2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Videók ::

Nagy Imre: "Népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk emlékének"

Reklám


Jó ideje próbáljuk fellebbenteni a fátylat azok szeméről, akik valamiféle antikommunista harcost tisztelnek a padláslesöprő Nagy Imrében, a Vörös Gárda, az Oroszországi Kommunista Párt és a Magyarországi Szocialista Munkáspárt tagjában, aki a KMP KB jóvoltából 1930-tól 1944-ig a Szovjetunióban élt, ahol a Nemzetközi Lenin Iskola magyar szektorának vezetője volt, majd 1941. július 7-én önkéntesen vonult be katonának, hogy a Vörös Hadsereg kötelékében a saját hazája ellen harcolhasson, itthon pedig egyebek mellett a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagjaként, az Országgyűlés elnökeként, majd 1952-től, a legsötétebb terror alatt miniszterelnök-helyettesi és begyűjtési miniszterként "szolgálta a hazát" - olvasónk írása és az általa rendelkezésünkre bocsátott kordokumentum azonban beszédesebb mindennél. Át is adjuk neki a szót.
Hatvan évvel ezelőtt, 1953. március 5-én késő este jelent meg Moszkvában a hivatalos közlemény, hogy aznap este 9 óra 50 perckor „utolsót dobbant Ioszif Visszarionovics Sztálinnak, Lenin harcostársának és ügye lángeszű folytatójának, a Kommunista Párt és a szovjet nép bölcs vezérének és tanítómesterének szíve.” A halálhír megrázta a magyarhoni kommunistákat is, akik néhány nap múltán törvénybe iktatták „Sztálin elvtárs emlékét”.
1953. március 8-án az Országgyűlés „gyászülésen” emlékezett meg a világtörténelem egyik legnagyobb gazemberéről. Az ülésen a kormány nevében a Minisztertanács elnökhelyettese terjesztette elő azt a törvényjavaslatot, amelyet az elhunyt vezért magasztaló beszéd után természetesen ellenszavazat nélkül fogadtak el a hithű képviselők. A mai évforduló jó alkalom arra, hogy a „gyászülésen” elhangzott beszédet felidézzük. Erről a szövegről ugyanis (vélhetően tapintatból) nem nagyon szoktak beszélni. Az alább olvasható beszédet ugyanis Nagy Imre, a később kivégzett politikus mondta el.
Mit érezhetett Sztálin halálakor Nagy Imre? Ezt a kérdést tette fel a kivégzett politikusról szóló terjedelmes monográfiájában Rainer M. János, s meg is adta a választ:
„Az a fajta szomorúság és kétségbeesés, amelyet elsősorban a Sztálint valamilyen Isten-Atyaként, vallásosan tisztelő párt-értelmiségiek éreztek, mint afféle ’árván maradt gyermekek’, Nagy Imrére aligha lehetett jellemző, ennél racionálisabb, felvilágosultabb és kétkedőbb elme volt. Uralkodó érzelme talán mégis az óvatos reményé: az új helyzetben talán kedvezőbb feltételek között gondolható át a nyilvánvaló krízis, lehetővé válik a szükséges következtetések levonása, s meg lehet tenni néhány lépést, amely orvosolja a helyzetet.” (Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz. I. kötet. ’56-os Intézet, Bp., 1996, 493. o.)
Aki elolvassa Nagy Imre beszédét, kétkedve fogadja a monográfus idézett szavait. Érdekes, hogy a beszédből egy sort sem idéz Rainer M. János, ahogy az is érdekes, hogy Nagy Imre 1954-ben megjelent (több mint ezer oldalas!), két kötetes munkája, az Egy évtized című, válogatott beszédeket és írásokat tartalmazó mű sem közli ezt a beszédet, pedig 1954-ben még nem történt meg Sztálin hivatalos trónfosztása.
1953. március 24-én 30 000 példányban jelentette meg a Szikra (a honi kommunista párt hivatalos kiadója) azt a közel félszáz oldalas füzetet (címe: I. V. Sztálin – 1953. március 5.), amely a közismert kommunista bűnözők (Malenkov, Berija, Molotov, Gerő és Rákosi) gyászbeszédei mellett Nagy Imre említett szövegét is tartalmazza. Bármily meglepő, a leghosszabb beszéd Nagy Imréé.
1953. március 8-án tehát Nagy Imre terjesztette be az Országgyűlés „gyászülésén” az alábbi törvényjavaslatot:
1953. évi I. törvény
Joszif Visszárionovics Sztálin generalisszimusz emlékének megörökítéséről
Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs, generalisszimusz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke 1953. március 5-én eltávozott az élők sorából. Azok közé a világot átalakító nagy férfiak közé tartozott, akik a legtöbbet tettek nemcsak saját népük és államuk felvirágoztatásáért, hanem az egész emberiség haladásáért, a világ minden dolgozójának felszabadításáért és boldogulásáért.
A Magyar Népköztársaság Alkotmánya kimondja:
’A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját.’
A hazánkat felszabadító Szovjetuniót és fegyveres erejét Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs vezette. Elsősorban neki köszönhetjük azt az önzetlen segítséget, amelyben a nagy Szovjetunió szakadatlanul részesítette a Magyar Népköztársaságot. Elsősorban neki köszönhetjük, hogy népünk, a Szovjetunió támogatásával sikeresen védelmezve békéjét és függetlenségét, eredményesen rakja le a szocializmus alapjait Magyarországon.
Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs neve, műve és tanítása eltéphetetlenül összeforrt hazánk történelmével. A magyar nemzet függetlensége, a magyar nép szabadsága, a magyar dolgozók felemelkedése eltéphetetlenül összeforrt azzal, amit Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs a szovjet nép, az egész haladó emberiség számára alkotott.
Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs emléke iránti tisztelet és kegyelet, nagy tanításaihoz való rendíthetetlen hűség kifejezéséül az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:
1. § Az Országgyűlés Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs emlékét, a magyar nép felszabadítása, a magyar nemzet függetlenségének kivívása és biztosítása, a magyar dolgozók politikai, gazdasági, kulturális felemelkedése körül szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a magyar nép el nem múló hálájának tanúbizonyságául törvénybe iktatja.
A törvényjavaslatot beterjesztő „előadói beszédében” Nagy Imre (ellentétben Rainer M. János idézett állításával) igenis egyfajta Isten-Atyaként mutatta fel a kommunista képviselőknek a viszonylag friss halottat. Rögtön a beszéd elején ezt olvassuk:
Elszoruló szívvel, keresve sem találok méltó szavakat annak kifejezésére, ki volt Sztálin az emberiségnek.
Nagy Imre tehát nem talált szavakat, ahogy néhány évtizeddel később, egészen más ügyben Esterházy Péter sem bukkant szavakra (lásd a Termelési-regény első mondatát: „Nem találunk szavakat.”). Persze Nagy Imre (és E.P. is) megtalálta aztán a megfelelő szavakat. A Rainer M. János szerint racionális, felvilágosult és kétkedő Nagy Imre ilyen szavakat lelt Sztálin jellemzésére: „nagy tanítómesterünk lángelméje”; „a mi drága Sztálin elvtársunk”; „népünk legnagyobb barátja”; „a szovjet nép legdrágább fia”; „a népek közötti barátság forrószívű zászlóvivője”; „tanítónk és vezérünk”. Ezek mind-mind egy „kétkedőbb elme” megfogalmazásai? Hol van itt az állítólagos „óvatos remény”? Vagy olvassuk el az alábbi mondatokat:
Sztálin lángelméjének fénysugara világította és világítja be azt az utat, amely a szabad élet, a szocializmus boldog világába vezet. /…/
Felszabadítónkat, tanítónkat, legnagyobb jótevőnket, oltalmazónkat és segítőnket vesztettük el benne. /…/
Sztálin államférfiúi bölcsessége és népünk iránti szeretetet biztosította számunkra nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat. /…/
Munkások és értelmiségiek országszerte lelkük mélyéig megrendülve fogadták a gyászhírt. Szívük sugallatát követik, amikor megfogadják: soha el nem tántorodunk Sztálin hadseregétől, a párttól: még többet, még jobbat kell tennünk a Sztálin teremtette szép új életért; továbbra is Sztálin elvtárs vezet bennünket, mert örökké ott él szívünkben.
S végül talán a legszebb részlet a halhatatlan beszédből:
népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.
Tavaly június 16-án (véletlenül éppen Nagy Imre és társai kivégzésének az évfordulóján!) a Gyurcsány-párt honlapján egy Paál Géza nevű gyurcsányista Nyirő Józsefet szapulta. Akkortájt rendeztek ugyanis Nyirő-estet Csepelen, ez háborította fel szegény Gézát. Mert szerinte Nyirőnek „Goebbels és Hitler, a náci birodalom iránt kifejezett hűsége és csodálata nem elfogadható kategória”. Paál Géza ezekkel a szavakkal fejezte be mondandóját:
Aki nácikkal barátkozik, náci írók műveit olvassa, ajánlja, arról könnyen elterjedhet, hogy maga is náci.
Most már csak a kérdés, mit kezdjünk Nagy Imrével, meg az ő „kategóriájával”? Paál Géza (és megannyi elvtársa) után szabadon föltehető a kérdés: aki a Sztálin halhatatlan emlékét méltató, a bolsevik bűnözőt Isten-Atyaként tisztelő Nagy Imrét olvassa, ajánlja, minek nevezendő? Aki szobrot állít Nagy Imrének, aki utcát nevez el róla, aki iskolában méltatja érdemeit, minek nevezendő?
Nagy Imre beszédének néhány részletét szerencsénkre filmszalag is megőrizte, a Magyarország Sztálint gyászolja című híradóanyagban Nagy Imre is látható-hallható (4:27-től 6:39-ig). Többek között ez a hazug mondata is szerepel a filmben: „A hűséges és hálás magyar nép ragyogó emlékét törvényben kívánja megörökíteni.” A magyar nép természetesen nem kívánta megörökíteni ennek a gazembernek az emlékét, s ezt 1956-ban elég hangosan ki is mondta. Olyan hangosan, hogy még a kommunista Nagy Imre is kénytelen volt meghallani.
Bistrán Demeter
A teljes beszéd az említett kiadványból (köszönet érte olvasónknak):








(Kuruc.info)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready