Az 1870-es évektől kezdve a magyar közéletben egy olyan áramlat jelent meg, amely a történelmi Magyarország szétesését vizionálta. A nemzet emlékezetében nem sok nyoma maradt Grünwald Béla, Kókai Kun Béla, Asbóth János, Jancsó Benedek és még sokak kiáltó szavának, mert az akkori vészjósló hangok nem illenek bele a mai meghamisított történelmi tudatba, melyet most is megpróbálnak ráerőltetni a magyarokra. Tegyük hozzá: sikeresen.

A vörös rémuralom nem egyik percről a másikra jelent meg a magyar történelem színpadán. Hosszas előkészítő munkának az eredménye az a jelenség, amelyet a magyar nemesi réteg Trianont követően sem értett és nem bírt felfogni. A magyar nemzet sírját körülálló nemesek keresték az okokat, ki erre, ki arra. És hogy nem találták meg, az egyértelmű. Van is rá magyarázat, hogy miért, ez pedig egy pszichológiai szakkifejezéssel élve: a kognitív disszonancia.

Ha van felelőse Kun Béla és társai rémtetteinek, az nem Károlyi Mihály és a hadsereget az ellenség előtt leszerepeltető Landler Jenő, hanem a kacagányos, sok évszázados családfákat felmutató, az ország vezetésében kulcsszerepet játszó magyar nemesi réteg, aki a saját maga egyéni érdekei miatt elárulta azt a nemzetet, amely előjogokat biztosított számára cserébe azért, hogy védje meg a külső ellenségtől.

A református Tisza Kálmán rendszere nevelte ki azt a liberális közeget, amelyben 1899-ben Nagyváradon megszülethetett a református Várady Zsigmond víziója, a szabadkőművesek részére írt Társadalmi program című országhódító munkaterv. A protestáns egyházak, a kacagányos magyar nemesi réteggel közösen beálltak ennek az ördögi eszmének a szolgálatába, tisztelet annak a pár kivételnek, aki felfogta, miről van szó.

Tudom, súlyos mondatok ezek, pedig reformátusként írom le. Ez az igazság, tanulmányozzák csak Raffay Ernő Harcoló szabadkőművesség és a Politizáló szabadkőművesség című köteteit, vagy az Ady Endrét a szabadkőműves zászlókra aggató kezdeményezések (Raffay Ernő négy könyvéről van szó: Szabadkőműves béklyóban, Szabadkőműves zsoldban, Ady Endre és a Nyugat, Ady Endre kultúrharcai hátterét. Mindezekhez tartozik, hogy Várady Zsigmond Tisza István miniszterelnök egyik legbizalmasabb embere, pártjának meghatározó, befolyásos személye volt. Ennek a Tisza Istvánnak pedig igen közeli barátja az a Szász Károly, aki egy időben az Országgyűlés elnöke, a jelen memoár szerzője volt.

Aki magához tért ebből a csavarból, annak jelezzük, nem egy ítéletet szeretnék most megkomponálni. Szász Károly visszaemlékezése nem abból a szempontból fontos, hogy ő sem tudta felfogni, mi és miért történt. Azt se emelném ki, hogy abban neki személy szerint milyen felelőssége volt. Mert hogy volt, az biztos, és hogy nem vette ezt magára, az is egyértelmű. Ilyen ez a kognitív disszonancia…

És hogy milyen a sors? Szász Károly unokája, Szász Domokos 1990 után annak a szélsőséges magyargyűlölő SZDSZ-nek lesz az országgyűlési képviselője, amelynek eszmerendszere Jászi Oszkár szabadkőműves páholyában jött létre, és pontosan ezek hozták el a Tanácsköztársaságot, annak kegyetlenségeivel együtt. Azt a bolsevizmust, ami magát Szász Károlyt is börtönbe juttatta.

De most nem ez a legfontosabb. Arra a jelenségre próbálom felhívni a figyelmet, amit a népi bölcsesség „miből lesz a cserebogár” szólással fogalmazott meg. Azaz, senki sem hitte volna, hogy egy ennyire jelentéktelen dologból az legyen, ami, ez pedig a szocializmus eszméiből kikelt bolsevizmus terrorja. Amit Szász Károly leír, átél, az csak a lárvája annak a borzalomnak, amely miután kikelt, 30 évvel később lecsapott a Gulág poklaiban, az internáló és kivégzőtáborokban, a megkülönböztetés és diszkrimináció ezer élethelyzetében.

Szász Károly emlékei megrázóak. A szemünk előtt bontakoznak ki annak a kataklizmának a felvonásai, melynek eljövetelét senki nem vette komolyan. Pedig jó lett volna a haza házában bekapcsolni a vészcsengőt. Ehelyett a liberális áhítattól átszellemült magyar nemesi főurak először beengedték a farkas egyik lábát, majd a másikat, végül a maga valóságában a vadállatot. Azt a vadállatot, amely pont úgy viselkedett, mint ahogy az ösztönei megkövetelik.

Visszatekintve az elmúlt száz évre, joggal tevődik fel a kérdés: mi van, ha ez van most is? Napjainkban egy új kommunizmus, a nagy Újraindítás, a The Great Reset ideológiáját akarják megvalósítani valakik. Ugyanazok, akik egykoron a bolsevizmust. Az eszme sem változott: azt ígérik, 2030-ra senkinek nem lesz semmilyen tulajdona, és boldog lesz.

A kovidizmus keretében az első felvonást már lejátszották, a következményeit pedig sokan elszenvedték. Nem kérdés, a jövő elkezdődött. A történelem megint készen áll arra, hogy megismételje magát.

Szász Károlyt megpróbáltatásainak bemutatásában az a szándék vezette, hogy azok „elrettentő például, intésül és okulásul” szolgáljanak, „különösen az utánunk következő nemzedékek elé”.

Vajon lesznek-e, akik tényleg felfogják, miről van szó?

(Az írás Szász Károly A vörös rémuralom napjai című könyvben jelent meg.)