Michnai Attila, a Heti Váladék sok pénzről és valamilyen (netán politikusi?) karrierről álmodozó újságírója teljesítette kötelességét, és határozottan állást foglalt a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen. Írásának címével pedig egyenesen fején találta a szöget: „Az antiszemitizmus, miként megannyi más előítélet is, a jelek szerint itt marad velünk egészen ítéletnapig”- nyilatkoztatja ki. Ebben a kivételesen bölcs megállapításban lehet némi igazság, legalábbis abban az esetben, ha a zsidók továbbra is úgy viselkednek, mint az elmúlt több ezer év alatt. Mármost Michnai úgy gondolja, az „antiszemiták” csakis „előítéletes” emberek lehetnek, akik „kényelmesek”, és ezért lusták gondolkodni. Nos, valójában mondjuk például a vezető revizionisták – Paul Rassinier, David Irving, Faurisson professzor, Ernst Zundel, Germar Rudolf és a többiek – sok mindennek nevezhetők, csak „kényelmesnek” nem, hiszen ha azokat a közhelyeket ismételgették volna, amelyeket Michnai Attila is szajkóz, vagy pedig ki sem nyitják a szájukat, esetleg valamilyen lényegtelen terület kutatásának szentelik magukat, akkor valóban „kényelemben” élhettek volna, karriert futhattak volna be, sok pénzt kereshettek volna, és még csak be sem börtönözték volna őket. Énszerintem különben is Michnai Attila a kényelmes: elvégre miféle kockázatot jelent a hazánkat felvásárló héberek jelszavait zengeni? Mi több, az ilyesmiért még jól fizető állással is jutalmazzák az embert.

Aztán megkérdezném tőled, Michnai, hogy miért nevezed „kényelmesnek” és „előítéletesnek” azokat az embereket, akik az évtizedek óta hajtogatott marhaságok ismételgetése helyett elkezdenek gondolkodni, és például kritikus vizsgálatnak vetik alá a múlt eseményeit, beleértve a második világháború és a szent hollókoszt történetét? Tudod, a tudomány egyik legfőbb jellemzője, hogy nincsenek benne egyszer és mindenkorra lezárt, megoldott kérdések, hanem mindig újból és újból alaposan szemügyre vesszük és kivesézzük a megoldottnak hitt problémákat is. A reneszánsz óta a nyugati gondolkodás legfőbb jellemzője a kételkedés. Miért „kényelmes” és miért „előítéletes” az, aki más nézőpontból, más szemszögből vizsgál meg változhatatlannak kikiáltott történelmi kérdéseket? Miért „előítéletes”, miért „kényelmes” az, aki, vállalva elbocsátást, börtönt, nyomorúságot, a történelmi igazság keresésének és kimondásának szenteli az életét?

És miért pofázol Szent Bertalan-éjszakáról, amikor az írásod végén te magad követelsz az „eddiginél határozottabb” fellépést a neked nem tetsző „konkrét megnyilvánulások” ellen? Hány embert akarsz te bebörtönözni azért, mert el merik mondani az igazságot mondjuk hazánk gyarmati sorba és nyomorba süllyesztésének valódi folyamatáról, vagy azért, mert kérdéseket tesznek föl a kőbe vésett holokausztról? Ki rendez itt inkvizíciót, te hülye? Nem bírjátok elviselni a szólásszabadságot? És hagyd már a fenébe ezt az üres szövegelést a „bőrszínről”, „származásról” meg „vallásról”, ugyanis sem engem, sem a többi hazafit egyáltalán nem a „másság” léte zavar, hanem az, amikor a „másság” uralkodni akar rajtam, illetve nemzetemen, ránk akarja kényszeríteni a „másságát”, sőt, el is akar pusztítani minket.

Egyben viszont egyetértek veled: „a sokak által már semmire sem tartott szép és nemes elvek mantrázását felcserélhetnénk a konkrétumokon alapuló aprómunkával”. Na látod, ezen az úton el lehetne indulni. Vitatkozzunk végre a részletekről, vitatkozzunk végre a tényekről! Alig várom, hogy például a második világháború történetéről, a zsidóüldözések okairól, a holokausztról, Izrael állam valódi történetéről, a közel-keleti válság igazi eredetéről, az iszlámról, a szeptember 11-i merényletekről, a „terrorellenes háborúról”, a palesztinok kálváriájáról, a „zsidó lobbinak” a nyugati világban élvezett elképesztő befolyásáról, hazánk 1990 utáni gyarmatosításának folyamatáról, és számos más, tabuként kezelt kérdésről szabadon lehessen vitatkozni! Igen, mi itt e radikális nemzeti oldalon mást sem szeretnénk, mint hogy igenis legyen vita ezekről a kérdésekről, ne pedig a „hivatalos” közhelyeket kelljen szajkóznia mindenkinek, illetve ne az történjen, mint eddig, hogy ha valaki a „kényesnek” - vagyis a gyarmatosítóink érdekeit sértőnek – nyilvánított ügyekben másképpen vélekedik, mint a hivatalos előírás, akkor legott „nácinak”, „fasisztának” és „antiszemitának” bélyegzik, és még csak szóba állni sem hajlandók vele. Apropó, ki itt a kirekesztő, barátom? Kik ülnek a tudományos intézetekben, az újságok szerkesztőségeiben, felügyelőbizottságokban, kik a média sztárjai, kik irányítanak bankokat, iparvállalatokat, kik vezetnek „tanácsadó” és „befektető” cégeket? Talán a revizionista történészek vagy az „antiszemiták” uralják ezt a világot? Ki van itt kirekesztve teszerinted?

Ami pedig a cikked végén említett példát illeti, az teljesen elhibázott, sőt, arról árulkodik, hogy halvány fogalmad sincsen arról, amiről elmélkedsz. Ugyanis ha nem tudnád, egy Fred Leuchter, majd egy Germar Rudolf nevű bátor, és egyáltalán nem kényelmes, s a legkevésbé sem előítéletes ember elment Auschwitzba (az előbbi 1988-ban, az utóbbi 1993-ban), és alapos vizsgálatnak vetette alá azokat a helyiségeket, amelyeket állítólag emberek elgázosítására használtak. Mindketten a fizika és a kémia területén járatos szakemberek voltak, és részletes jelentésben foglalták össze vizsgálataik eredményét. (Melynek eredményeképpen kirúgták őket a munkahelyükről, pereket indítottak ellenük, Germar Rudolfot pedig be is börtönözték.) Megállapításuk szerint az Auschwitzban gázkamraként mutogatott épületekben semmiképpen sem történhettek elgázosítások! Ne legyél kényelmes, Michnai, hanem olvasd el ezeket a jelentéseket, és ne legyél előítéletes sem, és vegyél a kezedbe néhány olyan művet, amelyeket valamelyik elátkozott, „nácinak” és „antiszemitának” nevezett revizionista történész írt. És azután gondolkozz el, és nyilatkozzál, ha pedig nem mersz nyilatkozni, mert mondjuk meggyőztek az olvasottak (egészen biztosan így lesz), akkor legalább hallgass, beszélj más témáról, és ne szóld le azokat, akik viszont kényelmük, karrierjük, sőt, életük kockáztatásával is meg mernek szólalni! Kényelmességedet és előítéleteidet ne fedd el a „rasszista, náci műveket nem olvasok” jelmondattal, rendben?

Ezen kívül pedig még annyit, hogy elképesztő tudatlanságodat bizonyítod, amikor arról írsz a cikked végén, hogy az oroszok bezzeg nem vittek el nőket és gyerekeket a málenkij robotra, míg a németek elvitték a „munkaképtelen öregeket, avagy karon ülő gyermekeket” is, ami szerinted bizonyítja, hogy el is gázosították őket. Figyelj, Michnai, mindjárt elárulok neked egy titkot, bár előtte még ismét a lelkedre kötöm, hogy mielőtt az „antiszemitizmusról” elmélkedsz, meg börtönbüntetést javasolsz az „antiszemitáknak”, előtte tényleg tanulmányozd a revizionista történészek műveit. A titok íme a következő: soha, egyetlen revizionista történész sem tagadta, hogy a zsidókat munkatáborokba gyűjtötték össze a németek a második világháborúban, éspedig azért, mert ki akarták őket telepíteni Európából. Családjukkal együtt. Ezt a kitelepítési tervet nevezték a nácik végső megoldásnak – állítják a revizionista történészek, akiket ezért te börtönbe küldenél. Nem lehetne az érvekre érvekkel felelni, Michnai? Persze nem szép dolog lágerekbe zárni nőket és gyerekeket, viszont német és japán nőkre és gyerekekre bombákat szórni sem volt szép dolog a szövetségesek részéről. Ezen kívül figyelmeztetlek, a hivatalos holotörténetet sem ismered jól, mivel ma már csak hat megsemmisítő táborban kell hinnünk, a többi láger a napjainkban érvényes holomítosz szerint munkatábor volt, amelyekbe szintén nagy tömegbe deportálták a nőket és a gyerekeket is. (Pl. Dachauban, Bergen-Belsenben, Buchenwaldban, vagyis a Német Birodalom határain belül nem voltak gázkamrák az 1960 óta érvényes hivatalos felfogás szerint, ha nem tudtad volna.) Ezzel viszont megdől az elméleted, mely szerint ha egy lágerbe gyerekeket és nőket is vittek, akkor ott azokat el is gázosították. (Na meg ugye gyanús, hogy igen sok a túlélő is, akik azt állítják, gyerekként kerültek valamelyik táborba, ilyen túlélő a szent Wiesel is). Szóval láthatod, a valóságos világban nem ördögök és angyalok harcolnak, a történelem, az élet bonyolultabb, még ha a te fejed tele van ostoba előítéletek sokaságával, meg hát azt hiszem, lusta is vagy utánanézni a dolgoknak. De ami még fontosabb, légy szíves Michnai, ne akard fogságra vetni és kirekeszteni azokat az embereket, akik el mernek töprengeni olyan kérdéseken, amelyekről te – tudatlanságod, karrier, pénz utáni vágyad, vagy egyszerűen csak szolgalelkűséged következtében – sohasem gondolkodol, vagy ha mégis, csakis úgy, ahogyan előírják neked.     
 
Perge Ottó
 

Michnai Attila - Heti Válasz:

Az antiszemitizmus, miként megannyi más előítélet is, a jelek szerint itt marad velünk egészen ítéletnapig
 
Piros az ég alja, aligha szél nem lesz, a cigány bűnöző, a zsidó törtető, hogy a hutuk és a tuszik dolgát már ne is említsük. Az idézett megállapítások az emberi gondolkodás alapsémáját jelzik, amikor a komolyabb szellemi erőfeszítésre nem hajlandó, avagy képtelen személyek alkotnak alkalmi tapasztalataikból törvényt, hogy aztán majd jól rögzült mintaként adhassák tovább akár szülőként is rájuk hajazó utódaiknak.

Ezt nevezik - egyebek mellett - előítéletes gondolkodásnak, amelynek eredménye a rasszizmus, azon belül is az Elie Wiesel minapi látogatása kapcsán újfent napi aktualitássá előlépő antiszemitizmus. A jelenség feltűnéséhez mindössze a valamilyen tulajdonságuk, például bőrszínük, származásuk, netán vallásuk alapján jól megkülönböztethető emberek csoportja szükséges, hogy azután e csoport egyedeinek vélt, avagy valóságos (főleg persze rossz) tulajdonságait az egyszerű megoldások hívei kiterjeszthessék az egész társaságra.
És már jöhetnek is ama Szent Bertalanról, kristályról, tudja Isten még miről elnevezett borzalmas éjszakák (és nappalok), hogy az eredetileg ártatlan butaságnak látszó előítélet megmutassa legvégső, legtragikusabb formáját.

Köznapi, úgy lehet, már-már cinikus, ám mégis cáfolhatatlannak tetsző tapasztalat, hogy az emberiség jelentős részének vágyait, álmait, törekvéseit egyetlen dolog motiválja igazán erősen, ez pedig a kényelem. Utóbbi nyilvánvaló, kézenfekvő szellemi terméke az előítélet, amely az emberiségből a jelek szerint teljesen kiirtható már soha nem lesz. Éppen ezért a vele folytatott reménytelen és sziszifuszi küzdelemmel felhagyva tán jobb volna, ha a ténnyel szembenéznénk, s úgy próbálnánk inkább valamilyen modus vivendit találni az eddigitől eltérő stratégia mentén.

Megoldási javaslatnak kínálkozik a személyes módszer, amelyben az általános, sokszor koptatott, ezért a sokak által már semmire sem tartott szép és nemes elvek mantrázását felcserélhetnénk a konkrétumokon alapuló aprómunkával.

Olyasmire gondolok, mint amikor egyik alkalmi vitapartnerem, különben építészeti szakember, aki még arra is vette a fáradságot, hogy a helyszínre elutazzon szilárd meggyőződéséhez személyesen bizonyítékokat gyűjteni, miszerint az auschwitzi gázosítás csak mese volna. „Na jó, de azt csak nem tagadja, hogy emberek millióit hurcolták el azokban az időkben embertelen körülmények között származásuk, vallásuk okán?" Mire jött a válasz a Német Birodalom kényszerhelyzetéről, a hiányzó munkaerőről, amely problémának az övékhez hasonló megoldása akkoriban egyáltalán nem ment ritkaságszámba, lásd még az oroszok „málenkij robotját".

Ejnye, mondtam, és ezzel be is fejeződött vitánk, én bizony olyanról eddig még nem hallottam, hogy a máskülönben hős felszabadítóink a láthatóan munkaképtelen öregeket, avagy karon ülő gyermekeket vittek volna úgymond dologra.

Az antiszemitizmus tehát, miként megannyi más előítélet, a jelek szerint itt marad velünk egészen ítéletnapig. Ezért volna tán hatásosabb inkább egyes konkrét megnyilvánulások ellen fellépni, akár az eddigieknél határozottabban is, mint a jelenlegi metódus, amellyel az igazságtevők egész nép- és nemzetcsoportokat bőszítenek maguk ellen általánosító vádaskodásaikkal.