Győri Nemzeti Hírlap, 1941. július 15., eredetiben itt, itt, itt és itt

A valóság, az elkendőzhetetlen, megdönthetetlen és elvitathatatlan valóság sokkal ridegebb, sokkal kedvezőtlenebb, mint hinni lehetett volna. Olyan példátlan tömegkatasztrófa, a százmilliós emberi tömegeknek olyan elképzelhetetlen pokoli sorsa bontakozik ki szemünk előtt, hogy szinte nehéz elmondani azt a tengersok embertelenséget, visszásságot, kegyetlenséget és gonoszságot, amely bilincsbe veri a világ legnagyobb országát és egyik legnépesebb nemzetét.

Látjuk ezekből a képekből, a minduntalan feltáruló adatokból, tényekből, a testi éhezéstől és a lelki ürességtől eltompult szemekből, hogy az a rendszer, amely itt a barbár évszázadokat is meghazudtoló kegyetlenséggel uralkodott, nem is politika többé, nem is elmélet, nem is program, hanem szerencsétlenség. Csapás. Az emberiség értékeinek tudatos és szándékos megsemmisítése, az emberek életének megrontása, betegagyú és jellemtelen egyének rémuralma, mely mindenféle aljas célt szolgálhat, csak az emberiség boldogulását nem.

De beszéljenek a tények és a számok. A szovjetország vezetői az egész világot húsz esztendeje telekürtölik azzal a jóléttel, amelyet állítólag teremtettek. A jólét így fest a valóságban: a munkás egy hónap alatt keres 150–300 rubelt (ez már a tanult szakmunkás bére) és ezzel szemben egy pár ócska vászoncipő (mert bőrcipő évtizedek óta nincs) 300 rubel, vagyis ugyanannyi pengő. Tegyük hozzá ehhez a tizennégy pengős kenyeret (egy kilónak ennyi volt az ára Moszkvában a háború kitörése előtt!), a hétpengős kiló lisztet, az egypengős burgonyát és a 30–40 pengős húsárakat – akkor némi fogalmat alkothatunk magunknak arról az őrültségről, amit bolsevista gazdasági rendszernek neveznek. És ennek a megvalósításáért kellett húsz év alatt 32 millió embert állati módon legyilkolni, éhen elveszíteni...

Nem csoda, ha ez a hatalmas birodalom inkább hasonlít az őrültek házához, mint egy emberek által lakott államhoz. Hiszen minden tanult embert a szó szoros értelmében kiirtottak. Az öntudatos parasztságot, a kisgazdákat százezrével gépfegyverezték le, vagy hurcolták el a sarkvidékre, az örök jég világába, hogy ott pusztuljanak rakásra. Honnan venné hát ez az ország azt az alapot, amelyre társadalmát felépíthetné? Kit állítson a gépek mellé, kire bízza az új nemzedékek nevelését? Igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy még az orosz hivatalos napilapok is panaszos cikkeket közölnek a tarthatatlan és fejetlen állapotokról. Például nemrégiben arról írt a bolsevista kormány egyik félhivatalos lapja, hogy a szovjetország főiskoláin oktatók között vannak – analfabéták.

Amikor most a német és a magyar hadsereg felszabadító hadjárata meghozza az orosz népnek a felszabadulást, a lehetőséget az emberi életre, napról napra megdöbbentőbb felfedezést tesznek katonáink a „szovjetparadicsomban”. És a valóság mindig sokkal megrettentőbb, mint a képzelet lehet. Nincs az a propagandista agy, amely annyi szörnyűséget és embertelenséget ki tudna fundálni papiroson, mint ami minden órában a maga meztelen valóságában most megnyilatkozik. Ez a szomorú valóság: a bolsevista rendszer következtében senki nem tud emberhez méltó életet élni, senkinek nincs meg a reménye sem arra, hogy például életében egyetlen egyszer jóllakhassék. A nagyképű ostobaság, az elvetemült műveletlen vezetők cinizmusa, a világ kultúrájának egyik sötét szégyenfoltja uralkodott a hajdan hatalmas Oroszországon. Ezek a gonosztevők akarták minduntalan az egész világot ugyanebbe a katasztrófába kergetni...

Ami most folyik a bolsevizmus ellen, az igazán – keresztesháború.

(Kuruc.info)