Azaz csak majdnem mindenki. A Mazsihisz például "elfogadta" László Imre bocsánatkérését, amelynek olvasata láttán erősen olyan érzése támad az embernek, hogy a polgármester saját zsidó származását használja egyfajta pajzsként. Hogy végül ezért fogadta-e vissza "eltévelyedett gyermekét" a Mazsihisz nevű "igazságosztó szervezet", talán sosem derül ki, de igazából nem is lényeges. Sőt, László Imre (és vele együtt valamennyi "szerencsés" fővárosi polgármester) "nyert" egy Mazsihisszel közös "dachaui zarándokutat" (micsoda fejedelmi fájdalomdíj!), ahol "mélyebb összefüggéseket" ismerhetnek meg, nehogy bárkinek is eszébe jusson gondolkodni, mert hát ugye az veszélyes, és nem szabad. (Jól jegyezzük meg ezeket a modern kori kinyilatkoztatásokat, hiszen a "tévedhetetlenek" mondják: "a holokauszt után egy közéleti szereplő sem EMLÍTHETI semmilyen pozitív kontextusban Hitlert". Igen, így kijelentve, vagy éppen fenyegetően fogalmazva! Vitának helye nincs!)

Persze a magyarországi zsidóság sem ilyen egységes, és az elhangzottakhoz való hozzáállás erősen párhuzamba állítható azzal, melyik zsidó szervezet vagy személység milyen kapcsolatokat ápol a kormánnyal. Ennélfogva törvényszerű, hogy egy másik "igazságosztó", Köves Slomó már nem volt ilyen elnéző Lászlóval szemben, de azért a biztonság kedvéért ő is leszögezte, hogy László Imre "egész biztosan nem náci", tehát teljesen azért ő sem "közösítette ki" a renitenskedő polgármestert.

Na de mi a helyzet a populista kormánypárttal?

Láthatóan annyira "megérintette" őket az ügy, hogy lassan több fideszes és KDNP-s reakciót olvasok, mint bármilyen más egyéb hírt úgy összességében. S mivel a baloldal nem igazán értékelte a történteket, a kormánypárti maszlagból sokkal érdekesebb válogatni, főleg azért, mert állítólag, papíron ők a jobboldalhoz tartoznak, még akkor is, ha ennek nem szoktuk nagyon semmilyen nyomát látni. Ilyen helyzetekben már megszokhattuk, hogy vannak állandó "sztárvendég szakértők", mint Deutsch Tamás vagy Kósa Lajos, vagy éppen olyan hullócsillagok, mint Novák Katalin, aki balliberálisokat megszégyenítő levelet irkált az európai szocialisták frakcióvezetőjének, mert hát megszólalni azért mégis csak meg kellett.

Mielőtt rávilágítanánk, mennyire önsorsrontó ez az egymásra licitáló versenyaggódás, érdemes megemlíteni egy motívumot, amely "kisnyilas-szakértő" Kósa, illetőleg Novák ömlengésében is előkerül. Mindkét politikus említi, hogy a magyarországi baloldal nyíltan kokettál a "szélsőjobboldali" Jobbikkal, amely nyilvánvalóan teljes dezinformáció. Mármint nem maga a kokettálás ténye, hanem a Jobbikra aggatott "szélsőjobboldali" jelző. Jól látható, hogy a balliberális oldalhoz hasonlóan a populisták sem riadnak vissza efféle nyílt hazugságoktól, csak két darab "elvesztette a lelkét a Jobbik"-cikk között azért mégiscsak röhejes az egész.

Jelen sorok írója számára vita tárgya lehet, hogy a kormánypárt politikai korrektsége többet visz, vagy hoz-e a konyhára. Egyrészt tiszta sor, hogy már csak a valódi gazdik miatt is rekordsebességgel kell minden "náci kilengést" elítélni, másrészt pedig elgondolkodtató, hogy az ilyen mentalitás mit eredményez a jobboldali, de mondjuk valamilyen oknál fogva a Fideszre szavazó emberek körében. Az egyre súlyosbodó etnikai konfliktusok, a fehér nemzetek ellen indított szellemi-gazdasági hadjárat talán egyre több embert késztet gondolkodásra, amely beletorkollhat a felismerésbe: civilizációnk legnagyobb és legveszélyesebb ellensége nem a feltüzelt, anarchista csőcselék, hanem az, aki őket feltüzeli. Ilyetén, sok más hasonló tényező mellett az sem elhanyagolható, hogy a destruktív kultúrmarxisták körében ugyanúgy felülreprezentáltak a zsidó elemek, mint annak idején a Tanácsköztársaságban voltak, de ide sorolhatjuk például a közvéleményt rossz irányba befolyásoló publicisták egy jelentős részét is. Magyarul a kormánypártok izzadtságszagú aggódása pontosan ellentétes reakciókat válthat ki ebben az egyre forrongó világban. Ezt pedig alátámasztja a tény, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban lefolytatott beszélgetéseim során olyan ismerőseim is "visszasírták Hitlert", akikről álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyet fognak mondani.

Az, hogy manapság bármilyen gerinctelenség vagy ocsmányság, mindenféle komolyabb retorzió nélkül megengedhető a politikai életben, már önmagában beszédes. Főleg akkor, ha ráébredünk: itt bizony egyetlen egy dolog tudja igazán felkorbácsolni a magyar politikai posványt:, mégpedig, ha valaki jónak merészeli nevezni a nemzetiszocializmust, vagy egy félmondat erejéig dicsérni meri egy-egy emblematikus vezetőjét (az ismeretlenebbeket maximum azért lehet dicsérni, mert nem tudják, épp kiről van szó). Egy normális világban László Imrének egyáltalán nem kellett volna bocsánatot kérnie semmiért (ráadásul a magánvéleményét mondta el, amelyhez mindenkinek joga van, nem a pártja álláspontját), valamint a Mandeláról elnevezett közterület ötlete fel sem vetődhetett volna.

Nos, valahogy így néz ki a 21. századi Magyarország politikai térképe, amely semmivel sem abszurdabb, mint az önsorsrontó nyugati világé, csak éppen a politikai korrektség sarokkövei máshol helyezkednek el. Ilyen mentalitással pedig mi sem fogjuk elkerülni a nyugaton tomboló veszedelmet, maximum "jó szokás szerint" később ér majd ide, mint minden más egyéb is.

De a politikailag korrektek számára még mindig hátravan a legnagyobb fricska: őket már réges-régen mindenki elfelejti majd, miközben a világ még mindig a nemzetiszocializmuson és Adolf Hitleren fog vitatkozni.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info