Ha egyszer egy üzlet beindul, ahogy tartja a mondás, akkor nincs megállás. Sajnos igaz ez a hülyeségekre, az ésszerűtlen intézkedésekre is, amikor a korábbi hibás döntést egy másik, még rosszabb döntéssel igyekszik „javítani” valaki, minek következményeként menthetetlenül egy lefelé tartó spirál képe rajzolódik ki. Tulajdonképpen ez történik a Karácsony Gergely vezette Budapesten is.
Zoom
Emlékszünk a járvány alatti közlekedési járatritkításra, hogy aztán összezsúfolódtak az utasok, a biciklisávokra, amiért olyan helyeken is dugók alakultak ki, ahol korábban nem voltak, vagy beszélhetünk most a Lánchíd körüli hercehurcáról is, vagy akár a Pesti úti idősotthon tragédiájáról. Van most azonban egy újabb ötlet, ami nem más, mint hogy ősztől kezdődjön később az iskolákban az oktatás, 9 órakor.
Na persze annak idején, középiskolás koromban biztosan én is díjaztam volna, hogy 1 órával többet alhatok, s csak utána kell legyalogolnom azt a húszpercnyi távot, amíg odaérek az iskolába, de ezért egy városvezetésnek illene szélesebb spektrumot megragadnia.
A Fővárosi Önkormányzat azzal indokolta az ötlet bedobását, hogy járványhelyzet van, és zsúfolt a tömegközlekedés, és ezt kerüljék el a gyerekek.
Vizsgáljuk meg egy picit közelebbről. Nem arról van szó, hogy középiskolák, gimnáziumok tanulói kezdjenek 9-kor, akik nagyobbrészt már képesek maguktól is eljutni az intézményekbe. Hanem úgy, ahogy van, az összes. Tehát az első osztályos kisiskolás is, aki aligha fog egyedül útnak indulni reggel. Még akkor sem, ha közel van lakhelyéhez az iskolája, de ha több kerületet kell átutaznia, vagy esetleg az agglomerációból jár be, úgy pláne. Tehát mindenképpen a szülők viszik be őket. Tudomásom és tapasztalataim szerint azonban Magyarországon elenyésző azon munkahelyek száma, ahol a munka 9 óra után kezdődik. Jellemzően az irodai dolgozók 8 órakor, míg a más munkakörben lévők 6, esetleg 7-kor kezdenek. Sehogy sem akar tehát passzolni a valósághoz ez az ötlet. Pontosabban ez az ötlet sem.
Zoom
Nagyjából ez a kép fogadná a szülőket a munkahelyre beérve
Aztán persze sokan még azt is sérelmezik a szülők közül, hogy így a nap vége is kitolódik. Ha hozzávesszük még az egyéb délutáni elfoglaltságokat, szakköröket, sportedzéseket, kérdezik, mikor ér haza a gyerek, este 9-kor? Érdemes górcső alá venni még egy érvet, mégpedig a járványhelyzetre való hivatkozást, mennyire nélkülözi ez is a logikát. Ha ugyanis a fentiekre úgy felelnének Karácsonyék, hogy tessék megkérni a nagyszülőket, ők vigyék a gyerekeket iskolába, akkor viszont épp a leginkább veszélyeztetettnek mondott csoportot, az időseket tennénk ki zsúfoltságnak, nem? De. Viszont a nagyszülőkérdést tekintsük is tisztán elméletinek a következő okok miatt: ki tudja, egyáltalán rendelkezik-e még mindenki élő nagyszülőkkel, ha igen, milyen az egészségügyi állapota, hol lakik, mert sokan bírnak fővárosiként vidéki nagyszülőkkel, és így tovább.
Ha viszont azt mondják, hiszen létezik reggeli iskolai ügyelet, tehát oda lehet vinni a gyerekeket 2 órával korábban, akár már 7-re is, akkor megint csak ott vagyunk, ahol a part szakad, a zsúfoltságot nem kerülték el, ellenben kvázi a semmiért még kreáltak is néhány felesleges órát, mert a tanítás úgyis csak 9-kor kezdődne.
Ha azt elismerjük, hogy valóban tapasztalható a zsúfoltság, és ténylegesen veszélyforrás a járvány, és valamit tenni kell, akkor azt is illene belátni, hogy ez totális tévút. Csak tetézi a bajt. A megoldást az jelentené, ha több járatot indítanának, esetleg külön „iskolás buszokat”, ezzel is csökkentve a zsúfoltságot a tömegközlekedésben, így maradhatnának a megszokott kezdési időpontok, és a szülők továbbra is meg tudnánk oldani a kisiskolás gyerekeiknek a fuvarozását úgy, hogy a munkahelyeikre is be tudjanak érni időben.
Kíváncsiak várjuk, lesz-e ennyi józan ész a balliberális városvezetésben. Persze, ehhez tanulmányozni kellene európai példákat, amihez nyilván dolgozni is szükséges kicsit, itt nem elegendő kitűzni a szivárványos zászlót…
Lantos János – Kuruc.info