A „szabad, demokratikus” nyugati világ egyre gyarapodó számú kibeszélhetetlen, tiltott, tabunak számító témái közül az egyik a palesztinai keresztények sanyarú sorsa. A kérdést a hivatalos nyilvánosság fórumain, de még a kóserkonzervatívok köreiben sem ajánlatos különösebben bolygatni. Pedig 1946-ban az ENSZ adatai szerint még hozzávetőleg 145 ezer volt az akkor brit „mandátumterületnek” minősülő Palesztina területén élő keresztények száma. Izrael létrehozása előtt két esztendővel tehát a palesztinai arabok 12%-a követte Jézus Krisztus tanításait: többségük ortodox volt, de szép számmal akadtak köztük katolikusok és protestánsok is. Jelenleg Izraelben a népesség alig 2%-a, a megszállt területeken pedig a lakosság hozzávetőleg 1,5 %-a keresztény. 2017-ben 47 ezer volt a keresztények lélekszáma az izraeli ellenőrzés alatt álló palesztin területeken, akiknek 98%-a Ciszjordániában, főként Betlehemben és Ramallahban, illetve Kelet-Jeruzsálemben lakott. A Gázai övezetben a Hamász tavalyi, október 7-én megindított támadása előtt 1700 (más adatok szerint valamivel kevesebb) keresztény élt. Azóta azonban számuk 650 főre csökkent. Szinte az összes gázai keresztény otthona romhalmazzá változott.
Zoom
Forrás: X
Mint arról a Haaretz című izraeli lap is tudósított, a mostani háború kezdete óta a gázai keresztények több mint a fele elmenekült az övezetből. Az ősi keresztény közösség jövője nagyon is kérdéses, a Katolikus Egyház pedig aggódik is emiatt – olvasható a tudósításban. Melyből megtudhatjuk azt is, hogy 450 katolikus Gázaváros Szent Családról elnevezett plébániáján keresett menedéket, 150 ortodox pedig ugyancsak a gázavárosi Szent Porfiriusz templomban igyekszik túlélni a borzalmakat. Hozzávetőleg 40-50 keresztény pedig az övezet déli részén található Khan Yunisban tartózkodik.
Zoom
Azonban a „világ legerkölcsösebbjei” – nyilván a „judeokeresztény testvériség” jegyében” – mind a Szent Család Plébánia, mind pedig a Szent Porfiriusz temploma ellen támadást intéztek korábban. Múlt év októberében egy izraeli légitámadás során 18 palesztin vesztette életét a Szent Porfiriusz templomban. (Az áldozatok közt voltak egy korábbi amerikai kongresszusi képviselő, Justin Amash rokonai is.) A légicsapás idején nem kevesebb, mint 500 keresztény és muszlim palesztin tartózkodott a templomban.
Decemberben a Szent Család Plébánia került az izraeli fegyveres erők célkeresztjébe. Két katolikus nő esett áldozatul a katonai akciónak, heten megsebesültek. Ferenc pápa – meglepő bátorságról téve tanúságot – a barbár támadást terrorizmusnak bélyegezte. A Haaretz cikke szerint tavaly október 7. óta 17 palesztin keresztényt öltek meg az izraeli hadsereg katonái. Az áldozatok többsége az ortodox felekezethez tartozott. (Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár nem kommentálta a tragikus esetet.)
Zoom
Forrás: X
Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája a közelmúltban négynapos látogatást tett a Gázai övezetben. Tapasztalatait összegezve elmondta, hogy a gázai keresztények otthona romhalmazzá vált, és sokan iskolákban, illetve a Szent Család Plébánián kerestek menedéket. „Ezek az emberek mindent elvesztettek…A saját szemeimmel láttam a pusztítást, mely elképesztő mértékű. Az életkörülmények borzalmasak, nincs víz, elektromos áram, hiányzik a biztonság” – foglalta össze tapasztalatait a patriarcha újságíróknak nyilatkozva. Mindez – valamint az immár 36 ezer halott, a közel 80 ezer sebesült, a rengeteg gyermek áldozat – azonban a jelek szerint nemigen zavarja a nyugati világ kormányainak többségét. (Írország, Spanyolország és Norvégia a napokban bejelentette: készek elismerni az önálló palesztin államot. Véleményük szerint ezzel a lépéssel lehet megteremteni a békét a Közel-Keleten.) Esetenként egyes politikusok kifejezik ugyan óvatos fenntartásaikat a vérengzéssel kapcsolatban, de a magyarországi kormányzat (és a balliberális ellenzék) minden lehetséges nemzetközi fórumon kiáll Izrael „önvédelemhez való joga” mellett. Miképp az úgynevezett keresztény egyházak vezetőinek legnagyobb része is mély hallgatásba burkolózik.
Zoom
Forrás: Getty Images
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ez év januárjában Pierbattista Pizabella bíboros Budapestre látogatott. Január 18-án fogadta a pátriárkát Orbán Viktor miniszterelnök. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy el kell kerülni a harcok és az ellenségeskedés kiszélesedését, melynek következménye a szentföldi keresztény közösségek eltűnése lenne. A találkozó során tett miniszterelnöki felajánlás értelmében Magyarország, a Hungary Helps Program keretében anyagilag is hozzájárul a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus palesztinai humanitárius programjaihoz és a szentföldi kereszténység hosszú távú megerősítéséhez. A Jeruzsálemi Latin Patriarkátussal kötött egyezség alapján a magyar kormány 400 ezer dolláros gyorssegélycsomagot különíttetett el a gázai és ciszjordániai „emberek” megsegítésére. A Hungary Helps weboldalán olvasható hivatalos tájékoztatás szerint „ezen felül további támogatásokkal is segítjük a közel-keleti kereszténység fennmaradását, és hozzájárulunk a keresztény intézmények működési feltételeinek biztosításához”. A pátriárka magyarországi látogatása során találkozott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Azbej Tristan államtitkárral, a Hungary Helps Ügynökség munkatársaival és az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak keretében hazánkban tanuló ösztöndíjasokkal is. Sem a jeruzsálemi latin pátriárka látogatását, sem a „gázai emberek” segélyezését a budapesti kormányzat nem verte ugyan nagydobra, de ha a támogatást valóban folyósítják, az mindenképpen dicséretes.
Zoom
Forrás: X
Pierbattista Pizzaballa bíboros, miután május 19-én visszatért Jeruzsálembe, ismételten felszólított a vérengzés befejezésére. „Mit is mondhatnék? Világos üzenetet kívánok küldeni a döntéshozóknak. Elég az öldöklésből! A háborúnak véget kell vetni, a segélyszállítmány bejuttatását az övezetbe biztosítani kell, hogy elkerülhessük a küszöbön álló humanitárius katasztrófát. Remélem, ez a rémálom rövidesen véget ér” – jelentette ki az egyházi vezető.
Zoom
Forrás: hungaryhelps.gov.hu
Ferenc pápa május 19-én interjút adott a CBS Hírtelevízió számára. Ha röviden is, de szóba kerültek a gázai palesztinok szenvedései is. Mint a Szentatya elmondta, naponta beszél Youssef Asaad atyával, aki a gázavárosi Szent Család Plébánia papja. „Az egyik nap nagyon örültek (a plébánián meghúzódó palesztin keresztények), mert sikerült némi húshoz jutniuk. De általában lisztet, lisztből készült ételeket esznek. Időnként éheznek. És elmondanak nekem dolgokat. Másokkal is tudok esetenként beszélni. Nagyon sok szenvedésben van részük.” – jelentette ki az egyházfő a CBS 60 Minutes című műsorában. A katolikus egyházfő ismételten felszólított az azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére, úgy az Ukrajnában, mint a Gázai övezetben zajló háború azonnali befejezése érdekében (https://www.cbsnews.com/news/pope-francis-interview-60-minutes-transcript/).
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)