Lassan összeszámolni is nehéz, hány migránsok által elkövetett bűncselekmény történt (és fog történni) Németországban. Az elkövetett bűntettek széles skálán mozognak. Vannak, amelyek – szerencse a szerencsétlenségben – nem követelnek emberéletet, s van például ez a legutóbbi, ahol egy 24 éves késelő szomáliai állat három nőt gyilkolt meg egy würzburgi Woolworth áruházban. A korábbi értesülésekkel ellentétben az egyik áldozat nem eladó volt, hanem egy szintén 24 éves Stefanie nevű lány, aki éppen ajándékot és ruhát vásárolt legjobb barátnőjének esküvőjére, ahol ő lett volna a tanú. Steffit múlt héten szerdán búcsúztatta el megdöbbent családja.
Stefanie-t 2021. július 7-én délután helyezték örök nyugalomra a partensteini temetőben (fotó: Karina Palzer) |
A történet azonban itt nem állt meg ennyiben. Noha a hasonló esetekért a németországi politikai vezetés egy személyben okolható, a dolgok egyáltalán nem abba az irányba mutatnak, hogy bármi megváltozna – s ami a legszomorúbb, gondolkodás és hozzáállás szintjén sem. Aki német sajtót is olvas, vagy olvasott az üggyel kapcsolatban, az végignézhette, hogy szokás szerint "mindenki meg van döbbenve", az "ilyen barbár cselekedetek tarthatatlanok és nem férnek össze a demokratikus világunkkal", "felfoghatatlan, mi történt, részvétem a hozzátartozóknak" stb-stb. Ezek a nyilatkozatok elsősorban politikusok, befolyásos emberek száját szokták elhagyni, akik a legközelebb vannak ahhoz, hogy a már-már megszokottá vált gyilkolászást megakadályozzák, vagy legalábbis megnehezítsék az elkövetők dolgát a folyamatos "részvétem, ez döbbenetes" mantra helyett. Ez persze semmilyen tekintetben nem történik meg, azon pedig egyáltalán nem csodálkoznék, ha egy érintett család egyszer kiállna a nyilvánosság elé, és azt mondaná, hogy kenjék a hajukra a részvétnyilvánításukat.
S mi van a "részvéten" túl? Megfigyeltük már, hogy az elkövetőknek nem csak a származását szokták eltitkolni (persze mi, "veteránok" már azonnal tudjuk így is), de a legritkább esetben tudunk arcot vagy teljes nevet kapcsolni a bűnözőkhöz? Rendszerint ez nincs másképp az áldozatok oldaláról sem, pedig talán a közvélemény nemtörődöm, csak a saját apró-cseprő dolgaival foglalatoskodó részének hozzáállása is változhatna általa. Az ember jobban kötődik ahhoz, jobban átérzi a tragédiáját egy olyan személynek, akihez tud arcot, ne adj' Isten, pár mondat háttértörténetet csatolni. Ez jóval emberibb, mintha puszta számokról beszélnénk.
Minden bizonnyal így gondolkodott az említett Stefanie családja is, amikor útjára indult egy kép az interneten, ahol pár szívbemarkoló gondolat kíséretében elbúcsúznak tőle, s ahol láthatunk egy helyes, életvidám fotót magáról a szegény áldozatról is. A kép persze millió megosztással bejárta a világhálót, amely láthatóan szemet szúrt a hatalomnak is (inkább törődnének a rendfenntartással). Alsó-Frankföld rendőrsége ezért ezt a közleményt rakta ki a Facebookra:
Szerintük a nevek és fotók terjesztése a közösségi médiában nem segít, nem mutat valódi együttérzést. Mindemellett úgy gondolják, hogy aki ilyet tesz, az politikailag vissza akar élni az áldozat tragédiájával.
Agyrém, de még a megemlékezésen is tiltják a fénykép megjelenítését:
Egyébként a bejegyzés után napokkal később hozzászólás formájában megjegyezték, hogy valakit a "netikettük" megsértése miatt kitiltottak az oldalról. Kíváncsi lennék, mivel sikerült ezt elérnie a delikvensnek.
Erre emlékszünk még? Lewis Hamilton az amerikai rendőrök által lelőtt Breonna Taylorra emlékezett "támogatói pólójában". Itt persze nem volt gond a név és arc közzététele |
Ugyanitt érdemes a hozzászólások között szemezgetni, ha másért nem, az aránytalanul sok szivárvány profilképes kommentelő miatt.
A bűnmegelőzés helyett tehát posztolgatunk. De mitől félnek? Nehogy a társadalom még józanabbik fele a harag és a részvét jegyében, melyet egy-egy hasonló fotó és búcsúztató sokszorosára képes felkorbácsolni, öntudatára ébred? Közzétenni egy 24 éves áldozat képét, aki őszintén és boldogan tekintett a jövőbe, amíg egy őrült le nem döfte, egyáltalán nem szenzációhajhászás, hanem a kemény valóság és a végtelen fájdalom sajátos egyvelege. Mint írtam, az emberekben sokkal inkább megjelenik a részvét és a tragédia átérzése, ha puszta számok helyett arcot és nevet tudnak párosítani az áldozathoz. Nos, pontosan ettől fél a "német politikai elit" és a politikai célokra felhasznált rendőrségük is.
Nyugodj békében, Stefanie!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info