Néhány évvel ezelőtt egy vonatutam során apró gikszer történt a jegyvásárlásommal, így amikor a jegyvizsgáló leellenőrizte a jegyemet, sajnos elég komoly túlfizetés ellenében tudtam csak folytatni az utamat. Persze nem ez volt az egyedüli eset, hogy a hosszú évek során benéztem valamit (egyik esetben sem arról volt szó, hogy jegy nélkül utaztam), viszont szinte kivétel nélkül az összes jegyvizsgáló emberi módon állt a problémához, és nem kellett súlyosabb pénzeket kifizetnem, ezt az egy esetet leszámítva. Mint már akkor kiderült, ez az egy eset is csak azért volt eltérő a többitől, mert éppen a jegyvizsgálót is ellenőrizte valami civil ruhás ellenőr, akiről csak annyit lehetett tudni, hogy a vonaton van, és arra figyel, vét-e hibát a kalauz, így esélytelen volt, hogy valahogy megússzam a dolgot. Tudjuk, Magyarországon ez a házmester-mentalitás a szocializmus óta elég magas fordulatszámon pörög, de több példát hoztam már a múltban, hogy sok esetben nyugaton sem jobb a helyzet, és bizony ez a jelentgetés, akármennyire is annak érezzük, nem hungarikum (akit érdekel, itt van egy hosszabb írásom a dezinformációkról és egy egészen szürreális svájci esetről). Még az ellenőrnek is van ellenőre.
Persze vannak olyan urak is a világon, akik magát a feljelentéskultusz melegágyát, a közösségi médiát is ellenőrzik, rangsorolják, kérdőre vonják. Vállat veregetnek, szentté avatnak, vagy, ha nem azt teszed, ami elnyeri a tetszésüket, akkor „aggodalmukat fejezik ki” (az ember gyomra is görcsbe rándul az utálattól, amikor ezt a kifejezést olvassa vagy hallja), majd kettéfűrészelnek.
Az antiszemitizmus elleni harcot az online térbe átmentő egyik vízfej, a Fighting Online Antisemitism (FOA) nemrég összeállított egy 2022-es listát, amely egyrészt tartalmazza a legszolgalelkűbb közösségi portálokat, akik a legtöbb antiszemita tartalmat távolítják el (szigorúan a „szólásszabadság” jegyében), de szégyenfal is van a legengedetlenebb platformokról.
Aki siet, és nincs ideje tovább olvasni, vagy átrágni a The Jerusalem Post cikkét, annak lelövöm a poént: „meglepő módon” a Meta-galaxis, vagyis a Facebook és az Instagram páros nyerte el a ’22-es győzelmi díjat. A Facebook az összes FOA által jelentett (ők is jelentgetnek, erről majd máskor) antiszemita tartalom 35%-át lőtte ki, míg 2021-ben csak 23%-át, így a nem éppen a pártatlanságáról híres Facebook további jó pontokat szerzett a gazdinál. Az Instagram is jól teljesített, így a kimutatás szerint a Meta a célkeresztbe vett antiszemita tartalmak több mint felét, 52%-át kilőtte (gondolom, itt ugyanúgy a FOA által jelentett tartalmakról van szó). Jár a jutalomfalat.
Zoom
Kép forrása: Facebook/Fighting Online Antisemitism
Érdekes, hogy a teljes listát sem a The Jerusalem Post, sem pedig a FOA oldala vagy Facebook-oldala nem közölte, de a második helyen – 2021-hez hasonlóan, ez a FOA egyik Facebook-megosztásából derült ki – a TikTok volt 33%-kal, ennek szintén érezni lehetett magyarországi hatásait is, sőt, sok esetben a TikTok minden, nem csak a zsidóságról szóló jobboldali tartalmat még inkább lesöpör, mint a Facebook. Valószínűleg túl is szárnyalják már őket, egész egyszerűen csak azért a Meta-galaxis vezet, mert a hozzá tartozó social media egységek a legnépszerűbbek, ezért több a megosztás, de ezzel együtt a jelentgetés is.
Az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy annak ellenére, hogy a jelentgetősdi egyértelműen az antiszemitizmusra van kihegyezve, a „gyűlöletbeszéd” is gyakran helyet kap a narratívában, tehát a nem kívánt, a woke-kal vagy az LMBTQ-val szembehelyezkedő megosztások is áldozatul eshetnek a FOA oltárán.
S most lássuk a renitenseket!
Az utolsó helyen a 2016-ban alapított Gab található, egy Magyarországon alig ismert közösségimédia-alternatíva, ahol a szélsőjobboldali felhasználók (vagy szimplán csak normalitáspártiak) gyülekezhetnek. Funkciói leginkább a Twitteréhez hasonlítanak, és a jelentett tartalmak 5%-át távolította csak el.
Előtte, tehát a lista utolsó előtti helyén a Telegram található, amely a hazai jobboldaliak körében is ismert alkalmazás. Az üzenetküldő platform az antiszemita tartalmak 9%-ától szabadult meg.
Nos, a listázás végén levont konzekvencia a szokásos. A Gab – elviekben – rendkívül magas növekedési rátával bír (saját elmondásuk szerint óránként 10 ezer új tagot köszönthetnek soraikban), amelyen mondjuk semmi csodálkoznivaló nincsen ekkora elnyomás és üldözés mellett, a FOA pedig „aggodalmát fejezte ki” eziránt. Másrészről pedig a Facebook és a TikTok megkapta a jutalomkekszet, ám azért ők sem örülhetnek maradéktalanul, hiszen megkapták a jövőre nézve az ukázt is: „remélhetőleg a kooperációjuk a jövőben nagyobb eltávolítási ráta mellett folytatódik majd” – hangzik a reménynek álcázott parancs.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info