2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

"A szocializmus harcosa, marxista-leninista forradalmár vagyok" - Nagy Imre arcképéhez

Reklám

Talán két és fél éve is van már annak, hogy ezen az oldalon írhattam Nagy Imre elfeledett (elfeledtetett?) beszédéről, amelyet a T. Házban mondott el J.V. Sztálin halála alkalmából. Úgy gondolom, az 1956-os szabadságharc évfordulója jó alkalom arra, hogy ismét körbenézzünk a sokak által „a forradalom miniszterelnöke”-ként emlegetett kommunista politikus életművében. Az alábbiakban Nagy Imrétől fogok idézni, a kommentárokat pedig igyekszem rövidre fogni.
Az első idézet 1947-ből való. Nagy Imre szavainak megértéséhez néhány szót kell szólnom az akkori politikai helyzetről.
1946 végén, 1947 elején kezdték meg a kommunisták a kisgazdapárt szétverését. A Magyar Közösség-ügy kapcsán sok embert letartóztattak, elhurcolták Kovács Bélát, majd lemondásra kényszerítették a miniszterelnököt. A kisgazdapártból kivált korábbi államtitkár, Pfeiffer Zoltán megalapította a Magyar Függetlenségi Pártot, amely megmérette magát az 1947 nyarán lezajlott választásokon, s a megfélemlítés, fizikai terror ellenére közel 50 mandátumot szerzett. A kommunisták nem nyugodtak bele a nem várt sikerbe, mondvacsinált okokkal megsemmisítették a párt mandátumait, Pfeiffer pedig hamarosan külföldre menekült. Az Országgyűlés elnöke ekkor Nagy Imre volt.
Zoom
Nagy Imre 1947 novemberében nyilatkozott a Szabadság című kommunista napilapnak. (Ekkoriban ennek a héber lapnak a munkatársaként gyűlölködött Gárdos Miklós is, a Hajnali láz című, nemrég újra piacra dobott holoszemét egyik főszereplője.) Nagy Imre ezt mondta a lapnak:
Senkit sem akarunk kizárni a nemzeti egységből, aki becsülettel, jó szándékkal jön. A félrevezetettek megtanulhatnák, hogy a demokrácia és a reakció közötti harcban nincs középút, vagy a demokrácia mellett, vagy ellene. Pfeifferék kommunistaellenességet szítottak az országban, és ma mindenki tudja, hogy a kommunistaellenesség demokráciaellenességet, hazaárulást jelent.
(Szabadság 1947. november 27., 5. o.)
A kommunista vezérek szájából gyakran hangzott el az a tézis, hogy reakciós mindenki, aki nem kommunista. A tömör definíció Révai (Lederer) József zsidó kommunistától származik, aki ekkoriban a hazai bolsevikok főideológusa, a Rákosi vezette zsidó négyesfogat egyik tagja volt. Révai-Lederer tételét az idézett nyilatkozatban tovább finomította Nagy Imre, aki szerint a kommunistaellenesség egyenlő a hazaárulással, tehát büntetőjogi kategória. Ijesztő a kijelentés cinizmusa, hiszen az Országgyűlés akkori elnökeként Nagy Imre egyike volt azoknak a Moszkvából irányított hazaárulóknak, akik minden demokratikus törekvést meghiúsítottak, s lábbal tiporták az írott és íratlan törvényeket.
A második idézetnek van némi aktualitása, hiszen Mindszenty-év van. 1948. június 29-én Nagy Imre Kaposvárott beszélt. Néhány nappal korábban szavazta meg az országgyűlés az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényt, s az államilag törvényesített rablás után Mindszenty Józsefre fenték a fogukat a kommunisták. A sajtóban nap mint nap gyalázták a meg nem alkuvó főpapot, s természetesen Nagy Imre sem hagyta ki az alkalmat, hogy belerúgjon a hercegprímásba:
Mindszenty, azelőtt Péhm József, idegenül, sőt ellenségesen áll szemben nemzeti törekvéseinkkel, érzéseinkkel és nemzeti hagyományainkkal. Ez vitte arra, hogy meggyalázza 1848-as szabadságharcunk emlékét. Ideje, hogy magyar főpap kerüljön végre a magyar katolikus egyház élére.
(Nagy Imre: Egy évtized. II. kötet. Bp., 1954, 70. o.)
Az üzenet világos. Nagy Imre nem tekintette magyarnak a már régen megmagyarosodott német felmenőkkel bíró Mindszenty Józsefet, mert korábban Pehm volt a neve. Mi ez, ha nem rasszizmus? És éppen egy olyan ember szájából, aki hosszú éveken át moszkvai emigrációban tengette napjait, s árulta a hazát. S akinek az érzékenységét ekkor csöppet sem zavarta, hogy a párt négy legfőbb vezetője között egy magyar sem akadt. (Rákosi Rosenfeldként indult, Gerő Ernő Singerként debütált, Révairól már szóltam, a nagy hadvezér Farkas Mihály pedig Lőwy Hermannként szerepelt a hitközségben; s ne feledkezzünk meg az ÁVH nagy hatalmú főnökéről se, aki Eisenberger Benjaminként csöppent a világra.)
Ugyancsak Kaposvárott hangzottak el Nagy Imre alábbi szavai:
A parlamentben az úgynevezett ellenzék, amely valójában a magyar nép ellenségeinek ügynöke, tud ugyan még néha kisebb-nagyobb vihart kelteni, de már nem tudja megakadályozni a törvényalkotó munkát.
(I.m. 66. o.)
Ismerős megfogalmazás („aki nem kommunista, az hazaáruló”). Ennek az elvnek a jegyében működött a rettegett ÁVH.
Fölmerül a kérdés, 1956 viharos napjaiban a szovjetek által ismét a kormányfői székbe ültetett Nagy Imre (aki idézett korábbi szavait soha nem vonta vissza) vajon komolyan gondolta-e a többpártrendszer bevezetését? Vajon tényleg igazi parlamentarizmust akart-e a kommunista miniszterelnök? Nagy Imre snagovi feljegyzéseinek tükrében a válasz: nem. Nagy Imre mást akart, mint a magyar nép elsöprő többsége. A kommunista kormányfő nem volt híve a polgári demokráciának, nem volt híve a szabad választásoknak. Tovább megyek: Nagy Imre maga is ellenforradalmat, ellenforradalmi veszélyt látott-tapasztalt 1956 őszén.
Köztudott, hogy amikor Nagy Imre és társai elhagyták a jugoszláv követséget, ahová a második szovjet beavatkozás után menekültek, az orosz biztonsági szervek valamennyiüket elrabolták, s később Romániába, Snagovba vitték. Itt születtek Nagy Imre feljegyzései, amelyeket közel tíz évvel ezelőtt testes kötetben tettek közzé. Ebből a könyvből fogok idézni.
Nagy Imre a munkásosztály (Rákosi-klikket megbuktató) forradalmának tekintette az 1956-os felkelést, amelynek élén szerinte kommunisták százezrei álltak. (Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Bp., 2006, 63. o.) Mondjuk ki nyugodtan: ez a megállapítás téves.
Zoom
Rajk László, Gerő Ernő, Kossa István, Kovács István, Kádár János, Rákosi Mátyás, Révai József és Nagy Imre (b-j)
Nagy Imre azt is írja, hogy a munkásosztály egységes marxista szervezetére szükség van, ha „a proletariátus a maga hegemón szerepét valóban be akarja tölteni”. (I.m. 139. o.) Hegemón szerep demokráciában, többpártrendszerben? Ez képtelenség. Nagy Imre elképzelése egy látszattöbbpártrendszer volt, mint amilyen például az NDK-ban működött. Ahogy fogalmazott: „A szocializmus demokratikus szövetségeseinek lehetnek pártjai, amelyek a szocializmus keretében azok sajátos érdekeit képviselik, összhangban az általános érdekkel.” (I.m. 139.) A „szocializmus” ebben a szövegösszefüggésben a kommunista uralmat megtestesítő „népi demokráciát” jelenti; kicsit puhább, kicsit elviselhetőbb diktatúrát, de alapvetően ugyanolyan rondát és büdöset.
A jegyzetek közül az egyik legfontosabbat idézem:
Ha mi, kommunisták, akik ezekben a rendkívül nehéz, súlyos időkben helytálltunk, megszökve mindent otthagytunk volna, akkor az ellenforradalom valóban elöntötte volna az országot, akkor egy polgárháború és egy általános szovjetellenes népfelkelés véres harcai következtek volna, amely vérbe borította volna az országot.
(I.m. 162. o.)
Ha tehát nincs Nagy Imre, nincsenek a kommunisták, akkor jött volna az ellenforradalom, a szovjetellenes népfelkelés. Ma úgy tanítják, hogy 1956 szabadságharc volt, tehát nemcsak kommunistaellenes, hanem szovjetellenes felkelés is, hiszen megszállt ország voltunk. Nagy Imre viszont az ellenforradalom és az „általános szovjetellenes népfelkelés” közé egyenlőségjelet tett, s ezzel ugyanazt a nézetet képviselte, mint Kádár és apró dögei.
Nagy Imre később ír a „kommunisták elleni terrorcselekmények”-ről és „banditizmus”-ról is, tehát tagadhatatlanul hű maradt régebbi önmagához. 1956-ban szerinte a kommunista vezérletű munkásosztály továbbra is szocializmust akart, ami azon kívül zajlott, ellenforradalom volt. Ha Nagy Imre nézetét osztjuk, akkor az a nagy kérdés, hogy 2015-ben voltaképpen mi a fenét ünneplünk október 23-án? Talán a kis októberi szocialista forradalmat, amely igyekezett megakadályozni a burzsoá ellenforradalmat?
A Nagy Imre snagovi jegyzeteit tartalmazó kötetben lehallgatási jegyzőkönyvek is olvashatók. Amikor Kádárék megbízásából 1958. január 26-án Kállai Gyula felkereste Snagovban Nagy Imrét, a román biztonsági szervek rögzítették a beszélgetést. Nagy Imre többek között ezt mondta:
Nem mondhatom másként…, minthogy ellenforradalom volt. De ami történt, nem nevezhetem másként, mint ellenforradalom fasiszta elemekkel…. ezt mondhatom, de ugyanakkor forradalom is volt.
(I.m. 283. o.)
Aki figyelmesen olvassa el a jegyzeteket, meglepődve tapasztalja, hogy Nagy Imre és a kádárista hatalom között igazából egyetlen kérdésben volt véleménykülönbség. Kádárék azt hirdették, hogy (a korabeli szóhasználattal élve) Nagy Imre és társai utat nyitottak az ellenforradalomnak; Nagy Imre viszont azt a nézetet képviselte, hogy éppen ő és társai (s az állítólagos kommunista százezrek) állták útját annak, hogy az ellenforradalom árja elöntse az országot, s megsemmisítse a szocialista vívmányokat. Kádár Nagyot vádolta árulással, Nagy pedig (micsoda meglepetés!) Kádárt vádolta ugyanazzal. Egy kérdésben azonban Nagy Imre és Kádár János egyetértettek: volt ellenforradalom, ellenforradalmi veszély 1956-ban.
Nagy Imre 1957. február 22-én levelet írt Snagovból az MSZMP ideiglenes központi bizottságának. Ebből a levélből idézek:
Politikai utamban és magatartásomban nem állt be törés. Következetesen a marxi-lenini elveket vallottam, amit a későbbi események sorozatosan igazoltak. /…/ Változatlanul ma is, mint a múltban a szocializmus harcosa, marxista-leninista forradalmár vagyok és az is maradok.
(I.m. 305. o.)
Ez az írás nem azért született, hogy megsértse a néhai miniszterelnök emlékét. Idézni szabad, idézni nem lehet sértő. Becsüljük meg azzal a kommunista hatalmi torzsalkodások áldozatául esett egykori kormányfőt, hogy utólag nem faragunk belőle demokratikus politikust. Nagy Imre marxista-leninista forradalmár volt, s az is maradt. Béke poraira.
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready