiánk, amikor a néma felállás helyett inkább a bohóckodó kivonulást választotta a nemzet templomából… Azóta belehúzott, s ma már ünnepelni is kell nemzetünk legnagyobb tragédiájának napját. (Ez ugye, bőven túltesz a D-209-es Kempinski-beli koccintásán Erdély elrablóival.)
Aztán kibújtak belőle az igazi diktátor csápjai is, amikor a hazaárulás iskolapéldájaként megvonatta a legnagyobb magyar civil szervezet, a Magyarok Világszövetségének költségvetésben garantált anyagi forrásait csak azért, mert a kongresszusi küldöttek nem az ődiktátorsága által megszabott kocsmárost választották meg a szervezet elnökévé. Ilyen aljasságot még a komcsik sem merészeltek megtenni. Mivel ezt mamelukjai segítségével vitte véghez, így az egyértelmű hazaárulók listájára felkerült az összes olyan gazember, aki az Országgyűlésben megszavazta e skandalumot. Igaz, ez volt az a párt is, amelynek tagja letorkolta az elszakított magyarjainkat, mikor azok állampolgárságot kértek védelemül megszállóik miatt – Németh Zs., a külügyi bizottság akkori narancsos vezére azt mondta: Nem. Elég nekik a semmire sem jó magyar igazolvány. Így aztán egyenes út vezetett a 2004-es népszavazás kudarcához, mely miatt oly sok székely kukázta ki azt a bizonyos zöld igazolványt. Mikor emiatt 2005-ben számon kérték a diktátort Tusványoson, miért is hagyta cserben az elszakított székelyeket (is), akkor azt hazudta nekik, hogy az általa vezetett Fidesz majd megakadályozza az oláhok EU-s csatlakozását mindaddig, amíg a román kormány törvényben nem garantálja a székelyek (sőt, az erdélyi magyarok) autonómiáját, a magyar oktatás teljességét, az egyetemet is beleértve, s általában is a kisebbségi jogokat. Természetesen ezt az ígéretét is megszegte, hisz 2005. szeptember 26-án a narancsos hazaárulók is szemrebbenés nélkül megszavazták azt a határozatot, melyet nélkülük a Maszop nem tudott volna megtenni, mivel kétharmados szavazásról volt szó!
De egyértelműen hazaárulás-számba megy az EU-akolba történő betuszkolásunk is, mely minden tájékozott, értelmes magyarnak világosan látható, hogy meghatározóan kárunkra volt és van! Elég csak arra a felmérhetetlen vagyonra gondolni, melyet működő gazdaságunkból szétlopattak az új gyarmatosítókkal és a Gyurcsány-félékkel: a 10 bezáratott, elkótyavetyélt cukorgyárunk, melyek helyébe az EU miatt nem is nyithatunk újakat, a tönkretett, felszámolt élelmiszer-feldolgozó és konzerviparunk, mellyel ’90 előtt Közép- és Kelet-Európa nagy részét is elláttuk, a növényolaj- és gyógyszergyáraink, a Lehel, az Orion, a Csepel, a Tungsram, a Ganz-Mávag a Hajdú, az Ikarusz vagy jászberényi márkák felvásároltatása, majd tönkretételük. A Malév és a Mahart kilövése. A cél egyértelmű volt. Nem nekünk kellett ez a korrupt, idegen-bürokratákat és ingyenélő politikus-senkiket a mi bőrünkre eltartó EU, hanem mi kellettünk nekik piacnak, cipőtisztító országnak, amelyet előbb ki kellett lúgozni. Ezért vágatták ki a tokaji szőlőtőkéinket, a szabolcsi alma-, cseresznye- és meggyfáinkat, igyekeztek minél nagyobb mezőgazdasági termőterületünket felszámoltatni, hogy ne legyen jobb minőségű konkurencia az agyondotált francia, olasz és spanyol gazdáknak. Csak a vak nem látta, mi az igazi cél. Nem véletlen, hogy a nemzetáruló kormányzat közpénzmilliárdokkal súlykolt reklámkampánya ellenére a választásra jogosult polgárok fele sem vett részt ebben az előre megbundázott népszavazási bohózatban. A diktatúra azonban így is lenyomta a torkunkon, s mi azóta is szenvedjük kárait. A tízezerszám megszüntetett munkahelyekben, a százszor gyengébb ízű gyümölcsimportban, az uborka görbületébe is belepofázó brüsszeli hiénákban, a kiskereskedelmet tönkretevő multik, plázák, szupermarketek garmadájától, hasznukat az országunkból kiszivattyúzó tolvajoktól, s a magyar zászlókat eltakaró, közintézményeinket elcsúfító kékzászlók erdejétől. Ez mind Orbán bűnlajstromának része. S akkor még nem beszéltünk a helytartó tavalyi hazaárulásáról, amikor az általuk is elismerten 4500 pedagógust nélkülöző oktatás, az évtizedek óta orvos-, nővér- és általános forráshiánnyal küszködő lepusztult egészségügy magyarjainkat itthon tartó béremelése helyett gyarmattartó idegen élősködők sportjátékára kukázott ki több, mint 33 milliárd forint magyar közpénzt!  
Amíg tehát ennyi hazaárulónak béget az aktuális birkasereg, s mamelukból, buta, de strómannak kiváló Pénztáros Lőrincekből sincs hiány, addig vígan élhet minden magyarföld-bitorló szomszéd megszálló, addig helyzetünk nem is fog változni.
De mégis; mozdulnak már lassan a csillagok… Mert ez itt akkor is, mindig is a mi hazánk, ahol június 4-e minden tisztességes, értelmes magyar ember számára mindaddig gyásznap marad, amíg egyetlen elszakított szülőföldjén kínlódó magyarnak is idegen megszállók elnyomása alatt kell sínylődnie!
Szentirmay László
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready