2012. szeptember 11-én támadás érte a líbiai Bengáziban lévő amerikai konzulátust, valamint az Annex (toldaléképület) fedőnevű CIA-létesítményt. A támadásban négy amerikait öltek meg, köztük Chris Stevens nagykövetet.

Az amerikai kormányzat főtisztviselői, főként Hillary Clinton külügyminiszter azt állították az amerikai közvéleménynek, hogy a támadást egy muszlimellenes YouTube-film hatására hirtelen összecsődült tüntetők követték el. Emiatt a film készítőjét tették felelőssé, és lépéseket tettek a szólásszabadság csorbítására.

Az időközben megtett vallomások, valamint a napvilágra került dokumentumok szerint viszont már a támadás alatt és után pontosan tudták, hogy nem egy a filmmel kapcsolatos spontán demonstrációról volt szó, hanem egy fegyveres csoport előkészített támadásáról, azonban ez utóbbinak a kimondása csökkentette volna Obama elnök két hónappal későbbi újraválasztásának esélyeit. Ezenkívül az is kiderült, hogy az amerikai kormányzat tudtával fegyvereket szállítottak „ellenzéki csoportoknak” Líbiába és Szíriába.

2011-ben ellenzéki csoportok tüntetésbe, majd nyílt harcba kezdtek Líbiában, hogy megdöntsék Kadhafi uralmát. Már az első tüntetések, majd a harc megindulása után a CIA fedett jelenlétet kezdett kiépíteni Bengáziban, valamint amerikai különleges erőket vezényeltek Líbiába, hogy tanácsadóként támogassák a felkelőket. Stevens nagykövetet márciusban nevezték ki, hogy összekötő kapocs legyen a líbiai ellenzék felé.

A háború következtében a helyzet Bengáziban is egyre forróbbá vált. 2012 tavaszán és nyarán különféle támadások érték az amerikai konzulátust, az ENSZ Líbiába küldött különleges megbízottjának konvoját, a Nemzetközi Vöröskereszt irodáját, valamint a brit nagykövet konvoját.

Stevens nagykövet később megtalált naplójában olyan bejegyzéseket találtak, melyekben a növekvő al-Kaida-jelenlét miatt aggodalmát fejezte ki. Korábban mind ő maga, mind a biztonsági tiszt többször kérte a State Departmentet (az amerikai külügyminisztériumot), hogy a konzulátust erősítsék meg, de ezt elutasították.

2012. szeptember 11-én a konzulátuson összesen hét amerikai volt. 20:30-kor Stevens nagykövet még a főkapuhoz kísérte azt a török diplomatát, akivel tárgyalt, majd 21:00-kor visszatért a szobájába.

21:40 körül indult meg az első támadás, melyben mintegy 100 fegyveres „Allahu Akbar!” kiáltással megrohamozta a kb. 300x100 méter területű konzulátust. A konzulátusról telefonhívások mentek a szövetségesként számon tartott líbiai Február 17-i Mártírok Brigádjához, valamint a másfél kilométerre lévő Annexbe. Ezenkívül Stevensnek sikerült kapcsolatba lépnie helyettesével, a Tripoliban lévő Gregory Hicks-szel, azonban a hívás a támadásról szóló értesítés után hirtelen megszakadt.

Scott Strickland, a Diplomáciai Biztonsági Szolgálat különleges ügynöke Stevens nagykövetet és Sean Smith információkezelési tisztet az épület biztonsági szobájába vitte. Ennek rácsán a támadók nem tudtak áthatolni, ezért felgyújtották az épületet. A sűrű füst arra kényszerítette Stevenst, Smith-t és Stricklandet, hogy először a mosdóba húzódjanak át, majd elhagyják az épületet. Strickland kijutott az ablakon, de Stevens és Smith nem követte. Keresni kezdte őket, de a füstben nem akadt rájuk.

Az Annexben pár perc alatt menetkész volt a felmentő csapat, azonban nem kaptak engedélyt, hogy elinduljanak. 22:05 körül, nem törődve az engedély hiányával, mégis elindultak. Amikor megérkeztek a konzulátushoz, megtalálták az eszméletlen Smith-t, aki később elhunyt, azonban ők sem bukkantak Stevens nyomára. A visszaút során fegyvertüzet kaptak, de 23:50-kor így is be tudtak gördülni az Annexbe.

A padlón fekvő nagykövetet korábban egy csapat líbiai találta meg, akik nem ismerték fel, és egyszerűen kihúzták az udvarra. Szeptember 12-e 01:00 körül, magán gépjárművel vitték el a Bengázi Egészségügyi Központba. A nagykövet időközben már halott volt, vagy nem sokkal később halt meg.

Időközben Tripoliból magánrepülőn Bengáziba érkezett egy kis CIA-tagokból és különleges erőkből álló csapat, amivel az Annex védereje némileg megerősödött.

Szeptember 12-én 04:00 körül előbb gyalogsági támadás, majd aknavetőtűz érte az Annexet, mely utóbbi során Tyrone S. Woods és Glen Doherty szerződéses biztonsági magánzó életét vesztette. A pontos éjszakai aknavetőtűzről katonai szakértők később elmondták, hogy az kiképzést és tervezést igényelt, tehát semmiképpen sem spontán cselekményről volt szó. A tüzérségi támadás után megkezdődött a kiürítés, ahol újabb veszteség nem volt, és az amerikaiak repülőgéppel elhagyták Bengázit.

Mind az amerikai főtisztviselők, mind a különféle értelmiségi megmondóemberek a Muszlimok ártatlansága című filmet tették felelőssé, mondván, hogy annak Mohamed prófétát sértő módon való ábrázolása váltotta ki a spontán demonstrációt, a konzulátus tüntetők általi megtámadását. Az amerikai kormánytisztviselők ezért felvették a kapcsolatot a YouTube-bal, és arra kérték a szolgáltatót, vizsgálja meg, hogy a videó megfelel-e a felhasználói feltételeknek, azaz le lehet-e tiltani.

2012. szeptember 11-én a kairói amerikai nagykövetség nyilatkozatot adott ki, mely szerint „elítéljük félrevezetett egyének folytatólagos erőfeszítését, hogy a muszlimok vallási érzületét megsértsék.” Szeptember 24-én az amerikai nagykövetség pecsétlógójával ellátott hirdetések jelentek meg a pakisztáni televízióban, melyekben Obama elnököt és Clinton külügyminisztert mutatták washingtoni sajtótájékoztatókon, ahol elítélték a videót. Szavaikat urdu felirattal kísérték.

Szeptember 13-án Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy az interneten keringő videó számos országban ezekhez a tüntetésekhez vezetett, és hogy elítéli a filmet annak gusztustalansága miatt, mert egy nagy vallást lekicsinyít, és haragot provokál ki. Szeptember 16-án Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet több televízióban is kijelentette, hogy a legjobb információ szerint a Bengáziban történtek spontán módon indultak, és az erőszakot a fent nevezett gyűlölködő videó szikrája okozta.

Szeptember 18-án és 20-án Obama amerikai elnök több televíziós műsorban, többek között David Letterman műsorában és a Univision Town Hallban a Mohamedet és az iszlámot sértő YouTube-film okozta felháborodást nevezte meg a konzulátus elleni támadás ürügyének. Szeptember 25-én felszólalt az ENSZ-közgyűlés előtt, ahol elmondta, hogy egyetlen videó sem igazolja egy nagykövetség megtámadását, de azt is kijelentette: „A jövő nem lehet azoké, akik az iszlám prófétáját rágalmazzák.” Ez a kijelentés homlokegyenest ütközik az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítésével.

Mindeközben értelmiségi megmondóemberek újabb és újabb ötletekkel álltak elő, hogy a szólásszabadságot hogyan kellene korlátozni. Anthea Butler, a Pennsylvaniai Egyetem vallási tanulmányok docense szerint a filmkészítőnek már börtönben lenne a helye. Steven D. Martin, a Közös Istenért való Új Evangélikus Társulás igazgatója azt mondta, hogy nem érez szimpátiát a nagykövet gyilkosaiért, de még kevesebb szimpátiát táplál a gyűlöletet szító film készítőjéért. Bill Press rádiós házigazda kifejtette, hogy a film készítője ugyanolyan bűnös, mint a terroristák, akik megtámadták a konzulátust. Tim Wu amellett érvelt a The New Republic hasábján, hogy a cenzúra ilyenkor racionális dolog, és a YouTube-nak meg kellene rendszabályoznia a gyűlöletbeszédet. Eric Posner, a Chicagói Jogi Egyetem professzora szerint az Egyesült Államok túlértékeli a szólásszabadságot, és a szabad beszédnek meg kell hajolnia más értékek előtt.

Szintén megszólalt az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC). Az OIC már régóta erőlteti a szólásszabadság korlátozását, ami visszatükröződik a muszlim országok által korábban beterjesztett, az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által elfogadott, a vallások becsmérlése elleni harcra szólító 16/18 sz. határozatban. A határozat hivatalosan a vallások megsértésének törvényi büntethetőségét erőlteti, de ne legyenek illúzióink: a megtévesztő általános megfogalmazás alatt csak és kizárólag az iszlám bírálatának törvényi tilalmát akarják elérni. Amikor a bengázi eset után az Obama-kormányzat amerikai és külföldi muszlim csoportokkal vette fel a kapcsolatot, többek között Cenk Uraz OIC-tisztviselővel, Uraz a válaszában azt javasolta, hogy a film miatt az Egyesült Államoknak korlátoznia kellene a szólásszabadságot.

Charles Woods, a harcban elesett Tyrone Woods apja felidézte, hogy 2012. szeptember 14-én az Andrews légierő-támaszponton találkozott Hillary Clintonnal, aki azt mondta neki: „Le fogjuk tartóztattatni azt a filmkészítőt, aki a fia haláláért felelős.” Szeptember 28-án aztán az jelent meg a sajtóban, hogy a Muszlimok ártatlanságának producerét, Nakoula Basseley Nakoulát Kaliforniában letartóztatták. A hivatalos magyarázat az volt, hogy megszegte feltételes szabadlábra helyezésének feltételét, mely szerint nem szabadott az internetet használnia.

Clinton külügyminiszternek 2012. december 20-án kellett volna a Bengázi-ügyet vizsgáló kongresszusi bizottság előtt vallomást tennie, azonban öt nappal előtte azt jelentették, hogy az influenzától kiszáradt, elájult, és agyrázkódást szenvedett. A vallomástétel így 2013. január 23-ára csúszott.

A meghallgatáson Hillary Clinton külügyminiszter és Ron Johnson szenátor (republikánus, Wisconsin) között szóváltás alakult ki. A szenátor ugyanis azt feszegette, hogy a State Departmentből miért nem kérdezte meg senki az evakuált amerikaiaktól azt, hogy volt-e tüntetés a támadás előtt. Clinton így csattant fel: „A legnagyobb tisztelettel, a tény az, hogy van négy halott amerikaink! Hogy ez egy tüntetés miatt volt-e, vagy mert fickók egy este sétálni mentek és elhatározták, hogy néhány amerikait megölnek? Mit számit az ezen a ponton?! (…)”

Ennek a mondatnak a rövid formája (What difference does it make?) azóta szállóigévé vált.

2013. május 8-án a bizottság előtt vallomást tett Gregory Hicks, aki Stevens nagykövet helyettese volt Líbiában, és a támadás során utolsóként beszélt telefonon a nagykövettel. Hicks szavai cáfolták Clinton állításait: néhány órával a támadás után Mohammed Yousef el-Magariaf líbiai elnök azt mondta, hogy terroristákhoz köthető támadás történt; a nagykövet semmilyen demonstrációt nem említett, hanem egy támadásról beszélt; a videó, ami már hónapok óta fent volt a YouTube-on, nem volt szóbeszéd tárgya Líbiában; ami Rice amerikai ENSZ-nagykövet televíziós szereplését illeti, ahol a videót tette felelőssé, megdöbbentette és szégyennel töltötte el; Rice nem is beszélt vele azelőtt, hogy napokkal később televíziós műsorokban jelent meg.

A bizottságban Trey Gowdy képviselő (republikánus, Dél-Karolina) idézett Beth Jones, az amerikai külügyminisztérium közel-keleti ügyeinek megbízott miniszterhelyettese leveléből, amit szeptember 12-én, a támadás másnapján, és négy nappal Susan Rice televíziós szereplése előtt küldött Hicksnek, Clinton tanácsadóinak, Victoria Nuland külügyminisztériumi szóvivőnek és Patrick F. Kennedy ügyviteli államtitkárnak: „Amikor [a líbiai nagykövet] elmondta, hogy a kormánya azt gyanítja, hogy a korábbi Kadhafi-rezsim elemei hajtották végre a támadásokat, én azt mondtam neki, hogy a csoport, ami a támadást végrehajtotta, az Ansar al-Sharia, muszlim terroristákkal van kapcsolatban.” Hicks válaszában elmondta, hogy abban az időben az FBI-t megpróbálták Bengáziba juttatni, hogy nyomozzon. Amikor a televíziós műsorokban Rice ENSZ-nagykövet a videót tette felelőssé, a líbiai tisztviselők, különösen a líbiai elnök megsértődött, hiszen szavaikat meghazudtolva szégyenbe hozták őket, ezért bürokratikus módszerekkel két hétig késleltették az FBI-csapat odajutását.

Az Egyesült Államokban is vannak jó dolgok, mint például az Információszabadság-törvény (Freedom of Information Act - FOIA). Ez lehetővé teszi bárkinek, legyen amerikai állampolgár vagy sem, hogy amerikai kormányzati dokumentumokat kérjen ki. Ennek alapján a Judicial Watch nevű szervezet a Bengázival kapcsolatos levelezés megismerésére kérelmet nyújtott be. A dokumentumok kiadásától a State Department húzódozott, ezért szövetségi bíróságon keresztül kellett azok kiadására rákényszeríteni.

Azt is tudni kell, hogy Hillary Clintonnal szemben eljárás folyik, mert külügyminisztersége alatt nem a hivatali, hanem magánszerverét használta levelezésre, és több mint harmincezer olyan e-mailt, amit saját maga személyesnek ítélt meg, egyszerűen törölt.

Mindezek a lépések egyből érthetővé válnak, ha a még megmaradt, nyilvánosságra hozott dokumentumokat áttekintjük.

2012. szeptember 11-én, azaz még a támadás estéjén Hillary Clinton ezt írta lányának, Chelsea-nek, aki az anyjával való kapcsolattartásban a Diane Reynolds nevet használta: „Tisztjeink közül kettőt megölt Bengáziban egy Al-Kaida-szerű csoport (…).” Mindezek ellenére a szintén még aznap kiadott első nyilatkozatában a videót tegye felelőssé a történtekért: „Néhányan azt keresték, hogy ezt a gonosz viselkedést, mint az interneten közzétett, gyújtogató hangvételű anyagra adott választ, megigazolják.”

18:21-kor Victoria Nuland State Department-szóvivőtől e-mail ment Bernadette Meehannek, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjének, Parick F. Kennedy külügyi ügyviteli államtitkárnak és Jacob Sullivannek, Clinton személyes segédjének. Ebben az állt, hogy a State Department a Fehér Házhoz alkalmazkodott a Bengázira adandó hivatalos válasszal.

22:15-kor Meehan levelet küldött Ben Rhodes-nak, a Fehér Ház helyettes stratégiai kommunikációs tanácsadójának, Nulandnek, Sullivannek, Kennedynek és Philippe Reines-nek, Clinton segédjének. Ebben megerősítette, hogy a Fehér Ház jóváhagyta Hillary Clinton nyilatkozatát, amelyben hamisan azt sugallta, hogy a bengázi támadás „egy gyújtó hangvételű, az interneten közzétett anyagra adott válasz volt.”

Éppen ezért élhetünk a gyanúperrel, hogy nemcsak Clinton külügyminiszter, hanem Obama elnök felelőssége is fennáll a Bengázi-botránnyal kapcsolatban.

Szeptember 12. 17:42-kor Payton Knopf, az amerikai ENSZ-küldöttség helyettes szóvivője e-mailt küldött Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövetnek, melyben megemlítette, hogy aznap korábban a sajtóeligazításon Nuland kifejezetten állította, hogy a konzulátus megtámadását előre eltervezték: „A kérdésre reagálva, hogy vajon az szervezett terrortámadás volt-e, Toria azt mondta, hogy nem tudja megnevezni az elkövetők személyazonosságát, de az nyilvánvalóan összetett támadás volt.”

Szintén szeptember 12-i keltezésű a State Department azon dokumentuma, hogy a keleti parti szabvány idő szerint 05:00 órakor a Bengáziban lévő amerikai missziót kiürítik folyamatban lévő támadások miatt. „Ez egy terrorista incidensről szóló elsődleges jelentés a Diplomáciai Biztonsági Parancsnoki Központból”, áll a dokumentumban. Az e-mailt – többek között – az amerikai ENSZ-misszió is éppen azelőtt kapta meg, hogy Rice ENSZ-nagykövet eligazítása megkezdődött volna.

Valószínűleg az a szeptember 12-i telefonbeszélgetés teszi fel az ügyre a koronát, amit Hillary Clinton folytatott Hisham Kandil egyiptomi miniszterelnökkel, melynek során Clinton ezt mondta: „Tudjuk, hogy a támadásnak Líbiában semmi köze sincs a filmhez. Egy tervezett támadás volt – nem egy tüntetés.”

A Védelmi Hírszerzési Ügynökség (DIA) elemzése a bengázi támadást azonnal megtorlásként értékelte Abu Yahya al-Libi halála miatt, akit júniusban egy amerikai drón ölt meg. Még a konzulátus elleni támadás előtt tizennyolc órával, szeptember 10-én Ayman al-Zawahiri, az al-Kaida vezetője videót bocsátott ki 9/11 évfordulójára, melyben az amerikaiak elleni támadásra szólított fel a líbiai al-Kaida-vezető megölése miatt.

Végül, de nem utolsó sorban szeptember 14-én egy amerikai diplomata Tripoliból levelet küldött a State Department-nek, melyben óvott attól, hogy a bengázi eseményt a YouTube-filmmel egybevonják. A dokumentum szerint „a líbiai média általunk való szemmel követése, valamint a líbiaiakkal folytatott beszélgetések azt sugallják, hogy a film nem olyan robbanékony ügy itt, mint amilyennek a régióban lévő más országokban tűnik (…), növekvő mértékben világossá válik az, hogy a Bengáziban történt eseménysor sokkal inkább terroristatámadás volt, mintsem egy tüntetés, ami erőszakba torkollott.”

Szeptember 14-én (péntek) Ben Rhodes e-mail-t küldött körbe ezzel a tárggyal: „Re: felkészítés összehívása Susannel szombat du. 4:00-ra keleti parti idő szerint.” A felkészítés egyik lényeges pontja szerint: „Cél: azt aláhúzni, hogy ezek a tüntetések egy internetes videóban gyökereznek, és nem a politika szélesebb körű kudarcában.”

Így aztán szeptember 16-án (vasárnap) Rice ENSZ-nagykövet azt állította az ABC, a CBS, az NBC, a Fox News és a CNN műsoraiban, hogy a támadás spontán módon történt, és egy gyűlölködő videóra adott válasz volt. A CBS Face the Nation című műsorban ezt mondta: „De arra a legjobb információra támaszkodva, amink naprakészen van, az elemzésünk jelenleg tényleg az, hogy ami spontán módon indult Bengáziban, annak reakciójaként, ami néhány órával korábban Kairóban napvilágot látott, ahol természetesen, mint Ön is tudja, erőszakos tüntetés volt a nagykövetségünkön kívül – amit ez a gyűlölködő videó szikrája okozott.”

És hogy miért hazudtak? Azért, mert a főtisztviselőknek mindennél fontosabb volt, hogy az amerikai embereknek Líbiát mint sikertörténetet adják el, mert két hónappal később elnökválasztás volt. Ezt tükrözi vissza Ben Rhodes e-mailje, melyben arra utasította a címzetteket, hogy Obamát „szilárdnak és államférfiúinak” ábrázolják a válság során. Egy másik cél „az Elnök és a Kormány erejének és szilárdságának megerősítése, ahogyan a nehéz kihívásokat kezeli.”

Többek között a Judicial Watch által nyilvánosságra hozott dokumentumok miatt, 2015. október 22-ére Hillary Clintont újabb bizottsági meghallgatásra idézték be. Jim Jordan képviselő (republikánus, Ohio) szembesítette Clintont az írásos tényekkel: a lányával való levélváltása; a líbiai elnökkel és az egyiptomi miniszterelnökkel való telefonbeszélgetése; a videó okolása az első hivatalos nyilatkozatában; Nuland külügyi szóvivő álláspontja, hogy a bengázi konzulátust harcosok támadták meg, valamint hogy a kairói tüntetés és a bengázi támadás között nincs összefüggés. A volt külügyminiszter persze kereste a kifogásokat, próbálta magyarázni a magyarázhatatlant.

A bengázi konzulátusból visszaszerzett feljegyzésekből kiderült, hogy bár ENSZ-fegyvertilalom volt hatályban, a State Department kezdetben jóváhagyott egy fegyverszállítmányt, ami a Kadhafi-ellenes felkelőknek ment. Az amerikai diplomaták egy Fegyverüzlet nevű aktában különböző országokba irányuló, az Egyesült Államok által szentesített, lehetséges fegyverszállítmányokat követtek nyomon. Például egy 2011. június 28-i, State Department-beli tisztviselők között történt levélváltás nyolc exportengedély-kérelem sorszámával kapcsolatban azt jelezte, hogy a szállítmányok egyike vagy többje a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot érinti: „DRL javasolja a BA L181-11 T6-F RWA-t – a TNC-vel kapcsolatban magasabb szintről szükséges döntés.” A DRL az amerikai külügyminisztérium Demokrácia, Emberi Jogok és Munkaügyi Hivatala, a TNC pedig az Átmeneti Nemzeti Tanács rövidítése.

A szállítás előtt egy hónappal Hillary Clinton helyeselte azt az ötletet, hogy fegyverkereskedőket alkalmazzanak. „Az Önök tájékoztatására: az ötletet, hogy magán biztonsági szakértőket alkalmazzunk az ellenzék felfegyverzésére, meg kellene fontolni”, írta a legfőbb segédeinek címzett e-mailjében.

Ezek a szállítmányok legalább egyikének eredetileg a kaliforniai Fresnóban lévő Dolarian Capital Inc.-től kellett volna jönnie, és azon a State Department védelmi kereskedelmi ellenőrzési irodája által kiadott végfelhasználói tanúsítvány szerepelt. A szállítmány rakétavetőket, gránátvetőket, 7000 géppuskát, valamint 8 millió töltényt foglalt magába, és eredetileg a korábbi szovjet blokkból, Kelet-Európából származott. A 2011. május 18-i cégpapírok szerint a fegyvereket először Kuvaitba, azután Líbiába kellett szállítani.

A Dolarian Capital Inc. a State Departmentnél törvényesen regisztrált cég, és az évek során többször dolgozott együtt az amerikai hírszerzéssel, hogy fedett szállítmányokat juttasson el olyan forró pontokra, mint például Irak, Afganisztán és Nigéria. A cég megerősítette, hogy az egyik engedélykérelmét, mely alapján fegyvereket szállított volna Kuvaiton keresztül Líbiába, a State Department 2011 tavaszán jóváhagyta, azután megmagyarázhatatlan módon visszavonta. „Ennek eredményeképpen fegyvert vagy lőszert nem küldtek vagy szállítottak le Líbiába a végfelhasználói tanúsítvány alapján”, tájékoztatta a cég egyik ügyvédje a The Washington Timest.

A Reuters még 2011-ben jelentette, hogy Obama elnök aláírta azt a különleges elnöki direktívát, ami Kadhafi destabilizálására és egy új rezsim felállítására fedett amerikai akciókra adott felhatalmazást, beleértve fegyverek átadásának megkönnyítését, ha azt amerikai érdekként ítélték meg. A The New York Times névtelen forrásokat idézve 2012-ben jelentette, hogy az Obama-kormány titkos áldását adta néhány, a líbiai lázadóknak szánt fegyverszállítmányra, melyek Kataron keresztül mentek. A Fox News 2015 nyarán egy korábbi CIA-tisztviselőt idézett, aki egy bírósági ügyben vallomást tett arról, hogy az Egyesült Államok majdnem biztos, hogy fedett műveletet futtatott, hogy segítse a líbiai lázadók felfegyverzését.

A The Times minősített líbiai hírszerzési jelentéseket tett közzé, benne egy Mohammed Ismael, Kadhafi segédje által megerősített, tizenhat oldalas fegyverlistát. A fegyverlista felfedte, hogy hol és mikor hoztak Katar érintésével fegyvereket dzsihadista csoportoknak líbiai városokba, ideértve a lázadók erősségének számító Bengáziba.

Clair Lopez volt CIA-tiszt szerint a Kongresszusban a két nagy párt tagjaiból álló csoport, az ún. „Nyolcak Bandája” minimum, hogy tudott ezekről a fegyverszállítási műveletekről. Hogy elkerüljék a pénzeknek az Obama-kormányhoz való visszakereshetőségét, a Líbiába való fegyveráramlást az Egyesült Arab Emirátusokon keresztül pénzelték, miközben Katar logisztikai és szállítmányozási központként szolgált.

Ezenkívül a Líbiába menő fegyverszállítás iránya 2012-től megváltozott, és kifelé, Szíria irányába fordult, ahol főleg az al-Kaida és a Muszlim Testvériség által dominált lázadókhoz ment. A CIA műveleti bázisa volt azzal megbízva, hogy gyűjtsön össze és szállítson le légvédelmi rakétákat Líbiából líbiai hajókon Törökországba, hogy onnan szárazföldön szállítsák le számtalan dzsihadista csoportnak, melyek között olyan voltak, mint például a Jabhat al-Nuszra, ami az al-Kaida szíriai tagszervezete, vagy az ISIS, későbbi nevén Iszlám Állam.

„Jelentették, hogy Obama elnök Szíriával kapcsolatban végrehajtási parancsot írt alá 2012 elején [akárcsak Líbiával kapcsolatban 2011 elején], melyben törvényesen fedezte a CIA-t és más amerikai ügynökségeket, melyek máskülönben törvényt sértettek volna az ellenségnek háború idején való támogatásában és pártolásában, valamint a terrorizmusnak anyagi támogatás nyújtásában”, jegyezte meg Lopez.

A Bengázi-botránynak még koránt sincs elvarrva minden szála. Mivel a fősodratú médiára alapvetően nem lehet számítani, ezért fontos Önnek, az olvasónak a szerepe, hogy családtagjait és ismerőseit, különösen az Egyesült Államokban élőket, tájékoztassa. Ehhez akár az alábbi, angol nyelvű forrásokat is fel lehet használni.

Hidra - Kuruc.info

(A források itt érhetők el.)