A liberális média és mindig aktív csatlósaik hallgatnak. Nem tüntetnek tízezrek az utcán, nem vonulnak fel sehol sem "White Lives Matter" táblákkal. Mi is csak azért tudunk róla, mert ahhoz a kis százalékhoz tartozunk, akiket még érdekel a fehér nyugati civilizáció sorsa. Pedig egy 24 éves fehér anyukát öltek meg brutális kegyetlenséggel a Black Lives Matter terroristái, méghozzá azért, mert Jessica Doty Whitaker száját elhagyta egy olyan mondat, amely nem tetszett a majmoknak, vagy éppen a fajáruló kiszolgálóiknak. Utóbbit azért fontos kiemelni, mert még magyar viszonylatban is méltatlanul elfelejtik megemlíteni a jobboldali publicisták: a BLM "aktivistái" nemcsak négerekből verbuválódtak össze, hanem bizony jócskán van közöttük fehér résztvevő is, akiknek tevékenysége nem (csak) a cipőcsókolgatásban merül ki.
Zoom
A "szép, új, toleráns világ" áldozata ezúttal egy 24 éves anyuka, Jessica Doty Whitaker (forrás: Facebook / dailymail.co.uk)
Jessica július 5-én hajnalban, Indianapolisban sétált hazafelé jegyesével, Jose Ramirezzel és két barátjával, mikor vita alakult ki köztük és egy másik társaság között. A négy férfiból és egy nőből álló horda BLM-támogató volt, s lássunk csodát, a vita is a különböző rasszokról alakult ki. Mikor a BLM-csoport kifogyott az "érvekből", egyikük előhúzott egy fegyvert, mert hát ők így szoktak eldönteni egy vitát, viszont Jessica jegyese, Ramirez is éber volt, és ő is előkapta a saját fegyverét. Jessica ekkor kimondta azt a bűvös mondatot, amiért meg kellett halnia pár perccel később. Pedig az "All Lives Matter" ("Minden Élet Számít"), amelyet a velük "vitatkozó" csoportnak mondott, még csak nem is a teljesen megfelelő válasz a BLM-őrületre, de a hordának már ez is elég indok volt a gyilkolásra. A "vitát" követően mindkét csoport továbbindult, Jessicáék pedig joggal gondolhatták, hogy itt vége is a történetnek. Ám ekkor olyasvalami történt, amely kiválóan szemlélteti, milyen mocskos, aljas, köpedék félállatokból verbuválódik a Black Lives Matter mozgalom.
Zoom
Jessica kisfiával, a 3 éves Greysonnal (forrás: mirror.co.uk)
A társaság ahelyett, hogy valóban távozott volna, követte Jessicáékat, majd egy híd kijáratánál várakozott, ahol a hazafelé sétáló Jessicáék felbukkantak. Tüzet nyitottak a 24 éves anyukára, akit rögtön fejbe is találtak. Jessica vőlegénye is visszalőtt, de elmondása szerint csak reflexből, nem látott semmit a sötétben, és valószínűleg nem is talált el senkit sem. A fiatal hölgyet, aki egyébként nővérként dolgozott, kórházba szállították, ahol rövidesen belehalt a sérüléseibe. Jessica Doty Whitakert családja, köztük három éves gyermeke várta haza. Mindhiába.
Zoom
A BLM-aktivisták között bőven akadnak fajáruló fehérek is (forrás: cnn.com)
Ahogy vőlegénye, Ramirez fogalmazott: "sosem fogja elfelejteni azokat a pillanatokat, amelyek július 5-én hajnalban történtek". Jessica családja "igazságot szeretne", ám az elmúlt másfél hónap láttán erre aligha van sok esélyük a közeljövőben. Lassan kettő hónapja tart az Egyesült Államokban a fehérek elleni egyre nyíltabb genocídium, mégsem történt semmi komoly válaszlépés kormányszinten sem, így megalapozottan lehet mindenki egyre elégedetlenebb a showman Trump elnökkel. Pedig a fehér lakosság joggal várhatná, hogy komolyan fellépjenek a védelmükben, ha már Iránban olyan "bátran" és harciasan viselkedik az amerikai külpolitika.
Továbbá van a szomorú ügynek még egy aspektusa is, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Jessica az egybehangzó beszámolók szerint azt mondta a hordának, hogy "Minden Élet Számít", amely akarva-akaratlanul még azokra is igaz, akikkel összeszólalkoztak. Ezért kellett meghalnia? Pedig a fiatal anyuka nem mondott mást, mint az erőtlen, á, még józanabb gondolkodású "polgári kultúrember" válaszát a Black Lives Matter térhódítására. Mert, ha engem kérdez a kedves olvasó, szerintem nem számít minden élet. Például annak az aljadék gyilkosnak sem számít az élete, aki képes volt fejbe lőni és meggyilkolni egy ártatlan 24 éves nőt (ráadásul orvul, lesből). Ha azonban nem szeretnénk azt, hogy Jessica esetéhez hasonlóak történjenek napi 30-40 alkalommal, akkor itt az ideje talpra állni és kimondani azt a mondatot, amely egyetlen gyógyír és cselekvési jelszó lehet a néger felsőbbrendűséget hirdetők ámokfutására: WHITE LIVES MATTER.
Isten veled, Jessica Doty Whitaker!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info