Megmondom őszintén, amikor hétfőn – néhány olvasói kép társaságában – megírtam a Tompa utcai pad addigi történetét, nem gondoltam volna, hogy pár gondolat erejéig még vissza kell térnem hozzá. Az különösebben nem lepett meg, hogy Baranyiék folytatták a háborúsdit – a szó rossz értelmében, de sajnos kitartóan, ezt kár lenne elvitatni –, de a héten hivatalosan is Magyarország leghíresebb padjává avanzsált a Tompa utcában található nevezetesség. Azaz, csak volt Tompa utcai nevezetesség.
Végtére ez is egyfajta konszenzus, ha azt nézzük. Padocskánk elment nyaralni, így most már semmilyen színben nem fog pompázni – egy ideig legalábbis biztosan nem. Eggyel kevesebb hely, ahová le lehet ülni.
Egyébiránt nekem az tetszett a legjobban, amikor visszafestették az eredeti színére, ugyanis végső soron nem egy pad (át)festése fogja eldönteni, világunk merre halad majd tovább. És igazából el is érkeztünk a padfestegetés egyetlen lényegi tanulságához. Lehet ugyanis, hogy a show-t elvitte a Tompa utcai nevezetesség, de mindeközben a háttérben sűrű fellegek gyülekeznek.
 A kukákat is román színekre festő volt kolozsvári polgármester és Baranyi - ugyanaz az agresszivitás (fotó: Fb) |
Amíg a paddal voltunk elfoglalva, több egyéb, fontosabb fronton is tüzet nyitottak a normalitásra, kezdve a transznemű nyugdíjazásoktól a könyvesboltos-fóliázós eseten át egészen a holnapi "Pride"-ig. Lehet ugyanis, hogy Baranyi elszállíttatta a padot, ezzel kvázi döntetlenre kihozva a festékháborút, de ami holnap fog zajlani Budapest utcáin, az kártékonyabb 10 szivárványos padnál is. Kicsit olyan ez, mint amikor a bolti tolvajt nagy nehézségek árán megfékezzük, a sorozatgyilkos meg tovább ténykedik zavartalanul.
A Tompa utcai pad jelkép lett egy szárnyait bontogató, de még korántsem teljes gőzzel működő kultúrharc kellős közepén. Nem csupán egy padról van szó, hanem mindarról, amit az LMBTQ-lobbi évek óta megpróbál lenyomni a torkunkon. Jelkép lett, mert jelképnek kellett lennie, ám minden látszat ellenére ez a jelkép csalóka, ugyanis a valódi harcok nem itt dúlnak, hanem az iskolai érzékenyítések, a nagyvállalatok lobbierejének, a kultúra közvetítő szerepének, a "Pride"-hónapnak szürke frontjain. Amíg egy ország volt elfoglalva egy pad színével, az utolsó simításokat is elvégezték a holnapi "Pride"-vonaglás körül, hogy feltegyék az "i"-re a pontot, megkoronázzák az elmúlt 30 nap "toleráns rendezvényeit", melyet teljes nyugalommal tarthattak meg fővárosunkban.
 A nagybetűs PAD életének idővonala (fotó: Telex) |
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a pad kérdése ne lenne fontos – még ilyen cudar gazdasági helyzet és ezernyi más, veszedelmesebb probléma között is –, ám a látszat ellenére egy mellékszál csupán az LMBTQ-lobbi poklában, sőt, ahogy hétfőn írtam, ez az egész már rég túlmutat a pad sorsán.
Ideális esetben Magyarország leghíresebb ülőalkalmatossága olyan színű maradt volna, amely eredetileg volt, egy normális világban teljesen felesleges lenne vice versa padokat festegetni, de mindannyian tudjuk, hogy sok tekintetben sajnos nem egy normális világban élünk. Legyen tehát bármilyen szürreális is, muszáj volt kiállni a normalitás mellett a festék és az ecset frontján is. Persze az igazi harc nem itt dől el.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
