2019. december 9., hétfő, Natália, Üdvöske napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:19 Téves leütés: Rambo kései még mindig eladók21:48 Heti progresszió (V. rész)21:14 Terrorcselekményként vizsgálja az FBI a pensacolai lövöldözést20:30 Ez ellen még a marxizmus sem véd: Jeremy Corbyn lett 2019 legantiszemitább személyisége19:49 Két orosz egy csecsen: nem felnőttfilm, inkább egy friss németországi kémregény címe lehetne19:03 A sortüzet levezénylők utódpártjának polgármestere okíthatott a salgótartjáni '56-os megemlékezésen18:25 Egy másik férfi autójában találta meg eltűnt feleségét egy féltékeny férj Pécsett18:06 Dr. Ilkei Csaba: Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonság III. (2)17:39 Tűzoltót ölt az eltérő kultúra Augsburgban16:58 Moszkva szerint évről évre romlik Oroszország és a NATO viszonya16:39 Aalst polgármestere maga kérte az "antiszemita karnevál" törlését az UNESCO világörökségi listájáról16:00 Mérgező fustfelhő Canberrában15:32 Csapadékosabb idő várható a jövő héten14:57 Letartóztatás, kirúgás, kitiltás: háborús bűnösöket nem hurcolnak meg úgy, mint egy Manchester City-szurkolót14:27 Kültéri mozgásérzékelős LED lámpa akció! (x)
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Sajtó a Harmadik Birodalomban

Reklám

Bő másfél hónapja egy cikkben elemeztem a hitleri Németország családpolitikáját. Akkor – a téma érdekessége mellett – az volt a másik fő motivációm, hogy bemutassam, mennyire alaptalan volt a liberálisok vádaskodása, miszerint az orbáni családpolitika egyenlő a hitlerivel.
Úgy gondolom, ezt akkor sikerült is alaposan levezetni, viszont rájöttem, hogy nem feltétlenül muszáj mindig egy-egy jelenkori politikai eseményhez kötni azt, hogy rendesen elmélyüljünk a történelem egy-egy ismert (vagy kevésbé ismert) fejezetében. Különösen fontos ez számunkra azért, mert a „történelmet a győztesek írják” szlogen nevében bizony sokszor nem azt akarják lenyomni a torkunkon, ami valójában történt, vagy, ahogy egyes démonizált politikusok gondolkodtak, amiket mondtak. Különösen igaz ez egy bizonyos korszakra, amellyel, hogy, hogy nem, pont kiemelten foglalkozom. Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy rendszeres időközönként történelmi témájú cikkeket is virtuális papírra vetek, akkor is, ha ezt jelenkori esemény éppen nem indokolja. A múlt pontos és igaz megismerése segít a jövőben is tájékozódni, ahogy azt már nálamnál jóval okosabb és bölcsebb emberek is megfogalmazták. A személyes indíttatáson túl pedig számos barátom is biztatott a családpolitikás cikk után, hogy szívesen olvasnának tőlem további történelmi cikkeket, kiemelten ebből a korszakból. Ezúton is köszönöm nekik a biztatást és a bátorító szavakat. Leszögezném azonban, hogy nem akarok teljesen öncélú sem lenni. Igyekszem populárisabb témákat választani. Ahol pedig van jelenkori párhuzam, vagy épp ellentét, arra mindenképpen kitérek majd, hogy ilyen téren is levonhassuk a tanulságokat.
Ezúttal a Harmadik Birodalom és a sajtó viszonyáról írok, kiemelten segítségül hívva Johannes Öhquist könyvét, A Führer Birodalmát. Aki olvasta az előző cikket, az tudja, hogy ott is nagyban támaszkodtam a finn szerzőre. Ennek több oka van, amelyet tán megéri majd egy önálló cikkben bővebben kifejteni. Most legyen elég annyi, hogy a szerző tárgyilagos, de lényegre törő stílusa rendkívül közel áll hozzám. Térjünk hát mi is a lényegre!
Zoom
Évszázadok óta tudjuk, hogy a médiának, mint negyedik hatalmi ágnak, óriási szerepe van abban, hogy egy adott kormányzat mennyire tudja megszilárdítani az uralmát, vagy, hogy éppen melyik világnézet az uralkodó. Az elmúlt századokban természetesen nem létezett sem a „negyedik hatalmi ág” sem pedig a „média” kifejezés, mégis ugyanúgy tudták ezt, mint a mai kor embere. Manapság az emberek legnagyobb része az internetről, ezen belül is a közösségi médiából meríti az ismereteit (könyveket lehetne teleírni, miként befolyásolja balliberális irányba az embereket a Facebook), alig pár éve a főszerep a televízióé volt, még korábban, így a két világháború között is, pedig a nyomtatott sajtóé. Ma már elképzelhetetlen példányszámban keltek el a napi- vagy hetilapok, de a könyvek is exkluzívabb terméknek számítottak, mint manapság. Romboló baloldali erők akkor is léteztek, így ezt a hatalmas fegyvert kordában kellett tartania az adott kormánynak. Természetesen a jobboldal ekkor még nem volt kórosan megfelelési kényszeres, mint manapság, így eszközök széles tárháza állt rendelkezésükre a sajtó megregulázását illetően. Nézzük, hogyan állították a sajtót idegen érdekek helyett a németek szolgálatába a Német Birodalomban.
A fősodratú történetírással ellentétben kerülnünk kell az olyan fogalmak használat, mint például az államilag kézi vezérelt német sajtó, vagy a sajtót sújtó teljes diktatúra. A sajtó szabályozását német önvédelemként kezelték. Dr. Joseph Goebbels nemzetiszocialista propagandaminiszter a következőképpen fogalmaz 1933. április 6-án:
Amíg sajtószabadság alatt a nemzet érdekei ellen való cselekvés lehetőségét értik, vagy a sajtót szellemi akrobataszámok játszóterének használják, a nemzetiszocialista kormányzat alatt sajtószabadságnak nincsen helye. Természetesen joga van a sajtónak tanácsokat adni s kockázatos elhatározásoktól óvni. Ezt a nyilvános bírálatot nem gátolják meg. Ennek a kritikának azonban nem szabad túllépni az általánosan érvényes nemzeti fegyelem kereteit.
Zoom
Úgy gondolom, ez különösebb magyarázatot nem igényel. Meghagyták a sajtót sajtóként működni, de zéró tolerancia volt az esetlegesen nemzetiszocialista- és németellenes tartalmaknak. Ez persze nem jelentette azt, hogy mindig mindenkinek mindenben egyet kellett értenie, lehetett kritizálni, vagy éppen gondolatébresztő tartalmakat közzétenni, ha az nem ment át egy bizonyos határon. Ha csak összehasonlítjuk a Völkischer Beobachter (Népi Figyelő) és a Der Stürmer (Rohamozó) lapokat, a cikkekből és azoknak stílusából gyönyörűen kirajzolódik a habitusbeli és a célközönség közti különbség. A Der Stürmer egyértelműen egyszerűbb üzeneteket közvetített szélesebb tömegeknek, míg a Völkischer Beobachter finomabb és letisztultabb lap volt, igényesebb cikkekkel. Egyébként utóbbi volt az NSDAP hivatalos lapja.
Ahogyan Öhquist is írja, 1933-ban, az NSDAP hatalomra jutásának évében, maguk a sajtóval foglalkozó német vezetők is elismerték, hogy a nemzetiszocialista újságírás meglehetősen egysíkú. Ezt annak tudták be, hogy a lapszerkesztők és cikkírók jelentős része még idegenkedett a nemzetiszocializmustól, s ezért egy kaptafára szerkesztették össze a cikkeket. Az évek múltával ez az idegenkedés természetesen sokakban apadni kezdett, és a német kormány nem is állta útját annak, hogy egyéni stílusokat alakítsanak ki, eltérő nézőpontok szerint elemezzenek, természetesen a megengedett határokon belül.
Vegyünk egy pillantást az 1933. október 4-i lapszerkesztői törvényre (Schriftleitergesetz). A törvény szigorúan szabályozta, ki lehet lapszerkesztő, a kontárokat kizárták, ahogy a középkorban is a céhek. Újságíró az lehetett, aki német birodalmi polgár volt, elmúlt 21 éves, és szakszerű előképzettséggel rendelkezett. A mások jó hírnevét trágár módon sértő, a birodalomnak ártó vagy erkölcstelen tartalmakat a szerkesztőnek büntetőjogi felelőssége tudatában távol kellett tartania az újságtól. Fontos kiemelni, hogy a szerkesztők és szerzők az általuk megismert igazságot külső behatásoktól mentesen kötelesek voltak leírni, növelték ezzel tehát az írók felelősségérzetét. Fontos még az is, hogy ügyeltek arra, hogy a szerkesztőt gazdasági okok se kényszerítsék függésbe. Így a kiadóval szemben is védőintézkedések védték őket.
Zoom
A szerkesztőket a német sajtó birodalmi szövetségébe tömörítették, amely egy közjogi testület volt. Ahhoz, hogy valaki gyakorolhassa hivatását, be kellett kerülni a szerkesztők névjegyzékébe, ezzel is kizárták a kontárokat. A hivatás védelmére pedig bíróságokat hoztak létre. A közérdek ellen vétő újságírót a propagandaminiszter azonnal törölhette a névjegyzékből.
Az említett törvényeken túl rendeletekben is szabályozták a sajtó működését. Szólt rendelet például az „újságkiadás függetlenségéről” vagy az újságkiadó vállalatok” megszüntetéséről. Ezek egyaránt szabályozták, hogy kik indíthattak lapot, valamint azt is, hogy kétes eredetű gazdasági körök ne tudjanak sajtóvállalatot alapítani. Ezzel pedig kizárták azt, hogy a kormány ellen uszító, vagy német lapként működő, de az országot külföldön pocskondiázó termékek létre jöjjenek.
A törvények és rendeletek a nyugati álláspontot cáfolva egyáltalán nem voltak igazságtalanok, vagy túlzottan elnyomók. A kormányzat védte az általa irányított állam, az ország és az emberek érdekeit a negatív külső, illetve a romboló belső hatásokkal szemben. Ez minden esetben és minden korban érvényes mindenkire, még akkor is, ha ezt a felforgató liberális erők sosem tartották szem előtt. Számos országban ma is szigorú sajtótörvények uralkodnak, és nem lehet csak úgy mindent leírni, ami az államot, vagy azoknak a vezetőit gátlástalanul pocskondiázza. A Harmadik Birodalom esetében sem egy sajtó-falanszterről beszélünk, hanem egészséges keretek közé szabták, mi az, amit elbír a nyomdafesték, s mi az, ami romboló, züllesztő, erkölcstelen. Deklarálták továbbá, kik azok, akik újságírónak számítanak, végzettséghez kötve azt, mint minden normális állás esetén. Egyébként ugyan ilyen szisztéma alapján szervezték meg a filmipart és a rádiószolgáltatást is, mely szorosan nem kapcsolódik most a témához.
Az egészséges állami szabályozást a mai liberalizmusra épülő államok természetesen a legnagyobb mértékben elvetik. Hisznek a sokféleség és a véleményszabadság eszményében, amely náluk már annyira féktelen, hogy gyakran káoszt és romlást idéz elő ezekben az országokban. Bizony, megállja a mondás a helyét, hogy a kevesebb néha több. A Harmadik Birodalom sajtótermékei sem voltak egysíkúak és sematikusak, csak éppen az állam ellátta a feladatát, amely egyben kötelessége is és normális keretek közé szorította az újságírás művészetét. Julius Streichert, a Der Stürmer főszerkesztőjét és kiadóját a győztes hatalmak a nürnbergi perek során halálra ítélték és kivégezték. Vajon mekkora gyűlölet munkálkodhatott bennük, ha valakit képesek voltak újságírásért kivégezni? Még érdekesebb kérdés továbbá, hogy miért is uralkodott egyesekben ekkora düh iránta? Esetleg azért, mert egyes, a világot behálózni kívánó sötét szándékú körök kicsit több mint egy évtizedig kiszorultak a német piacról?
Végül pedig egy érdekes jelenség. Magyarországon elvileg kilencedik éve van jobboldalinak mondott kormányzat, mégis tonnaszámra találunk balliberális lapokat, jóval többet, mint jobboldalit. Az internet világa ugyan külön lapra tartozik, de itt jóval több baloldali hírportál létezik. Vajon mi lehet ennek az oka? A kérdés megválaszolását a fenti ismeretek fényében a Kedves Olvasók fantáziájára bízom.
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready