Az alábbiakban arról fogok írni, amiről „nem illik” szólni. Mert nem „PC”, nem „európai”, mivel „gyűlöletbeszédnek” minősül. Amiről nem csupán nem illik, de valójában tilos is írni és beszélni. A „zéró toleranciáról” szeretnék megosztani az olvasókkal néhány gondolatot. Orbán Viktor ugyanis minapi sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom sikerére utalva kijelentette: meg kell várni, hogy ez az új párt "jelent-e veszélyt a hazai kisebbségekre", de – mint mondta – „az antiszemitizmus kérdésében marad a zéró tolerancia”.
A miniszterelnök sajtóértekezleten elhangzott szavait alaposan kielemezték – a „zéró toleranciáról” azonban mindenki hallgat. A balliberális oldalon azért, mert teljesen egyetértenek vele, de egyrészt egy „rendes baloldali” sohasem mondhatja ki nyíltan, hogy azonos álláspontos van Orbán Viktorral, másrészt pedig a „szélsőjobboldali-fasiszta Fideszről” szóló narratívába nem illik bele az „antiszemitizmus elleni zéró tolerancia” fideszes politikája. Ezért inkább nem beszélnek róla. A „jobboldali” értelmiség tagjai, gondoljanak bármit is magukban, szintén jobbnak látják nem bolygatni a kérdést, mert könnyen sikamlós talajra tévedhet, aki erről elmélkedni kezd. Főleg úgy, hogy valójában senki sem tudja, mit is jelent pontosan a „zéró tolerancia”. De megkérdezni sem meri senki. Mint ahogyan az „antiszemitizmus” fogalma körül is teljes a homály.
 Ismerős szólamok: a 2013-as budapesti (!) zsidó világkongresszuson már meghirdette Orbán a "zéró toleranciát" |
Pedig a „zéró tolerancia” politikája csakis az egyik legfontosabb „liberális és demokratikus” értéknek, a sajtó- és véleményszabadságnak a súlyos sérelme árán valósítható meg. Végtére is a kommunizmus idején is „zéró tolerancia” volt érvényben az „antikommunista és szovjetellenes nézetekkel” szemben (ha éppenséggel magát ezt a szószerkezetet nem is használták), a Habsburg-uralom idején pedig bizonyos korszakokban ugyancsak a „zéró tolerancia” politikáját alkalmazták a „Habsburg-ellenes nézeteket” hangoztató magyarok elhallgattatása érdekében. „Nézd meg, kit nem szabad bírálni, az uralkodik fölötted” - mutatott rá a hagyomány szerint Voltaire.
Ami a „zéró toleranciát” illeti, felmerül a kérdés: kikre vonatkozik egyáltalán? A fideszes közszereplőkre? Minden politikusra? Vagy minden magyar polgár következményekkel számolhat, ha „antiszemitának” minősíthető nézeteket hangoztat? És melyek lesznek ezek a következmények? Pusztán csak a „közösségi médiából” távolítják el őket, netán állásvesztéssel is számolniuk kell? Vagy ne adj Isten, büntetőjogi felelősségre vonás is következhet? Ezekre a kérdésekre persze nem születik válasz, annál is kevésbé, mivel azokat föltenni sem szabad. Marad tehát az önkény. Természetesen az antiszemitizmus fogalmának meghatározását sem erőltetik…
A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség 31 tagállama 2016. május 26-án elfogadta ugyan az „antiszemitizmus jogilag nem kötelező érvényű munkadefinícióját”, amely a következőképpen hangzik: „Az antiszemitizmus a zsidók olyan megítélése, amely a velük szembeni gyűlölet kifejezéseként nyilvánulhat meg. Az antiszemitizmus verbális és fizikai megnyilvánulásai zsidó vagy nem zsidó személyekre és/vagy e személyek vagyonára, a zsidó közösségi intézményekre és vallási létesítményekre irányulnak.”
No, ezzel sem megyünk sokra. De alighanem éppen ez a cél: hiszen az antiszemitizmus egy bunkósbot, amelyet nem csak a háttérhatalom és a zsoldjában álló politikai erők és médiumok használnak a valódi nemzeti ellenállás lejáratására, hanem boldog és boldogtalan ezzel a teljességgel homályos jelzővel (valamint a hasonlóképpen meghatározhatatlan jelentésű „náci, fasiszta, rasszista” szavakkal) igyekszik Káin-bélyeget sütni ellenfeleik homlokára. Magyarán: az „antiszemitizmus elleni záró tolerancia” politikája mindenfajta önkény, a szabadságjogok durva korlátozása előtt tág kaput nyit.
A „zéró tolerancia” üzenete mindamellett egyértelmű: a kiemelten védett „népcsoportot” semmiféle kritika nem érheti, sem a múltban, sem a jelenben végzett ténykedéséért nem lehet őket elmarasztalni, róluk csakis az ájult tisztelet hangján szabad szólni. Mivel pedig egyre gyakrabban lehet hallani a cionisták és csatlósaik részéről, hogy „a modern antiszemitizmus Izrael bírálata révén nyilvánul meg”, így előáll a képtelen helyzet: létezik a Földön egy állam, amelynek cselekedeteit - Magyarországon, de persze mindenütt másutt is a nyugati világban - szigorúan tilos bírálattal illetni. Megfogalmazódhat természetesen az alábbi, nyilvánosan persze soha el nem hangzó (álnaiv) kérdés is: miért éppen ez az egyetlen etnikum, amelynek tagjai ilyen különleges védettséget élveznek? A választ pontosan tudjuk. Egy olyan történelmi esemény – a holokauszt – a „zéró tolerancia”, vagyis a zsidóságnak nyújtott „különleges védelem” alapja, amelyet - börtönbüntetés terhe mellett - csak és kizárólag úgy lehet értelmezni, magyarázni, ahogyan azt a „kedvezményezettek” előírják. A kör ezzel bezárult. Csoda-e mindezt tekintetbe véve, ha a holokauszt hivatalos változatát jogszabályokkal bástyázták körül?
A Fidesz vezetői és értelmiségi holdudvarának tagjai a választások eredményének kihirdetéséig szigorúan tartották magukat az utasításhoz: a Mi Hazánk Mozgalomról nem beszélünk. Úgy teszünk, mintha nem is létezne. A nemzeti párt sikere nyomán most Orbán Viktor – első ízben – nemzetközi sajtóértekezletén említést tett a Mi Hazánk Mozgalomról. Beszélhetett volna arról, hogy a nyilvánvaló különbségek ellenére a Fideszt és a Mi Hazánkat összeköti a magyar nemzet szeretete, melynek alapján bizonyos ügyekben talán elképzelhető az együttműködés. Ám ő ehelyett, ha nem is a balliberálisok üres és értelmetlen szavait használva („antiszemiták”, „rasszisták, „nácik”), de pontosan az ő unalomig ismert vádjaikat emlegette föl: a Mi Hazánk veszélyt jelenthet a kisebbségekre (tehát „rasszista, bár érdemes lett volna megkérdezni tőle, a magyarországi román, szerb és egyéb kisebbségeket, valamint a „meleg közösség” tagjait is félti-e tőlük, vagy kizárólag a cigányokra gondolt), továbbá „antiszemita” is, mellyel szemben azonban ők a „zéró tolerancia” jegyében föllépnek. Úgy látszik, nincs új a Nap alatt. 1990 óta, ha egy valódi magyar nemzeti erő színre lép, a „bal- és a jobboldal” mindig megtalálja vele szemben a közös hangot.
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Korábban írtuk: Orbánt meglepte, hogy bejutott a Mi Hazánk - "meg kell várni, hogy jelent-e veszélyt a kisebbségekre"
Kapcsolódó:
