Bezár!
2019. november 12., kedd, Levente, Tihamér napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
21:43 Ellenzéki politikust választottak a szenátus élére Lengyelországban21:28 Baseballütővel verte a kamionos az őt megállító közutast20:43 Brutálisan összevertek egy nőt egy katonai rendezvény után, nyugalmazott alezredes a tettes20:03 Gyárfás tagadta bűnösségét19:42 Erdogan a kitoloncolt dzsihadistákról: nem érdekel, hogy visszafogadják őket, vagy a határon maradnak19:27 Óvodásokat fújt le maró anyaggal egy elmebeteg Kínában19:19 Koalíciós kormányt alakítanak a "progresszív" vörösök Madridban18:48 Berlusconi beléptetné a Ligát a Néppártba18:11 Azok a jó elvtársi hagyományok: Gyöngyösi momentumos barátnője külföldről kér segítséget a diktatúra ellen17:13 Várható volt: Józsefváros bissau-guineai képviselője nem tudja értékelni az antik humort16:53 Posvány16:10 Szobrot állítana Horthynak a Mi Hazánk a fővárosban, bemutatták a gipszmintát15:46 Összefogott az ellenzék Soroksáron: fizetés nélkül maradt a polgármester15:20 "Fiatalemberek" készültek tömeggyilkosságra Merkelisztánban15:11 Hatévesre növelik a képzést az Állatorvostudományi Egyetemen
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Haider harca, halála és hagyatéka, avagy egy politikai merénylet anatómiája

Reklám

Mottó: „Élete hírös volt, halála hirtelen.”
/kopjafa felirata egy székely temetőben/
A harc

Dr. Karl Lueger
Jörg Haider, a 2008. 10. 11-én, a karintiai Klagenfurt mellett autóbalesetben elhunyt ausztriai német politikus valószínűleg nem az első és nem az utolsó volt azon jelentős történelmi személyiségek sorában, kiknek élete és halála mindmáig megosztja a közvéleményt. Ám Haider ezen felül olyan különleges alkatú ember volt, kiről még ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni, hogy az osztrák politikában Karl Lueger, a keresztényszocializmus atyja óta nem született ilyen meghatározó és markáns egyéniség. S hogy melyik az a közös tulajdonság, mely e két zseniális politikust leginkább hasonlóvá tette egymáshoz? Az, amit irigy, kicsinyes politikai ellenfeleik „populizmusuknak” szoktak titulálni. Ez a szitokszó voltaképpen csak annyit jelent, hogy egy zseniális történelmi személyiség képes empatikus képességével a néplélek mélyére látni: a tömegek nevében meg tudja fogalmazni vágyaikat, és szívüket lángra gyújtva ki meri mondani legalapvetőbb követeléseiket. Ezen kívül közös bennük, munkásságukat tekintve az is, hogy mindketten jogászi végzettséggel rendelkeztek, és sokáig töltöttek be olyan hivatalt, melyben egészen közel kerülhettek az utca emberéhez. Dr. Lueger Bécs rajongott polgármestereként, míg Dr. Haider Karintia tartomány szeretett főispánjaként gyakorolta hivatását. De míg Lueger korai halálát cukorbetegség okozta, Haiderét az ármány.

Dr. Jörg Haider
Az emberiség történelmének olyan óriás alakjai, akik személyiségük szuggesztív befolyása révén jelentősen hozzájárultak a társadalmi folyamatok alakulásához, igen gyakran nem természetes halállal mondtak búcsút e világnak. Persze, túlságosan leegyszerűsített képlet lenne, ha ennek kapcsán a „jó és a gonosz erőinek harcáról” beszélnénk, elégedjünk meg visszafogottan talán csak annak megállapításával, hogy a tömegek befolyásolása különböző, egymással ellentétes szándékú, szellemi háttérerők érdeke. Ezek mindegyike egyidejűleg teljes erejével azon van, hogy ellenfeleinek az emberekre gyakorolt hatását megakadályozza. Végső eszközként készek nyílt, erőszakos gyilkosságra is vetemedni, ám sok esetben célszerűbbnek tűnik számukra, ha titkos, cselszövő összeesküvés formájában végeznek ellenlábasaikkal. A politikai merényletek kivitelezése az évezredek során „technikailag-szakmailag” mintegy művészi szintre emelkedett. (Naivitás lenne persze azt gondolni, hogy csak a kiemelkedő, nagy egyéniségeknek jár likvidálás; logikus, hogy apró kellemetlenkedőket, vagy egyszerűen feleslegesnek ítélt személyeket is gyakran tesznek el láb alól. A különbség lényegében az, hogy míg utóbbiak viszonylag egyszerűbben és feltűnés nélkül iktathatók ki a társadalom vérkeringéséből, előbbiek esetében indokolt a minél körültekintőbb, konspirációs technikák alkalmazása. Hiszen ha egy balsikerű politikai gyilkosság lelepleződik, épp az ellenkező hatást érik el vele a tettesek: áldozatuk az emberek szemében könnyen hős mártírrá válhat, és így eszméinek fáklyáját gyakran újabb lelkes, példaképüket követő titánok veszik át és viszik majd tovább.)
Julius Caesar – William Shakespeare-t is megihlető – ledöfésén kezdve, John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök lepuffantásáig számtalan szimbolikus értékű, erőszakos haláleset esett meg a történelemben. A merénylők pedig idő közben már olyan kifinomult szintre jutottak el a megvalósításban, hogy az emberek – időnként mítoszteremtésre buzduló – képzelete, jelentős történelmi személyiségek esetében akkor is rekonstruálni próbálja az erőszakos halál hátterét, ha ez objektív, tudományos módszerekkel nem, vagy csak közvetetten bizonyítható. (Atilla hun nagykirály, Wolfgang Amadeus Mozart, gróf Teleki Pál, József Attila, Szent Imre herceg, Bonaparte Napóleon, Zrínyi Miklós, Mátyás király, I. János Pál pápa - hogy csak néhány híresebbet soroljunk fel számtalan jobb sorsra érdemes társuk közül.)

Kennedy röviddel a merénylet előtt
De térjünk rá tanulmányunk tulajdonképpeni témájára, a Jörg Haider ellen elkövetett politikai merényletre, melyről nyugodtan állíthatjuk, hogy korunk egyik jellemző, ha nem épp a legjellemzőbb esetének bizonyult. Különböző felmérések igazolják, hogy az osztrák társadalom nagy része – a média által gyakorolt agymosás ellenére – mind a mai napig úgy véli, a karizmatikus osztrák politikus nem természetes halállal hunyt el. Ráadásul számos közeli barátja és harcostársa is osztozik e meggyőződésben. Személyére emlékezve pedig ma már azok is meghajolnak karakán alakja előtt, akik életében nemigen szimpatizáltak vele. Haideri kvalitású politikus életművének szisztematikus elemzése egy rövid, három részes megemlékezésben megvalósíthatatlan feladat. De ha röviden, szemezgetve tekintjük is át a politikus munkásságát, akkor is mindjárt világossá válik, ki mindenkinek fűződhetett érdeke ahhoz, hogy minél előbb kiiktassák őt a szellemi közéletből. Mert a karintiai főispán olyan jellegzetesen harcos személyiség volt, akiért milliók rajongtak szerte a világon, de akitől éppen ezért rettegtek e milliók rabszolgasorban tartói; és halálához utóbbiaknak komoly érdekeik fűződtek.
Kiváló szónok, „schlagfertig”, éles eszű és éles nyelvű vitapartner, kinek maró iróniája épp olyan egyéni és jellegzetes, mint szikrázó humora. Ezzel persze nem csak híveket toboroz, hanem irigy ellenségeket is. (A Bécsi Izraelita Kultuszközösség elnökéről, Ariel Muzikantról egy ízben megjegyezte: hogy hívhatnak Arielnek valakit, akinek kezéhez annyi kosz tapadt… Az alkotmánybíróság elnökéről, L. Adamovichról pedig, hogy: akit így hívnak, annak esetében először talán meg kéne kérdezni, hogy van-e egyáltalán érvényes tartózkodási engedélye…) Az ilyen és ehhez hasonló verbális oldalvágások azonban legfeljebb Haider cionizmusellenességét jelzik, semmi esetre sem azt a médiarágalmat, miszerint általában „idegenellenes” lett volna. Egyszer egy barátom és kollégám taxijába szállva, Haider barátságosan érdeklődött tőle, hogy honnét jött. Mikor megtudta, hogy magyar, nem azt kérdezte, hogy mit keres itt, hanem feltétlenül tudni akarta, hogy jól érzi-e magát Ausztriában és meg van-e mindennel elégedve. Jó kapcsolatokat tartott fenn iszlám országokkal, gyakran utazott Irakba és Líbiába. Nem csoda, hogy Izraelben nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Nincs csodálkoznivaló abban, hogy a róla még életében írt elemzésekben többször is felmerül a gondolat: milyen megkönnyebbülést jelentene ellenfeleinek, ha valahogyan megszabadulhatnának tőle.
Jörg Haider 1950-ben született, a Felső-ausztriai Bad Goisernben, alig száz kilométerre Braunautól, Adolf Hitler szülőhelyétől. A „genius loci” ez esetben valóban konkrét történelmi okokkal magyarázható, hiszen Salzkammergut 1779-ig a Bajor Hercegséghez tartozott, s lakóit általános német identitás jellemezte. Ebből érthető az is, hogy 1938-ban, az „Anschluss” idején Felső-Ausztria népe számára egészen természetesen hatott a Német Birodalomhoz való visszatérés (Anschluß), és ez meghatározta az alapvető szimpátiát az NSDAP németséget egyesítő politikájának irányában is. Haider szülei is ebben a „német-nemzeti” szellemben élték dolgos hétköznapjaikat, és alapvetően ez határozta meg a család szellemi-kulturális közegét. A kis Jörg már a gimnáziumi években (Bad Ischl-ben, a Habsburg császárok egykori üdülőhelyén) kapcsolatba került az épp akkor megerősödni kezdő FPÖ-vel, (Osztrák Szabadság Párt) melynek vezetőségében és sorai közt számos egykori NSDAP funkcionárius és tag találta meg az új feltételek által szabott politizálás lehetőségét. A párt akkori vezetője, Friedrich Peter hamar felfigyelt a jó beszédkészségű, intelligens fiatalemberre, felkarolta és támogatta annak politikai karrierjét. A tehetséges ifjú először egy helyi ifjúsági nemzeti szervezetbe lépve kezdett aktív tevékenységbe, majd a sikeres érettségi vizsgát követően Bécsben folyatta tanulmányait az Egyetem Állam és Jogtudományi karán, ahol 1973-ban jogi diplomát szerzett. Ám tanulmányai közben is maradt elegendő ideje a lelkes politikai tevékenységre. 1976-ban feleségül veszi a pártban is tevékeny Claudia Hoffmannt, akitől később két leánya született. Már 21 évesen tagja lett az FPÖ vezetőségének, és 1979-ben a párt parlamenti képviselője lesz.
1986-ban egy gazdag nagybátyja rátestálta az 1600 hektáros, karintiai Bärental-t (Medvevölgy), ezzel is megalapozva unokaöccse zökkenőmentes politikai karrierjét. Ez teremtette meg az anyagi hátteret ahhoz, hogy Haider minden idejét politikai küldetésének szentelhesse, és az anyagi függetlenség miatt eleve megvesztegethetetlenné váljon, mely a liberális demokráciákban párját ritkító erkölcsi tőkét jelent! Éppen ezzel egyidejűleg választották meg a párt vezetőjévé is. Elérte politikai karrierje első meghatározó állomását, s ekkor még úgy tűnt, küldetése megvalósításának nem áll útjában többé komolyabb akadály.

A Medvevölgy Dél-Karintiában
Pedig egy meggyengült FPÖ-t örökölt elődjétől, Norbert Stegertől, aki a pártot a szociáldemokratákkal kötött kilátástalan koalícióba sodorta. Az FPÖ létét a háború után csupán azért tűrte meg a globális cionista hatalmi háttérmaffia, mert két réteg gyűjtőpártja volt, a náci érzelműeké (német-nemzetiek) és a „polgári” liberálisoké. Előbbiek tevékenysége egy liberalizmussal is fertőzött, legális párt tagjaiként nyilván ellenőrizhetőbbeknek és irányíthatóbbaknak tűnhetett. Steger viszont a liberális szárny vezető egyéniségének számított, amit mi sem fejez ki jobban, hogy éppúgy elnökhelyettese volt a Liberális Internacionálénak, mint később a hasonszőrű Orbán Viktor. Amennyit segített a pártnak e kettős ideológiai arculata a parlamenti legitimitáshoz, sajnos annál sokkal többet ártott. Jó példa a párt e skizofrén belső állapotára Friedreich Frischenschlager személye és munkássága, aki az alább taglalt, vörös-kék (SPÖ–FPÖ) koalíció védelmi –, vagyis hadügyminisztere volt. Amikor az Olaszországban háborús bűnösként életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, de végül mégis szabadon bocsátott Walter Reder hazatérhetett Ausztriába, Frischenschlager titokban, magánszemélyként, barátságosan fogadta az idős, félkarú, egykori SS-Sturmbannführert. Persze szemfüles balliberális újságírók azonnal rájuk találtak és botrányt csaptak: lám-lám, az FPÖ-s hadügyminiszter „náci háborús bűnösökkel” barátkozik!

Dr. Steger alkancellár pártvezér utódjával, dr. Jörg Haiderrel
Mikor azonban később Haidert saját politikai nevelt lánya, Heide Schmidt hátba támadta, s a liberális szárny egy részével, kiválván a FPÖ-ből, „Liberális Fórum” néven önálló pártot alapított, Frischenschlager is társa volt az árulásban; talán így akarta korábbi nácibarát imázsát korrigálni. (Valószínűleg ezért is kapott később érdemrendet a B'nai B'rith cionista szabadkőműves nagypáholytól.) Mikor a szociáldemokrata zsidó, Bruno Kreisky kancellár pártja elvesztette az abszolút többséget, utódja, Fred Sinowatz lépett koalícióra a Steger vezette FPÖ-vel, mely történetének népszerűségi minimumán, 5%-os választási eredménnyel éppen hogy bejuthatott az országgyűlésbe; egyébként első ízben kormányzati lehetőséghez jutva, 3 miniszterrel. Steger a párton belül erősíteni igyekezett a liberálisokat, és leszámolni a „német-nemzetiekkel”. Ekkor, az 1986-os innsbrucki FPÖ pártnapokon választották meg a küldöttek az ifjú Jörg Haidert Steger helyett pártelnöknek. Emiatt az FPÖ-n belüli jobbos fordulat miatt Franz Wranitzky kancellár, Sinowatz utódja érthetően azonnal felmondta a SPÖ- FPÖ kormánykoalíciót. Haider politikai zsenije viszont – a német-nemzeti oldalt erősítve – az 5%-os pártot, 1999-ig közel 27%-os választási eredményekhez juttatta!
1989-ben, pályája addigi csúcsaként Karintia főispánjává választották. Ellenfelei megpróbálták karrierjét kettétörni: 1991-ben sikerült pozíciójából kibuktatni egy bizalmatlansági szavazással. Az ürügyet egy a szociáldemokratákhoz intézett frappáns beszólása szolgáltatta, mikor rámutatott, hogy a III. birodalom foglalkoztatáspolitikája jobb volt, mint emezeké. Karintia népe azonban nem hagyta cserben szeretett vezérét, mert 1999- ben újra főispánná választották, mely tisztséget egészen haláláig betöltötte.
Azonban újabb nehéz időszak köszöntött a pártra. A liberális demokráciák belső, strukturális adottságaiból fakadó örök problémák nem kímélték meg a FPÖ-t sem. A népszerűség növekedésével a párt túlságosan felduzzadt, s a bal- és jobbszárny közti ellentétek fokozatosan elmérgesedtek. Nevezetesen mind a nagynémet- és új-nemzetiszocialista elvekkel szimpatizáló tagság; mind a polgári-liberális politikai beállítottságú körök szerették volna megszerezni a párton belüli dominanciát. Ehhez hozzá kell számítanunk a mindig és mindenkor jelen lévő jellembeli gyarlóságokat is. Egy, a kormányzói hatalom közelébe erősödő pártban rendszerint feltűnnek a karrieristák, a megélhetési politikusok, a hatalomvágy megszállottjai. Alighanem Haider legtragikusabb emberi gyengéi közé tartozott, hogy sohasem rendelkezett a sikeres pártvezetéshez szükséges egyik legalapvetőbb tulajdonsággal, a különleges emberismerettel. Ezt bizonyítja, hogy legközelibb harcostársai sorra árulták el őt és a pártot, s váltak ki belőle a maguk később egyre jelentéktelenebbé váló, individuális tévútjára követve.
De egy politikai párt számára nemcsak a puszta felhígulás jelenti ilyenkor a lehetséges szakadás veszélyét, hanem maga a kormányzati hatalomra kerülés is éppúgy alattomos kísértésekkel jár. (Haider és az FPÖ pályájának ezen szakaszát érdemes alaposabban is elemeznünk. Ugyanis feltehető, hogy a 2014-es választások után Vona Gábor és a Jobbik könnyen hasonló politikai helyzetbe kerülhet, és nem árt az osztrák példából tanulva idejében felkészülni a várható nehézségekre.) Az egyharmados választói-társadalmi támogatottság az egyik legkritikusabb pont a parlamenti demokráciában, hiszen egyedül kormányozni az országgyűlésben ilyen aránnyal szinte lehetetlen, a 2/3-os ellenzék bármely újító kezdeményezést megakadályoz. Ha viszont az ország kormányozhatósága kedvéért kénytelen egy addig ellenzékben küzdő párt koalíciós partnert választani, akkor a nehézkes és elhúzódó alkudozások közepette végül számos olyan kompromisszum elfogadására kényszerülnek, melyek nemcsak eltérítik őket eredeti célkitűzéseiktől, hanem csalódást és hűtlenséget provokálnak választóikban, sőt hasadást saját soraik között is. Ebbe a rendkívül nehéz helyzetbe került pártja erősödésével Jörg Haider. Mikor a választásokon világossá vált, hogy harmadik politikai erőből másodikká duzzadt az FPÖ, bármely laikus megjósolhatta volna ennek súlyos veszélyeit. A legfenyegetőbb nyomás természetesen a nemzetközi volt, hiszen Haider a politikai életet valóságosan megtervező globális háttérhatalom szemében ekkorra már abszolút „persona non grata”-nak számított; pártja, pedig nemcsak populistának, hanem neonácinak és antiszemitának is bélyegzett volt általuk. E cionista maffia diplomáciai úton és a médián keresztül azonnal megüzente Ausztriának, hogy nem fogják eltűrni Jörg Haider kormányzati hatalomra kerülését! Mi több, Tel-Aviv és New York hivatalosan is bejelentette, hogy nemzetközi gazdasági bojkott alá fogják helyezni az egész országot. Így is lett. A nyomás hatására Thomas Klestil köztársasági elnök, Ausztria államfője már előre kijelentette, hogy semmiképpen sem lesz hajlandó Haidert kancellár-helyettessé felesketni, ahogyan ez egyébként az alkotmányból adódna, egy koalíciós kormány második pártjának vezetőjére vonatkozóan.
Ebben a feszült külső-belső politikai helyzetben kezdődtek meg a pártok közti hosszadalmas koalíciós tárgyalások, melyek végül mégis az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ kormánykoalíciójához vezettek. A Szabadságpárton belül is vita folyt arról, hogy helyes-e a kormányzati szerep elvállalása. Egyesek figyelmeztették, intették, óvták Haidert e lépés megtételétől, de ő hajthatatlan maradt, mert úgy gondolta, hogy ezzel tartoznak a választóknak. Ki tudja, mikor adódik még ilyen alkalom Ausztria történelmében, hogy végre valóban a nemzet érdekében képes valaki az országot irányítani? A szociáldemokratáktól elhidegülő, néppárti Wolfgang Schüssel kancellár meg volt győződve, hogy képes szalonképessé tenni, vagy kitrükkölni a kormányzati kisebbség szerepét betöltő FPÖ-t. Haider viszont vakon hitt pártja stabilitásában, elszántságában, munkatársai hűségében, s a kormányzati szerepért hajlandó volt még abba a kompromisszumba is belemenni, hogy személy szerint háttérbe vonul, és Karintiában főispáni feladataira koncentrál.
Rossz nyelvek szerint titkos ellenségei zsarolták Haidert azzal, hogy ha nem elégszik meg a karintiai főispánsággal, kiteregetik biszexuális hajlamait. Végül maga helyett egy politikai „nevelt lányát”, az ifjú Susanne Riess-Passert jelölte ki kancellár-helyettesnek, maga pedig a háttérből akarta irányítani az FPÖ-s kormánytagok munkáját. E kényszerű kormányzati kaland sajnos szükségszerű kudarchoz vezetett. A nemzetközi politikai maffia eleinte fogcsikorgatva vette tudomásul a kormánykoalíciót, és nem hivatalos bojkott alá vette Ausztriát. (A magyar kormány – kivételesen helyes diplomáciai döntést hozva – nem csatlakozott e bojkotthoz.) Viszont a Néppárt egyre több vállalhatatlan kompromisszumba kényszerítette a kisebbik kormányzópártot, mely hosszú távon társadalmi népszerűség-csökkenéshez, és belső viszályokhoz vezetett.
Érthető, hogy Haidert már ebben az időben is érték halálos fenyegetések. Hiszen nagyon korán felismerte, hogy nemzete (és az európai nemzetállamok) halálos ellensége a bibliai fenevad, az a gazdaságpolitikai hatalom, melynek szocialista és néppárti, osztrák és európai marionettjei csupán megvalósítói a szabadkőműves bankárkaszt világhatalmi törekvéseiknek. Nyilvánvaló, hogy ezek elemi érdekeit veszélyeztette egy olyan tehetséges politikus, aki idealizmusa, elvhűsége, és vagyoni helyzete okán nehezen korrumpálható, vakmerő típusú személyiség. Így következetesen fog küzdeni befolyásuk ellen, mert pontosan tudja, hogyan menthető meg tőlük ez a világ utódaink számára.
A halál
2008. 10. 11-én éjjel 00:15 körül gyilkos merénylet áldozata lett dr. Jörg Haider, korunk egyik legkarizmatikusabb jobboldali politikusa. Az autóbalesetnek álcázott kivégzés ugyan fiziológiai értelemben sikeres volt, szellemi és erkölcsi szempontból azonban ellenségei számára totális kudarc. Noha a hivatalos szervek a balliberális médiával összejátszva mindent megtettek azért, hogy elhitessék a közvéleménnyel az idegenkezűség kizárhatóságát, s napok alatt lezárták az ügyet, mégis szinte mindenki számára kezdettől világos volt, hogy Haidert egyszerűen likvidálták politikai ellenfelei.

A baleset helye: Lambichl, Loiblpaßstrasse-nél – Klagenfurt am Wörthersee-től délre

Nincs féknyom
Sajnos megbízható pontossággal a mai napig sem rekonstruálhatók az események, ezért mindenki kénytelen feltétételezésekre hagyatkozni; hiszen túl kevés információ áll rendelkezésünkre, a többit – szokásukhoz híven – titkosították a hatalombitorlók. Konspirációs technikájuk révén a – szándékosan kiszivárogtatott, de gondosan válogatott – híranyagot folyamatosan manipulálták, illetve feltételezhetően jócskán hozzátódítottak is. Így egyfajta legendaképződés indult meg, szinte minden forrás másként értesült a részletek tekintetében. De az elkövetőknek falazó hatóságok és kiszolgáló médiájuk rágalmaiból és titkolózásából is csak egyértelmű bűnrészességükre következtethetünk. A tettes(ek) személye sajnos azért nehezen behatárolható, mert e kiváló politikusnak oly sok halálos ellensége volt a politikai porondon. Legfeljebb találgathatunk: a számtalan szervezet közül melyek tervelték ki, szervezték és rendelték meg, illetve melyikük vitelezte ki a merényletet. Az mindenesetre elég valószínűnek tűnik, hogy Haidernek nem csupán múltjáért kellett bűnhődnie, lemészárlása – további sikeres tevékenységét megelőzendő – fontos célként is ott lebeghetett gyilkosai előtt.

A kitűnő és bátor, lengyel származású, német zsurnaliszta, Gerhard Wisnewski 2009-ben könyvet jelentetett meg „Jörg Haider” címmel, melyben gondos magánnyomozás után igyekszik felderíteni a Haider-merénylet hátterét. Ám sajátos módon, honlapján a könyv megjelenése után nem frissült a bűntényre vonatkozó tartalom, mely megalapozza egyesek feltételezését, mely szerint az ügy kapcsán őt (is) halálosan megfenyegették, vagy megzsarolták, hogy elhallgattassák. Megemlékezésünkben több más forráshoz is sikerült hozzájutnunk, természetesen anonimitást kérő egykori politikus bajtársak, rendőrségi, orvosi, autószakértői egyének árultak el érdekes részleteket.
2008 ősze
Dr. Jörg Haider halála előtt sikeres politikai visszatérés reményteli hőse, tele nagyszabású tervekkel és energiával. 2006-ban az általa alapított BZÖ 4,1%-os, szerény eredménnyel, a megkövetelt küszöböt átlépve került be az osztrák parlamentbe. Ám két év alatt sikerül pártját, a 2008-as parlamenti választásokon 11,7%-os eredményhez juttatnia, szavazói számát mintegy megháromszorozva! Sikerrel kecsegtető tárgyalásokat folytat H. C. Strachéval, az FPÖ jelenlegi elnökével a két testvérpárt kibékülésről, egy esetleges újraegyesülésről, de legalábbis választási koalícióról (a német CDU-CSU mintájára). Mivel pedig az egyre fenyegetőbb osztrák gazdasági válság és a választók növekvő EU-szkepticizmusa miatt (Haider népszavazást követelt Ausztria EU-ból való kilépésről) épp korábban roppant meg az osztrák nagykoalíció (SPÖ-ÖVP), s kibékülésükre alig mutatkozik esély; úgy tűnt, Ausztriára könnyen újra fekete-kék (+narancs) koalíciós kormányzás köszönthet, melyben Haider talán még kancellár is lehet. Az a politikus, aki néhány napja centrális támadást hirdetett meg a nemzetközi, globális banktőke és a brüsszeli hatalombitorlók ellen, s aki az európai nemzeti radikális pártok összefogására hív fel! Aki nem csak népéért élő főispánként szeretett és rajongott, karizmatikus személyiség volt; hanem az európai nemzetállamok – cionista világuralommal szembeni – függetlenségi törekvéseinek mindenre elszánt harcosa is.
A merénylet éjszakáján Haider egy munkás, nehéz nap után, Klagenfurtból, Volkswagen Phaeton márkájú páncélozott szolgálati autóján birtokára, a Medvevölgybe igyekszik, ahol reggel ünnepelné családi körben édesanyjának 90. születésnapját. (Ez az autótípus egyébként az egyik legbiztonságosabb gépkocsi a piacon!) Lambichl nevű helység határában gépkocsibalesetet szenved, és a politikus életét veszíti.
Az előző nap fontos dátum Karintia történelmében: ekkor ünnepli a tartomány 88 éves évfordulóját annak, hogy Klagenfurttól délre eső vidéke ma egyáltalán Ausztriához tartozhat. A történet nagyon hasonlít Sopron és környéke első világháború utáni sorsához. Ha Sopront méltán nevezik a magyarok „a hűség városának”, Dél - Karintiát éppígy nevezhetnék az osztrákok a „hűség tartományának”. Mikor az első világháború befejeződött, az SHS (Szerbia – Horvátország – Szlovénia) hadserege 1918. november 5-én benyomult Délkelet-Karintiába (Gailvölgy és Rózsavölgy), hogy a szlovén területi igényeknek érvényt szerezzenek. Decemberben Karintia kormányzata a fegyveres ellenállás mellett döntött. Bécs politikai gyávaságból ellene volt a tervnek, ezért nem nyújtott semmiféle támogatást. A területvédelmi harcok nyomán január idusára mégis sikerült a területek egy részét visszafoglalni. Ekkor amerikai kivizsgáló alakulatok érkeztek, és Saint Germainban, a békeszerződés népszavazást rendelt el a vitatott területen. Noha a lakosság kb. 70%-a szlovén nemzetiségű, a szavazáson mégis 59% szavazott az Ausztriához tartozásra, ami azt mutatja, hogy az itt élő szlovén kisebbség zöme szintén osztrák fennhatóság alatt kívánt élni.

2008. 10. 28. Jörg Haider utolsó fellépése – a klagenfurti Landhaushof-ban
Haider főispán az évfordulón természetesen együtt ünnepelt népével, lelkesítő beszédeket mondva a különböző rendezvényeken. Ezekben élesen támadta Szlovéniát, amiért – Ausztria belügyeibe beavatkozva – a szlovén kisebbséget a befogadó osztrák nemzet ellen hecceli. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a főispán (a szlovén-nyelvű helységnévtáblák körüli viták kapcsán) egyébként is hosszú évek óta konfliktusban állt a szlovén nemzetiségi szervezetekkel, aligha tekinthetjük véletlennek, hogy éppen e jeles ünnepnap után történt a merénylet.
Délután is több rendezvényre volt hivatalos a politikus.A „Kis újságnak” adott exluzív interjúja a nemzetközi bankárkaszt elleni frontális támadás. Különleges büntetőbíróság felállítását követeli a gazdasági bűnözés megfékezésére, börtönbüntetést és vagyonelkobzást a gazdasági válságért felelős vezetők számára. Nyílt hadüzenetet hirdet az EU korrupt politikus bürokratáival szemben is.
Este hétkor hazaküldi sofőrjét, és maga ül a volán mögé. Előbb beugrik egy ismerőse új éttermének megnyitójára, később a Wörthersee melletti Veldenben egy újság partiján is megjelenik, melyen számos közéleti személyiség vesz részt. Haider jó hangulatban van, és többekkel elbeszélget. Még egy rádióinterjúra is van ideje.

Radio Antenne Kärnten: Jörg haider utolsó interjúja, 23:15-kor
Ezen eseményeknek Haider halála rekonstrukciójának szempontjából komoly jelentőségük lesz, hiszen később számos tanú tudja igazolni, hogy a főispán mikor indult útnak, s hogy – szokásához híven – egész este nem fogyasztott alkoholt.
Útjának utolsó állomásának kell a legizgalmasabb helyszínnek lenni. Körülbelül egy órára beugrik egy klagenfurti „homokos” bárba. Régóta közbeszéd tárgya Haider biszexuális hajlama. Sokan tudni vélik, hogy boldog családi élete mellett, időnként az ellentétes zónába is betéved. Ezt a bizonyíték nélkül az előtérbe állított vádaskodást a Haiderrel szemben ellenséges sajtóban többen is terjesztik. Ennek azonban aligha lehet bármi köze halálához.
Az egyébként komoly mennyiségű alkoholt sohasem fogyasztó főispánnak e lokálban kb. 40 perc alatt kellett volna 1,8 ezreléknyi véralkohol szintet elérnie, ami felér egy üveg vodka fél órán belüli benyakalásával. Csakhogy egy apró részlet megzavarja a híreket: ebben a lebujban palackos tömény szeszt ki sem szolgálnak, vodkát pedig egyáltalán nem. Haider gyűlölte a tömény italokat. Itt rövid ideig egy ismeretlen fiatalemberrel látják beszélgetni, aki tanúként később nem fellelhető. Mindazonáltal tény, hogy Klagenfurtban egyre gyakoribbak az olyan bűntények, melyek a bárvendégek poharába titkon altató pottyantásával kezdődnek. (De megfontolandó az is, hogy egy titkosszolgálati ügynök egyetlen mozdulattal fél decis alkoholos beöntést tud adni egy eszméletét vesztett embernek. A klinikai halál idején a bélbolyhok még percekig képesek a vérbe felszívni az alkoholt, ami megmagyarázná az 1,8 ezreléknyi véralkohol szintet, míg a gyomorban szinte alig mutatható ki alkohol nyoma. A boncolás teljes eredményét egyébként sosem hozzák nyilvánosságra, sőt nem engedték meg független orvosok általi megismétlését sem; ahogyan azt sem, hogy a VW szakértői megvizsgálhassák a roncsot.)
A haláleset után a média és a hatóságok gyanús sietséggel igyekszenek az ügyet alapos kivizsgálás nélkül lezárni, s azt sugallni, hogy Haider esetében az „idegenkezűség” teljességgel kizárható. Az 1,8 ezreléknyi véralkoholszint mellett, másik „minden kétséget kizáró” érvük az volt, hogy a 70 km/h megengedett legnagyobb sebességet engedélyező szakaszon az áldozat gépkocsija állítólag 142 km/h sebességgel haladt a baleset időpontjában. Iszákos és száguldó is. Utóbbit azzal igyekeztek bizonyítottnak tekinteni, hogy a sebességmérő óramutatója „itt akadt fenn”. Ez még egy laikus számára is nevetséges érvelés, hiszen, mechanikus szerkezetről lévén szó, így a legkisebb lökés is változtathat a mutató állásán. Ezzel szemben a legegyszerűbb, minden járművezető iskolában tanult képlettel (reakcióidő + fékút = féktávolság) kiszámítható egy gépkocsi sebessége. A baleseti helyszínlelés adataiból világos, hogy a féktávolság ez esetben maximum 100 méter lehetett, amiből egyértelmű, hogy a gépkocsi semmiképpen sem haladhatott 90 km/h-nál gyorsabban! (Igaz, féknyom sem volt látható, ami azt bizonyítja, hogy az áldozat már az útról letéréskor eszméletlen állapotban volt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a baleset helyszínén semmilyen olyan tárgy nem található, mellyel ütközve a páncélozott VW Phaeton totálkárossá, utasa pedig halottá válhatott volna; teljesen világossá válik, hogy az események egészen másként zajlódtak, mint azt a hivatalos hatósági szakértők kommunikálták, vagy a média tolmácsolta.)

A hivatalos változat: nagy sebesség és alkoholos befolyásoltság miatt az útról lekerült
A helyszínlelés alapján hivatalos változatot állapítottak meg: Klagenfurt Államügyészi Hivatal vezetője szerint Haider szolgálati kocsijával ködben nagyobb sebességgel hajtott egy 70 km/órás zónában, egy előzést követően éjjel egy óra körül az úttestről lejött, amikor a VW Phaeton többek között egy betonpillérnek ütközött. Két wolfsburgi technikus által az elektronikus kontroll egységből kiolvasott információ szerint – amely az utolsó 30 másodpercben elraktározott adatokat tartalmazza – a legutolsó mért sebesség 142 km/óra volt. Kórházba szállításakor Haidert több életveszélyes sérülésből eredően nyilvánították halottnak. 2009. április 14-én nyilvánította ki a Klagenfurti Államügyész, hogy a halálos közlekedési baleset tényállást hivatalosan is megállapították. A halálos balesetet ezzel kizárólag egy vezetői hibára vezették vissza. A balesetet szenvedett jármű műszaki értékelése azt adta, hogy a balesetes járműnek „kifogástalan állapotban” kellett lennie, ugyancsak nem utalt manipulációra vagy valamiféle idegenkezűségre. A boncolás a balesetnek egészségügyi okát, valamiféle szívinfarktust vagy más betegséget kizárta. Az itt idézett gráci igazságügyi orvosszakértői eredményeket az innsbrucki egyetem másik szakvéleménye megerősítette.
Wisnewski megkísérli rekonstruálni a bűncselekményt, ám minden igyekezete ellenére csupán feltételezései lehetnek, hiszen az ehhez szükséges információkhoz hozzájutni szinte lehetetlen. Az ügyészség, kinek épp a nyilvánosság lenne érdeke, hogy megakadályozza az összeesküvés-elméletek terjedését; diszkrécióra hivatkozva tagad meg bármely információt. Wisnewskit titokzatos körülmények között meghívják egy eldugott helyre, ahol az állítólagos autóroncsot rejtegetik; s itt lehetővé teszik számára, hogy azt maga is megvizsgálhassa. Azonban számtalan furcsa eltérést talál a roncs, és a roncsról korábban, a helyszínen készült felvételek között. Leglényegesebb, hogy a neki bemutatott roncson – a korábbi képeken egyértelműen kivehető, vezetőülés (a fej!) feletti – horpadás és lyuk egyszerűen nem létezik, eltűnt!
(Ez az „eltűnt” lyuk éppúgy származhatott egy munkagép behatásától, mint egy speciális, a tetőre helyezett, apró robbanószerkezettől. Utóbbi verzió realitását alátámasztja Wisnewski egy másik titkos informátora, aki korábban a rendőrség terrorelhárító csoportjában dolgozott.
Elmondta, hogy fordultak elő gyakorlatukban olyan esetek, mikor házilag is könnyen elkészíthető, autótetőre erősített robbanóanyaggal gyilkolták meg egy-egy gépkocsi utasát. Az áldozat agyába hatoltak a tető fémszilánkjai, de egyetlen másik utas sem sérült meg!)

Nincs sárhányó, nincsenek ajtók, lyukak a karosszérián: a roncs
A Visszatérve Haider Phaetonjához: a motorházfedél ismeretlen behatástól végig lett gyűrve, két ismeretlen eredetű apró luk is látható rajta. Érthetetlen, hogy a 12 légzsákból mért nyílt ki csak kettő, érthetetlen, hogy miért nem látható a roncsban – 1-2 csepptől eltekintve – szinte semmi vér, noha az áldozat bal karja szinte teljesen leszakadt.
Wisnewskinek egyébként sikerült egy második szemtanú, bizonyos Wolfgang König nyomára akadnia, aki autójával a baleset állítólagos időpontja után 10-13 perccel érkezett a helyszínre. Ő elmondta, hogy ott két másik autót látott. Az út mellett egy barna Volvót, melynek kormánya mögött némán ült valaki, ezen kívül egy villogó kék lámpájú civil rendőrautót. Utóbbiból ketten szálltak ki, akik nem engedték őt közelebb a helyszínhez, fényvisszaverő mellényükön azonban nem állt „rendőrség” felirat. Az állítólagos, Haider által megelőzött szemtanú asszony és kocsija viszont sehol nem volt! (A később érkezett mentőautó személyzete sem látta…) Kiszakadt roncsdarabok viszont már a fékút elején láthatóak voltak, messze a roncs végleges helyétől, amelyben ekkor nem ült senki! E szemtanú beszámolója szinte semmiben sem egyezik a médiában közölt híradásokkal. Hogyhogy a baleset okozta zajokra egyetlen nézelődő lakó sem szaladt ki a házából? Hogyhogy csak jóval később érkeztek autók, noha ez még éjszaka is forgalmas szakasznak számít? Hogyhogy a tanú szerint kristálytiszta volt a levegő, míg a rendőrségi helyszínlelők sűrű ködről, a tanú porfelhőről, beszélt?
A balesetkor állítólag kiszakadt négy ajtóból kettő egymás mellett feküdt, de külső felük alig sérült, csupán kifelé hajlott. A Wisnewskinek bemutatott roncs zsanérjai viszont sértetlenek, nyilvánvaló, hogy ebből az autóból nem kiszakadtak az ajtók, hanem a csavarokat egyszerűen kicsavarták!

Az ajtók a roncs felett párhuzamosan repültek. Mindkét ajtó zsanérjai sértetlenek

Mindkét ajtó zsanérjai sértetlenek
Wisnewski mégsem veszi biztosnak, hogy két roncs létezne, mert a törött szélvédőüveg sarkában kivehető az autó papírjain is szereplő gyártási szám. Ebből azonban semmi nem következik, hiszen korábban már megtudta és meg is írta, hogy ebből az autótípusból számos, egymástól szinte megkülönböztethetetlen ikerdarab létezett; éppen abból a célból, hogy ha a politikus autóját bármely oknál fogva szervizbe kellett vinni, akkor ideiglenes csereautóként ilyen hasonmás példányokat biztosítottak számára. A gyártási számhoz tartozik egy autópapír. Csakhogy Wisnewskinek nem volt módja a baleset helyszínén fotózott autón ezeket a számokat leellenőrizni! Hogy a két autó közül melyik az „igazi” roncs, nem tudhatjuk, de egyidejűleg mindkettő nyilván nem lehet! Felmerül a kérdés, miért létezik két roncs?! Két válasz lehetséges. Vagy a hamis utánzatronccsal lehet a balesettel kapcsolatban bizonyítani/cáfolni valamit; vagy az igazi roncs helyettesítésére kreáltak egy másikat, hogy eltüntessenek vele eltitkolnivaló bizonyítékokat. Természetesen mindkét verzió feltételezi, hogy nem baleset, hanem merénylet történt.

Különös: egy kocsiajtó darabjai lógnak immár két hete észrevétlenül fa ágai között, az „Ermittlern” fölött
Ugyanezt támasztják alá a „Haider VW” szerviz-dokumentumai, melyeket egy autószerelő szerzett meg és mutatott be Wisnewsinek. A kocsi adatbankjában (október közepén) egyáltalán nem szerepel a politikus halálos balesete, hogy az autó totálkáros lett! (Természetesen a légzsákok kioldódása sincs feltüntetve.) Ezzel szemben érdekes adatokat tudhatunk meg a 2008 júniusában vadonatújan szállított gépkocsiról: kétnaposan, 359 km úthasználat után járt először a szerelőműhelyben, ahol hátsó lengéscsillapítóját kicserélték. Gyártási hiba? Különleges baleset? Elég abszurd feltételezés mindkettő. Viszont a szakember szerint a lengéscsillapítók alá szokás szerelni például radarelektronikát! Két hónappal később került újra a műhelybe az autó, 37 000 kilométert futva. Ez azt jelentené, hogy Haidernek átlagosan napi 600 km-t kellett volna kocsikáznia! Egy hónappal később (és két héttel a halálos baleset előtt) aztán újra a műhelyben a gépkocsi, de még mindig a korábbi km-állással, ami azt jelenti, hogy egy hónap alatt Haider egy tapodtat sem tett vele. Elírásról aligha lehet szó, hiszen a garancia miatt kínosan ügyelnek az adatok pontosságára. Teljesen világos, hogy két „Haider-autónak” kellett léteznie, és legalább az egyiket preparálták.

A szervizlap pontosan megmutatja: 2008. szeptember 3. és 29. között egyetlen kilométert sem futott
Tekintsük végül át a „baleset” néhány egyéb különös körülményét: Egy idő után eltűntek az ajtók, a rendszámtáblákat sohasem látta senki (a fényképeken sem szerepelnek). Szintén nem látta senki a két sárhányót vagy annak leszakadt részeit, nincsenek üvegszilánkok a fényszóróból és a két külső tükörből. Az a tűzoltó vízcsap-oszlop, amely az autónak a legkomolyabb sérülését okozta – és amitől Haidernek az életét el kellett veszítenie a vizsgálati időszakban többször is megváltoztatta a helyét. Nyoma sincs a képeken kiáradó víznek sem. Miféle lezárt útépítési területről beszéltek egyesek? Állítólag a balesetet követően letisztogatták a frontot és a motorháztetőt. Kivágták a vezetőülés ülőfelületét. A kerekek mások voltak, az abroncsok egy Phaeton számára nem engedélyezettek.
Kik és miért? Mért nem készült több közeli felvétel a roncsról, vagy mért nem hozták őket nyilvánosságra? Miért jelentek meg egymást követően ellentmondó nyilatkozatok a médiákban, minden lényeges adat tekintetében? Sebesség, véralkohol tartalom, időpontok, a fej felett luk keletkezésének és más sérülések magyarázata? Mért zavarosak a terhelő tanúk vallomásai?

Haider korábbi titkárával, Stefan Petznerrel (ma a BZÖ helyettes pártvezére)
(Stefan Petzner egyszer bőbeszédű, és közlékenyen ígér új részleteket, aztán hirtelen titkolózni kezd.) Az állítólag megelőzött szlovén női szemtanú pedig mért oly szűkszavú – vagy esetleg csak egy kitalált valaki? Mért titkolták el, hogy kitől, s milyen SMS érkezett Haider mobiltelefonjára a „baleset” időpontjában? Miért titkosította az államügyészség az egész vizsgálat anyagát? Megannyi megválaszolatlan kérdés…
Wisnewski számos más merénylettel állítja párhuzamba a Haider ellenit. Például a szintén szélsőjobboldali érzelmű Alfred Herrhausen, a Német Bank szóvivője ellen is hasonló gyilkos merényletet követtek el 1989-ben. Az ő Mercedes limuzinjában bizonyítottan belső robbanás történt, és az ajtók ugyanúgy „kirobbantak” a roncsból, mint Haider autója esetében! Ha a főispán esetében is preparálták az autót, az magyarázatot adna arra is, mi okozta a politikus jobb veséje felső szegmensének szétroncsolódását, amint az eredeti, nyilvánosságra sosem hozott boncolási jegyzőkönyvében áll.

A fej, különösen a bal oldala valamiképp elcsúszottnak hatott (többszörös koponyatörés?), a fülből vér csurog. A fej szélsőségesen a jobboldalra lecsüng, az alsó ajak felhasadt. A bal kar szinte teljesen leszakítva függ, csak némi izom tartja. A mellkas egyetlen mély seb volt, úgy, hogy belé lehetett látni. A lábak között ugyancsak mély sérülés kiabált. A ruha vérrel volt átitatva.
Megjegyzés: Az autóban két vércsepptől eltekintve vér nem található. Normál esetben az ilyen sérülésnek az autóban vérfürdőt kellene okozni. Ennél fogva a holttestet más helyen mutatták be.
A halál oka hivatalosan az agyalap szétroncsolódása, a testre felülről és balról ért behatások következtében.
Titkosszolgálatok ismert gyakorlata, hogy ha az elkövetők biztosak akarnak lenni az áldozat halálában, akkor egyidejűleg több módszert alkalmaznak. Haidert a „balesetkor” fél tucat olyan behatás érte, melyeknek mindegyike egyenként is halálos lett volna! A leszakadó bal kar, a borda-törések okozta sokk szintén halálos lehet, a vese roncsolódása szintúgy, az egyéb belső vérzések is.
Hasonló példaként hozza fel Wisnewski az egykori keletnémet emigráns futballista Lutz Eigendorf ellen a Stasi által elkövetett merényletet. A sportolót ennek során csapdába csalták, megmérgezték, majd futni engedték. Pánikban hajtott el autóján (2,2 ezrelék véralkohol szinttel!). Kis idő múlva eszméletét vesztette, letért jobbra az útról, és egy fának hajtva két nap múlva meghalt. Később a nyilvánosságra kerülő Stasi tankönyvekben utalást találtak rá, hogy a baleset helyszínén biztonság kedvéért még akkumulátoros reflektorokkal el is vakították őt! („Kívülről elkábítva, elvakítva? Eigendorf”)
A Lady Di sofőrjéről készült fotót sem a radar készítette, hiszen annak gyors felvillanása nem okozhatta a képen látható-pupilla összeszűkülést. Nyilvánvalóan őt is szándékosan elvakították, ami a kormány önkéntelen félrerántásához vezetett! De a vérpróba laborbani kicserélésének trükkjét sem zárja ki Wisnewski, melyet a Diana elleni merénylet esetében is feltételez. A hivatalos verzió szerint a sofőr szintén magas véralkohol szinttel rendelkezett, noha évek óta absztinens életet élt, és többen tanúsították, hogy aznap sem ivott. Azonban a vérmintában magas szénmonoxid tartalmat is kimutattak. Kiderült, hogy aznap éjjel Párizsban 22 ember halt meg: egyikük lerészegedés után lett öngyilkos, oly módon, hogy autójába zárta magát és az utastérbe vezette a kipufogógázt. Valószínűleg az ő vérmintájával cserélhették ki Lady Diana sofőrjének mintáját.
Különös módon Haider egyik jó barátjával és párttársával is furcsa eset történt 2003-ban, amit maga mondott el a szerzőnek. Herbert Haupt nem akárki volt: a nemzetközi bojkott alatt álló fekete-kék osztrák kormánykoalíció második alkancellárja és szociális minisztere. A Stasi feketelistáján biztosan szerepelnie kellett, mert korábban kis híján sikerült lebuktatnia az NDK titkosszolgálatának ausztriai ügynökeit. Egy ízben épp egy villachi temetésre tartott autóján, melyet maga vezetett. Egy erősebb kanyar előtt a sebességkorlátozás miatt fékezni kezdett, mikor csengett a mobiltelefonja. Megnyomta a kihangosító gombját, és ebben a pillanatban kikapcsolódott a kormány és a fékmű szervo rásegítő rendszere. Minden erejére szüksége volt, hogy a kanyarban ne repüljön le az útról, és ne csapódjon neki az út melletti betonfalnak. A telefonba senki sem szólt bele. Mikor újra megnyomta a kihangosító gombot, újra működött a szervo. Pártja parlamenti klubjának számáról hívták, melyet utána mindjárt visszahívott, ám érdekes módon senki sem vette fel a telefont…
Haider özvegye új vérvizsgálatot követelt, a család független orvosának jelenlétében. „Új” vizsgálatot ugyan tartottak, de saját orvosuk nem lehetett jelen. Pár nap múlva pedig a holttestet sietősen „bebalzsamozták”, ami formaldehid pumpálását jelenti a testüregekbe. (Ez lehetetlenné teszi később bármely vizsgálat megismétlését!)
Wisnewski „demokratikus jogállami disznóólnak” nevezi Ausztriát, hiszen a világon hol egyebütt fordulhatna még elő, hogy a „Haider-baleset” körülményeinek kivizsgálásával ugyanazon államügyészséget bízzák meg, mely korábban két ízben is nyomozott, hogy vádemelési javaslattal élhessen a politikussal szemben! Először az úgynevezett „tilalmi törvény” („Verbotsgesetz”) elleni vétség gyanújával a „III. Birodalom rendes foglalkoztatáspolitikájával” kapcsolatos Haider-beszéd kapcsán, majd hivatali visszaélés gyanújával, a szlovén helységnévjelző táblák ügyében. Ráadásul az utóbbi még Haider halála idején is folyamatban volt! Miféle független vizsgálat az, melyben az ügyészségnek hivatalból kötelessége a pártosság?!
Aztán itt vannak a tanúk: az összes olyan tanú, aki bizonyítja, hogy Haider aznap nem ivott, bátran, nevét vállalva nyilatkozik. Aki viszont „rovására” tanúskodik, az mind anonim és rejtőzködik vagy mellébeszél. Logikus, hogy félnivalója van: feltehetőleg hamis tanú, akit fenyegetéssel vagy zsarolással vettek rá a tanúskodásra, vagy kényszerítenek illegalitásba! Az asszony, aki kvázi „koronatanú”, hiszen közvetlenül a baleset előtt Haider állítólag az ő gépkocsiját előzte meg, felkutathatatlan. Egy névtelen feljelentés nyomán „gyanúsítottként” hallgatták ki. A szlovén származású nő vallomása pár mondatos, de elég abszurd. Közeli lakásához hazafelé tartva Haider gépkocsija nagy sebességgel megelőzte, majd letért az útról jobbra, de ez után semmit sem látott a „porfelhő miatt”. (Nedves időben honnét lenne por?!) Mielőtt (!) a rendőrséget hívta volna telefonon, először férjét hívta fel, (!) aki előbb is érkezett a helyszínre, és ahelyett, hogy közelről megnézte volna az áldozatot, elsősegélyt megkísérelve; Haider kilógó bal lábát látva, csak ennyit mondott: „itt már nincs mit tenni…” Az asszony azóta fellelhetetlen, állítólag kihallgatása után azonnal külföldre távozott. Hogy engedhette meg ezt az ügyészség? Vagy épp ők akarták elérhetetlenné tenni?

Baleset vagy a tett helyszíne: ez a fénykép az esemény helyszínét kb. 2 órakor szemlélteti
További, szavahihetőségük leellenőrzése céljából felkutathatatlan terhelő tanúk: egy állítólagos hobbi-fényképész, aki véletlenül betévedve a homokos lokálba, felismerhetetlenségig homályos képet készített Haiderről, amint egy fiatal fiúval beszélget, s egy másik felvételen a lokál órájáról, a felvétel állítólagos időpontjáról. Egy további elérhetetlen, anonim tanút is szereztek, aki állítólag a támolygó Haidert le akarta beszélni az autóba szállásról. Mért nem állnak újra elő ezek a „tanúk”, kitől és mitől félnek? Hamis tanúkat szokás ily módon megfélemlíteni.
Egyedül Haider családjának hallgatása fogadható el, akik érthetően nem akarnak naponta a szennyes bulvárlapok címlapján szerepelni, hiszen ezzel úgysem adhatják vissza szeretett Jörgjük életét, és túl sok bizonyíték a merényletre valószínűleg az ő kezükben sem lehet…
Ki mindenkinek állt érdekében dr. Jörg Haidert elsöpörni az útból? „Tizenkét zsiványnak” – a számtalan leányvállalat mellett – mindenképpen!
- A KGB (Haider a szovjet impérium – V. Putyin által máig legitim, s létező – rendszerének régóta bírálója és aljasságainak bátor leleplezője!)
- A Stasi és az Osztrák Kommunista Párt /KPÖ/ (A német birodalom egységét valló Haider az újra egyesülésig mindent megtett az NDK bomlasztására, a STASI ausztriai ügynökeinek leleplezésére.)
- A Moszad (Egyetlen szókapcsolatba tömörítve: Haider „deklarált antiszemita”, kiváló kapcsolatokkal a Kadhafi családdal és Szaddám Huszeinnel.)
- A CIA /Illetve a Dokumentációs archívummal és az izraelita Kultuszközösséggel együttműködő fiókszervezete az ADL (Anti-Defamation League) – Haider tisztában volt az USA cionista politikájával, s folyamatosan annak veszélyére hívta fel a figyelmet, mely Európára nézve végzetes!
- Izraelita Kultuszközösség (Haider évtizedes konfrontációban állt a szervezettel, mely a Moszad titkos ügynökszervezete Ausztriában. Folyamatos, személyes, jogi és verbális csatározás folyt közte és a csoport elnöke, Ariel Muzikant közt.)
- Dokumentationsarchiv des Österreichischen Wiederstandes (az osztrák ellenállás dokumentációs gyűjteménye, vezetője a zsidó Wolfgang Neugebauer), mely a fentebbi Kultuszközösséggel, a Moszaddal, és az alábbi KPÖ-vel együttműködve gyakorlatilag belső, titkosszolgálati kémtevékenységet folytat az osztrák nemzeti radikális hazafiak ellen. Érthető, hogy számukra Haider volt Ausztriában az első számú közellenség.
- Szerb titkosszolgálat (Haider az első balkáni háború idején segített Horvátországot némi fegyverhez juttatni. Ezen kívül kezdettől követelte a szerbek elleni nemzetközi katonai fellépést. Akkor őrültnek nevezték, aki miatt kitörhet a III. világháború, később, sok ezer ártatlan áldozat lemészárlása után a NATO törte le a szerbek szarvát.)
- Szlovén titkosszolgálat (Haider a szemükben – és nem csak a helységnévtáblák miatt – az ausztriai szlovén kisebbség jogainak gyűlölt korlátozója volt.)
- Cseh titkosszolgálat (Haider és pártja mindent elkövetett, hogy nyomást gyakoroljon Csehországra a Benes-dekrétumok eltörlése és a meggyilkolt, kifosztott és száműzött németek kárpótlása végett.)
- Szabadkőműves páholyok, illuminátusok, Bilderberg csoport (Miután a szabadkőművesek látták, hogy Haider újra megerősíti politikai befolyását, megpróbálták korrumpálni, ahogyan ezt egy volt bajtársa is kifejtette. Ezért golfozott New Yorkban Henry Kissingerrel, s ezért akartak vele szabadkőműves és kommunista képviselőket küldetni az Európa Parlamentbe. Miután azonban a politikus mégsem volt hajlandó úgy táncolni, ahogyan ők fütyültek, nem látszott más megoldás a „Haider problémára”, mint a Kennedy-féle.
- Brüsszel, EU (Haider nem csak állandóan támadta az EU politikáját, hanem Ausztria kilépésére biztatott, sőt más elégedetlenkedő országoknak is ezt javasolta.)
- Nemzetközi bankok (A világhatalomra törő zsidó maffia csúcsszervezeteinek tevékenységét Haider folyamatosan leleplezte és ostorozta. Viszont Haider bajtársai közt egyesek tudni vélik, hogy lichtensteini bankban Haidernek titkos számlája volt, a horvát-arab fegyverüzletekből neki járó jutalékkal. Ha Haider halálával kapcsolatban feltesszük a kérdést: cui podest? – nyilvánvalónak tűnik az is, hogy ha e bank keze is benne volt a merényletben, akkor halála után valaki másé lett ez a titkos vagyon…)
Tehát a fentebbi szervezetek bármelyikének keze benne lehetett a merényletben. Lehet, hogy egyszerre többnek is; talán csak egy volt a kivitelező, de nagyon valószínű, hogy többjük tudott a tervről. Sajnos kétséges, hogy ha az FPÖ valaha hatalomra kerül, megtudhatjuk az igazságot. Hiszen épp napjainkban mart bele a Haidert követő elnök, H.C. Strache hajdani vezérébe, a főispánt korruptnak, önmagát viszont megvesztegethetetlennek feltüntetve. (Pont Strache úr ne lenne korrupt, akiről régóta közismertek kiváló izraeli kapcsolatai?) Boldog emlékű dr. Jörg Haider pedig már nem tud védekezni a rágalmak ellen, bebizonyítva erkölcsi feddhetetlenségét…
A hagyaték
Jézus Krisztushoz hasonlóan az emberi történelem legmeghatározóbb mártír prófétáinak halála és élete (harca és szellemi céljai) sohasem választhatók szét egymástól. Igaz ez az állítás Jörg Haider esetében is. E szellemi hagyaték akkor is érthetővé válik az utókor számára, ha nem maradt ránk írásos formában. Nekik legtöbbször nem adatik meg, hogy tisztességben megőszülve megírják emlékirataikat, legtöbbjük nem is sejti előre, mikor és hol les rá a bérgyilkos. De Haider életműve egyetlen mementó, figyelmeztető örökség népe és az emberiség számára. A szellemóriások ideológiai végrendelete általában összetett, de meg lehet próbálkozni summázásával, a tanulságok tömör összefoglalásával. Vajon mit üzen nekünk Haider most a túlvilágról?
Üzeni, hogy érdemes küzdeni és áldozatokat hozni az igazságért akkor is, ha kisebbségben vagyunk, ha ez nem népszerű, és ha nem kecsegtet gyors sikerrel. Üzeni, hogy bajtársainkat akkor sem szabad cserbenhagynunk, ha mindenki ellene fordul.
Hősünk elsősorban gyakorlatias politikus volt, nem végidőkről szónokló szektavezér vagy társadalomfilozófus; de mégis olyan látnok, aki tisztában volt a jelen nagy történelmi problémáival, és a jövő veszélyeivel. Halála előtti frontális támadása a globális háttérhatalmak, és a bankárkaszt ellen azt bizonyítják, hogy lelkileg felkészült az emberi történelem végső küzdelmeire.
Arthur Pike, az amerikai polgárháború tábornoka, a zsidó szabadkőművesség akkori vezetője a szintén szabadkőműves Mazzinihoz írt levelében (melyet a londoni British Múzeumban őriznek) már az 1870-es években megjósolta, hogy a globális világhatalom megszerzésének érdekében három világháborút fognak kirobbantani. Az elsőben leszámolnak az európai keresztény uralkodóházakkal, a másodikban felszámolják az európai nemzetállamokat, a harmadikban pedig megsemmisítik az iszlám ellenállást. Utóbbi kezdete ma már minden pillanatban várható.
Ne feledjük: Pike fentebbi jóslata húsz-egynéhány évvel a Herzl Tivadar vezette I. (genfi) Zsidó Világkongresszus előtt történt! (Mint köztudomású, ennek titkos záró-dokumentuma volt a héber nyelven írt Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve, melyet futárnak kellett eljuttatnia a cionizmus európai kulcsembereihez. Miután az orosz cári titkosrendőrség ügynökének sikerült másolatot készítenie a dokumentumról, s azt Oroszországba juttatnia, a hatóságok a zsidó Nilus professzorral oroszra fordíttatták, kiadták, majd megküldték több európai kormánynak is, akik szintén gondoskodtak fordításáról és kiadatásáról. A cionisták természetesen antiszemita hamisítványnak bélyegezték a szöveget, mindenesetre 115 éve a jegyzőkönyv világhatalmi terveit sorra láthatjuk megvalósulni a politikában és a közéletben.)
A cionista világdiktatúra tehát tudta, hogy utolsó nagy tradicionalista ellenfelét, az iszlámot csak úgy képes végleg eltakarítani az útból, ha sikerül a nyugati keresztény világ fejlett ipari technológiáját és hadiiparát az utolsó csatában a maga oldalára állítania. Ezt készítették elő a II. világháborút követően, elsőként az ál-kétpólusú világ megteremtésével. Akkor még nagyon kevesen értették meg ennek funkcionális, strukturális célját. A racionalista liberalizmussal, és a szekularizációval erkölcsileg már rég szétrohasztott Nyugat-Európában már érett volt a helyzet a cionista diktatúra bevezetésére, de a történelmi fáziskésésben lévő Közép- és Kelet-Európa még rejthette friss, nemzeti-keresztény alternatív rügyek bontakozásának veszélyét. A kapitalizmus által mesterségesen létrehozott ál-kommunista ellenfél feladata volt e nemzetek teljes erkölcsi és gazdasági kivéreztetése, hogy végül a rendszer létrehozóját imádja, ha az saját művét segít megszüntetni, felszabadítva az elnyomás alól. Sokan még nem értették meg, hogy az amerikai zsidóság azért pénzeli a sztálinizmust, mert megbukásával végül cionizmuspártivá képes kábítani egész Európát!
A stratégiai küzdelem azután tovább folytatódott a Marshall tervvel, a NATO létrehozásával, az amerikai mintájú parlamenti demokráciának csúfolt kétpólusúnak álcázott, diktatórikus egypártrendszer, majd a kapitalista piacgazdaság, a világbank egyeduralmának fokozatos bevezetésével. Európa így végül politikailag a Washington-Tel Aviv hatalmi tengely marionettjévé vált. E folyamat utolsó fázisa volt az Európai Unió brüsszeli központtal történő megalapítása, majd rohamos bővítése, az euró bevezetése, végül napjainkban az EU centralista diktatúrává alakítása.
Mindehhez természetesen félévszázados, gondos előkészítésre volt szükség. A médián keresztül betetőződött az európai társadalmak lépésenkénti szekularizálása, debilizálása, a liberális hedonista-individualista fogyasztói szellem állandó propagálása, mely pazarló gazdasági felpörgéshez, népességfogyáshoz, és munkaerőhiányhoz vezetett. A volt gyarmatrendszerek felbomlásával megindult az olcsó, transzkontinentális munkaerő Európába áramlása, nagyrészt az iszlám kultúrájú, szegényebb országokból. Német nyelvterületen e szerepet főként a Törökországból és a Balkánról beáramló vendégmunkás-áradat töltötte be. Kettős erkölcsi csapást jelentett ez a kiprovokált és mesterséges etnikai beavatkozás, mert a keresztény európai társadalmak felhígulása nem csak rájuk hatott bomlasztóan, de az ideköltöző idegen népesség is elvesztette tradicionális iszlám gyökereit! Ám ekkor még nem látszott a főcél: az Európában kialakuló keresztény-iszlám társadalmi feszültségek stratégiai szerepe a cionizmus győzelmének szempontjából!
A zsidók világuralmi tervekkel szemben a legnagyobb veszélyt az úgynevezett harmadik erő, a nemzeti radikális pártok megjelenése és megerősödése jelentette. Kulcsfontosságúvá vált tehát a globalisták számára, hogy sikerül-e megosztani valamiképpen ezen ellenséges tábort, kihúzva valamiképpen méregfogát. Egyidejűleg kétféle eszközzel is igyekeztek ezt megvalósítani. Az első az emberi természet általános kísérthetősége, melynek segítségével a nemzeti kulcspolitikusokat igyekeztek megkörnyékezni és korrumpálni: politikai és gazdasági hatalmat ígértek mindazoknak, akik hajlandók voltak programjukban egy filoszemita és Izrael-barát paradigmaváltásra. A második eszköz az iszlám terrorizmustól való fenyegetettség állandó delejezésének segítségével érni el ugyanezt. Ha pedig egy politikus történetesen átlátta e hátsó szándékukat, és esetében mindkét eszköz csődöt mondott, akkor folyamodtak a rágalmazáshoz, zsaroláshoz, erkölcsi ellehetetlenítéshez, végső esetben akár a politikai merénylethez, ahogyan azt Kennedy vagy Haider esetében is láthattuk. Nem sokkal halála előtt Kennedy is az amerikai népet egy táborba gyűjteni akaró, Izrael-ellenes frontális támadást indított; a karintiai politikus ugyanezt tette. Haider elsősorban azért vált azonnali hatállyal likvidálandóvá, mert képes lett volna rá, hogy a korábban széthasított FPÖ-t és BZÖ-t újra egyesítse, ezzel kormányzati pozícióba juttassa, s így az összes európai nemzeti radikális pártnak megmutassa az egyetlen lehetséges kiutat. Öröksége köztünk, de a két utódpárt vezetői vakok: a főispán halála után újra elhidegültek egymástól, és ismét a cionista kétfejű szörnyeteg alkothatott nagykoalíciót Ausztriában. Pedig a keresztény-nemzeti jövő csak egy egységes, anticionista radikalizmus uralomra jutásával valósulhat meg Európában és az egész földön! Ez a megváltó gondolat kell legyen számunkra a legfontosabb haideri hagyaték.
Forrás: nemenyi.net
 
The fight, death and legacy of Jörg Haider. (Or the anatomy of a political assassination)
THE FIGHT

Dr. Karl Lauger
Jörg Haider, the Austrian politician, who died in a car accident near Klagenfurt in Carinthia on 11th October 2008, was probably not the first nor will it be the last of those historically significant personalities whose life and death continues to divide public opinion. However, over and above all that, Haider was such an unusual person of whom even his enemies had to admit that in Austrian politics there was not one more significant personality since Karl Lueger, the Father of Christian Socialism. As to which was the trait in common that made these two genial politicians so similar to each other? It was what their petty political enemies usually sum up as ‘populism’. This epithet actually only has the meaning that a genial historical personality is ably to emphasize and thereby see to the depth of the popular soul.: in the name of the crowd he is able to conceptualize their desires, and have the courage to inflame their hearts and verbalize their most fundamental demands. Apart from this with regard to their work: both had legal background and for a considerable period occupied such public office in which they came very near to the men of the street. Dr. Lueger was the adored Lord major of Vienna while Dr. Haider carried out his profession as the beloved provincial governor of Carinthia. However while the early death of Lueger was due to diabetes, that of Haider was intrigue.

Dr. Jörg Haider
Such vast figures of human history the suggestive influence of whose personalities significantly helped the formation of social formations rather often do not say good-bye to this world by way of natural death. Of course it would be far too simplistic were we to speak in this regard of the ‘fight of the forces of good and evil’ so let us hold back to the determination that the influence of the masses is the interest of various opposite background-forces. Each of these is bent on preventing at the same time the influence on men of their enemies. As a final tool they are prepared to reach to open forcible murder but in many instances it is for them more expedient if they can finish off their enemies by means of secret conspiracies. The carrying out of political assassinations has in the course of millennia reached ‘techno-professionally’ an art-form. (Of course, it would be naivety to think that liquidation is the due only of extraordinary personalities; it is logical that smaller nuisances or even ones considered superfluous are often dispatched similarly. The difference in essence is that while the latter can be got rid off relatively simply and unobtrusively from social circulation, in the case of the former it is reasonable to use the most circumspect conspiratorial techniques. Since were a botched political murder to be unmasked the perpetrators attain exactly the opposite effect: their victim can easily become in the eyes of men a valiant martyr and thus the torch of their concepts can often be taken up by ‘Titans’ following their ideal who take it up and carry it forward.)
Starting from the stabbing of Julius Cesar – inspiring even William Shakespeare – to the bumping off of American President John Fitzgerald Kennedy numerous forcible deaths of symbolic value happened in the course of history. The perpetrators in time reached such a high level in carrying it out that in the case of significant historical personages the human imagination – at times aiming for mythos-creation – attempt to reconstruct the background to death by force even if, using objective, scientific methods, it is either not or only indirectly capable of proof. (King Attila the Hun, Wolfgang Amadeus Mozart, Count Pál Teleki, Attila József, Prince Saint Imre, Napoleon Bonaparte, Miklós Zrinyi, King Mátyás, Pope John Paul I; to list only some of the more notable from among the many worthy of a better end.)

President John Fitzgerald Kennedy shortly prior to the assassination
Let us now consider the real theme of our study, that of the political assassination of Jörg Haider of which we can safely state that it proved to be one of them – if not the most characteristic such occurrence. Various studies prove that the majority of Austrian society regards the death of this charismatic Austrian politician to this day – despite brainwashing perpetrated through the media to the contrary – as not having been natural. Additionally, several of his close friends and fellow fighters share this view. Reflecting on his personality, moreover, by now even those bow before his stature who during his life had scant sympathy for him. The systematic analysis of the life-work of a politician of the quality of Haider is an impossible task in a three-part memorial. If however we overview the work of this politician it becomes clear who were the many that had an interest in getting rid of him from intellectual public life the sooner the better. Because the Carinthian governor proved to be such a fighting personality who was adored by millions word-wide but from whom for this very reason the enslavers of these millions recoiled: and who were linked to his death by serious interests.
Haider was an excellent orator, with a ready reposte, sharp of wit and tongue as a debater, whose scathing irony was just as unique and characteristic as his sparkling humor. Of course with these he not only gathered supporters but envious enemies as well. (On one occasion he mentioned of the president of the Jewish cultural community of Vienna, Ariel Muzikant: how could someone be called Ariel to whom so much dirt sticks… He also mentioned of the president of the constitutional court, L. Adamovich: anyone with that sort of name should be first asked whether he had a valid visa…) Such and similar verbal crosscuts, however, at most signal the anti-Zionism of Haider but in no way the aspersion in the media that he was “anti-foreigner” in general. On one occasion, getting into the taxi of a friend and colleague of mine Haider asked in a friendly tone whence he came. On receiving the reply: from Hungary, he did not ask what business he had here but rather wanted above all to know that he felt welcome in Austria and satisfied generally. He had good connections with Islamic countries and traveled frequently to Iraq and Libya. Little wonder that he enjoyed less popularity in Israel. It need not be wondered that in analysis the thought written during his life surfaces repeatedly: how much easier it would be for his enemies if they could be rid of him by some means.
Jörg Haider was born in 1950 in Bad Goisern, Upper Austria, barely100 kilometers from Braunau, the birthplace of Adolf Hitler. The ‘genius loci’ in this case can be explained on concrete historical grounds. since Salzkammergut belonged until 1779 to the prince of Bavaria and its inhabitants were characterized by the general German identity. From this it can also be understood that at the time of the ‘Anschluss’ for the inhabitants of Upper Austria it felt quite natural to return the the German Empire (Anschluß) and this determined their basic sympathy to the policy of the NSDAP (Nazis) for the unification of Germans. The parents of Haider also lived out their busy days in this ‘German-national’ spirit and this therefore determined fundamentally the spiritual/cultural medium of his family. Already in his high school years (in Bad Ischl, the one-time resort of the Habsburg Emperors), the young Jörg, came into contact with the FPÖ (Austrian Freedom Party) then beginning to strengthen, in the leadership and among the members of which numerous one-time NSDAP functionaries and members found the political possibilities determined by the new conditions. The then leader of the Party, Peter Friedrich soon noted the intelligent, well spoken young man, took him under his wing and supported his political career. The able young man began his activities on joining a local nationalist organization, then, following his matriculation he continued his studies in Vienna in the Legal Faculty of the University where he obtained his degree in Law in 1973. However, during his studies he found enough time for political activities. In 1976 he married Claudia Hoffmann, also a party activist, from whom later two daughters were born. Already at 21 years of age he became a member of the FPÖ leadership and a member of parliament in 1979.
In 1986 a rich uncle left to him the Bärental (Bear Valley) in Carinthia, 3200acres in extent thereby forming the basis of the unhindered political career of his nephew. After all this provided the fiscal background, so Haider could devote all his time to his political mission and due to his financial independence become practically incorruptible, which in a liberal democracy presents a unique capital! Just at this time he was elected leader of the Party. He had reached the zenith of the first stop in his political career and it then appeared that there were no serious barriers to carrying out his mission.

Bärental in South-Carinthia
Yet he inherited a weakened FPÖ from his predecessor, Norbert Steger, who led the Party into an impossible coalition with the Social Democrats. The Zionist global background Mafia allowed the FPÖ to exist after the War only because it acted to collect two strata, that of the Nazi-oriented (nationalist German) and the liberal ‘citizenry’. The activities of the former appeared to be more capable of being supervised in a legal party infected with liberalism. Steger however counted as the leading personality of the liberal branch which is best shown in that he was vice president of the Liberal International just as later the similarly inclined Victor Orbán. This dual ideological face of the party hurt it more towards parliamentary legitimacy than it helped unfortunately. A good example of this schizophrenic condition of the party was the personality and work of Friedreich Frischenschlager, the Defense Minister of the red-blue coalition (SPÖ-FPÖ). When Walter Reder, found guilty in Italy of War Crimes and sentenced to life imprisonment but finally released, was allowed to return to Austria, Frischenschlager amicably greeted the one-time one-armed SS-Sturmbannführer in secret and as a simple citizen. Of course the vigilant left-liberal journalists soon found them and created a scandal: see the Defense Minister from the FPÖ makes friends with ‘Nazi war criminals’!

Dr. Steger, Deputy Chancellor, party leader with his successor: Dr. Jörg Haider
When however Heide Schmidt, his own political 'foster-daughter', stabbed him in the back, Haider split from the FPÖ with part of the liberal branch and formed an independent party named ‘Liberal Forum', Frischenschlager was his mate to the betrayal: possibly he wanted to correct his image of being a ‘Friend of Nazis’ in this manner. (Probably this was why he later received a Certificate of Merit from the B'nai B'rith Zionist Freemasonic Grand Lodge!) When the party of Social Democrat Jew Chancellor, Bruno Kreisky lost absolute majority, his successor, Fred Sinowatz entered coalition with the FPÖ led by Steger, which at the historical minimum of its popularity barely managed to enter parliament with an election result of 5% and had for the first time of being part of a government with 3 ministers. Steger attempted to strengthen the liberals within the Party and did away with the ‘German nationalists’. At this time, at their Party congress in Innsbruck in 1986 the delegates elected the youthful Jörg Haider to replace Steger as party-president. Due to this turn to the Right within the FPÖ Chancellor Franz Wranitzky, successor to Sinowatz understandably immediately disbanded the SPÖ-FPÖ government coalition. The political genius of Haider, however – by strengthening the German nationalist side – brought the party from its 5% by 1999 to an election result of 27%!
In 1989 as the zenith of his career to that point he was elected Provincial Governor of Carinthia. His opposition attempted to break his career in half: in 1991 he was succeeded in removing from his position with a no confidence motion. The excuse was provided by an interjection to the Social Democrats in which he pointed out that the employment policy of the 3rd Reich was better than theirs. The citizens of Carinthia however did not leave their beloved leader in the lurch because in 1999 they re-elected him as Governor, which office he filled until his death.
However, the party faced difficult times anew. The perpetual problems of liberal democracies inherent in their structure, did not spare the FPÖ either. With increase in popularity the party swelled too much and the differences between the left and right wings steadily worsened. Namely, both the membership sympathetic to the new national socialist principles and the circles attuned to civic-liberal politics wished to become dominant within the party. We have to add to all that the ever present deficiencies in characters. In a strengthening party close to government the careerists appear, as do the livelihood politicians, and those taken over by the wish for power. Probably one of the most tragic of human failings of Haider was that he did not have that most fundamental of traits, that of insight into human character. This is proved by the fact that his closest fighting colleagues betrayed him and the party in series, splitting and departing the party on ever more futile individual wayward ways.
However for a political party it was not only the mere dilution that represents the danger of splitting but the very fact of getting into government also involves underhand temptations. (it is worth analyzing this section of the progress of Haider and the FPÖ at depth. After all it can be postulated that after the elections in 2014 Gábor Vona and Jobbik may easily end in the same situation and it does not hurt, learning from the Austrian example to prepare in time for the expected difficulties.) The electoral/communal support of 1/3rd is one of the most critical problems in a parliamentary democracy since with such a ratio it is practically impossible to govern alone in parliament since the opposition with 2/3rd will stop any renewal initiative. If however for the sake of ability governing the state, a party having fought in opposition up to that time needs to select a coalition then amidst difficult and lengthy negotiations they are forced into such compromises which not only divert them from their original aims but provoke disillusion and disloyalty within its own ranks also. It was into this unusually difficult situation that Jörg Haider found himself in resulting from the strengthening of his party. When at the elections it became obvious that the FPÖ had swollen from being third to being second political force any layman could have forecast its serious difficulties. The most threatening pressure was naturally the international one since by this time Haider had become in the eyes of the global background power actually planning political life an absolutely ‘persona non grata’: while his party was stamped as not only populist but Neo-nazi and anti-Semitic as well. The Zionist Maffia immediately informed Austria using both the media and diplomatic channels that they will not countenance Jörg Haider coming to power! Even more, Both Tel Aviv and New York declared officially that they would place the whole of Austria under international economic boycott. They did too. As a result of the pressure, President of Austria Thomas Klestil declared well ahead of time that he would under no circumstances be prepared to swear in Haider as Deputy Chancellor as moreover it would come about on the basis of the constitution regarding the leader of the junior partner in a coalition government.
In this heated internal/external political situation there began lengthy coalition negotiations between the parties, which eventually did lead to the ÖVP (Austrian Peoples Party) and the FPÖ forming a governmental coalition. There was also debate within the Freedom Party as to whether it was proper to accept the role of government. Some warned Haider against taking this step but he remained unbending considering that he owed as much to the voters. Who knows when it will again eventuate in the history of Austria that anyone is capable of directing the state in the interest of the nation? The Peoples Party Chancellor, Wolfgang Schüssel, growing cold towards the Social Democrats, was convinced that he is able to make acceptable or remove the FPÖ filling the role of minority by trickery. Haider however had blind faith in the stability of the party, its determination and collegial loyalty and for the sake of the governmental role he was willing even to compromise in that personally he would move into the background and concentrate on the office of Governor in Carinthia.
According to spreaders of slanders, secret enemies of Haider blackmailed him to the effect that were he not satisfied with the governorship in Carinthia they would publicize his bisexual tendencies. Finally, he presented a politically raised “daughter”, the young Susanne Reiss-Passert as Deputy Chancellor while he intended to direct the work of the government members belonging to the FPÖ from behind. Unfortunately this necessary political adventure was fated for failure. Initially the international political Mafia accepted the governmental coalition amidst grinding of teeth and then place Austria under unofficial boycott. (The Hungarian government – bringing down a for it unusual decision – refused to join the boycott.) However the Peoples Party forced its junior partner into unacceptable compromises which in the long run led to lowering of social popularity and internal disharmony.
It is understandable that already at this time Haider was subjected to fatal threats. He very soon realized that the deadly enemy of his nation (and of the European national states) is the Wild Beast of the Bible, that economic-political power of which the Socialist and Peoples Party Austrian and European marionettes are merely the actualizers of the thrust to world power of the Freemason bankers’ caste. It is obvious that such an able politician, whose idealism, consistency of principles and his financial background could not be corrupted, threatened their fundamental interests due to his audacious type of personality. Thus he would fight against their influence because he knows exactly how the world can be saved from them for its descendants.
Death
On 11th October 2008 around a quarter after midnight Dr. Jörg Haider, one of the most charismatic right-wing politicians of our age became the victim of a murderous assassination. Though the execution, camouflaged as a motor accident, was successful in the physiological sense, it was a total failure for his enemies in the spiritual and moral sense. Though the official organs, collaborating with left-liberal media did everything to have people believe the exclusion of the possibility of foreign involvement and closed the case within a matter of days yet it was glaringly obvious to everybody from the start that Haider was simply liquidated by his political enemies.

The scene of the accident Lambichl, near Loiblpaßstrasse – due south of Klagenfurt am Wörthersee

There are no skid-marks from braking
Unfortunately the actual happenings can not be reconstructed to this day with reliable exactitude so that everybody is forced to rely on suppositions: since to little information is at our disposal while the rest – as is their wont – the usurpers of power have made secret. Due to their conspirator techniques they carefully manipulated – the knowingly sieved but carefully selected – news and probably added a good amount of lies to it also. Thus a sort of formation of a legend started since practically every source received differing information regarding details. However from the slanders of the offices and the servile media shielding the perpetrators and making all of it super-secret we can unambiguously conclude that they were abatement to the crime. The actual perpetrators as persons is difficult to ascertain since this extraordinary politician had so many deadly enemies on the political stage. We can at best guess:which from among the innumerable organizations planned, organized and ordered and which actually carried out the assassination. In any case it appears probable that Haider had to make reparations not only for his past but his slaughter hung there for his murderers – preventing his further successful activities – as an important aim.

The excellent and brave German journalist of Polish origin, Gerhard Wisnewski, published a book in 2009 entitled “Jörg Haider” in which, following careful private investigation, he attempts to unravel the background to the Haider's assassination. However in a unique manner after the appearance of the book on his homepage the contents pertaining to the crime forming the basis for the supposition of some that in connection with the affair he (also) was threatened with death or blackmailed in order to silence him. In this memorial we were able to reach other sources. Former political colleagues, members of police, medical and car specialist individuals, under cloak of anonymity of course, also provided interesting details.
2008 Autumn
Prior to his death Dr. Jörg Haider is the hero with full of hope for a successful political come back, with full of grand-scale plans and energy! In 2006 the BZÖ founded by him with a meagre 4.1% result having reached the required minimum entered the Austrian Parliament. However in the course of two years he succeeded to have his party reach an 11.7% result at the elections in 2008 thereby tripling the number of electors voting for him! He carried out negotiations with H.C. Strache the present president of the FPÖ promising success aiming at making peace between the two brother-parties and possible re-unification but at the least electoral coalition (patterned on the German CDU-CSU). Since however, due to the ever more threatening Austrian economic situation and the growing skepticism of the voters towards the EU (Haider demands a plebiscite with regard to exit of Austria from the EU!) just earlier the Austrian large-coalition (SPÖ-ÖVP) cracked and there was little hope for peace; it started to appear that Austria could easily be faced again with a Black-blue (+ orange) coalition government in which Haider may even be given the office of Chancellor! It would be the very same politician, who a few days earlier declared a centralized attack against the international, global bank-capital and the usurpers of power in Brussels and who has put out a call for the coming together of national radical parties of Europe. It is the same charismatic person who as Governor, living only for his people, was not only loved and adored; but was also the determined fighter for the independence of European national states – against the Zionist world power.
On the night of the outrage, Dr. Haider. after a difficult work-laden day, was hurrying from Klagenfurt to his Bärenthal property in his Volkswagen Phateon armored official car where he was to celebrate the 90th birthday of his mother with his family. (This type of car is one of the safest on the market.) Near the village of Lambichl the car was the victim of an “accident” and the politician lost his life.
The previous day was historically important for Carinthia: on this day the Province celebrates the 88th anniversary of the fact that the area of Carinthia due south of Klagenfurt is still part of Austria at all. The story is very similar to the fate of Sopron and District after 1st World War. If the Hungarians with good cause refer to Sopron as the ‘City of Fidelity’ (Civitas Fidelitas) the Austrians have the same cause for referring to South Carinthia as the ‘Province of Fidelity’ (Provincia Fidelitas)! When the 1st World War ended, the Army of SHS (Serbia, Croatia, Slovenia) on 5th November 1918 pushed into Southeast Carinthia (Gail Valley and Rose Valley) to put into effect Slovenian territorial demands. In December the government of Carinthia decided on armed resistance. Vienna, due to political cowardice, was against the plan and therefore provided no support at all. Resulting from the territorial defensive battles, however, reoccupation of some of the territory was successful by the Ides of January. At that time American investigative forces arrived an in Saint Germain the peace treaty ordered a plebiscite be held on the territory in dispute. Though the population was 70% Slovenian at the polls 59% voted to remain with Austria which shows that here the majority of the Slovene minority wanted to live under Austrian control.

28th October 2008: the last appearance of Jörg Haider in the Landhaushof of Klagenfurt
Governor Haider naturally celebrated the anniversary with his people, making enthusiastic speeches at various occasions. In these he sharply attacked Slovenia since -interfering in Austrian internal affairs – she roused the Slovene Minority against the accepting Austrian nation. If we then take into account further the the Governor (in connection with Slovenian settlement names) has been in conflict over the years with Slovenian nationalist organizations we can scarcely regard it as fortuitous that the outrage did occur just following this significant date!
In the afternoon the politician visited several meetings. His exclusive interview to the “Kleinen Zeitung ” (Little Daily) was a frontal attack on the international banker caste. He demands the setting up of special courts for the purpose of putting a brake on economic crimes and imprisonment together with confiscation of property against leaders responsible for the economic woes. He declares open war against the corrupt EU political bureaucrats also.
At 7 pm he dismisses his driver and takes the driving seat himself. First he visits the opening of a new restaurant of his friend, later he makes an appearance in Velden near Wörthersee at the party of a newspaper at which several public figures also take part. Haider is in good spirits and talks to several people. He even has time to give a radio interview.

Radio Antenne Kärnten: Last interview by Jörg Haider at 23:15 pm
These events were to have high significance in the reconstruction of the death of Haider. since later several witnesses were able to prove ,when the Governor left he has consumed no alcohol all evening – as was his wont!
The last stop of his travel must have been the most thrilling. He spent about an hour in the gay bar in Klagenfurt. The bisexual orientation of Haider has been talked about for long. Many deem to know that in addition to a happy family life at times he strays into the opposite zone also. This charge, brought to the fore without proof, has been spread against Haider in the media that were not particularly favorable to him, this however can scarcely have any connection with his death.
The Governor who otherwise never consumed significant amounts of alcohol, supposedly had his blood alcohol level raised at this bar to 0.018%, which meant the consumption of a bottle of Vodka within 30 minutes. However a tiny detail confuses the news: at this bar they did not sell bottled spirits, Vodka even less! Haider detested spirits. Here he was seen talking to an unknown youth who could not later be found to testify as a witness. In any case it is fact that in Klagenfurt such crimes are ever more common, which start with the dropping of sleeping pills into the glass of an unsuspecting guest at the bar! (It also demands consideration that a Secret Service agent can with a single movement give a 50ml alcohol infusion to a person who has lost consciousness. At the time of clinical death the intestinal villi are able to transfer alcohol to the blood, which would explain the blood alcohol level of 0.18% while the stomach shows scant trace of alcohol! In any case, the whole of the results of the autopsy was never made public, nor were independent doctors permitted to repeat it: just as experts from VW were prevented from examining the wreck.)
After the death the media and authorities attempt to close the case with suspicious haste without extensive investigation and to suggest that in the case of Haider any ‘foreign intervention’ must be absolutely excluded. Apart from the 0.18% alcohol level their other argument ‘excluding all doubt’ that on the stretch of road where the speed limit is 70kph the vehicle of the victim supposedly exceeded 142kph at the point of the accident. He was both drunk and speeding. The latter was attempted as proved by the speedometer ‘catching’ at that point at the time of impact. This is a ludicrous argument for even a lay person since talking her of a mechanical device, even a small bump can move the pointer. On the other hand the speed of the vehicle can be calculated with the simplest of formulas learnt in driving school (reaction time + braking distance = braking distance). It is clear from the accident investigation that in the case of braking distance it would not have exceeded 100M from which it is obvious that no was that the vehicle would have proceeded faster than 90kph! (True, no skid-marks were visible, which proves that the victim was unconscious at the point where the vehicle left the road. Were we to add to that, that at the place of the accident no such object has been found with which the armored VW Phateon having collided, would have wrecked it totally and the passenger died instantly, it becomes entirely clear that the events followed a path entirely different from what the official experts communicated or the media passed on.)

Official version: due to high speed and high influence of alcohol it left the road
Based on field-work, an official version was determined: According to the leader of the Coroner’s Office in Klagenfurt, Haider was driving in his official car in mist at a speed far in excess of the allowed 70kph where following an overtaking around 1 am his car left the road and the VW Phaeton hit a concrete pillar. According to information melted from the electronic control unit by two technicians from Wolfsburg – which contains date stored of the last 30 seconds – the last measured speed was 142kph. On being taken to hospital Haider was pronounced deceased due to several life threatening injuries. It was pronounced by the Coroner of Klagenfurt on 14th April 2009 that the statement of facts have been officially determined. The fatal accident must be traced back exclusively to driver error. The mechanical analysis of the vehicle involved yielded that it must have been in ‘excellent mechanical condition’. Similarly there is no sign of manipulation or foreign intervention of any sort. The post-mortem excluded heart attack or other illness as a cause due to health problems. The results of the medical investigations of the University of Graz have been confirmed by the experts from the University of Innsbruck.
Wisnewski has tried to reconstruct the crime but despite his best efforts he may only have suppositions, since the necessary information is practically unobtainable. The Coroner, whose interests should be publicity so as to prevent the spread of conspiracy theories, referring to discretion refused to reveal any information whatsoever. Wisnewski was invited under secretive conditions to a secret location where the car wreck was supposedly stored so that he may study it himself. However he has found numerous odd discrepancies between the wreck and the photos taken of it at the site. The most significant was that on the wreck shown to him the buckling and hole – seen unambiguously above the driver’s seat (at head hight) on the earlier photos – simply no longer exist, they have vanished!
(This vanished hole may equally have originated from the ingress of road machinery used to clear wrecks away as from a special explosive specifically attached to the roof. The reality of the latter version is substantiated by one of Wisnewski’s secret informers who had earlier worked in the anti-terrorist group of the police.
He told that in practice sessions there occurred instances where they murdered the selected passenger of a car using explosives easily prepared even at home. The metal fragments from the roof penetrated the scull of the victim without injuring any other passenger!)

There is no mudguard, no doors, holes on the chassis: the wreck
Returning to the Haider Phaeton: the engine housing was crumbled due to unknown intervention and two tiny holes of unknown origin can be seen on it. It is unimaginable how from the 12 airbags only two were activated; how, in the wreck – apart from one or two drops – there is practically no blood given that the left arm of the victim was torn of almost completely.
Wisnewski moreover managed to trace another eye-witness, one Wolfgang König, who with his car arrived the scene of the accident about 10-13 minutes after. He told that he saw there two other cars, near the road a brown Volvo behind the wheel of which someone sat without speaking and in addition a civilian police-car with flashing blue lights. From the latter two persons emerged who refused to allow him closer to the scene. However on their reflective coats the word ‘Police’ was not observable. The supposed female eye-witness who had been overtaken by Haider and her car had however vanished! (The personnel of the ambulance that arrived later did not see her either…)
Torn-out pieces of the wreck however were already visible at the start of the braking path far from the final resting place of the wreck, which by that time was unoccupied! The account of this eye-witness agreed on practically no significant points with the news publicized by the media! How did it happen that none of the nearby inhabitants ran from their house, roused by the noise of the accident? How was it that cars arrived only long afterward even though this stretch is considered busy even by night? How is it that according to the witness the air was crystal clear while the police site investigators report thick fog and the witness clouds of dust?
Of the four doors supposedly torn off by the accident two lay next to each other yet their outsides were barely damaged but only bent out. However the hinges of the wreck, as shown to Wisnewski could be classed as undamaged so that it is obvious that it was not from this car that the doors were torn but the screws were simply undone!

The doors flew above the wreck on parallel paths

The hinges of both doors were undamaged
Even so, Wisnewski does not consider it certain the existence of two wrecks because the manufacturing number of the car as shown on the papers of the car is visible in the corner of the broken windshield. Yet nothing follows from this since from this type of car numerous practically indistinguishable twin units exist for the purpose that if the car of the politician had to be withdrawn for service for whatever cause such a replacement could be supplied for his use at any time. The manufacturing serial number has with it a car-paper. However Wisnewski had no opportunity to check these numbers on the car photographed at the scene of the accident! From among the two cars which is the ‘authentic’ wreck that we can not determine but obviously both can not be so at the same time! The question then arises: why the two wrecks? Two answers are possible: it is either possible to prove/disprove something: or as a substitute for the authentic wreck they created another in order to hide some proof that needed to be so. Naturally both versions suppose that what happened was no accident but rather an assassination.

Unusual: pieces of a car-door have been hanging unobserved for two weeks already in the branches of the tree above the “Ermittlern”
The same is substantiated by the service documentation of the “Haider VW”, which a car mechanic obtained and showed to Wisnewski. In the databank of the car (mid-October) there is no record of the fatal accident of the politician nor that the car had been totaled off! (Naturally the activation of the air bags is not mentioned either). On the other hand we are able to find revealing data concerning this vehicle, delivered brand new in June 2008: after two days and road usage of 359KM it first entered the repair shop where the rear shock absorber was replaced. Was it a manufacturing fault? or unusual accident? Both are rather absurd suppositions. However according to the expert it is usual to fit radar electronics under the shock absorber! The car reached the service shop after a further two months having travelled 37000KM which would mean that Haider must have averaged 600KM daily! A month later (two weeks prior to the accident) the car was again in service but still with the same odometer reading. which means that during one month Haider used it not at all. It can hardly be a question of misprint since, due to the guarantee, the exactitude of the data is carefully checked. it is entirely clear that there just had to be two ‘Haider vehicles’ one of which at least had been ‘prepared’.

The service sheet shows exactly: between 3rd and 29th September the car did not run a single solitary KM
Let us finally survey some unusual aspects of the ‘accident’: After a time the doors disappeared while nobody at any time saw the number plates (they do not show up on the photos either). Similarly, nobody saw the two mudguards or their torn-off pars, there are no glass fragments from the front lamps and the two mirrors. That fire hydrant, which could have caused the most significant damage to the car – and from which Haider must have lost his life, had its position changed several times during the period of investigation. there is no trace either in the photos of the water pouring out. What sort of closed road construction was spoken of by some? Supposedly after the accident the front and engine housing was cleaned, the seat surface of the driver’s seat was cut out. The wheels were different and the tires were not allowed for the Phaeton.
Who were involved and for what purpose? Why were no more close-up photos made of the wreck or why were they not made public? Why did a series of contradictory declarations appear in the media with regard to every vital piece of data be it speed, blood alcohol content, times or the origin of the hole above the head and explanation of other injuries? Why were the statements of the prosecuting witnesses muddled?

Haider with his earlier secretary, Stefan Petzner (at present the deputy party leader of the BZŐ)
(Stefan Petzner was on one occasion loquacious and promised new details for publication but started to become secretive suddenly) Why is the Slovenian woman eye-witness who was supposedly overtaken reticent – or is she only somebody made up? Why the secrecy concerning from whom and contents of the SMS that arrived on Haider’ mobile phone at the very time of the ‘accident’? Why did the state prosecutor make secret the whole material of the investigation? There are so many unanswered questions…
Wisnewski compares that against Haider with other assassinations. E.g., similar murderous outrage was committed against Alfred Herrhausen the extreme right-wing inclined spokesman for the German Bank in 1989. In his Mercedes limousine it could be proved that an internal explosion had taken place and the doors ‘burst out’ of the car as in the case of Haider’s car! If in the case of the governor, the car was also prepared this may provide an explanation concerning the cause of the destruction of the upper segment of the right kidney of the politician as is stated in the original autopsy records, never made public.

An unknown witness records the injuries of Haider as follows:
The head and particularly its left side seemed to have slid (several fold fracture of the scull?), blood dripped from the ear. The head hung extremely to the right while the lower lip had split. The left arm hung practically torn of and held only by some muscles. The breast was one deep wound so one could look into it. Between the legs also a deep wound roared. The clothing was saturated with blood.
Note 1: In the car apart from two drops of blood no blood was visible In a similar situation normally it should have cause a bloodbath in the car. It must therefore be concluded that the cadaver was presented somewhere else.
After all the cause of death officially was the destruction of the base of the scull resulting from impact on the body from the left and above.
It is known practice of Secret Services that if the perpetrators want to ensure the death of their victim they use several methods. At the time if the ‘accident’ Haider was subject to a half-dozen impacts each of which on its own would have caused death! The left arm almost torn off, the shock resulting from the rib fractures would either of them have been fatal just as the destruction of the kidney and other internal bleeding also.
As a similar example Wisnewski cites the outrage committed by the STASI against the erstwhile East German emigrant football player Lutz Eigendorf. In the course of this the footballer was lured into a trap, poisoned and then allowed to run free. He drove away in his car in a panic (with blood alcohol of 0.22%) and in the course of driving he lost consciousness, deviated from the road to the right and having run into a tree he died two days later. Later in STASI textbooks made public references were found that at the scene of the accident for the sake of certainty they blinded him as well using high intensity lamps operated from batteries. (“externally narcotized, blinded? Eigendorf”)
The photo made of the driver of Lady Di was also not prepared by radar since its rapid flicker could not have cause the narrowing of the pupils evident on the photo. Obviously he was deliberately blinded which led to the instinctive pulling of the wheel to one side! However Wisnewski does not rule out substitution of blood sample in the laboratory either which he also supposes in the case of the outrage against Di also. In the official version the driver had also high blood alcohol though he had been living an abstemious lifestyle and witnesses attested that he had not been drinking alcohol that day. However high level of Carbon Monoxide was also detected in his blood. It appeared that that evening there were 22 deaths in Paris: one of these after heavy drinking committed suicide in the manner where he locked himself into the passenger space and then led exhaust gas there into. Probably his sample was exchanged in error with that of the driver of Lady Diana!
In an unusual coincidence an odd incident happened with one of Haider’s good friends and party colleagues in 2003, which he himself communicated to the author. Herbert Haupt was not indeed a nobody: he was the second deputy chancellor of the black-blue Austrian government coalition then under international boycott and its Minister for Social Affaires. He had to be listed on the STASI black-list since he very nearly managed to sink the Austrian agents of the Secret Service of the GDR. In one instance he was just on his way in his car to Villach for a funeral, driving himself. Before entering a sharper bend he started to brake due to speed restrictions when his mobile phone rang. He pushed the volume control and at that point the steering mechanism switched off as also the brake servo mechanism. He needed all his strength to prevent the car flying off the road in the bend. When he pressed the volume control again the servo started to behave normally. He was rung from the number of the parliamentary club of his Party yet when he returned the call the number was unattended…
The widow of Haider demanded a second blood analysis in the presence of the independent medical doctor of the family. Though the “new” analysis was carried out their own doctor was not allowed to be present. A few days later moreover the cadaver was hurriedly ‘embalmed’ which involves pumping a formaldehyde solution into the body cavity. (this makes the repeat of any investigation later futile.)
Wisnewski calls Austria a “pigsty of democratic legal state” since where else on earth could it happen that the same State Prosecutor is given the task of investigating the circumstances of the ‘Haider accident’, which on two earlier occasions also investigated whether to place a charge against the politician! First it was with the suspicion of misdemeanor in the so-called ‘prohibition law’ („Verbotsgesetz”) with regard to the speech by Haider concerning ‘the regular employment policies of the 3rd Reich’ and then abuse of office in connection with the matter of the Slovenian locality name tablets. In addition the latter was still in process at the time of the death of Haider! What sort of independent investigation is it where the prosecutor is required to be partial by the office he holds?!
Then there are the witnesses: all of the witnesses, who prove that Haider had not drunk alcohol that day, were prepared to declare themselves by the provision of their names. Those however who were witnesses against his interests were all anonymous and secretive, or talked off the subject. It is logical that he has something to fear: he is supposedly a false witness who have been persuaded by threats or blackmail to be so or been forced to act illegally! The woman who is almost a ‘crown witness’ since prior to the accident Haider overtook her car, could not be found. She was questioned as a result of an anonymous denunciation as a ‘person of suspicion’. The deposition of the woman of Slovenian origin is only a few sentences long and rather absurd. Near the place where she resided, on her way home, the car driven by Haider overtook her at great speed and then left the road to the right but after that she saw nothing due to a ‘cloud of dust’. (In wet conditions whence the dust?!) Prior (!) to calling the police on the phone she rang her husband (!) who arrived on the scene ahead of the police and instead of viewing the victim up close and attempting first aid: seeing the leg of Haider hanging out he only commented: ‘there is nothing more to be done…’ The woman since then can not be located and supposedly after her interrogation she immediately departed overseas. How could this be allowed by the prosecutor? Or is it indeed they that wanted her to be unreachable?

Is it an accident or the scene of the action: the photo shows the scene of the action at 2 o’clock pm
Further incriminating witnesses unavailable for the purpose of checking their veracity: a supposedly amateur photographer who entering the bar by chance prepared a photo of Haider so blurred that he is unrecognizable as he was talking with a youth and another by chance of the clock in the bar, showing the time at which the photo was taken. Another unreachable anonymous witness was procure who supposedly wanted to dissuade the tottering Haider from getting into his car. Why do these ‘witnesses’ not come forward again and whom or what do they fear? It is usual to frighten false witnesses in this manner.
Only the keeping quiet of the Haider family is acceptable since understandably they do not want to appear daily on the rubbishy papers since the could not give back with that the life of their beloved Jörg and too much proof concerning the outrage can not be in their hands…
Who everybody had and interest in sweeping Dr. Jörg Haider out of the way? The “Twelve Goons” – apart from their innumerable daughter-enterprises – for certain!
KGB (Haider has been critical of the organization of the Soviet Empire – considered legit and extant by V. Putin to this day – and a brave uncoverer of their underhandedness!)
STASI and Austrian Communist Party /KPÖ/ (Haider supporting the unity of the German Empire until the reunification did everything for the splitting up of the GDR and the exposure of the Austrian agents of STASI.)
MOSSAD (Summarizing in a single phrase: Haider was a ‘declared anti-Semite’ with excellent connections to the Gaddafi family and Saddam Hussein!)
CIA / Or rather with the Documentation Archive and the ADL (Anti-Defamation League), the daughter organization cooperating with the Israelite Cultural Community. Haider was clear about Zionist politics of the USA and constantly drew attention to their danger, which for Europe would be fatal!
ISRAELITE CULTURAL COMMUNITY (Haider stood in decade-long confrontation with this organization, which was the secret agent organization of MOSSAD in Austria. There were constant personal, legal and verbal battles between him and the leader of the group, Ariel Muzikant.)
DOCUMENTATION ARCHIVE OF THE AUSTRIAN RESISTANCE (leader: the Jewish Wolfgang Neugebauer) which cooperating with the above Cultural Community and MOSSAD and the KPÖ below practically carried out internal spy activities against nationalist Austrian Brethren. It is understandable that for them Haider was the first public enemy.
SERBIAN SECRET SERVICE (During the First Balkan War Haider, helped Croatia to arms. In addition he demanded from the start international military intervention against the Serbs. They called him then mad due to whom the 3rd Word War could break out while later, after the massacre of many thousands of innocent victims it was NATO that broke of the horns of Serbia.)
SLOVENIAN SECRET SERVICE (Haider was in their eyes – and not merely due to the locality place name tablets – the detested restrictor of the rights of the Slovenian minority in Austria.)
CZECH SECRET SERVICE (Haider and his party stopped at nothing in applying pressure on the Czech Republic for the rescinding of the Benes Decrees and the compensation of the murdered, ransacked and exiled ethnic Germans.)
MASONIC LODGES, ILLUMINATI, BILDERBERG GROUP (after the Freemasons saw that Haider is reinvigorating his political influence, they tried to corrupt him as a former colleague of his explained. That was why he played golf with Henry Kissinger in New York, wanted him to send masonic and communist representatives to the European Parliament. Since however the politician was not prepared to dance as they whistled there appeared to be no solution to the “Haider problem” than the Kennedy-type.
BRUSSEL EU (Haider not only attacked the policies of the EU incessantly but urged Austria to leave and even suggested the same step to other disgruntled states.)
INTERNATIONAL BANKS (Haider incessantly exposed and whipped the activities of the summit organizations of the Jewish Mafia striking for world domination. On the other hand among the colleagues of Haider some deem to know that Haider had a secret account in a Lichtenstein Bank together with bonuses due from Croatian/Arab arms-deals. Were we to put the question with respect to the death of Haider: Cui Podest? it appears obvious that if the hand of this bank was also in the outrage then after his death the secret treasure came to belong to somebody else…)
Thus any one of the organizations listed above may have had involvement in the outrage. It may have been several though only one actively but very probable that more than one new of the plans. Unfortunately it is problematical were the FPŐ ever attain power that we would learn the truth. Since only recently the leader following Haider, H.C. Strache, bit into his erstwhile leader, portraying the governor as corrupt while himself as incorruptible. (Is it exactly H.C. Strache who is not corrupt given that his excellent Israeli connections have for long been generally known?) However Dr. Jörg Haider of happy memory is unable to defend himself against the aspersions, proving his moral rectitude…
LEGACY
Just as in the case of Jesus the Christ, the death and life of the most significant martyr prophets (Fight and spiritual aims) can never be separated from each other. This is true in the case of Jörg Haider also. This spiritual legacy remains understandable for later generations even if it did not remain in written form. For them in most cases it is not given that growing grey honorably they write their memoirs since most of them can not guess ahead of the event when and where the paid murderer would strike. However the life-work of Haider is his sole memento and a warning legacy for his people but also the whole of humanity. The ideological will of spiritual giants is generally complex but it may be possible with its summary and the concise setting out of it. What then does Haider message us from the next world?
His message is that it is worth fighting and bringing sacrifices for the sake of truth even if we are in a minority, is not popular and does not suggest quick success. He tells us that we must not leave our mates in the lurch even if all turn against him.
Our hero was first and foremost a practical politician and not a Sect-leader lecturing about the ‘final days’ nor was he a social philosopher yet he was a visionary clear concerning the historical problems of the present and the threats of the future. His frontal attack prior to his death against the global background powers and the banking caste prove that he was spiritually ready for the final battle of human history.
Arthur Pike, general of the American Civil War and the then leader of Jewish Freemasonry in a letter he wrote to the similarly Masonic Mazzini (stored in the British Museum) prognosticated already in the years around 1870 that in the interests of achieving global world-power three World Wars had to be fought. In the first, the European Christian Ruling Houses, in the second the European nation-states while in the third the resistance of Islam will be vanquished. the start of the last one can be expected at any time.
We must not forget:The above prognostication of Pike was written over twenty years prior to the 1st Jewish World Congress in Geneva led by Tivadar Herzl! (As is generally known the secret closing document of this was the Protocols of the Elders of Zion written in Hebrew, which a messenger had to pass on to the key persons of European Zionism. After the agents of the Czarist Russian Secret Police managed to have a copy made of the document and send it to Russia the authorities had the Jewish Professor Nilus translate it into Russian after which it was distributed to other European governments who also took care of further translation and publication. The Zionists naturally labeled the text as an anti-Semitic forgery yet after 115 years we can see the plans for world domination outlined in the Protocols come to fruition in politics and public life.)
Thus the Zionist world dictatorship knows that it is only able to clear its last enemy, that of Islam, out of the way provided it succeeds in bringing the manufacturing and armament technology of the western Christian world to its side. This was prepared following the 2nd World War primarily by the creation of a pseudo-bipolar world. Then very few understood the functional and structural aim in this. Western Europe, which had been addled by rationalist liberalism and secularization was ripe for the ingress of Zionist dictatorship though Central and Eastern Europe still in a delayed phase still secreted the opening of alternative fresh national-Christian buds as threats. The pseudo-communist enemy created artificially by capitalism had the duty of bleeding the nations totally morally and economically so that in the end it would adore the creator of the system if it helps to disband its own creation thereby freeing it from oppression. Many had not understood that the American Jewry was financing Stalinism because with its failure it would be able to befuddle all of Europe to become a Zionist Party!
The strategic battle then continued with the Marshall Plan, the setting up of NATO, the pseudo-democratic supposedly bipolar dictatorial single party system based on American pattern followed by the gradual implementation of capitalist market economy and the monopoly of the World Bank Thus finally Europe has become politically the marionette of the Washington–Tel Aviv power axis. the final phase of the process was the setting up of the EU headquartered in Brussels followed by its rapid extension, the introduction of the Euro and finally in our days the reformation of the EU as a centralized dictatorship.
All this naturally needed careful preparation extending over half-a-century. Through the media the step-wise secularization, debilitation, constant propagation of the liberal hedonist/individualist consumption spirit in European societies, which led to prodigal economic overheating, decrease in population and lack of workers. With the disbanding of the earlier colonial systems the streaming of cheap trans-continental workers into Europe started for the most part from poorer countries with an Islamic culture. In the German language region this role was filled primarily by the flood of visitor-workers from Turkey and the Balkans. This brought on the dual moral bane of a provoked and artificial ethnic involvement because the dilution of Christian European societies had not only a splintering effect on them but the foreign nationals trans-locating here also lost its traditional Islamic roots! However at that point the principal aim was not apparent: the strategic role of the formation in Europe of Christian-Islamic social tensions from the point of the victory of Zionism!
Against plans of World Conquest of the Jews the biggest threat was posed by the appearance and strengthening of the so-called third force, of the national radical parties. It became a matter of key importance for the globalists whether or not it is possible to divide in some manner this extremist camp and thereby pull out its venom-tooth. At the same time they attempted to bring this about with two tools. First was the general tempt-ability of human nature with the help of which they attempted to approach and corrupt key national politicians: who were offered political and economic power provided they were prepared to bring about in their programs a pro-Semitic and Israel-friendly paradigm-change. The second tool was with the publicity of constant threat of Islamic terrorism to achieve the same result. If however a politician were to see through the hidden aim and in his case both tools failed then they used slander, blackmail, making him morally non-extant and if all else failed even political assassination as we saw in the case of Kennedy and Haider. Not long prior to his death Kennedy commenced an anti-Israel frontal attack for which he wanted to bring the American population into a single camp while the Carinthian politician did the same. Haider primarily became urgently to be liquidable because he would have been able to reunite the earlier split FPŐ and BZŐ thereby bringing them into a position of being able to form a government and thereby show to all the European national radical parties to only one way out. This was his legacy among us but the leaders of the two parties being blind cooled towards each other after the death of the governor so that the Zionist two-headed monster was able to form a grand-coalition in Austria again! Yet Christian national future is only attainable in unity of the rule of anti-Zionist radicalism be it in Europe or on earth! This redemptive thought must be for us the most urgent Haiderian legacy.
 
 
Haiders Kampf, Tod und Nachlass (Anatomie eines politischen Attentats)
Motto: „Berühmt war sein Leben, plötzlich sein Tod”/Inschrift eines Grabmals in einem Sekler Friedhof /
DER KAMPF

Dr. Karl Lueger
Jörg Haider, am 11.10. 2008 in Lampichl, einer Ortschaft nahe Klagenfurt/ Kärnten, bei einem „Autounfall“ ums Leben gekommener österreichischer Politiker, ist wahrscheinlich nicht der erste und nicht der letzte unter den bedeutenden historischen Persönlichkeiten, deren Leben und Tod die öffentliche Meinung bis heute spaltet. Darüber hinaus war Haider von einem solchen außerordentlichen Format, dass sogar seine Gegner anerkennen mussten, dass in dem österreichischen politischen Umfeld seit dem Vater der Christlich Sozialen, Karl Lueger, keine andere so markante und bestimmende Persönlichkeit geboren wurde. Worin bestehen die Gemeinsamkeiten dieser beiden genialen Politiker? Nichts anderes, als was ihre neidischen, kleinkarierten politischen Gegner „Populismus“ zu nennen pflegten. Dieses Schimpfwort bedeutet eigentlich nur so viel, dass eine geniale historische Persönlichkeit über die Fähigkeit verfügt, dank ihrem Empathievermögen in die Tiefe der Volksseele hineinzublicken: Sie konnten die Sehnsüchte der Massen formulieren, ihr Herz entflammen und ihre grundlegenden Forderungen aussprechen. Beide hatten Jura studiert - und lange ein Amt bekleidet, das sie den „Menschen auf der Strasse“ ganz nahe brachte. Dr. Lueger war der beliebte Bürgermeister von Wien, Dr. Haider der beliebte Landeshauptmann von Kärnten. Aber während Luegers frühzeitiger Tod dem Diabetes zuzuschreiben ist, wurde Haiders Tod gewaltsam herbeigeführt.

Dr. Jörg Haider
Solche bedeutende Gestalten der Geschichte der Menschheit, die Dank dem suggestiven Einfluss ihrer Persönlichkeit zur Gestaltung von gesellschaftlichen Vorgängen wesentlich beitragen, sterben selten eines natürlichen Todes. Es wäre viel zu einfach, in diesem Zusammenhang vom „Kampf der Kräfte des Guten und des Bösen“ zu sprechen, es soll ausreichen, zurückhaltend nur so viel festzustellen, dass die Beeinflussung der Massen im Interesse von verschiedenen, einander entgegengesetzten geistigen Hintergrundkräften steht. Alle versuchen gleichzeitig, mit aller Kraft die Beeinflussung der Menschen durch ihre Gegner möglichst zu verhindern. Als letztes Mittel sind sie sogar zum offenen Mord bereit, obwohl es oft zweckmäßiger erscheint, wenn sie in Form einer geheimen Verschwörung ihre Gegner erledigen. Die Ausführung von politischen Attentaten hat im Laufe der Jahrtausende ein sozusagen kunstvolles Niveau im technisch-fachlichen Bereich erreicht. Es wäre naiv zu denken, dass nur außergewöhnlichen, großen Persönlichkeiten die Liquidierung zusteht; es werden logischerweise auch unbedeutende aber unangenehme Personen, oder diejenigen, die einfach als überflüssig angeschaut werden, oft aus dem Wege geräumt. Der Unterschied ist, dass sich Letztere relativ einfach und unauffällig aus dem sozialen Kreislauf entfernen lassen, Erstere jedoch der Anwendung von höchst undurchsichtigen Konspirationstechniken bedürfen. Wenn nämlich ein misslungener politischer Mord aufgedeckt wird, erreichen die Täter gerade die gegenteilige Wirkung: Das Opfer wird im Auge der Menschen zum heldenhaften Märtyrer, die Fackel seiner Ideen wird oft von neuen begeisterten Anhängern weitergetragen, die ihrem Vorbild folgen.
Angefangen bei Julius Caesars Erstechung – die sogar William Shakespeare inspiriert hatte – bis zum Abschuss von John Fitzgerald Kennedy, dem Präsidenten der Vereinigten Staaten von Amerika, kommen zahlreiche aggressive Mordanschläge von symbolischem Wert in der Geschichte vor. Die Attentäter haben inzwischen ein so verfeinertes Niveau in der Ausführung erreicht, dass die Fantasie der Menschen – die jeweils gerne ein Mythos schaffen will – im Fall von bedeutenden historischen Persönlichkeiten den Hintergrund eines Mordes auch dann zu rekonstruieren versucht, wenn dies mit wissenschaftlichen Methoden nicht – oder nur indirekt zu beweisen ist. Seien nur einige von den berühmtesten Fällen erwähnt: der große Hunnenkönig Attila, Wolfgang Amadeus Mozart, Graf Pál Teleki, der Dichter Attila József, der ungarische Königssohn Hl. Imre, Napoleon Bonaparte, der Held Miklós Zrínyi, König Matthias, der Papst Johann Paul I.

Präsident John F. Kennedy kurz vor dem Attentat
Aber kommen wir endlich zum Thema unserer Studie, zum politischen Attentat auf Jörg Haider, von welchem Ereignis wir ruhig behaupten können, dass es sich um einen der typischsten, wenn nicht dem typischsten Fall unseres Zeitalters handelt. Zahlreiche Befragungen bestätigen, dass ein großer Teil der österreichischen Gesellschaft – trotz der Gehirnwäsche durch die Media – bis heute der Meinung ist, dass der österreichische Politiker keines natürlichen Todes gestorben sei. Hinzu kommt, dass zahlreiche Freunde und Mitstreiter von Haider davon ebenfalls überzeugt sind. Sich an seine Person erinnernd schätzen auch diejenigen seine mutige Gestalt, die für die lebende Person nicht viel Sympathie übrig hatte. Die systematische Analyse des Lebenswerks eines Politikers von der Qualität Jörg Haiders in einer kurzen, dreiteiligen Gedenkschrift ist eine unausführbare Aufgabe. Aber auch wenn wir seine politische Tätigkeit nur kurz und selektiv überblicken, wird es sofort deutlich, wer alles an seinem Ausscheiden aus der geistigen Öffentlichkeit interessiert waren. Weil er eine extrem kämpferische Persönlichkeit war, die Millionen in der Welt begeisterte, hatten die Sklavenhalter dieser Millionen Angst vor ihm und ernsthaftes Interesse an seinem Tod.
Er war ein hervorragender Rhetoriker, in der Diskussion schlagfertig, hellhörig und redegewandt, seine scharfe Ironie war ebenso individuell und charakteristisch wie sein funkelnder Humor. Damit warb er nicht nur Anhänger, sondern schuf sich auch neidische Feinde. (Einmal hat er zu Ariel Musikant (ehemaliger Präsident der Israelitischen Kultusgemeinde in Wien) bemerkt: Wie kann jemand Ariel genannt werden, wenn an seinen Händen so viel Schmutz haftenbleibt… Über den Präsidenten des Verfassungsgerichts, Ludwig Adamovich bemerkte er: Wenn jemand so heißt, sollte man zuerst fragen, ob er eine gültige Aufenthaltsbewilligung habe…) Solche und ähnliche verbale Hiebe deuten jedoch höchstens auf die Zionismusfeindlichkeit von Haider, aber in keinem Fall auf die Anschuldigung durch die Media, dass er im allgemeinen fremdenfeindlich eingestellt gewesen wäre. Einmal stieg Haider ins Taxi eines Freundes und Kollegen von mir, und wollte wissen, woher er komme. Als er erfuhr, dass er Ungar war, fragte er nicht, was er hier suche, sondern ob er sich in Österreich wohl fühle und ob er mit allem zufrieden wäre. Er hatte gute Beziehungen zu islamischen Ländern und fuhr oft in den Irak und nach Libyen. Kein Wunder, dass er in Israel nicht besonders populär war. Es ist daher auch nicht überraschend, wenn in Analysen über ihn, noch während seiner Lebzeiten, der Gedanke mehrmals auftaucht: Seine Gegner wären erleichtert, wenn sie sich von ihm irgendwie befreien könnten.
Jörg Haider wurde 1950 in Oberösterreich, in Bad Goisern geboren, kaum hundert Kilometer von Braunau – dem Geburtsort Adolf Hitlers – entfernt. Der „genius loci” lässt sich in diesem Fall wirklich mit konkreten historischen Gründen erklären, da das Salzkammergut bis 1779 zum Herzogtum Bayern gehörte und für seine Einwohner eine deutsche Identität bezeichnend war. Daher ist es verständlich, dass für das Volk von Oberösterreich der Anschluss im Jahr 1938 eine natürliche Rückkehr zum Deutschen Reich darstellte, und dies bestimmte die grundlegende Sympathie der Politik der NSDAP gegenüber, die die Vereinigung aller Deutschen zum Ziel hatte. Haiders Eltern lebten auch in diesem „deutsch-nationalen“ Geist und dies hat auch das geistig-kulturelle Umfeld der Familie bestimmt. Der junge Jörg war bereits während seiner Gymnasialjahre in Bad Ischl (dem ehemaligen Ferienort der Habsburger) in Kontakt mit der FPÖ (Freiheitliche Partei Österreich) getreten, die sich gerade damals zu erstarken begann, und in deren Führung und unter deren Mitgliedern zahlreiche ehemalige NSDAP Funktionäre und Mitglieder die Möglichkeit zum Politisieren – aufgrund von neuen Bedingungen – gefunden hatten. Dem damaligen Parteichef, Friedrich Peter, fiel der intelligente junge Mann mit gutem Sprechvermögen bald auf, er unterstützte ihn und seine Laufbahn in der Politik. Der begabte Junge trat zuerst einer lokalen nationalen Jugendorganisation bei, wo er sich aktiv betätigte, nach seinem Abitur studierte er Rechtswissenschaften und Staatswissenschaften an der Universität Wien, wo er 1973 zum Doktor der Rechte promovierte. Auch während der Studien hatte er für begeisterte politische Tätigkeiten genügend Zeit. 1976 heiratete er die auch in der Partei aktive Claudia Hoffmann, das Paar hatte bald zwei Töchter. Bereits in seinem 21. Lebensjahr war er Mitglied der FPÖ-Führung und wurde 1979 Parlamentsabgeordneter der Partei.
1986 erbte er von einem reichen Onkel das 1600 ha große Anwesen Bärental in Kärnten, womit seine reibungslose politische Karriere eine feste Grundlage gewann. Damit war der materielle Hintergrund gegeben, so dass er all seine Zeit seiner politischen Mission widmen konnte – dank der finanziellen Unabhängigkeit konnte er unbestechlich bleiben – eine Tatsache, die in der liberalen Demokratie ein beispielloses moralisches Kapital bedeutet! Gleichzeitig wurde er zum Parteichef gewählt. Somit hatte er die erste bestimmende Station seiner politischen Karriere erreicht und damals sah es so aus, dass der Verwirklichung seiner Mission kein ernsthaftes Hindernis mehr im Wege stehe.

Das Bärental in Südkärnten
Er hat jedoch von seinem Vorgänger Norbert Steger eine geschwächte FPÖ geerbt, der die Partei in eine aussichtslose Koalition mit den Sozialdemokraten steuerte. Die globale zionistische Hintergrundmafia hat die Existenz der FPÖ nach dem Krieg nur aus dem Grund toleriert, weil sie die Sammelpartei von zwei Schichten war: Die der Deutsch-Nationalen und die der „bürgerlichen“ Liberalen. Die Tätigkeiten der Ersten schienen sicher kontrollier- und steuerbarer zu sein, wenn sie Mitglieder einer mit Liberalismus verseuchten liberalen Partei waren. Steger war die führende Persönlichkeit des liberalen Flügels, was nichts besser zeigt, als dass er ebenfalls Vize-Präsident der Liberalen Internationale war, wie der ähnlich orientierte Viktor Orbán. Dieses doppelte ideologische Antlitz hat der Partei zwar in der Parlamentslegitimität geholfen, allgemein gesehen aber viel mehr geschadet. Als Zeichen einer inneren Identitätsstörung und als ständige Quelle von Spannungen. Ein gutes Beispiel von diesem schizophrenen Zustand der Partei stellt die Person und die Tätigkeit von Friedhelm Frischenschlager dar. Er war Verteidigungsminister der erwähnten rot-blauen (SPÖ–FPÖ) Koalition. Als der in Italien als Kriegsverbrecher zu lebenslänglicher Haft verurteilte, aber schlussendlich aus der Haft entlassene Walter Reder nach Österreich heimkehren konnte, wurde der alte, einarmige, ehemalige SS-Sturmbannführer von Frischenschlager heimlich als Privatperson empfangen. Natürlich haben das aufmerksame links-liberale Journalisten ausfindig gemacht und skandalisiert: So-so, der Verteidigungsminister der FPÖ hat „Nazi-Kriegsverbrecher als Freunde!“

Vizekanzler Dr. Steger mit seinem Nachfolger als Parteichef: Dr. Jörg Haider
Als jedoch Haider seine eigene politische Stieftochter, Heide Schmidt in den Rücken fiel, mit einem Teil des liberalen Flügels aus der FPÖ schied und unter dem Namen „Liberales Forum” eine selbständige Partei gründete, war Frischenschlager ihr Handlanger im Verrat; vielleicht wollte er auf diese Weise sein früheres Image als Nazifreund korrigieren. (Wahrscheinlich wurde er später dafür mit einer Verdienstmedaille von dem zionistischen Freimaurergroßloge B'nai B'rith ausgezeichnet!) Als die Partei des sozialdemokratischen Juden, Bundeskanzler Bruno Kreisky die absolute Mehrheit verlor, bildete sein Nachfolger Fred Sinowatz eine Koalition mit der FPÖ unter der Leitung von Steger, die es mit dem Popularitätsminimum ihrer Geschichte, einem Wahlergebnis von 5 % kaum ins Parlament schaffte; übrigens konnte sie sich das erste Mal mit 3 Ministern in der Regierung beteiligen. Steger wollte in der Partei die Liberalen verstärken und mit den „Deutsch-Nationalen“ abrechnen. Es war zu diesem Zeitpunkt im Jahr 1986, als während der Parteitage der FPÖ in Innsbruck die Delegierten den jungen Haider anstelle von Steger zum Parteichef gewählt hatten. Als Folge dieser Rechtswendung innerhalb der FPÖ löste Bundeskanzler Franz Vranitzky, der Nachfolger von Sinowatz, die Regierungskoalition SPÖ- FPÖ sofort auf. Das politische Genie Haiders hat jedoch– die deutsch-nationale Seite unterstützend – die Partei von 5 % bis 1999 zu einem Wahlergebnis von beinahe 27 % geführt!
Im Jahr 1989, als Gipfel seiner bisherigen Laufbahn, wurde er zum Landeshauptmann von Kärnten gewählt. Seine Gegner versuchten seine Karriere zu brechen: 1991 ist es ihnen gelungen, ihn durch ein Misstrauensvotum aus dem Amt zu entfernen. Als Vorwand diente eine frappante Bemerkung über die Sozialdemokraten: Er wies darauf hin, dass die Beschäftigungspolitik des III. Reiches besser gewesen wäre, als die der Sozialdemokraten. Das Kärntner Volk hat seinen geliebten Leiter aber nicht im Stich gelassen, 1999 wurde er wieder zum Landeshauptmann gewählt, welches Amt er bis zu seinem Tode ausübte.
Aber die Partei durchlebte weiterhin schwere Zeiten. Die ewigen Probleme, die sich aus den internen, strukturellen Konstellationen der liberalen Demokratien ergeben, haben die FPÖ auch nicht verschont. Dank der zunehmenden Popularität wuchs die Partei und die Gegensätze zwischen dem linken und rechten Flügel wurden allmählich tiefer. Beide Mitgliedergruppen, die Sympathisanten der gesamtdeutschen und der neunationalen Prinzipien, wie auch die bürgerlich-liberalen Kreise wollten die Vorherrschaft in der Partei ergreifen. Hinzu kamen die immer und überall vorhandenen Charakterschwächen. In einer wachsenden Partei in Regierungsnähe erscheinen immer die Karrieristen, die Politiker für Broterwerb, die Machtbesessenen. Es gehörte wahrscheinlich zu den meist tragischen menschlichen Schwächen Haiders, dass er nie die grundlegendste Eigenschaft für eine erfolgreiche Parteiführung besaß: Die besondere Menschenkenntnis. Beweis dafür sind die Verrate durch seine nahesten Mitkämpfer, die die Partei dann verließen und später ihren mehr als unbedeutenden individuellen Irrwegen folgten.
Für eine politische Partei bedeutet nicht nur die bloße „Verdünnung“ die Gefahr eines möglichen Risses. Auch wenn sie zur Regierung kommt, kann dies mit heimtückischen Versuchungen verbunden sein. (Es lohnt sich, diese Phase der Laufbahn von Haider und der FPÖ gründlich zu analysieren. Es ist nämlich voraussetzbar, dass nach den Wahlen im Jahr 2014 Gábor Vona und seine Partei, Jobbik sich in einer ähnlichen politischen Lage befinden, es schadet nicht, vom österreichischen Beispiel zu lernen und sich auf die erwartenden Schwierigkeiten vorzubereiten.) Eine Unterstützung durch 1/3 der Wähler ist einer der meist kritischen Punkte in der parlamentarischen Demokratie. Es ist sozusagen unmöglich, im Parlament mit solchen Proportionen allein zu regieren, da die 2/3 Mehrheit jegliche erneuernde Initiative verhindern kann. Wenn jedoch die Partei im Interesse der Regierbarkeit gezwungen ist, einen Koalitionspartner zu wählen, der vorhin in der Opposition war, dann ist sie gezwungen – inmitten von schwierigen und langwierigen Verhandlungen – zahlreiche Kompromisse anzunehmen, die sie nicht nur von den ursprünglichen Zielsetzungen ableiten, aber auch bei ihren Wählern Enttäuschung und Untreue hervorrufen, sogar noch eine Spaltung unter den Anhängern verursachen können. Je stärker seine Partei wurde, desto mehr war Jörg Haider mit dieser außerordentlich schwierigen Situation konfrontiert. Als die Wahlergebnisse deutlich zeigten, dass die FPÖ unter den politischen Kräften von der dritten auf die zweite Stelle rückte, hätte jeder Laie voraussagen können, dass das mit ernsthaften Gefahren verbunden sei. Der größte und bedrohlichste Druck kam aus dem international Bereich, da Haider im Auge der globalen Hintergrundmacht, die das politische Leben in der Wirklichkeit zu planen pflegt, zu diesem Zeitpunkt schon eine absolute „persona non grata” war; und seine Partei nicht nur als populistisch, sondern sogar schon als neonazistisch und antisemitisch abgestempelt war. Diese zionistische Mafia ließ Österreich auf diplomatischem Wege und über die Media sofort wissen, dass sie Jörg Haider an der Spitze der regierenden Macht nicht dulden würden! Mehr noch, Tel Aviv und New York haben offiziell gemeldet, dass sie das ganze Land einem internationalen Wirtschaftsboykott unterwerfen würden. Und so war es auch. Durch den Druck erklärte Österreichs Bundespräsident Thomas Klestil, dass er auf keinen Fall bereit wäre, Haider als Vizekanzler zu vereidigen, wie es sich aus der Verfassung – im Falle des Vorsitzenden der zweiten Partei in einer Koalitionsregierung – ergeben würde.
In dieser gespannten innen- und außenpolitischen Lage begannen die langwierigen Koalitionsverhandlungen unter den Parteien, die schlussendlich zur Koalition der ÖVP (Österreichische Volkspartei) mit der FPÖ führten. Sogar in der FPÖ fanden Diskussionen statt, ob es richtig sei, eine Rolle in der Regierung zu übernehmen. Manche warnten Haider davor, aber er blieb unnachgiebig weil er meinte, dass er das seinen Wählern schuldig sei. Wer weiß, wann sich die Gelegenheit in der Geschichte Österreichs wieder bietet, dass endlich jemand im Interesse der Nation regieren könne? Der sich von den Sozialdemokraten entfernende Kanzler Wolfgang Schüssel (der Volkspartei) war überzeugt, dass er imstande sein würde, das kleinere Koalitionsmitglied FPÖ salonfähig zu machen oder sogar herauszutricksen. Haider jedoch vertraute blind der Stabilität, der Entschlossenheit seiner Partei, der Treue seiner Mitarbeiter – für die Rolle in der Regierung war er sogar geneigt, den Kompromiss zu akzeptieren, sich in den Hintergrund zu stellen und sich auf seine Aufgaben als Landeshauptmann von Kärnten zu konzentrieren.
Böse Zungen behaupten, dass Haider von seinen geheimen Feinden damit erpresste wurde – dass – wenn er mit dem Amt des Landeshauptmanns von Kärnten nicht zufrieden sei, dann würden von ihnen seine bisexuelle Veranlagung enthüllt werden. Schlussendlich empfahl er an seine Stelle eine seiner politischen „Stieftöchter“, die junge Susanne Riess-Passer, als Vizekanzlerin. Er selber wollte die Arbeit der FPÖ-Regierungsmitglieder vom Hintergrund aus leiten. Dieses erzwungene Regierungsabenteuer führte leider zwangsläufig zum Fiasko. Die internationale politische Mafia nahm zu Beginn zähneknirschend die Regierungskoalition zur Kenntnis und unterstellte Österreich einem nicht offiziellen Boykott. (Die ungarische Regierung – ausnahmsweise einer richtigen diplomatischen Entscheidung folgend – schloss sich dem Boykott nicht an.) Die Volkspartei jedoch zwang den kleineren Koalitionspartner in immer mehr unvertretbare Kompromisse, was langfristig zu einer Verminderung der Popularität und zu internen Spannungen führte.
Es ist verständlich, dass Haider bereits zu dieser Zeit mehrmals tödlich bedroht wurde. Er hat ja sehr früh erkannt, dass das Biblische Biest der Todeind seiner Nation (und der Europäischen Nationalstaaten) ist; es handelt sich um jene wirtschaftpolitische Macht, deren Sozialistischen und Volksparteilichen, Österreichischen und Europäischen Marionetten nur Handlanger der Weltmachtstrebungen der freimaurerischen Bankierkaste sind. Es ist offensichtlich, dass eine so mutige Persönlichkeit, ein solch begabter Politiker, der Dank seines Idealismus, seiner Prinzipientreue und seines Vermögens schwierig zu korrumpieren war, die elementaren Interessen dieser Kaste gefährdete. Es war zu erwarten, dass er gegen ihren Einfluss konsequent kämpfen würde, weil er genau wusste, wie die Welt vor ihr für die Nachwelt zu retten sei.
DER TOD
11.10.2008, nachts gegen 01:15 wurde Dr. Jörg Haider, einer der charismatischsten Politiker der Rechten unseres Zeitalters Opfer eines Attentats. Die als Autounfall getarnte Hinrichtung war im physiologischen Sinne erfolgreich, vom geistigen und moralischen Gesichtspunkt jedoch war sie für seine Feinde ein totaler Misserfolg. Obwohl die offiziellen Organe zusammen mit den linksliberalen Medien alles unternahmen, um für die öffentliche Meinung den Ausschluss der Tötung durch Fremdverschulden glaubhaft zu machen und den Fall innerhalb von wenigen Tagen abgeschlossen haben, war es trotzdem fast für alle seit der ersten Meldung klar, dass Haider von seinen politischen Gegnern einfach liquidiert worden ist.

Unfallort Lambichl - Loiblpaßstraße, südlich von Klagenfurt am Wörthersee

Keine Schleuderspuren
Die Ereignisse können bis heute nicht genau rekonstruiert werden, daher muss sich jeder auf seine Instinkte verlassen; zu wenige Informationen stehen zur Verfügung. Die Mehrheit der Informationen wurde von den Machthabern – wie immer – geheim erklärt. Durch ihre Konspirationstechnik haben sie die – absichtlich veröffentlichten, jedoch sorgfältig filtrierten Nachrichten – ständig manipuliert, bzw. vorausgesetzt – willkürlich ergänzt. So begann eine Art Legendengestaltung, fast jede Quelle hatte andere Details. Aber aus den Verunglimpfungen und Geheimnistuereien der Behörden und Medien im Dienste der Täter können wir eindeutig auf ihre Mittäterschaft folgern. Die Personen der Täter kann man darum schwierig identifizieren, weil dieser ausgezeichnete Politiker so viele Todfeinde, besonders am politischen Schauplatz, hatte. Wir können höchstens raten: Welche der unzähligen Organisationen haben das Attentat geplant, organisiert oder bestellt, bzw. welche haben das Attentat ausgeführt? Es ist auf jeden Fall ziemlich wahrscheinlich, dass Haider nicht nur für seine Vergangenheit bestraft wurde, seine Hinrichtung diente den Mördern auch dem Zweck der Vorbeugung. Abrupter Stop seiner erfolgreichen Tätigkeiten.

Der hervorragende und mutige deutsche Journalist polnischer Abstammung, Gerhard Wisnewski, veröffentlichte 2009 ein Buch mit dem Titel: „Jörg Haider”, wo er nach einer sorgfältigen privaten Detektivarbeit den Hintergrund des Haider-Attentats aufzudecken versuchte. Aber, bedauerlicherweise, wurde der Inhalt über das Verbrechen auf seiner Webseite nach der Veröffentlichung nicht mehr aktualisiert, was einige zur Annahme veranlasst, dass er wegen dieser Angelegenheit tödlich bedroht oder erpresst wurde, damit er schweigt. Wir konnten uns mehrere Quellen sichern: Ehemalige Politiker, Mitglieder der Polizei, Autofachmänner und Ärzte haben interessante Details verraten, natürlich unter der Wahrung ihrer Anonymität.
Herbst 2008
Dr. Jörg Haider war vor seinem Tod der hoffnungsvolle Held eines erfolgreichen politischen „come back”, voller Energie und mit großartigen Plänen! 2006 übersprang die durch ihn gegründete BZÖ mit dem bescheidenen Ergebnis von 4,1 % die notwendige Schwelle für den Einzug in den Österreichischen Nationalrat. Aber innerhalb von zwei Jahren, bei den Nationalratswahlen im Jahr 2008 hatten bereits 11,7 % der Wähler zugunsten der Partei gestimmt, d.h., fast das Dreifache der früheren Wählerzahl! Er führte vielversprechende Verhandlungen mit H. C. Strache, dem gegenwärtigen Vorsitzenden der FPÖ über die Versöhnung der beiden Bruderparteien, über ihre eventuelle Wiedervereinigung, oder zumindest über eine Wahlkoalition (nach dem Beispiel der deutschen CDU-CSU). Durch die vor der Tür stehenden Wirtschaftskrise und dem zunehmenden EU-Skeptizismus der Wähler (Haider verlangt eine Volksabstimmung über Österreichs Austritt aus der EU!) wird die österreichische Großkoalition SPÖ-ÖVP geschwächt, es besteht kaum eine Chance zur Versöhnung. Es sieht so aus, dass Österreich wieder vor dem Tor einer schwarz-blauen (+orangefarbenen) Koalitionsregierung stehe, wo Haider vielleicht sogar noch zum Kanzler gekürt werden könne. Der Politiker also, der vor einigen Tagen das internationale, globale Bankkapital und die Machthaber in Brüssel in Angriff genommen- und die Europäischen nationalen radikalen Parteien zum Zusammenhalt aufgerufen hat! Der nicht nur ein für sein Volk ein engagierter, beliebter Landeshauptmann und eine charismatische Persönlichkeit –, sondern auch ein entschlossener Vorkämpfer der Unabhängigkeitsbestrebungen der Europäischen Nationalstaaten gegenüber der zionistischen Weltmacht war.
In der Nacht des Attentats fuhr Dr. Haider nach einem schweren, arbeitsreichen Tag mit seinem gepanzerten Dienstwagen, einem Volkswagen Phaeton (Dieser Autotyp ist übrigens einer der sichersten Wagen im Markt!) aus Klagenfurt zu seinem Gut in das Bärental, wo er am nächsten Morgen den 90. Geburtstag seiner Mutter zusammen mit der Familie feiern sollte. In der Gemeinde Lambichl passiert dann ein „Unfall“, der Politiker kommt ums Leben.
Der Vortag stellt ein wichtiges Datum in der Geschichte von Kärnten dar: Vor 88 Jahren wurde entschieden, dass die Region südlich von Klagenfurt heute zu Österreich gehört. Die Ereignisse sind ähnlich dem Schicksal von Sopron und Umgebung nach dem ersten Weltkrieg. Wenn Sopron den Namen „Stadt der Treue“ verdient hat, könnte auch Südkärnten „Land der Treue“ genannt werden! Nach Ende des ersten Weltkriegs besetzte die Armee der SHS (Königreich der Serben – Kroaten – Slowenen) am 5. November 1918 Südost-Kärnten (Gailtal und Rosental), um den slowenischen Gebietsanspruch geltend zu machen. Die Regierung Kärntens entschied sich im Dezember für den bewaffneten Widerstand. Wien war – aus politischer Feigheit – gegen den Plan und unterstützte ihn keineswegs. Immerhin war es bis Mitte Januar gelungen, einen Teil der Gebiete zurückzuerobern. Amerikanische Untersuchungskomitees wurden ins Gebiet entsendet und es wurde angeordnet, eine Volksabstimmung durchzuführen. Obwohl 70 % der Bevölkerung slowenischer Nationalität war, stimmten im Gesamten 59 % für einen Verbleib bei Österreich, was ein Beweis dafür ist, dass die Mehrheit der slowenischen Minderheit ebenfalls unter österreichischer Obrigkeit leben wollte.

10.10.2008 - der letzte große Auftritt Jörg Haiders - im Klagenfurter Landhaushof
Landeshauptmann Haider feierte diesen Jahrestag natürlich mit seinem Volk und hielt an verschiedenen Veranstaltungen begeisternde Reden. Dabei griff er Slowenien scharf an, da es sich in interne Angelegenheiten Österreichs einmischte und nun die slowenische Minderheit gegen die österreichische Nation hetzte. Wenn wir dazurechnen, dass der Landeshauptmann mit den slowenischen Nationalitätenorganisationen wegen den zweisprachigen Ortstafeln seit langen Jahren Konflikte hatte, können wir es kaum als Zufall erachten, dass das Attentat gerade am Abend dieses Feiertages ausgeübt wurde.
Am Nachmittag nahm er an mehreren Veranstaltungen teil. Sein exklusives Interview mit der Kleinen Zeitung ist ein frontaler Angriff gegen die internationale Bankierkaste. Er fordert das Zusammenstellen eines Sonderstrafgerichts zur Beherrschung der Wirtschaftskriminalität, er fordert Gefängnisstrafe und Konfiszierung der Güter aller, die für die Wirtschaftskrise verantwortlich sind. Und richtet eine offene Kriegserklärung an die korrupten politischen Bürokraten der EU.
Am Abend um 19 Uhr schickt er seinen Fahrer nach Hause, er will selbst fahren. Zuerst besucht er noch die Eröffnung des neuen Restaurants eines Bekannten, später taucht er noch auf einer Party eines Magazins in Velden am Wörthersee auf, wo zahlreiche Persönlichkeiten des öffentlichen Lebens anwesend sind. Haider ist guter Laune und plaudert mit vielen Anwesenden. Er hat sogar noch Zeit für ein Radiointerview.

Radio Antenne Kärnten: Letztes Interview mit Jörg Haider um 23.15 Uhr
Diese Ereignisse werden schwerwiegende Bedeutung erlangen, als der Tod Haiders rekonstruiert werden soll: Viele Zeugen können nämlich den Zeitpunkt der Abfahrt des Landeshauptmanns bestätigen, sowie die Tatsache, dass er – wie immer – den ganzen Abend keinen Alkohol getrunken hätte.
Die letzte Station seines Weges soll ein besonderer Schauplatz gewesen sein: Er soll ca. eine Stunde lang eine Schwulenbar in Klagenfurt besucht haben. Seine bisexuelle Veranlagung ist seit langem Gesprächsthema. Viele meinen zu wissen, dass er sich, trotz glücklichen Familienlebens von Zeit zu Zeit ans andere Ufer verirrt. Diese, ohne Beweise im Raum stehende Anschuldigung wird von vielen, Haider nicht gut gesinnten Printmedien kolportiert. Dieses Thema kann aber kaum etwas mit seinem Tod zu tun haben.
Der Politiker, der nie erwähnenswerte Mengen von Alkohol konsumiert hatte, sollte in dieser knappen Stunde 1,8 Promille Blutalkohol erreicht haben, was dem Konsum einer Flasche Vodka innerhalb einer halben Stunde entsprechen würde. Nur ein kleines Detail wirkt am Bericht störend: In dieser Bar werden keinerlei Spirituosen in Flaschen serviert und schon gar kein Wodka. Haider hasste harte Getränke. Hier wurde er angeblich gesehen, wie er mit einem unbekannten jungen Mann sprach, der später als Zeuge nicht aufzufinden war. Immerhin ist es eine Tatsache, dass auch in Klagenfurt öfters Straftaten ausgeführt werden, bei denen Schlafmittel ins Glas der Barbesucher geschmuggelt werden. (Zu bedenken ist auch, dass es in diversen Geheimdiensten (ohne Übertreibung) üblich ist, einer bewusstlosen Person einen Einlauf mit einem halben Deziliter Alkohol zu verpassen. (Während des klinischen Todes ist der Bürstensaum noch minutenlang fähig, Alkohol ins Blut zu fördern, was den Blutalkohol von 1,8 Promille gut erklärt – wobei im Magen sozusagen kein Alkohol nachzuweisen ist.) Vom Ergebnis der Autopsie gelangten nur spärliche Fragmente in die Öffentlichkeit, offiziell wurde nie eines veröffentlicht. Sogar unabhängige Ärzte hatten keinen Zugang dazu, wie es auch VW-Experten nicht gestattet wurde, das Unfallauto zu untersuchen.)
Medien und Behörden wetteiferten nach dem Todesfall, die Angelegenheit ohne gründliche Untersuchung mit der größten Eile abzuschließen und den Eindruck zu suggerieren, dass im Fall von Haider ein Fremdverschulden völlig auszuschließen sei. Neben dem Blutalkoholspiegel von 1,8 Promille war ihr anderes „unwiderlegbares“ Argument, dass das Auto Haiders einen Streckenabschnitt mit 70 km/h Beschränkung mit einer Geschwindigkeit von 142 km/h durchfuhr. Also ein Säufer und Raser. Beweis für die Geschwindigkeit war der Tachometer, der bei 142 km/h stehen- oder steckengeblieben wäre. Diese Argumentation ist sogar für einen Laien lächerlich: Bei einer mechanischen Konstruktion kann der Zeiger bei dem kleinsten Stoss auf eine andere Stelle springen. Die Geschwindigkeit eines Autos kann hingegen am einfachsten mit einer in jeder Fahrschule gelernten Formel berechnet werden: Reaktionszeit + Bremsweg = Anhalteweg. Die Angaben des Lokalaugenscheins am Unfallort ergeben deutlich, dass in diesem Fall der Anhalteweg max.100 m sein konnte. Woraus sich, mit der vorliegenden Formel, eine Geschwindigkeit von 90 km/h errechnen lässt! (Es ist wahr, dass keine Bremsspur zu sehen war, was darauf deutet, dass das Opfer möglicherweise bereits im Moment, als das Auto den Weg verlassen hat, ohne Bewusstsein war.) Wenn wir aber in Betracht ziehen, dass am Unfallort kein Gegenstand zu finden ist, der an diesem sicheren Fahrzeug Totalschaden verursachen- und den Fahrer hätte töten können, dann wird es klar, dass die Ereignisse ganz anders erfolgt waren, als von den mit der Untersuchung betrauten behördlichen Fachleute dargestellt, bzw. den Medien interpretiert wurden.

Offizielle Version: Infolge hoher Geschwindigkeit und starker Alkoholisierung von der Straße abgekommen
Aufgrund des Lokalaugenscheins wurde eine offizielle Version erstellt: Nach Angaben des Leiters der Staatsanwaltschaft Klagenfurt fuhr Haider bei Nebel mit stark überhöhter Geschwindigkeit mit seinem Dienstwagen in einer 70 km/h-Zone, als er nach einem Überholvorgang gegen ein Uhr nachts von der Straße abkam, wobei der VW Phaeton unter anderem gegen einen Betonpfeiler prallte. Nach den von zwei Wolfsburger Technikern ausgelesenen Informationen des Steuergeräts, in dem die letzten 30 Sekunden gespeichert werden, lag die zuletzt gemessene Geschwindigkeit bei 142 km/h. Bei der Einlieferung ins Krankenhaus wurde Haiders Tod als Folge mehrerer lebensgefährlicher Verletzungen festgestellt. Am 14. April 2009 gab die Staatsanwaltschaft Klagenfurt bekannt, dass das Ermittlungsverfahren zum tödlichen Verkehrsunfall offiziell eingestellt werde. Der tödliche Unfall war demnach ausschließlich auf einen Fahrfehler zurückzuführen. Die technische Auswertung des Unfallfahrzeuges habe ergeben, dass das Unfallauto in „einwandfreiem Zustand“ gewesen sei, auch habe es keine Manipulationen oder sonstige Fremdeinwirkung gegeben. Die Obduktion konnte auch medizinische Ursachen für den Unfall, etwa einen Herzinfarkt oder eine andere Krankheit, ausschließen. Die diesbezüglichen Untersuchungsergebnisse der Grazer Gerichtsmedizin wurden von einem zweiten Gutachten der Universität Innsbruck bestätigt.
Der Autor Wisnewski versucht, das Delikt zu rekonstruieren, aber trotz seines besten Bestrebens kann er nur Voraussetzungen vorlegen, da der Zugang zu den nötigen Informationen sozusagen unmöglich ist. Die Staatsanwaltschaft, deren Interesse gerade die Öffentlichkeit wäre, um der Verbreitung von Konspirationstheorien vorzubeugen, beruft sich auf Diskretion und verweigert jegliche Information. Wisnewski wird unter geheimnisvollen Umständen in einen versteckten Ort eingeladen, wo das angebliche Unfallauto versteckt ist. Da war es ihm möglich, dieses selber zu untersuchen. Er findet jedoch zahlreiche eigenartige Abweichungen, Unterschiede zwischen dem gezeigten Unfallwagen und den, am Unfallort gefertigten Bildern. Der wichtigste Unterschied ist, dass die Beule und das Loch, die auf den Fotos am Unfallort über dem Fahrersitz (Kopf!) deutlich zu erkennen sind – auf diesem Auto fehlen. Sie sind verschwunden. (Das verschwundene Loch kann durch maschinelle Einwirkung, wie auch durch die Betätigung einer speziellen auf dem Dach angebrachten kleinen Sprengvorrichtung entstanden sein. Die letztere Möglichkeit wird von einem anderen geheimen Informanten von Wisnewski unterstützt, der früher in einer Abteilung der Staatspolizei (jetzt Amt für Verfassungsschutz und Terrorismusbekämpfung) gearbeitet hatte.
Dieser erzählte von einem ähnlichen Fall, bei dem ebenfalls Sprengstoff im Bereich des Autodaches, gezündet wurde, wobei die Insassen verletzt, das Dach zerstört, aber die anderen Teile des Fahrzeuges nicht in Mitleidenschaft gezogen wurden.

Keine Kotflügel, keine Türen, Löcher in der Karosserie: Das Wrack
Zurück zum Phaeton Haiders: Die Motorhaube wurde durch eine unbekannte Einwirkung zerknittert, und zwei winzige Löcher unbekannten Ursprungs sind darauf zu finden. Es ist unverständlich, wieso sich nur zwei der zwölf Airbags geöffnet haben, und wieso im Auto fast kein Blut – abgesehen von 1-2 Tropfen – zu finden ist, obwohl der linke Arm des Opfers fast völlig abgerissen wurde.
Wisnewski ist es gelungen, einen zweiten Augenzeugen, einen gewissen Wolfgang König ausfindig zu machen, der mit seinem Auto 10-13 Minuten nach dem angeblichen Unfallzeitpunkt zum Unfallort angekommen war. Er sagte, dass er dort zwei andere Autos gesehen hätte. Einen braunen Volvo neben der Straße, hinter dessen Lenkrad jemand saß. Weiter war noch ein ziviler Polizeiwagen mit blinkendem Blaulicht am Unfallort. Aus diesem stiegen gerade zwei Personen aus hinderten ihn, sich dem Unfallort zu nähern. Ihre Westen hatten keine Aufschrift, (Anm.: Weste mit der reflektierenden Rückenaufschrift „Polizei“). Die Augenzeugin und ihr Auto – die Haider angeblich überholt hatte – war nirgendwo zu sehen (die Besatzung des später ankommenden Krankenwagens hat sie auch nicht gesehen…). Weit vor dem endgültigen Standort des Wracks, in dem niemand zu sehen war, lagen verstreute Wrackteile. Der Bericht von diesem Augenzeugen entspricht gar nicht den Nachrichten in den Medien. Wie ist es möglich, dass der vom Unfall verursachte Lärm keinen Einwohner der benachbarten Häuser veranlasste, hinauszugehen? Wieso waren Autos erst viel später am Unfallort – obwohl für diese Strecke auch nachts starker Verkehr bezeichnend ist? Wieso behauptet der Zeuge, dass die Luft kristallklar war, wobei die Polizei von dichtem Nebel – die angebliche Zeugin von Staubwolke sprachen?
Beim Unfall wurden zwei Türen an der Fahrerseite „angeblich“ ausgerissen. Sie lagen nebeneinander hinter der Beifahrerseite, ihre Außenseiten waren kaum beschädigt. Die Scharniere des Wisnewski gezeigten Wracks waren jedoch unversehrt – es ist klar, dass die Türen von diesem Auto nicht ausgerissen, sondern abgeschraubt waren.

Die Türen flogen parallel über das Wrack

Scharniere beider Türen sind unversehrt!
Wisnewski ist trotzdem nicht sicher, ob zwei Wracks existieren, da die Herstellungsnummer in der Ecke der gebrochenen Windschutzscheibe und in den Dokumenten ident sein sollen. Er folgert daraus jedoch nichts. Er erfuhr und schrieb bereits früher, dass von diesem Autotyp – von einander nicht unterscheidbaren – Zwillinge existierten, mit dem Ziel, dass bei Reparatur eines Wagens dem Politiker ein fast identischer Ersatzwagen zur Verfügung steht. Zur Herstellungsnummer gehört ein Dokument. Aber Wisnewski hatte keine Gelegenheit, diese Nummer auf dem Auto, das am Unfallort fotografiert wurde, zu kontrollieren. Wir können nicht wissen, welches von den beiden das „echte“ Unfallauto ist, jedoch ist es einleuchtend, dass es beide gleichzeitig nicht sein können. Da stellt sich die Frage: Gibt es zwei Wracks? Warum gibt es zwei Wracks?! Zwei Antworten sind möglich. Entweder kann man mit dem falschen Wrack etwas im Zusammenhang mit dem Unfall beweisen/leugnen, oder als Ersatz des richtigen Wracks wurde ein anderes gemacht, damit geheim zu haltende Beweise weggeschafft werden konnten. Beide Versionen setzen voraus, dass kein Unfall geschehen, sondern ein Attentat verübt worden ist.

Kurios: Teile einer Autotüre hingen unbemerkt mehr als zwei Wochen im Geäst über den „Ermittlern“
Die Service-Dokumente des „Haider VW”, die sich ein Mechaniker besorgt und Wisnewski gezeigt hat, unterstützen diese Behauptung. In der Datenbank des Wagens steht (Mitte Oktober) gar nichts davon, dass der Politiker einen tödlichen Unfall hatte und dadurch das Auto Totalschaden erlitten hatte! (Auch kein Wort von den ausgelösten Airbags.) Wir erfahren hingegen interessante Angaben über den im Juni 2008 neu gelieferten Wagen: Er war das erste Mal nach zwei Tagen und 359 km in der Werkstatt zum Austausch einer Stoßstange. Laut fachmännischer Aussage ist es üblich, unter die Stoßstange Radarelektronik zu verbauen. Das Auto war zwei Monate später wieder in der Werkstatt, nach einer Leistung von 37 000 km. Das bedeutet, dass Haiders Auto täglich durchschnittlich 600 km fuhr. Einen Monat später (und zwei Wochen vor dem tödlichen Unfall) war der Wagen wieder in der Werkstatt – mit demselben Kilometerstand, was bedeutet, dass Haiders Auto im ganzen Monat keinen Meter bewegt wurde. Sicher kein Schreibfehler, da die Angaben wegen der Garantie sehr genau sein müssen. Es ist klar, dass zwei „Haider-Autos“ existiert haben, und mindestens das Eine wurde manipuliert.

Die Reperaturhistorie zeigt genau: Zwischen 03. und 29. September 2008 kein km gefahren
Überblicken wir nun einige besondere Umstände beim „Unfall“: Nach einiger Zeit verschwinden die Türen, die Nummernschilder hat nie jemand gesehen (auf den Fotos sind sie auch nicht). Niemand hat die beiden Kotflügel oder zerborstene Teile davon gesehen, keine Glassplitter der Scheinwerfer und der beiden Außenspiegel. Der Hydrant, der am Auto schwerste Rundumschäden verursacht – und Haider das Leben gekostet haben soll, wechselt während des Untersuchungszeitraumes mehrmals seinen Standort. Ausfließendes Wasser ist auch nicht zu sehen. Was für abgeschlossenes Straßenbau-Areal wird von einigen erwähnt? Angeblich wurden nach dem Unfall die Vorderseite und die Motorhaube gereinigt. Die Sitzfläche des Fahrersitzes wurde ausgeschnitten. Die Felgen waren andere, die Reifen für einen Phaeton nicht zugelassen.
Wer und warum? Warum wurde es unterlassen, aussagekräftige Fotos (Nahaufnahmen) zu veröffentlichen, warum wurden sie nicht freigegeben? Warum sind in den Medien sich widersprechende Aussagen über alle wichtigen Details erschienen? Über Geschwindigkeit, Blutalkoholgehalt, Zeitpunkt, Erklärung über das Entstehen des Lochs über dem Kopf und der anderen Schäden? Warum sind die Zeugenaussagen so verwirrend?

Haider mit seinem damaligen Sekretär Stefan Petzner (heute stv. Parteichef des BZÖ)
(Haiders Sekretär Stefan Petzner verlangt lückenlose Aufklärung und verspricht neue Details zu veröffentlichen. Statt dessen beginnt er plötzlich abzublocken.) Warum wird die angeblich überholte slowenische Augenzeugin so wortkarg – oder ist sie nur eine Erfindung? Warum wird geheim gehalten, was für SMS Haiders Handy zum Unfallzeitpunkt empfangen hat? Von wem? Warum hat die Staatsanwaltschaft über das ganze Untersuchungsmaterial Geheimhaltung verordnet? Alle Fragen ohne Antwort...
Wisnewski vergleicht das Attentat gegen Haider mit zahlreichen anderen Attentaten. Z.B. wurde gegen den extremrechten Alfred Herrhausen, Wortführer der Deutschen Bank, im Jahr 1989 ein ähnliches Attentat verübt. Es ist bewiesen, dass in seiner Mercedes Limousine eine Explosion stattgefunden hat, die Türen wurden genau so ausgerissen, wie im Fall von Haiders Auto! Wenn der Wagen des Landeshauptmanns ebenfalls „präpariert“ war, würde das erklären, warum der obere Teil der rechten Niere des Politikers zerstört war, wie es im originalen, nicht veröffentlichen Autopsie - Protokoll steht. (Ein Kamerad und Parteifreund weiß auch von einer Kapsel im Magen!)

Als offizieller Todesgrund wurde die Zerstörung des Hirnstammes als Folge der Einwirkungen auf den Körper von oben und von links angegeben.
Es ist eine bekannte Praxis, den die Geheimdienste anwenden, wenn sie den Tod des Opfers sicher sein wollen, dass sie mehrere Methoden gleichzeitig einsetzen. Beim Unfall soll Haider multiple schwere Verletzungen erlitten haben, von denen jede einzelne tödlich gewesen wäre – der abgerissene linke Arm, der von den Rippenbrüchen verursachte Schock, die zerstörte Niere und innere Blutungen..
Als ähnliches Beispiel erwähnt Wisnewski den Mordanschlag, den die Stasi gegen den ehemaligen ostdeutschen emigrierten Fußballspieler Lutz Eigendorf ausgeführt hatte. Der Sportler wurde in eine Falle gelockt, vergiftet und freigelassen. Er fuhr in panischer Angst weg, mit 2,2 Promille Alkohol in seinem Blut. Nach kurzer Zeit verlor er das Bewusstsein, prallte gegen einen Baum am Straßenrand und starb zwei Tage später. Nach Öffnung der Stasi-Archive konnten Jahre später weitere Hinweise gefunden werden, dass er am Unfallort – zur Sicherheit – durch das Licht von Reflektoren geblendet war. („Von außen betäubt, geblendet? Eigendorf“)
Das Foto des Fahrers von Lady Di machte nicht der Radar – da die Blitzaufnahme keine derartige Pupillenverengung hätte verursachen können. Er soll auch absichtlich geblendet worden sein, worauf er das Steuer unwillkürlich zur Seite riss. Aber Wisnewski schließt den Trick des Austausches der Blutprobe im Labor auch nicht auch, was er auch im Fall des Anschlags gegen Diana vermutet. Laut offizieller Version hatte der Fahrer ebenfalls einen hohen Blutalkoholgehalt, obwohl er seit Jahren keinen Alkohol trank und mehrere haben bestätigt, dass er an jenem Tag auch nichts getrunken hatte. In der Blutprobe wurde aber auch ein hoher Gehalt von Kohlenmonoxid ausgewiesen. Es hat sich herausgestellt, dass in Paris in jener Nacht 22 Personen gestorben waren: Einer von denen beging im betrunkenen Zustand Selbstmord - und zwar so, dass er sich in seinem Auto eingeschlossen und das Auspuffgas in den Innenraum geleitet hatte. Seine Blutprobe wurde wahrscheinlich gegen das Blut des Fahrers von Lady Diane ausgetauscht.
Ein guter Kamerad und Parteifreund Haiders erzählte dem Autor einen eigenartigen Vorfall, der ihm 2003 passierte. Herbert Haupt war der Vizekanzler und Sozialminister der schwarz-blauen Regierungskoalition unter internationalem Boykott. Er war wahrscheinlich auf der Schwarzliste der Stasi, weil er früher die österreichischen Agenten des Geheimdienstes der DDR beinahe aufgedeckt hatte. Einmal chauffierte er sein Auto selbst zu einer Beerdigung nach Villach. Wegen einer Geschwindigkeitsbeschränkung vor einer scharfen Kurve musste er abbremsen, als sein Handy läutete. Er drückte auf den Knopf, um das vermeintliche Gespräch entgegenzunehmen, plötzlich reagierten Steuerung und der Servo des Bremskraftverstärkers nicht mehr. Er benötigte all seine Kraft, um in der Kurve nicht ins Schleudern zu kommen und gegen die Betonwand neben der Straße zu prallen. Am Telefon meldete sich niemand. Als er den Knopf wieder drückte, funktionierten Steuerung und Bremse wieder. Er wurde von einem Apparat des Parlamentsklubs seiner Partei angerufen. Er betätigte den Rückruf, aber niemand nahm ab …
Haiders Witwe verlangte eine erneute Blutuntersuchung in Anwesenheit des Hausarztes der Familie. Eine „neue“ Untersuchung fand statt, aber ihr Arzt durfte nicht dabei sein. Einige Tage später wurde der Leichnam eilig „einbalsamiert“, das bedeutet ein Auffüllen des Körpers mit Formaldehyd. Dies alleine verhindert jegliche spätere Wiederholung von Untersuchungen.
Wisnewski bezeichnet Österreich als einen „demokratisch-rechtsstaatlichen Schweinestall”, und stellt die Frage, wo in der Welt wäre es möglich, dass dieselbe Staatsanwaltschaft die Umstände des „Haider-Unfalls“ ermitteln soll, die früher zweimal Ermittlungsverfahren gegen diesen Politiker einleitete, um gegen ihn öffentlich Klage zu erheben. Das erste Mal wegen Verdachts auf Verstoß gegen das „Verbotsgesetz” im Zusammenhang mit der Rede, wo er eine Bemerkung über die „ordentliche Beschäftigungspolitik des III. Reiches“ machte und dann wegen Verdacht auf Amtsmissbrauch, in Zusammenhang mit den slowenischen Ortstafeln. Das letzte Verfahren war zum Zeitpunkt von Haiders Tod noch nicht abgeschlossen! Was für unabhängige Ermittlung ist das, wo die Staatsanwaltschaft vom Amt wegen verpflichtet wird, Partei zu ergreifen?
Und dann die Zeugen: Alle, die bestätigen, dass Haider an jenem Tag nichts getrunken hatte, sagten dies mutig aus. Diese werden namentlich genannt. Diejenigen jedoch, die gegen Haider aussagten, versteckten sich hinter ihrer Anonymität. Logisch, dass sie etwas zu fürchten hatten: Vermutlich waren sie falsche, gekaufte Zeugen, die mit Drohung oder Erpressung zur Zeugenaussage gezwungen wurden. Die Frau, die Kronzeugin werden sollte, da Haider unmittelbar vor dem Unfall ihr Auto überholt hatte, war überhaupt unauffindbar. Aufgrund einer unbekannten Anzeige wurde sie als „Verdächtigte“ verhört. Ihre unterwegs Zeugenaussage, bestehend aus einigen Sätzen ist ziemlich absurd. Sie wäre am Heimweg zu ihrem in der Nähe des Unfallortes gelegenen Hauses gewesen. Haiders Auto hätte sie mit großer Geschwindigkeit überholt und sei dann rechts von der Fahrbahn abgekommen. Weiter hätte sie wegen der „Staubwolke“ nichts sehen können. (Staubwolke bei nassem Wetter?) Anstatt die Polizei anzurufen, rief sie ihren Mann an (!), der vor der Polizei vor Ort war. Anstatt zu denken, dem Opfer erste Hilfe zu leisten, dachte er sich, den heraushängenden linken Fuß Haiders sehend, nur so viel: „Da kann man nichts mehr machen…“ Die Frau ist seitdem unauffindbar, angeblich reiste sie nach dem Verhör sofort ins Ausland. Wie konnte das die Staatsanwaltschaft erlauben? Oder war es gerade sie, die sie unerreichbar machen wollte?

Unfallort oder Tatort: Dieses Foto zeigt den Ort des Geschehens um ca. 02.00 Uhr
Weitere unauffindbare Zeugen, deren Glaubwürdigkeit aus diesem Grund nicht mehr zu kontrollieren ist: Ein angeblicher Hobby-Fotograf, der sich zufällig in der Schwulenbar aufhielt, machte (unscharfe) Fotos von Haider, der mit einem jungen Mann sprechen sollte, eine andere Aufnahme zeigt die Uhr des Lokals – um vom angeblichen Zeitpunkt der Aufnahme zu zeugen. Dann soll noch ein weiterer anonymer Zeuge existieren, der den taumelnden Haider von Autofahren abhalten wollte. Warum kommen diese „Zeugen“ nicht wieder zum Vorschein? Vor wem und wovor haben sie Angst? Normalerweise sind falsche Zeugen nicht eingeschüchtert, sie „dienen“ ja der Sache!
Nur das Schweigen von Haiders Familie ist akzeptierbar. Es ist verständlich, dass sie nicht jeden Tag auf dem Titelblatt von dreckigen Boulevardzeitungen erscheinen wollen – damit könnten sie ihren geliebten Jörg nicht mehr ins Leben zurückrufen - und zu viele Beweise über den Anschlag haben sie wahrscheinlich auch nicht.
Wer alles hatte Interesse daran, Dr. Jörg Haider aus dem Weg zu räumen? „Zwölf Banditen“ – neben den unzähligen Tochtergesellschaften – auf jeden Fall!
KGB (Haider war seit langem ein Kritiker und mutiger Enthüller der Gemeinheiten des – dank Putin bis heute legitimen und existierenden – Systems des sowjetischen Imperiums!)
STASI und die KOMMUNISTISCHE PARTEI ÖSTERREICHS /KPÖ (Haider, ein Befürworter der Einheit des deutschen Reiches hat bis zur Wiedervereinigung alles getan, um die DDR zu destruieren und die Stasi-Agenten in Österreich zu enthüllen!)
MOSSAD (Kurz zusammengefasst: Haider war ein „deklarierter Antisemit” mit ausgezeichneten Beziehungen mit der Familie Gadhafi und Saddam Hussein!)
CIA /bzw. seine mit dem Dokumentationsarchiv und der Israelitischen Kultusgemeinschaft zusammenarbeitende Filialorganisation,
ADL (Anti-Defamation League) – Haider war im Klaren über die zionistische Politik der USA und machte ständig auf die Gefahren dieser aufmerksam, die für Europa katastrophal sein könnten)
ISRAELITISCHE KULTUSGEMEINSCHAFT (Haider war seit Jahrzehnten in Konfrontation mit dieser Organisation, die die Geheimagentenorganisation des Mossad in Österreich ist, in Form von permanentem, persönlichem, juristischem und verbalem Streit zwischen ihm und dem Vorsitzenden der Gruppe, Ariel Musikant.)
DOKUMENTATIONSARCHIV des ÖSTERREICHISCHEN WIDERSTANDES (dessen Leiter Wolfgang Neugebauer jüdischer Abstammung ist) – das Archiv führt in Zusammenarbeit mit der genannten Kultusgemeinschaft, mit Mossad und der KPÖ praktisch interne Geheimdiensttätigkeit gegen österreichische nationale radikale Patrioten. Es ist verständlich, dass er für die Organisation den Feind Nr. 1. darstellte.)
SERBISCHER GEHEIMDIENST (Haider verhalf Kroatien zu Waffen im ersten Balkankrieg. Von Anfang an verlangte er die internationale militärische Intervention gegen die Serben. Damals wurde er als verrückt erklärt, der den Dritten Weltkrieg auslösen könnte – erst später, nach dem Tod von Tausenden von unschuldigen Opfern, intervenierte die NATO.)
SLOWENISCHER GEHEIMDIENST (Haider war für diesen - nicht nur wegen den Ortstafeln – der verhasste Beeinträchtiger der Rechte der slowenischen Minderheit.)
TSCHECHISCHER GEHEIMDIENST (Haider und seine Partei haben nichts unterlassen, um auf Tschechien Druck auszuüben, damit de Benes-Dekrete abgeschafft und die ermordeten, entrechteten und vertriebenen Volksdeutschen entschädigt werden
FREIMAURERLOGEN, ILLUMINATEN-ORDEN, BILDERBERG-GRUPPE (Nachdem die Freimaurer sahen, dass Haider seinen politischen Einfluss wieder verstärkt, versuchten sie ihn zu korrumpieren, wie es ein ehemaliger Kamerad erklärt hat. Darum spielte er Golf in New York mit Henry Kissinger – die Organisationen wollten erreichen, dass er Freimaurer- und kommunistische Abgeordnete ins Europa Parlament entsendet. Nachdem es deutlich wurde, dass der Politiker nicht nach ihrer Musik tanzen wollte, gab es nur eine Lösung zum „Haider Problem” – wie die Lösung im Fall Kennedy.
BRÜSSEL, EU (Haider hat die Politik der EU nicht nur ständig angegriffen, sondern spornte Österreich zum Austritt an und schlug dies sogar anderen unzufriedenen Ländern vor.)
INTERNATIONALE BANKEN (Haider hat die Tätigkeiten der Gipfelorganisationen der die Weltmacht anstrebenden jüdischen Mafia ständig enthüllt und angegriffen. Einige unter den Kameraden Haiders jedoch meinen zu wissen, dass Haider in einer Bank in Lichtenstein ein Geheimkonto hatte, wo die ihm zustehende Kommission aus den kroatisch-arabischen Waffengeschäften untergebracht war. Wenn wir im Zusammenhang mit Haiders Tod die Frage stellen: Cui Podest? (Wem nützt?) – dann besteht noch eine Möglichkeit: hatte diese Bank eine Hand im Spiel, gehört dieses Geheimvermögen nach seinem Tod irgend jemandem …)
Also, jede der oben genannten Organisationen konnte eine Hand im Spiel haben. Eventuell mehrere gleichzeitig; vielleicht hat eine das Attentat ausgeführt, und wahrscheinlich hatten die anderen Kenntnis vom Plan. Leider bleibt es zweifelhaft, ob wir die Wahrheit je erfahren, auch wenn FPÖ zur Macht kommen sollte. Eben in diesen Tagen griff Haiders Nachfolger in der Partei, H.C. Strache seinen ehemaligen Chef an: Er nannte den Landeshauptmann korrupt – sich selber jedoch als unbestechlich bezeichnend. (Ausgerechnet Herr Strache sollte nicht korrupt sein – dessen hervorragende Beziehungen zu Israel seit langem bekannt sind?) Der selige Dr. Jörg Haider kann sich nicht mehr gegen die Verleumdungen wehren und seine moralische Unbescholtenheit beweisen …
DER NACHLASS
Wie im Fall von Jesus Christus lassen sich Tod und Leben (Kampf und geistige Ziele) der meist bestimmenden Märtyrer/Propheten der menschlichen Geschichte voneinander nicht trennen. (Diese Behauptung ist auch für Jörg Haider wahr.) Ihr geistiger Nachlass wird für die Nachwelt auch dann verständlich, auch wenn er nicht in schriftlicher Form hinterlassen wurde. Meistens können sie ihre Memoiren nicht im fortgeschrittenen Alter niederschreiben – sie können nicht ahnen, wann und wo der Mörder auf sie lauert. Aber das Lebenswerk Haiders ist ein einziges Memento – ein warnendes Erbe für sein Volk und für die Menschheit. Das ideologische Testament von großen Geistern ist meistens bunt zusammengesetzt, aber wir können versuchen, die Lehren zusammenzufassen. Was ist Haiders Botschaft jetzt vom Jenseits?
Er lässt uns wissen, dass es sich lohnt, für die Wahrheit zu kämpfen und auch Opfer zu bringen, wenn wir in der Minderheit sind, wenn dies nicht populär ist und keinen baldigen Erfolg verspricht. Dass wir unsere Kameraden auch dann nicht im Stich lassen dürfen, wenn alle gegen sie sind.
Haider war in erster Linie ein praktischer Politiker und nicht ein Sektenführer, der das Ende der Welt prophezeite. Er war auch kein Sozialphilosoph, aber trotzdem eine Art Seher, der die großen historischen Probleme der Gegenwart genau kannte und sich über die Gefahren für die Zukunft im Klaren war. Sein vor seinem Tod vorgetragener frontaler Angriff gegen die globalen Mächte im Hintergrund und gegen die Kaste der Bankiers beweisen, dass er auf den Endkampf der menschlichen Geschichte seelisch vorbereitet war.
Arthur Pike, der General im amerikanischen Bürgerkrieg, der damals an der Spitze der jüdischen Freimaurerei stand, erklärte in einem Brief an den ebenfalls als Freimaurer bekannten Mazzini (der Brief ist im British Museum in London aufbewahrt) bereits in den 1870er Jahren, dass sie drei Weltkriege entfachen würden, um die globale Weltmacht an sich zu reißen. Im ersten wird mit den Europäischen christlichen Herrscherhäusern abgerechnet, im zweiten mit den Europäischen Nationalstaaten und im dritten wird der Widerstand des
Islams nichtig gemacht. Der Anfang des letzteren ist in jedem Moment zu erwarten.
Nicht zu vergessen: Diese Prophezeiung von Pike wurde gut 20 Jahre vor dem I. Jüdischen Weltkongress (unter der Leitung von Tivadar Herzl) erörtert. (Wie bekannt, wird das geheime Schlussdokument, „Protokolle der Weisen von Zion“ genannt und wurde an Schlüsselfiguren des Zionismus in Europa zugestellt. Die russische Geheimpolizei hat sich ein Exemplar erworben, ließ es ins Russische übersetzen und sendete es an verschiedene Regierungen in Europa, die ihrerseits für weitere Übersetzungen sorgten. Die Zionisten haben den Text natürlich als antisemitische Fälschung abgestempelt. Auf jeden Fall sehen wir seit 115 Jahren die im Protokoll erwähnten Pläne einen nach dem anderen in der Politik und im öffentlichen Leben Gestalt annehmen.)
Der zionistischen Weltdiktatur war wohl bewusst, dass sie den großen, traditionellen Gegner, den Islam nur so aus dem Wege räumen kann, wenn es ihr gelingt, die hoch entwickelte Industrietechnologie und Waffenindustrie der westlichen christlichen Welt in einer letzten Schlacht für sich zu gewinnen. Das wurde nach dem Zweiten Weltkrieg vorbereitet, mit der Schaffung der zweipoligen Welt als ersten Schritt. Damals haben nur sehr wenige das funktionale und strukturelle Ziel davon verstanden. Im Dank dem rationalistischen Liberalismus und der Säkularisierung bereits längst zerfallenen West-Europa war die Lage zur Einführung der zionistischen Diktatur reif, aber das Mittel- und Ost-Europa, wo die Geschichte mit etwas Phasenverschiebung auftritt, könnte noch die Gefahr der Entfaltung von frischen, national-christlichen Alternativen in sich tragen. Der vom Kapitalismus künstlich geschaffene Pseudo-Kommunismus hatte die Aufgabe, die Nationen moralisch und wirtschaftlich völlig ausbluten zu lassen. Und als der Pseudo-Kommunismus abgeschafft wird, sollen die Nationen den „Befreiern“ huldigen, nicht wissend, dass sie gleichzeitig im Hintergrund die „Schöpfer des Systems“ sind. Viele haben immer noch nicht begriffen, dass die amerikanischen Juden den Stalinismus mit dem Plan und Zweck finanziert haben, dass nach dem Fall des Systems ganz Europa logischerweise – Amerikafreundlich wird.
Der strategische Kampf erfolgte in mehreren Schritten: Mit dem Marshall-Plan, der NATO, der Einführung des diktatorischen Einparteiensystems, das als zweipolig getarnt und parlamentarische Demokratie nach amerikanischem Vorbild genannt wird, sowie mit der Verwirklichung der kapitalistischen Marktwirtschaft und der stufenweise Einführung der Einzelherrschaft der Weltbank. So wurde Europa mit der Zeit politisch zur Marionette der Machtachse Washington – Tel Aviv. Letzte Phase dieses Vorgangs war die Gründung der Europäischen Union mit Zentrum in Brüssel, dann ihre Erweiterung, die Einführung des Euro – und heutzutage die Umwandlung der EU in eine zentralistische Diktatur
Das alles setzt eine sorgfältige Vorbereitung während dem letzten halben Jahrhundert voraus. Die europäischen Gesellschaften wurden durch die Medien Schritt für Schritt säkularisiert und debilisiert. Die ständige Propagierung des liberalen, hedonistischen-individualistischen Konsumgeistes führte zum verschwenderischen wirtschaftlichen Boom, Bevölkerungsrückgang und Mangel an Arbeitskraft. Nach Zerfall der ehemaligen Kolonien strömte billige transkontinentale Arbeitskraft nach Europa, mehrheitlich aus ärmeren islamischen Ländern. Gastarbeiter aus der Türkei und vom Balkan kamen ins deutsche Sprachgebiet. Diese provozierte und künstliche ethnische Einmischung bedeutete eine zweifache moralische Plage: Die Verdünnung der christlichen Europäischen Gesellschaften war für diese schon an und für sich katastrophal ist, aber die neu zugezogene Bevölkerung hat ihrerseits ihre traditionellen islamischen Wurzeln verloren. Damals war jedoch das Hauptziel noch nicht zu sehen: Die strategische Rolle der sich in Europa entwickelnden gesellschaftlichen Spannungen zwischen der christlichen und islamischen Bevölkerung im Dienste des Sieges des Zionismus!
Die größte Gefahr für die Weltmachtpläne der Juden stellte die sog. dritte Kraft, das Auftreten und die Erstarkung der nationalen radikalen Parteien dar. Es war also für die Globalisten von größter Bedeutung, dieses feindliche Lager aufzusplittern und seinen Giftzahn zu entfernen. Zu diesem Zweck wurden zweierlei Mittel eingesetzt. Zum ersten bot die allgemeine Anfälligkeit für Versuchungen in der menschlichen Natur Gelegenheiten: Nationale Schlüsselpolitiker wurden für Korruptionswecke umgeworben. Politische und wirtschaftliche Macht war denen versprochen, die in ihrem Programm bereit waren zu einem philosemitischen und Israelfreundlichen Paradigmenwechsel. Das andere Mittel zum selben Zweck ist die ständige Warnung vor dem islamischen Terrorismus. Sollte ein Politiker all diese hinterlistigen Absichten durchschaut haben, und haben beide Mittel versagt, kam es zu Verleumdung, Erpressung, moralische Verunmöglichung und im äußersten Fall zum politischen Attentat, wie bei Kennedy oder Haider. Kurz vor seinem Tod hat Kennedy auch einen Frontalangriff gegen Israel eingeleitet, wobei er das amerikanische Volk in einem Lager vereinen wollte. Der Politiker von Kärnten hat dasselbe gemacht. Haider musste vor allem deswegen liquidiert werden, weil er fähig gewesen wäre die früher gespaltete FPÖ und BZÖ zu vereinen und zu einer Regierungsposition zu verhelfen. So hätte er allen nationalen radikalen Parteien in Europa den einzig möglichen Ausweg gezeigt. Sein Erbe ist mit uns – aber die Leiter der zwei Nachfolgeparteien sind blind. Nach dem Tod des Landeshauptmanns entfernten sie sich voneinander und das zweiköpfige zionistische Ungeheuer konnte in Österreich wieder eine Großkoalition zustande bringen. Die christlich-nationale Zukunft kann in Europa und auf der ganzen Welt nur durch die regierende Macht eines einheitlichen, antizionistischen Radikalismus verwirklicht werden. Dieser Gedanke soll für uns das wichtigste Haidersche Erbe darstellen.
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready