2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Antimagyarizmus :: :: Hozzászólások

Hóman-ügy: a miniszterelnök és a következetlenség

Reklám

2015. december 15-én, kedden délután Magyarország miniszterelnöke egy szocialista képviselőnő kérdésére válaszolva közölte, hogy az alkotmány szerint nem állítható szobor Hóman Bálint néhai kultuszminiszternek. Úgy érzem, a kormányfő válasza igazából senkit nem lepett meg. A kormányfő ugyanis következetes ember. Következetesen képviseli a következetlenséget.
A Hóman-ügy egyes állomásait mindenki ismeri. Idén tavasszal a bíróság rehabilitálta a jeles történész-politikust. Nem sokkal később a kormányfő Székesfehérvárra látogatott, s terjedelmes beszédében (amely ma is olvasható a miniszterelnök hivatalos honlapján) Hóman Bálintról is megemlékezett. Idézem a két összetett mondatot:
Az első dolog, hogy emlékezzünk meg arról, hogy ennek a városnak Hóman Bálint volt az országgyűlési képviselője, akit nemrégiben jogi értelemben teljes mértékben rehabilitáltak. Ez a városunk rehabilitációját is jelenti, ezért üdvözöljük ezt a döntést, s örülök annak, hogy Hóman Bálint emléke Székesfehérvár városából nem tűnik el, és reméljük, hogy hamarosan a tudományos és közéleti rehabilitáció is meg fog történni.
(Megújul Székesfehérvár. Orbán Viktor beszéde a Modern Városok-program székesfehérvári állomásán 2015. május 26-án.)
Zoom
Közel hét hónappal később, 2015. december 15-én a kormányfő már nem tudta, mit mondott tavasszal Székesfehérváron. Kunhalmi Ágnes kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a Hóman-szobor felállítása nem támogatható. Érdekes, hogy a miniszterelnök honlapja nem közölte szó szerint a választ, csak összefoglalót olvashatunk, méghozzá ezzel a meglepő címmel: „Nem támogatható az elnyomókkal együttműködő politikusok szoborállítása”. Ennek a mondatnak a jelentése világos: ha kollaboráló politikusok arra vetemednének, hogy szobrot szeretnének állítani maguknak vagy másoknak, ebben őket nem szabad támogatni. Jegyezzük meg, Hóman Bálint biztosan nem akar senkinek szobrot állítani, hiszen ő már régen meghalt (vagy inkább csúnya kifejezéssel élve: „meghalatták”).
Zoom
Magyarország miniszterelnökét egy ki tudja honnan szalajtott zsidóvezér nyugodtan felszólíthatja, utasíthatja
Nem tudom, ki gondozza a kormányfői honlapot, de hogy nem magyar ember, abban biztos vagyok. (A buta címmel ellátott beszámolót jelen sorok írásakor még senki sem osztotta meg, ami a kormányfő rajongói táboráról is elárul valamit.)
Az Országgyűlés honlapján már olvasható a rövid miniszterelnöki beszéd hiteles szövege. Kunhalmi Ágnes kérdésére először teljességgel zagyva választ adott a kormányfő, majd a szocialista honanya újabb kérdésére már igyekezett érdemi feleletet adni. A lényeges részt idézem a miniszterelnöki válaszból:
Másodsorban: nem támogatok olyan szoborállítást, ezért nem fogok támogatni személy szerint egyébként Horthy Miklósnak történő szoborállítást sem, aki egyébként a magyar alkotmány szerint egy olyan időszakban volt politikai vezető, amit a magyar alkotmány világosan úgy határoz meg, hogy Magyarország elvesztette a nemzeti szuverenitását. 1944. március 19-én elvesztettük a szuverenitásunkat, 1990. május 2-án pedig visszanyertük. A két időszak között megszállt ország voltunk; persze a megszállt hatalmakkal való kollaborálásnak különbözői okai, minősége, mélysége és egyebek lehetnek, ezekbe nem kívánok belemenni, csak azt a tényt rögzítem, hogy olyan politikusnak nem támogathatja a kormány a szoborállítását, aki elnyomókkal működött együtt, és kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak.
(Országgyűlési Napló 21004-21005. o.)
Zoom
Idéztem a kormányfő májusi és decemberi beszédéből. Nem lehet nem észrevenni, milyen rossz magyarsággal, milyen pongyolán beszél a miniszterelnök. December 15-én elhangzott beszéde szerint a „megszállt hatalmakkal való kollaborálásnak” különböző okai és „egyebek” lehetnek (ez az „egyebek” nagyon tetszik!), csak az a bökkenő, hogy a hatalmak helyesen nem „megszállt”-ak, hanem „megszálló”-k. A kormányfő talán arra gondolt, hogy ezeket az „elnyomókat”, vagyis a „megszálló”-kat is „megszállt”-a valaki? Ne folytatom, mert már az elmekórtan határán járunk.
A miniszterelnök honlapjáról korábban idézett ostoba címhez természetesen maga a kormányfő szállította a nyelvi alapanyagot. A miniszterelnök ugyanis valóban azt mondta, hogy az elnyomókkal kollaboráló politikusnak a szoborállítását a kormány nem támogathatja. Vagyis ha például a hírhedt moszkovita kollaboráns, Kovács László volt MSZP-elnök és külügyminiszter szobrot szeretne állítani magának vagy mondjuk egykori híres elvtársának, Biszku Bélának, azt a kormány nem támogatja. Világos üzenet.
Ennyit röviden arról, milyen roncsolt magyar nyelven beszél a hivatalban lévő kormányfő. A régi nagyok (Teleki, Bárdossy, Hóman stb.) bizony még épen őrizték a magyar nyelvet.
Most pedig nézzük a lényeget, a két kormányfői szöveg üzenetét.
2015. május 26-án a miniszterelnök még örült annak, hogy „Hóman Bálint emléke Székesfehérvár városából nem tűnik el”, majd fejedelmi többesben, tehát a kormány nevében hozzátette, „reméljük, hogy hamarosan a tudományos és közéleti rehabilitáció is meg fog történni”. Tehát annak a reményének adott hangot a kormányfő, hogy hamarosan az MTA helyreállítja Hóman Bálint akadémiai tagságát, s Hóman politikusi-közéleti tevékenysége is megfelelő méltatásban-elismerésben részesül.
Hogyan őrzi egy város egy jeles ember emlékét? Például közterületet, közintézményt nevez el róla, szobrot emel emlékének. Székesfehérvárott éppen a kormányfői beszéd szellemében akartak szobrot állítani Hómannak. A kormányfő azonban időközben megváltoztatta májusi véleményét, a „közéleti” Hóman Bálintot nemes egyszerűséggel kollaboránsnak minősítette, aki együttműködött Magyarország „elnyomóival”.
Májusban még nem volt kollaboráns Hóman, decemberre viszont kollaboránssá cseperedett. Legalábbis a kormányfő agyában. Mi történhetett ebben az agyban?
A kormányfői agyban vélhetően sovány történelmi tudás lappang. Aki kicsit is tájékozódik (egyebek mellett ismeri például Ujváry Gábor „A politikus Hóman Bálint” című alapvető írását), tudja, hogy a kormányfő mostani vádja hazugság, rágalom. Ujváry Gábor hivatkozott, gazdag forrásanyagot felhasználó dolgozatát ezekkel a szavakkal zárja:
Kétségtelen: komoly, megbocsáthatatlan politikai hibákat vétett. Bűnöző azonban politikai értelemben sem volt.
(Magyar évszázadok. Tanulmányok Kosáry Domokos 90. születésnapjára. Bp., 2003, 285. o.)
A kormányfő említette kollaboráció bűncselekmény. Ilyen bűnt Hóman Bálint nem követett el, tehát nem bűnöző. A rágalmazás szintén bűncselekmény. A kormányfő rágalmazott, ő tehát bízvást nevezhető bűnözőnek.
Köztudott, hogy Hóman Bálint elítélte Magyarország német megszállását. Köztudott, hogy Magyarország német megszállása után semmilyen politikai szerepet nem vállalt, csupán a képviselőház tagja volt. (Talán már önmagában az a tény is kollaborációnak minősül, hogy egy választott képviselő 1944. március 19. után részt vett az országgyűlés munkájában?) Köztudott, hogy Hóman nem volt nyilas; köztudott, hogy a zsidókérdésben nem állt faji alapon (Teleki Pálhoz hasonlóan különbséget tett a meghonosodott és az asszimilációra képtelen, újabban bevándorolt zsidóság között). Köztudott, hogy a hitleri nemzetiszocializmusnak nem volt híve, ugyanakkor meggyőződéssel vallotta, hogy „a német-magyar barátság történeti szükségszerűség, évszázados folyamat, élő valóság”, hogy a magyarság és a németség „természetes társak a nyugati kultúrközösségben”. (Hóman: Német-magyar sorsközösség. Bp., 1941, 21. o.) Értelmes ember tudja, ez külpolitikai jellegű állásfoglalás, nem pedig kollaboráció.

A kormányfő (alapos történelmi tájékozatlansága ellenére) kétségtelenül ügyes politikus. A Zsidó Világkongresszus elnöke előbb nyáron tiltakozott, majd december elején „felszólította” a magyar kormányfőt, akadályozza meg a Hóman-szobor közpénzből történő felállítását. Lauder elnök szerint Hóman nemcsak antiszemita volt, hanem a „náci Németország és 1944-ben a fasiszta nyilaskeresztes (sic!) rezsim támogatója” is.
A magyarországi kormányfő egy ideig hallgatott, s máig sem válaszolt a Zsidó Világkongresszus honlapján olvasható „felszólításra”. (Amivel közvetve elismerte, hogy Magyarország miniszterelnökét egy ki tudja honnan szalajtott zsidóvezér nyugodtan felszólíthatja, utasíthatja; s most nem a kormányfő, hanem mi, magyarok szégyenkezünk.) Aztán minden az előre megírt forgatókönyv szerint történt. Advent harmadik vasárnapján Heisler András magyarországi zsidófőnök és gazdája, Ilan Mor izraeli nagykövet vezérletével kisebb csoport gyalázta meg Prohászka Ottokár városát, ahogy ezt az egyik székesfehérvári honlapon egy hozzászóló szóvá is tette. (A zsidó kisebbség pofátlanságára jellemző az is, hogy korábban a népirtó Izrael melletti szimpátiatüntetést éppen október 8-ára, Magyarok Nagyasszonya ünnepére időzítették; ezt a gyalázatos apróságot sem tette szóvá senki.) A székesfehérvári hanukás, „sötétséggel a fény ellen” rendezvény előtt a helyi fideszes polgármester már visszavonulót fújt, de a balliberális sajtó gyűlöletkampánya folytatódott. Végül a nagy felhéberedésre a kormányfő is megszólalt, s hanukai ajándékként elhatárolódott a szoborállítástól. Nem azért, mert Hóman antiszemita volt (ezt a szót ki sem ejtette a miniszterelnök), hanem azért, mert a megszállókkal „kollaborált”. A megrendelő így is elégedett volt, hiszen egy üzletben nem a részletek, csak a végeredmény számít. Lauder zsidóvezér meg is dicsérte az elvárásainak eleget tevő miniszterelnököt, most már szent a béke.
A kormányfő azonban szokásához híven nem gondolta végig, mit is mondott. Idézem újra december 15-én elhangzott szavait:
/…/ Olyan politikusnak nem támogathatja a kormány a szoborállítását (sic!), aki elnyomókkal működött együtt, és kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak.
A hangsúlyos rész: „akármilyen egyéb érdemei is vannak”. A kormányfői érvelés szerint Nagy Imrének sem jár szobor, s közterületet sem lehet elnevezni róla, hiszen szovjet bérencként vastagon kollaborált, márpedig egyéb érdemek ilyenkor nem számítanak. Mégis van Nagy-szobor az országban (nem is egy), s közterületek viselik a néhai kormányfő nevét.
Nézzünk még néhány példát arra, miféle kollaboránsokról neveztek el közterületet, milyen kollaboránsok kaptak szobrot szép hazánkban az elmúlt évtizedekben.
Idősebb Antall József (a néhai miniszterelnök édesapja) a háború után a kisgazdapárt színeiben politizált. Tapasztalataim szerint kevéssé ismert, hogy idősebb Antall 1949 és 1953 között, tehát a Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben országgyűlési képviselő volt. Ez vajon a kollaborálásnak milyen „minősége, mélysége”, hogy a kormányfő szavaival éljek? S mit tesz Isten, az Országház épülete alatti rakpart éppen idősebb Antall József nevét viseli, aki természetesen szülőfalujában szobrot is kapott, a fővárosban pedig emléktáblát (a Ferenciek terén).
A másik példa Erdei Ferenc. Kiváló tudós volt, politikai munkássága azonban nem éppen tiszteletre méltó. A koalíciós években parasztpárti kriptokommunistaként szolgálta Rákosiékat, kormányzati szerepet is vállalt a diktatúra idején, majd a Kádár-rezsimben az MTA főtitkáraként, a Hazafias Népfront egyik vezetőjeként is kollaborált. Szobrot is kapott, közterület is viseli a nevét Makón és Kecskeméten.
Szabó Pál kitűnő népi íróként ismert, aki politikusként is aktív volt Magyarország szovjet megszállása idején. A Rákosi-korszakban az Elnöki Tanács tagja, haláláig országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront egyik vezetője. Szobrot kapott, szülőfalujában közpénzből fenntartott Szabó Pál Emlékház várja a látogatókat.
Végül még egy példa. Hóman Bálint egy másik jeles történésszel, Szekfű Gyulával együtt írta a híres, máig népszerű „Magyar történet”-et. Szekfű (akinek zsidó feleségét mellesleg éppen Hóman Bálint mentette meg) más pályát futott be, mint szerzőtársa.
Hegyi Gyula szocialista politikus írta nemrég:
Ha van erkölcs a mai Magyarországon, akkor az a székesfehérvári szobor csakis Szekfűnek jár!
Székesfehérváron közterület viseli Szekfű Gyula nevét, az ő emléke tehát nem tűnt el a városból. Az ELTE BTK Történeti Intézetének könyvtára (tehát közintézmény) ugyancsak az ő nevét viseli. De a kormányfői intenció szerint valóban jár neki elismerés?
Szekfű Gyula 1953-ban lett országgyűlési képviselő, s 1954 elejétől haláláig az Elnöki Tanács tagja volt. Ez a kollaborációnak milyen „minősége, mélysége” a kormányfő szerint?
Lehetne még folytatni a sort, nem untatom az olvasót. Zárásul Magyarország egykori hercegprímásának szavait idézem. Serédi Jusztinián esztergomi érsek 1943. március 18-án, a Szent István Társulat közgyűlésén mondta el híres, külföldön is feltűnést keltő beszédét „A következetlenségről”. Egyetlen, rövid részlet:
/…/ Az emberek magán- és társadalmi életében is mérhetetlen sok következetlenséggel találkozunk. Mennyi következetlenség van pl. a beszédben, a cselekedetekben, az olvasmányokban, a társadalmi érintkezésben és a divatban! Hiszen sokszor ugyanabban a dologban ugyanannak az embernek egyik szava ellenkezik a másikkal, egyik cselekedete a másikkal, egyik olvasmánya a másikkal, nem is szólva arról, hogy beszéde meg ellenkezik cselekedeteivel, olvasmányaival és megfordítva. Pedig Isten a beszédet arra rendelte, hogy annak segítségével az igazságot következetesen közöljük embertársainkkal; és azt akarta, hogy beszédünk megfeleljen cselekedetünknek, cselekedetünk pedig beszédünknek. És mégis mennyi következetlenség van e tekintetben kivált társadalmi érintkezésben, a suttogó és nem suttogó propagandában. /…/ Mintha csak erről beszélt volna Szent Pál apostol, mikor a korintusi híveknek szemére hányta, hogy nagy következetlenséggel hallgattak a tévtanítók szavaira: „Örömest eltűritek – úgymond – a balgatagokat, holott ti bölcsek vagytok. Eltűritek, ha valaki szolgaságba vet, ha valaki felemészt, ha valaki megfog, ha valaki felfuvalkodik veletek szemben, ha valaki arcul ver benneteket.” (II. Cor., XI, 19-20.)
(Nemzeti Újság 1943. március 19., 1. o.)
Talán kevesen tudják, Vácott utca viseli Hóman Bálint nevét. Két nappal ezelőtt a Demokratikus Koalíció nevű idegen társaság közleményben követelte a váci önkormányzattól a névváltoztatást, mert „ahogy az egész országban sem, úgy Székesfehérváron és Vácon sem viselheti antiszemita politikus nevét semmilyen közterület”. Szeretettel ajánlom a váci közgyűlés figyelmébe Serédi Jusztinián bíboros szavait és különösen Szent Pál intelmét. A miniszterelnöktől pedig csak annyit kérek kellő tisztelettel, hogy ha már következetesen kitart a következetlenség mellett, ha már úgy váltogatja nézeteit, mint piros lámpás ház lakója megtépázott alsóneműjét, ha már attól sem riad vissza, hogy egy nagy tudóst-kultuszminisztert (akinek ő a bokájáig sem ér föl) holtában gyalázzon, legalább a magyar nyelvvel bánjon kellő tisztelettel. Olvasgassa például Hóman Bálint írásait-beszédeit. Higgye el, még az is tanulhat belőlük, aki kommunista párttitkár gyermekeként, lelkes KISZ-titkárként „kollaborált Magyarország elnyomóival”.
Utóirat
Írásom befejezése után olvastam a hírt, hogy a székesfehérvári közgyűlés (a Hóman Bálint Alapítvány visszakozása után) hatályon kívül helyezte korábbi rendeletét, amellyel zöld utat biztosított a tervezett Hóman-szobornak. De nemcsak erről határozott a közgyűlés. Az elfogadott határozati javaslatból idézek:
A Közgyűlés egyúttal kinyilvánítja, hogy Magyarország Alaptörvényének szellemében az 1944. március 19. és 1990. május 2. közötti időszak során Magyarországot megszálló idegen hatalmakkal, és az ez időszakban fennállt önkényuralmi rendszerekkel kollaboráló személyekhez, valamint az önkényuralmi rendszereket megalapozó ideológiákhoz kötődő fizikai vagy szellemi emlékeket nem kívánja ápolni. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a Városi Levéltár és Kutatóintézet bevonásával végezze el ezek feltárását, valamint készítse elő és terjessze a Közgyűlés elé az ezen fizikai emlékek közterületekről történő haladéktalan eltávolítását, illetve további intézkedési javaslatokat.
Nem irigylem a fehérvári polgármestert. A Prohászka-ligettől és a Prohászka Ottokár úttól viszonylag messze fekvő Szekfű Gyula utcát is át kell majd keresztelni. Ez a művelet nem lesz könnyű, ugyanaz a gettó fog tiltakozni, mint most a Hóman-szobor ellen. Még két tippet adok a polgármester úrnak. Ha jól tudom, a Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola udvarán (Budai út 45.) még mindig látható Ságvári Endre szobra. Az Alaptörvényre sem kell hivatkozni, azonnal mehet a bontóbrigád. A Zichy ligetben pedig emlékeim szerint még mindig ott förtelmeskedik Mikus Sándor „felszabadulási” emlékműve. Mikusról köztudott, hogy kollaboránsként ő készítette Sztálin budapesti szobrát, amelyet 1956-ban a dolgozó nép ledöntött. A fehérvári Mikus-szobornak is el kell tűnnie.
Bistrán Demeter - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready