32 év alatt minden kormány visszarettent az ügynökügyek törvényes rendezésétől, a jelenlegi sem akarja parlamenti jóváhagyással, kormányzati felelősséggel, ellenőrizhető végrehajtással végigvinni a múlt tisztázását az állami élet minden területén, beleértve az igazságszolgáltatást és a tájékoztatást is. Ezért söpör le sorozatosan minden ezzel kapcsolatban benyújtott törvényjavaslatot. Erősítve azt a cinikus álláspontot, miszerint hagyni kell, hogy az ügynökügyek az érintettek kihalásával oldódjanak meg véglegesen, mert minden más megoldás veszélyes és veszteséges az aktuális hatalom számára.

És a lelkiismeret? Az nem számít egy olyan világban, ahol semmi sem az, aminek látszik. Olyan időket élünk, amikor a sorsunkat meghatározó erők értelemellenesek, természetellenesek, tisztességtelenek, haszonelvűek. Az értékvesztés nem rövidtávú, hanem beláthatatlan, az abnormális gondolkodás hosszabb ideje zavartalanul kerekedik a normális fölé. A háború nem februárban tört ki, már évek óta folyik, az infláció sem meglepetés, a járvány pedig törvényszerű következmény.

„Ordasok közt éltem életem. / Ott könnyeztem többször, hol nem láttak.” - írja néhány oldallal arrébb egyik tanulmányom főszereplője „Maradjon köztünk” című verseskötetében. Nem akárki ő: Horváth József rendőr tábornok, (1931 – 2001), aki 18 éves korától szolgálta az állambiztonságot, 1985-től 1990-ig a BM III/III Csoportfőnökség (politikai rendőrség) vezetője. Pályájának tényszerű bűneit sokan ismerik, versbe foglalt gyötrő lelkiismereti vívódásait alig néhányan. Sok mindent parancsra tett, de verset írni utasításra nem lehet. Halála előtt, ítéletet saját magáról, saját elhatározásából, saját soraival hozott - hatalom nélkül.

A tanulságok? Hazugságokkal, eszement elméletekkel még választásokat is lehet nyerni a világ bármely részén, a tájékozatlan szavazókat megtéveszteni, s a hatalmat megőrizni néhány évig, de egy egész nemzetet hosszú éveken át nem lehet büntetlenül megvezetni, eljön az idő, amikor mindenütt szembe kell nézni a valósággal és felelni a következményekért. Addig marad a romlottság időszaka, amikor a hatalom egyik pártja folyamatosan azt próbálja bizonygatni, hogy a másik nagyobb tolvaj és erőszakosabb, s ő csak válaszlépésként tette ugyanazt.

Sárdobálás, zsigeri reflexek, kontraproduktív áldemokrácia. Elvadult emberi viszonyok, melyek között az egyik újságíró fel akarja akasztani a másikat, ismét egy másik visszavonul ereje teljében, mert miatta a családját akarják kikészíteni, a harmadik kormányoldali elszólja magát nyilvánosan, hogy az önállónak, függetlennek hitt közmédia valójában félkatonai szervezet, a negyedik, aki főszerkesztő, egyenesen letagadja, hogy újságíró lenne, rá más szabályok vonatkoznak.

A kiszolgáltatott és megnyomorgatott kis nemzetek belső és külső ellenségeit változatlanul a nemzetközi magántőke globális rendszerében működő titkos szervezetek pénzelik, irányítják.

Caroll Quigley amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora, a globális pénzhatalom titkainak egyik legjobb ismerője ezt írja a globális háttérhatalom nemzetközi hálózatának céljairól: „… ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálják, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak.”

Erről a témakörről írtam a „Szabadkőművesek, papok, bankárok, titkos szervezetek” c. könyvemben, egyebek között a következőket:
„Míg a felszínen a nemzeteket megosztó és gyengítő többpártrendszerű álságos demokráciák manipulált nyilvánossága előtt versengenek egymással a bábként mozgatott politikusok, addig a nemzetközi magántőke láthatatlan és titkos szervezeteiben néhány kiválasztott a pénz és a tömegtájékoztatás feletti ellenőrzés jogának megszerzésével eldönti a kis nemzetek sorsát, mindenekelőtt az uzsorakamatra adott hitelekkel és az ellenőrizhetetlen, kiszámíthatatlan nemzetközi szervezetekbe kényszerítés könyörtelen diktátumával. A nemzetek feletti „kerekasztaloknál” aztán a globális hálózatok megbízottjaival találják szemben magukat a kisnemzetek becsapott képviselői, akik csapdába kerülve birka módon szavazzák meg nemzeti szuverenitásuk feladását, hazájuk hosszú távú gazdasági-pénzügyi eladósítását. (Lásd a lisszaboni szerződés valódi tartalmát és hatását.)”

A nemzetközi pénzhatalom hálózatának tagjait részletesen felsoroltam tanulmányomban a Bilderberg csoporttól a Trilaterális Bizottságig, beleértve a Hálózat által létrehozott Nemzetközi Valutaalapot is. De ha a Közgazdaságtudományi Egyetemen egy egyetemi hallgató a vizsgán megemlíti ezeket és háttérhatalomról kezd beszélni, akkor ezt összeesküvés-elméletnek minősítik és nem biztos, hogy átmegy a vizsgán. Csakhogy köztudott: a kétlábon járó összeesküvők az elméletet gyakorlattá tették, amely vitathatatlan tényként működik. Orbán Viktor májusban 12 pontban foglalta össze a siker receptjét a nyilvánosság számára. A 7. pontban a következőket mondta:

Ezzel szemben az az igazság, hogy Magyarország a rendszerváltás óta részt vesz a globális hálózat háttérintézményeinek munkájában egy négyfős kvótával. A kvóta első tagja volt a kilencvenes években Orbán Viktor és Kádár Béla, őket követte Járai Zsigmond és Kovács Árpád, a csoport mai tagjai: Surányi György (vezető), Stumpf István, Kovács Árpád és Kovács Gábor. A Trilaterális Bizottság, melyet David Rockefeller alapított a 70-es években, legutóbb 2022. június 10-12. között tartotta plenáris ülését Washingtonban, amelyen Stumpf István, Kovács Árpád és Kovács Gábor vett részt. A Bizottság európai regionális konferenciáját egyébként 2000-ben Budapesten rendezték.

A magyar országgyűlés képviselői mintha semmit sem tudnának részvételünkről a háttérhatalmi intézményekben, plenáris ülésen soha egyetlen kérdéssel sem érdeklődtek a kormányzati munka ezen részéről, véletlenül sem interpelláltak és nem kérték ki az bizottsági ülésekről a magyar delegáció által készített hivatalos jelentéseket. Pedig készültek ilyenek, izgalmas és meglepő információkkal. Talán csak nem azért ez a passzívitás, mert „az összeesküvés-elméletekben néha van igazság, de ezzel a szavazókat eltávolítják?” Vagy egyszerűen „az emberek ebből nem kérnek?”

Csak azért hoztam ezt a párhuzamos példát, mert felelős hivatalosságok véleménye szerint, az elhallgatott állambiztonsági múlt feltárása nemigen érdekli az embereket, a törvényes tisztázásra tehát nincs is szükség a nyilvánosság előtt, mert csak „eltávolítaná a szavazókat” az a sok sötét ügy, ami ugyan történelmünk része, de jobb, ha nem tudunk róluk. Különben is, van elég más gondunk ebben a felfordult világban.

A félretájékoztatás áldozatai továbbra is kevesebbet tudnak múltunkról, mint hiszik, szeretnék kideríteni az igazságot, de képtelenek kimászni a manipulatív hatalom fekete lyukából.