2019. június 18., kedd, Arnold, Levente, Levéd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
06:53 Pedofil oldalakat blokkolt Izrael22:56 Az MMS-csepp sem a HIV-et, sem a rákot nem gyógyítja, de legalább káros22:31 A fordítóprogram hiányosságait szoknya alá nyúlással pótolta az ukrán lányka lőrinci lovagja22:05 Szegény tulaj könnyen megfoghatja a bokáját, mert nem adta ki lakását a farbérlőknek21:27 A buzihavi provokáció egyik legveszélyesebb része: iskolai propagandafilmek bemutatása21:01 Folytatódik a statisztikai bűvészkedés Putyin népszerűsége körül20:40 Egy autós letarolta a benzinkutat Martonvásárnál 20:05 És egy újabb gyilkosság a két hetes rend országából: húgát ölhette meg egy 20 éves Biatorbágyi férfi19:59 Gyilkosság Érden is: Tárnokon fogták el a gyanúsítottat19:15 A Fidesz ugyan tudomásul vette, de a magyaroknak nem kötelező: tüntetés az úzvölgyi temetőért Csíkszereda főterén19:03 Ezúttal nem ítélték halálra, mégis a bíróságon vesztette életét Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi államfő18:54 Kést rántottak a rendőrökre egy Somló melletti faluban18:17 Ha metélt tésztát adott Jákob Orbánnak, akkor az tényleg poén - mai országgyűlési adok-kapok17:39 Úzvölgye után Csíksomlyó jön?17:14 Megszökött egy rab egy budapesti kórházból - erről a 19 éves lányról van szó
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

A cenzúra és manipuláció a zsidó aknamunka eszköztárában

Reklám

A napokban a Facebook letiltotta Toroczkai László Mi Hazánk-elnök népszerű oldalát. A letiltás nyilvánvalóan nem véletlenül történt az EU-választások előtt, amire már csak az is utalhat, hogy Donald Trump 2016-os megválasztása után Mark Zuckerberg, a közösségi oldal feje, az egész társadalomtól elnézést kért, amiért nem tettek meg mindent a Trump-párti hangok kiszorításának érdekében: „Azoktól, akiket megsértettem idén, elnézést kérek, és megpróbálok jobb lenni” – írta. Trumpra általános ellenszenvvel tekintenek a legnagyobb közösségi oldalak vezetői, és a liberális elit eleve, megválasztása sokukat arra ébresztett rá, hogy további cenzúrára és szigorításokra van szükség az általuk irányított világhálós felületeken.
Zuckerbergék közismerten tiltanak le jobboldalinak nevezhető véleményformálókat, oldalakat, zenekarokat, hírportálokat, mint azt a Kuruc.info olvasói közvetlenül is tapasztalhatták már, és ez az elmúlt pár évben még inkább fokozódott a 2016-os, sokkot okozó amerikai választások eredménye után. A pártpolitikánál, és a baloldali-jobboldali ellenségeskedésnél azonban sokkal mélyebbre vezetnek azok a szálak, amelyek igazán alapjául szolgálnak mindennek.
Néhány hete a Facebook hivatalosan is tiltandóvá tette a fehér nacionalizmust és szeparatizmust. Erről az Engadget így számolt be: „A Facebook kedden hozta meg ezt a döntést, és a vezérigazgató Sheryl Sandberg azok között volt, akik megalkották az irányelvet. A közösségi oldal átirányítja azokat, akik ilyen ideológiákkal kapcsolatban keresnek vagy írnak valamit a Life After Hate nevű nonprofit szervezethez, mely a gyűlöletcsoportokból való kilépésben segít.”
A döntés mögött nem csak Sandberg és az oldal zsidó vezetősége állt, hanem egy „jogvédő” szervezet is. Oldalukon erről így számoltak be: „Ma a Facebook bejelentette új irányelvét, melynek keretében a fehér nacionalizmust és fehér szeparatizmust hirdető tartalom megengedhetetlen gyűlöletbeszédként tiltásra kerül a Jogászok Bizottsága a Törvény Előtti Polgári Jogokért kilenc hónapos ösztökélését követően. A Facebook új irányelve a fehér nacionalizmust és fehér szeparatizmust a fehér felsőbbrendűség hirdetésével egyenlővé nyilvánítja és megtiltja ezen gyűlöletes ideológiáknak mindennemű dicséretét, támogatását vagy hirdetését.” Tehát a jogvédő szervezet nem a fehérek jogát védi véleményük szabad kifejezéséhez, hanem a nem fehérek érzéseit, akiket mindez sérthet – beleértve a „jogvédők” vezetőségét is, ahol olyanokat találunk, mint Lisa M. Bornstein, a stratégiáért és irányelvekért felelős alelnök, Jon M. Greenbaum, főügyvéd és vezetőhelyettes, vagy Samuel Weiss jogi képviselő. A három zsidó mellett pár néger is akad. Mint általában, nem fehérek hallgattatják el a fehér nemzetféltő hangokat, de sok esetben nem csak elhallgattatják, hanem (ahogy alább is látni fogjuk)  kriminalizálják és büntetik is.
Zoom
A fehér ember bármilyen faji és nemzeti önvédelmi megnyilvánulása, akármennyire is finom és óvatos legyen az, a „nacionalizmus” és „szeparatizmus” alá esik, értelemszerűen tehát a Facebook és a „jogvédők” (és eleve az ellenséges elit) szerint a fehér ember bárminemű önvédelmi megnyilvánulása megvetendő, „gyűlöletes” és kiiktatandó. Mindezek összemosása az ún. „fehér felsőbbrendűség hirdetésével” álságos és manipulatív, hiszen a szótári értelmezés szerint annak feltétele az, hogy „a fehér embernek más fajokat kell irányítania”, de a szeparatizmus lényege pont az, hogy távol tartsuk magunktól ezeket a más fajokat, nem az, hogy őket elnyomjuk. A nacionalizmus és szeparatizmus önrendelkezés, nem elnyomás – tulajdonképpen a kényszerű keveredés az igazi elnyomása a fehér folytonosságnak és szabadságnak, és az ilyen zsidó-nem fehér koalíciók általi aknamunka pont ezen szabad önrendelkezést helyezi sokszor törvényen kívülre is. Miközben pedig a fehér embert elhallgattatná a fenti „jogvédő” csoport, természetesen a nem fehér bevándorlókat segítik, de Greenbaum (ahogy adatlapján olvashatjuk) még az illegális betolakodók szavazáshoz való jogáért is küzd... Miközben viszont a fehérek önrendelkezéssel kapcsolatos véleményeit elhallgattatja a Facebook, az irányelv megalkotója, az oldal egyik legnagyobb hatalommal rendelkező tagja, Sheryl Sandberg a zsidó identitásáról beszél, és az azt erősítő B'nai B'rith Ifjúsági Szervezetet reklámozza egy izraeli lapban: „A közösségioldal-óriás vezérigazgatója az ifjúsági szervezet konferenciáján arról beszélt, hogy együttműködése a szervezettel segített neki a zsidó női identitásához közel maradnia.” Természetesen bármilyen „fehér identitást erősítő szervezet” kapásból megkapná a fehér nacionalista jelzőt és a „zsidó nő” monopolhelyzetben lévő oldaláról tiltva lenne. Az általa  magasztalt zsidó szervezet viszont temérdek helyi és nemzetközi csoporttal rendelkezik, nekik mind van Facebook-oldaluk (beleértve a magyarországi csoportét is). Ahogy a cionizmust és a fekete nacionalizmust se tiltja a zsidó mérce.
A „jogvédő” zsidók mellett a Facebook zsidó vezetősége más zsidó csoportokkal is együttműködik a fehér emberek minél hatásosabb elhallgattatásának érdekében. Az ADL (Rágalmazásellenes Liga) egy zsidó nyomásgyakorló szervezet, mely országok törvényhozóit is képes megzsarolni (lásd itt), és olyanokkal dolgozik együtt a nem kóser vélemények elfojtatásában, mint a Microsoft, Google, Twitter, Facebook és YouTube. A hatalmas cégek nem csak cenzúráznak és törölnek, de befolyásolják a keresési eredményeket is egyúttal (lásd itt vagy itt). Egy (itt található) videóban a néha zsaroló, néha hazudozó ADL-elnök, Jonathan Greenblatt így beszél az egyre hajmeresztőbb cenzúrázásuk alakulásáról:
Együttműködünk a Google-al mesterséges intelligenciát használva arra, hogy megakadályozzuk a kibergyűlöletet, mielőtt az megtörténne, együttműködünk a YouTube-bal, hogy azok megváltoztassák az algoritmusaikat, hogy azáltal csökken az esélye annak, hogy egy fiatal belebotlik az ilyen antiszemita összeesküvés-elméletes videókba, együttműködünk a Facebookkal egy átirányítási eszköz érdekében, hogy ha arra keresel rá, hogy a holokauszt egy átverés, akkor az átirányít egy Jád Vásém oldalra. Többféleképpen is átírhatják az algoritmusaikat és igazíthatják a termékeiket, és így nem csak a szólásszabadságot és a felhasználó szabad szóláshoz való jogát védelmezik, de megvédelmezik a felhasználók azon jogát is, hogy ne legyenek zaklatva vagy gyűlölve.
Majd abbéli kívánságát is kifejezi, hogy a törvényhozók még szigorúbb törvényeket hozzanak a zsidók védelmében... A fenti megnyilvánulás jellemző: ahogy a „jogvédők” is a fehérek szóláshoz való (Amerikában alkotmány által védett) jogait tiporják, úgy itt is a szólásszabadság védelmében a fehérek szólását kell korlátozni zsidó érzésekhez és igényekhez „igazodva”, hogy az ő szavával éljünk. Mindez a „felhasználó szóláshoz való jogának a védelme”. Ez a fajta teljesen arcátlan félrebeszélés jellemző a cenzorokra, és egy súlyos elvakultságot mutat.
Az efféle zsidó aktivizmus a fehérek (és eleve bárki) elhallgattatására a világhálón kívüli való életben már hosszas múltra tekint vissza, de a lendülete nem lankad. A Boston Review arról számol be, hogy Amerikában „2014 óta 27 államban hoztak olyan törvényeket, melyek Izrael bojkottálását hivatottak elbátortalanítani.” Az egyik legutóbbi ilyen a sok közül pár hónapos, eszerint ha egy cég bojkottálja Izraelt, az állam tulajdonképpen anyagilag fojtja meg azt különböző módszerekkel, juttatások megvonásával, feketelistára helyezéssel, és a bojkottálók bojkottálásával például. Ez már önmagában egy politikai-gazdasági hadviselés az alkotmányos jogukkal élő állampolgárok ellen a cionista hatalom részéről, mely, mint általában (lásd fentebb és alább), a saját (többségi) társadalmának, vagy hagyományos alkotócsoportjának (a fehér embernek) a védelme helyett egy idegen csoport védelmében tapossa el a saját maguk (az állam) által papíron biztosított jogokat.
Ugyanakkor a bojkottellenes hadviselésnél is kirívóbban arcátlan magának az „antiszemitizmusnak” a büntetése. A közelmúltban, szintén Amerikában Florida állam fogadott el egyhangúan egy törvénytervezetet, miszerint a zsidók és Izrael kritizálása „antiszemitizmus”, és így büntetendő. Az állam középkorú konzervatívokra oly jellemzően cionista kormányzója, a saját népét eláruló Ron DeSantis pedig éppen Izraelbe készül elbüszkélkedni tettével, júdáspénznek pedig valószínűleg egy elismerő kézfogás is elég lesz neki, tekintve, hogy magát a „leginkább Izrael-barát” kormányzónak tartja. Florida ehhez a nemzetközileg egyre elterjedtebb „antiszemitizmus-meghatározást” vette alapul, melyet a zsidó Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) vetett papírra, és aminek mentén olyasmi válik az (immáron büntetendő) „antiszemitizmussá”, mint az ún. holokauszt és a gázkamrák létének tagadása (és cáfolata), a holokauszt történetének „eltúlzásának” vádja zsidók vagy Izrael kapcsán, a zsidók a gazdanéppel szemben Izraelhez való nagyobb hűségének vádja, a zsidók önrendelkezéséhez való jogának megtagadása (ami, mint láthattuk, fehér emberek esetén „szélsőséges” és tiltandó), a zsidókat vádolni Jézus megölésével, felelősségre vonni a zsidók egészét Izrael tetteiért stb. A teljes szöveg tulajdonképpen semmilyen érdemleges zsidókritikának nem enged teret.
A cionista lobbi befolyását jól bemutatja a legnagyobb amerikai-izraeli lobbiszervezet, az AIPAC egykori hivatalnoka, Steven Rosen, aki egy vele szimpatizáló zsidó újságírónak, az erről a The New Yorkerben beszámoló Jeffrey Goldbergnek így hencegett: „Látod ezt a szalvétát? 24 óra alatt 70 szenátor aláírását tudom megszerezni rá.” Szintén Rosen kijelentése ez is ugyanott: ,A lobbi olyan, mint egy éjszakai virág: virágzik  a sötétben, de meghal a fényben.”
Ha Orbán Viktor amerikai szenátor lenne, minden bizonnyal ő is azok között lenne, akiknek szolgalelkűségével cionista lobbisták kérkednek, legalábbis jogosan hihetjük ezt az olyan hírek hallatán, mint amiről a France24 számolt be pár hónapja:
A magyar kormány azt mondta csütörtökön,hogy 1,5 millió eurót [közel félmilliárd forintot] fog adni évente különböző projektekre, melyek az antiszemitizmus ellen küzdenek. (...) A pénz egy magyarországi szervezet, az Európai Tett és Védelem Liga (APLE) támogatására megy majd, a kormány szóvivője, Kovács Zoltán szerint. Ez segíti majd a szervezetet Európa-szerte különböző projekteben, beleértve oktatási programokat is, és egy antiszemita incidensek bejelentésére való forródrót létrehozásában. Az APLE Brüsszelben is irodát nyit, „hogy hallassa hangját” az európai intézményekben, Kovács szerint.
A kormány honlapja szerint a költségvetés 2019-re 525 millió forint, 2020-ra pedig 500 millió. Nem emlékszem, hogy tavaly a Fidesz választási kampányában szerepelt volna zsidó cenzorok és faji aktivisták magyarok pénzével való kitömése, hogy azok immár ne csak a magyarokat rángassák bíróság elé eretnekség miatt, de a nemzetközi zsidó hálózatba is belekapcsolódhassanak.
Abba a zsidó hálózatba, amiről a The Forward zsidó lap is beszámolt pár éve a szólásszabadság elleni mindennaposnak tekinthető zsidó furakodás kapcsán: Pinchas Goldschmidt, a CER [Európai Rabbik Konferenciája] elnöke így nyilatkozott: „További országokat is felszólítunk, hogy ők is kövessék Franciaország és Németország példáját, és dolgozzanak ki törvényeket konkrétan a zsidókat célzó gyűlöletbeszéd ellen.” Ez ugyanaz a rabbi, aki szerint a muszlimok a zsidók „természetes szövetségesei” a régi (értsd: hagyományos) Európa elleni harcban.
A Goldschmidthez hasonló fanatikusoknak soha semmi nem lesz elegendő, de az ilyen fanatikusok érték el a már most is zsarnoki szájzár-törvényeket. Hogy miként érték el mindezt Angliában, és hogy miként érvényesítik öncélúan az ilyen törvényeket például Franciaországban, arról pár éve írtam már. Ugyanez az angliai stratégia volt látható Ausztráliában is: mind a multikulturalizmus kiharcolásának, mind az azt és tüneteit kritizáló hangok elhallgattatásának élén zsidókat találunk. Csak nagyon röviden:
A zsidó Walter Max Lippmann és testvére, Lorna az ausztráliai multikulturalizmus úttörői között szerepelnek. Mint arról az Ausztráliai Életrajzi Szótár beszámol: „Az 1960-as évektől a Lippmannék kiterjesztették érdeklődési köreiket az ausztráliai kisebbségek helyzetére is. Walter befolyásos kritikusa volt az asszimilációs irányelvnek és a multikulturalizmus támogatója. (...) 1975-től Lorna elkezdett dolgozni projektvezetőként a közösségi kapcsolatokért felelős bizottság victoriai hivatalának elnökeként. Egyik fő feladata a faji diszkriminációk panaszainak kivizsgálása volt. Az 1980-as években az Emberi Jogi Bizottság közösségi oktatási tisztje lett. Az Ökumenikus Migrációs Központ elnöke (1987) is volt, ahogy a victoriai Bevándorlási Felülvizsgálati Panelé is.”
A Faji Diszkriminációs Törvénynek az 1970-es évek közepén a Lippmann által elnökölt Közösségi Kapcsolatok Bizottsága adott hátszelet a muszlimokkal összefogva. Azóta mindez szigorodott, jelentősen zsidó lobbizás eredményeként, főleg a 18C adalék beiktatásával, ami az Európában is már ismerős súlyos korlátozása a szólás szabadságának, a véleménybűnözés törvényi kerete. A Monash Egyetem zsidó professzora, Andrew Markus megjegyzése, hogy ezen lobbizáson keresztül „A zsidók a faji becsmérlés és diszkriminációellenes törvényhozás kiterjesztésének és beiktatásának a fő támogatói voltak, mind a szövetségi és az állami parlamentekben.” (New Under the Sun – Jewish Australians on Religion, Politics & Culture, 2006, 101. o.) Ezt a vélekedést megerősíti a zsidó újságíró Michael Gawenda is arra utalva, hogy egyszer megpróbálták józanabb ausztrálok finomítani a szabályozást, de ez végül nem sikerült a heves ellenállás miatt: „A zsidó közösségi vezetők rendkívül fontos szerepet játszottak a Faji Diszkriminációs Törvény bárminemű megváltoztatásának az ellenzéséhen.”
Zoom
A fajkeveredés előidézésének minden állomásánál zsidókat találhatunk, itt is azzal büszkélkednek
Az idegenek és kisebbségek által követelt és sokszor kieszközölt szájzár-törvényeket mindig aszerint kell értelmezni, amik: öncélú etnikai hadviselés, egy támadás a többségi társadalom ellen. A gazdanépnek nem érdeke, hogy a saját szabadságát korlátozza, ahogy az ilyen törvényi szabályozások és büntetésekkel járó tabuk azt teszik. Megfigyelhető, hogy az ilyen szólásszabadságot nyesegető aktivizmus mindig valamilyen kisebbségtől ered és azok érdekeit hivatott szolgálni, legyen az szexuális vagy etnikai. Hogy a saját „erkölcsi felsőbbrendűségük” tévképzetében mámorosan túlbuzgó fehér „liberálisok” is gyakran akadnak ezek között, nem meglepő, az áruló gyakran vagy élvezettel, vagy tévhitek mentén szúrja hátba azt, akit segítenie kéne.
Például amíg zsidók nyugodtan letagadhatják csoportjuknak a hazánk kommunista rezsimjeiben játszott vezető szerepét (sőt, az IHRA megfogalmazásában ez a tényszerű vád már önmagában „antiszemitizmus”), addig a magyar csakis a zsidók által elfogadott és jóváhagyott történelemszemléletben hihet, annak a megkérdőjelezése, vagy akár adatokkal való cáfolása is büntetendő az olyan zsidók által kieszközölt „holokauszttagadási” törvény miatt, mint Domán István, Bárándy Gergely, Arató Gergely, Suchman Tamás stb. Így tehát a magyarok hazájában az elvileg szabadságjogokon alapuló demokrácia helyett egyfajta judeokrácia van, hiszen a zsidó érdek kap törvényi védelmet a magyar kérdések vagy kritikák ellenében, a magyarok szabadságának korlátozásával, ahelyett hogy a filoszemita hatalom a magyar szabadságot védené a zsidó (vagy akármilyen idegen) érdekkel szemben. Mindez nemzetközileg is kivetíthető. Ezek az elnyomó korlátozások a modern kori „istenkáromlást” büntető törvények, ahol az istenfigura ezek szerint a „kisebbség”, vagy maga a zsidóság, az eretnek pedig az őket kritizáló véleménybűnöző. Mindennek ugyanakkor „vallási” keretet ad a lelkileg egyre inkább elsorvadó Nyugaton a multikulturalizmus pótvallása. Sokan az Európa iszlamizálódásától jogosan tartók közül, akik tartanak attól, hogy ez a sivatagi népség új „istenkáromlási” szabályozást eszközölne ki a saría-törvénykezés keretében, ahol például Mohamed lesz a „szent tehén”, akit lerajzolni sem szabad, gyakran nem veszik észre, vagy szemet hunynak afelett, hogy ilyen bírálhatatlan szent tehenek már ma is léteznek, és egy másik közel-keleti gyökerű idegen csoport harcolta ki azok tabusítását, törvényi védelmét.
Az ilyen szabályozás törvényen kívülre helyezi az igazságot magát is, hiszen nem számít, hogy a büntetendő kijelentés vagy vélemény igaz-e, csak az számít, hogy az sért-e valakit. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy az ilyen törtvények nem védik a gazdanépet, ezzel is igazolva a fenti következtetésemet, hogy a szólásszabadságot korlátozó törvények, legalábbis korunkban, a fehér ember önvédelmének törvényen kívül helyezésére szolgál. Erre, hogy a fehér emberre nem vonatkozik az ilyen „véleménybűnözés” elleni védelem, jó példa a  két éve történt eset Angliából, amikor egy arab leköpött egy 4 éves kislányt, azt kiáltva, hogy „a fehér embereknek nem szabadna szaporodnia!”, majd a gyerek anyjára rákiabált, hogy „kussolj, baszd meg!”, és elsétált. Annak ellenére, hogy a betolakodó idegennek ez már a harmadik fehérellenes tette volt, ráadásul nemcsak „vélemény”, de tettleges támadás is, és a bíróság is megállapította, hogy „baja van a fehér nőkkel”, büntetésül csupán felfüggesztettet kapott.
Az ilyen „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvénykezés tulajdonképpen véleménybüntetés, mert nemcsak a nyílt erőszakra való felszólítást és uszítást, de már teljesen normális kritikát vagy éppen gúnyt is börtönbüntetéssel nyom el. Például az az angliai ismert eset is jól mutatja ezt, ahol egy férfi szalonnás szendvicseket hagyott egy mecset bejáratánál, és ezért egy év börtönt kapott, majd a rácsok mögött meg is halt. Mert persze az áruló és idegenek által befolyásolt politikai elit számára fontosabb a muszlimok érzékeny lelkülete, mint a saját nemzettársuk szabadsága. Ugyanezen muszlim közösség angol lányokon és gyerekeken való prédázása közben azért félre tudnak nézni, sőt: „Egy iráni migráns, aki az általa megerőszakolt [15 éves] lányt azzal fenyegette, hogy megöli, ha sikít, megmenekült a börtöntől egy sokkoló ítéletben.” Itt mindössze felfüggesztettet kapott az elkövető. Egy másik esetben azért nem kapott börtönbüntetést egy 18 éves muszlim egy 13 éves lány megerőszakolásáért, mert „nem tudta, hogy az illegális”. Az az angol fiatal viszont, aki egy néger focista halálán gúnyolódott a Twitteren, két hónap börtönt kapott és az egyeteme is kirúgta.
Franciaországban is hasonlóan zsarnoki a helyzet: Alain Soral, egy zsidókat gyakran kritizáló értelmiségi aktivista ismét büntetést kapott a hetekben, ezúttal egy év börtönt, egy a holokauszt mára már a hivatalos, kóser történészek által is elvetett álhíreinek (mint például a „zsidókból készült” szappan és lámpaernyő) kritizálásáért (ugyanennek a kigúnyolásáért korábban 10 ezer euróra, több mint hárommillió forintra büntették már). Soral leközölte honlapján ügyvédének egy korábbi ügyében írt eszmefuttatását, amiben az ügyvéd helyesen azzal érvel, hogy „a haj levágása minden koncentrációs helyen előfordult higiéniai okokból”, majd megjegyezte, hogy a zsidókból készült szappanok és lámpaernyők története „háborús propaganda”. Ezért, Soral börtönbüntetése mellett, az ügyvéd 5000 eurós büntetést kapott. A pert a zsidó nyomásgyakorló szervezet, a LICRA kezdeményezte, amely most tovább fenyegetőzött: „Továbbra is üldözni fogjuk Soral urat, mindaddig amíg zsidóellenes kijelentéseket tesz” – mondta Ilana Soskin, a szervezet képviselője.
A fehér ember önképének manipulálása
A gazdanép elleni hadviselés mindig is több fronton zajlott, a cenzúra és megfélemlítés mellett egy azzal szorosan összefüggő stratégia is gyakori: az erkölcsi és érzelmi manipuláció, illetve a megtévesztés. Ennek a módszertannak az egyik zsidó úttörője volt Amerikában Samuel H. Flowerman, egy kevésbé ismert, de befolyásos tagja az ún. Frankfurti Iskola kultúrmarxista körének. Miután a faji szegregációt alkotmányellenesnek ítélték az 1950-es években, a zsidó értelmiségi kör az oktatásban való multikulturális propaganda fontossága felé irányította figyelmét. Flowerman már évekkel korábban lefektette mindennek az alapjait egy 1947-es útmutató tanulmányban (alább), de egy New York Times Magazinban leközölt, A tekintélyelvű ember portréja című írásában is erről írt, szerinte: „Olyan személyiségek [kitermeléséhez], akik ellenállnak a tekintélyelvű nézeteknek, ki kell derítenünk, miként tudnánk jobb tanárokat választani és miként tudnánk őket jobban kioktatni; úgy kell rájuk tekintenünk, mint az emberi viszonyok mérnökeire, semmint a számtan és a betűvetés tanítóira.” (1950. április 23, 31. o.) A gyerekek értékítéletének megcélzása, és a tanárok átformálása propagandistákká lett egy fontos céljuk, amiben a fajilag összekevert iskolák nagy segítséget nyújtottak később.
Mindez viszont nem történhet csupán az iskolákban: a Közvélemény-kutatás Világszövetsége és az Amerikai Közvélemény-kutatási Egyesület jelentősen zsidó volt, elég az egykori vezetők névlistájára tekinteni. A tömegtájékoztatás négy fő úttörője közül kettő zsidó volt (Paul Lazarsfeld és Kurt Lewin), de például az egyik fehér, Harold Lasswell végzős hallgatói is jellemzően zsidók voltak (Ido Oren: Our Enemies and US, 2003, 13. o.) Egy történész szerint Lazarsfeld befolyása volt kiemelkedő közülük, halála utánra „a szociális kutatások igazgatói az Egyesült Államok három legnagyobb hálózatánál, CBS, ABC és NBC, mind egykori tanítványai voltak.” (Hynek Jeřábek: Paul Lazarsfeld and the Origins of Communications Research, 2017, 18. o.)
Zoom
Paul Lazarsfeld
Ezekben az évtizedekben a zsidó értelmiségi aktivizmus a hagyományos Amerika (és Nyugat) bomlasztására rendkívüli lendületben volt. Lazarsfeld köréből olyan zsidók adtak ki említésre méltó munkákat, mint Marie Jahoda (Antiszemitizmus és érzelmi zavar, 1950), Morris Janowitz és Bruno Bettelheim (Az előítélet dinamikái, 1950), Joseph Gittler (Az ember és előítéletei, 1949; A csoportellenségesség problémája iránti tudatosság mérése, 1955), Herbert Blumer (A faji előítélet és a csoportpozíció érzete, 1958), és még sokan mások, mint Fritz Heider, Kurt Lewin, Solomon Asch, Walter Weiss, Ernest Dichter stb. A mindenféle agygimnasztika és az ilyen-olyan „előítéleteket” érintő, általuk kitalált mérések, analízisek, illetve a tömegkommunikációban és közvélemény-kutatásban elöl járó, hasonló eszmeiséggel és célokkal rendelkező társaik nagy befolyással voltak a multikulturalizmus propagálásában, beleértve a gyerekek körében és az oktatásban. Ebben volt alapmunka a fentebb említett Flowerman 1947-es, Tömegpropaganda a bigottság elleni háborúban című munkája (lásd itt még), melyről érdemes pár szót szólni, hogy a cenzúra és manipuláció kettős módszerét jobban megértsük.
Samuel H. Flowerman az Amerikai Zsidó Bizottság kutatási igazgatója volt, és a Lazarsfeld és társai köréhez (a Frankfurti Iskolához) kapcsolható Társadalomkutató Intézet munkatársa is egyben. 1946-ban már rendezett egy háromnapos eseményt, ahol postai, filmipari, rádió- és sajtóbeli szakemberek gyűltek össze, és mely összejövetelnek a „diszkrimináció” iránti aggodalom volt az egyik alapja. Flowerman figyelmének központjában az állt, hogy a propaganda önmagában nem elég, annak meg is kell ágyazni egy szociokulturális hatás elérésével, mely a társadalom (hagyományos) erkölcsi karakterét formálja át, és ezáltal az általa „toleranciapártinak” nevezett propaganda sokkal gazdagabb táptalajra találhat majd. Egy ilyen lépés ennek irányába az etnocentrizmus, a faji-nemzeti büszkeség aláásása. Mindezt pár pontban így összegezte:
1. Az előítéletes egyének újraformálása, de legalábbis az ártalmatlanításuk.
2. A csoport értékeinek az átirányítása a tolerancia felé.
3. Erősíteni azoknak a hozzáállását, akik már most is elkötelezettek egy demokratikus ideológia iránt, talán az univerzalitás vagy a győzelem képzetének megteremtésével.
4. Azok további ártalmatlanítása, akiknek a hozzáállása még nincs megfelelően átformálva, és akiket „biztonságosabbnak” ítélünk meg akkor, ha ellenállóak maradnak az elfogultság jelképei iránt.
5.Az intolerancia jelképeinek az ellensúlyozása (I.m., 429. o.).
Flowerman szerint az átlagos ember éli az életét és nem borzasztja el a „diszkrimináció”, az nem része életének, mely életet alapvetően rendben talál. Ahhoz, hogy az átlagos ember is fontosnak érezze mindezt, egyfajta krízisre van szükség, tulajdonképpen az érzelmi manipuláció elemére, hogy erkölcsi köntösben fontosnak tűnjön az embereknek az idegenek maguk elé helyezése. Szerinte „csak akut krízissel összekötött jelképeknek lenne esélye láthatólag. Az amerikai emberek egy nagy része számára a faji és vallási diszkrimináció nem számít kritikus dolognak” – hozzátéve, hogy „a kritikus stressz jelenlétének hiánya csökkenti a tolerancia jelképeinek szentelt figyelmet” (i.m., 431). Ezért is láthatjuk, hogy minden egyes kisebbségeket ért vélt vagy valós inzultus, akármilyen jelentéktelen, bőséges áradatát indítja el a szokásos „jelképeknek”, jelmondatoknak, közhelyeknek, mint például a szintén zsidó, a határellenes mozgalom egyik fő figurájától, Steve Cohentől származó „Egy ember se illegális!” mantra, mellyel gyakran találkozunk migrációs események kapcsán.
Zoom
Ha egy zsidónak beszól valaki valahol, szinte országos hírré válik és „a vészkorszak” víziója idéződik fel – ha egy magyart vernek meg cigányok, nem hír. Az nem a „tolerancia jelképe”, amire Flowerman és társai a manipulációs propagandát kívánták fektetni. A török partoknál vízbe fulladt kisfiú képére viszont ki ne emlékezne? Az pont olyan „krízis”, aminek bemutatásával lehet erkölcsi alapot teremteni a „tolerancia” propagandájának. Erre Flowerman úgy hivatkozik, hogy „irányítás, telítettség, krízis”. Az üzenet és a hozzáállás „átformálásának” irányítása, kiterjedt jelképrendszer (jelmondatok, szomorú képek, „nők és gyerekek” stb.), és a krízis, mely az érzelmi alapot adja mindennek a számukra megfelelő befogadásához. Flowerman nyíltan beszél manipulációról, mechanikájáról tágabb értelemben, itt a saját érdekeiknek megfelelő célzattal:
Így az itt alkalmazott irányítást értelmezhetjük úgy is, mint a befolyás egy terét, amelybe az egyént az elit vonja bele azért, hogy biztosítsa a kommunikáció előre meghatározott jelképeivel való szembesülést. A cél nyilván manipuláció; az eszköz lehet erő, kereskedelmi monopólium, krízis (mesterséges vagy véletlenszerű); a meggyőző eszközök és technikák dinamikája, melyeket az elit a manipuláltak érzékenységének kijátszása használ. (I.m., 430. o.)
Továbbá:
Nem látom mindezt úgy, mint a szeretet és gyűlölet, avagy a tolerancia és intolerancia közötti választás problémáját. Ha a baj valóban a választás lenne, a tömegpropaganda, szinte értelemszerűen, az intolerancia elleni fontos és szükséges szövetségesnek lenne tekintendő. De túl sok egyén számára a helyzet – akkor is, ha nem tudatos ez számukra – már keretek közé van helyezve: a választás már megtörtént vagy tudatosan, vagy tudat alatt; és ahhoz, hogy a toleranciapárti propaganda meggyőzze őket, nekik el kellene mozdulniuk az egyik adott keretek között lévő mintától a másikhoz. Egy ilyen herkulesi feladat szinte a forradalmi propagandával egyenértékű, hogy a szuperegót saját maga ellen fordítsa. Mindez talán túl nagy elvárás a jelenlegi toleranciapárti propaganda minőségétől, mennyiségétől és fajtájától.” (I.m., 431-432. o.)
A „szuperego” a Freud-féle zsidó pszichoanalitikus mozgalom egyik találmánya, mely „kifejezi a kulturális szabályokat, többnyire amiket a szülők tanítanak a saját gondoskodásuk és hatásuk által”, illetve az egy „sikeres példája a szülői tekintéllyel való azonosulásnak” – olvashatjuk a Wikipédián. A „toleranciapárti propagandának” tehát a legbelsőségesebb értékrendszert kell felforgatni és leválasztania a hagyomány tekintélyétől.
Mindez még inkább világossá válik a folytatásban: „tudatosan vagy tudat alatt, az egyén eligazodás gyanánt csoportkeretet használ a szociális helyzetekben, akkor is, amikor fizikailag távol van a csoporttól. Ahol egy egyén egy csoporthelyzetbe magával hozza a »saját« hivatkozási pontjait, csak nagy nyomás hatására adhatja meg magát. De a csoport általi megtorlás még egy erős önképpel rendelkező egyén számára is olyan hathatós erő, amivel számolni kell”. (I.m., 432. o.) Flowerman itt már a csoport alapvető alkatát és kulturális-morális karakterét célozza, arra utalva, hogy ha a csoport erkölcsiségét sikerül átformálni, a hagyományos erkölcsiség képviselői a sajátjaik által kerülnek nyomás alá és feltehetően behódolnak. Ezt láthatjuk ma a liberális és a hagyományosabb fehér emberek ellentétében. A zsidó hatás úgymond önjáróvá válik egy idő után, ha kulturálisan elég sikeresen honosodik meg az. Amint Neal Gabler, zsidó filmkritikus az A saját birodalmuk: miként találták fel a zsidók Hollywoodot című könyvében írta: „Megalkották a saját Amerikájukat, egy Amerikát, mely nem az igazi Amerika, ez az ő verziójuk volt az igazi Amerikáról. De idővel ez az Árnyék-Amerika olyan népszerű lett és olyan széles körben elterjedt, hogy képei és értékei felfalták az igazi Amerikát.”
Flowerman aztán gondolatmenetét, és a fentieket, a következővel tette egyértelművé:
Számítani lehet rá, hogy egy előítéletes egyén a domináns csoportokkal azonosul. Ez az odatartozáshoz való vágy a sehová nem tartozás alapvető érzéséből eredhet, amely megnyilvánul a külcsoport iránti sovén agressziókban a belcsoport dicséretével. Úgy tűnhet, ezek szerint, hogy a külcsoportok érdekében kifejtett sikeres tömegpropaganda át kell formálja a belcsoport normáit. (I.m., 432. o.)
A pszichoanalitikus analízis jellemző: a sajátjainkhoz való tartozás valamiféle sehova nem tartozás kínos érzéséből fakad, ennek a megnyilvánulása pedig egyfajta kicsinyes agresszió az idegen ellen. Bizarr, fejére állított valóság. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy Flowerman és társai, akik eleve egy saját belcsoport-önképpel rendelkeznek, itt éppen azok, akik a külcsoport (a gazdanép) ellen fejtenek ki agressziót azáltal, hogy annak hagyományos karakterét is át akarják formálni saját igényeik szerint.
Flowerman megjegyzi, hogy a sikeres manipulációhoz szükséges árulókat találni, akik a csoporton belülről helyeznek nyomást az „előítéletesre”:
Az emberek hajlamosak elfogadni a hozzáállásaikat érintő üzeneteket elismert személyektől, vagy más elfogadható forrásokból, de nem az ellenségeiktől. Hajlandóak egyfajta jóváhagyási pecsétet alkalmazni bizonyos személyekkel kapcsolatban, melyet megtagadnak másoktól. (...) A propagandisták, felismerve a kikezdhetetlen tekintélyekre való igényt, olyan anyagokat hoznak létre, melyeket a sport, szórakoztatás és a katonaság hősei is támogatnak. Nemrég egy olyan terv alakult ki, miszerint egész oldalas hirdetések lehetnének feladva „köztiszteletnek örvendő” üzleti szervezetek által. Ennek a kampánynak a hatása még mérlegelésre vár. Azt azonban tudjuk, hogy sok szórólap, amiket népszerű hősök támogatnak, és amiket még előítéletes személyek is elfogadnak, sokszor elutasításra kerül amiatt, mert azokat kisebbségi csoportok terjesztik, akiknek önös érdeke mindez. (I.m., 433. o.)
Valóban: népszerű figurák által felkarolt érvek vagy ügyek (mint a homoszexualitás, bevándorlás stb.) sok fehér emberben azt az érzetet keltik, hogy ők vannak kisebbségben, ha még az elismert, státusszal rendelkező „hősök” is hisznek mindabban, majd emiatt magukévá teszik azt az értékrendet – itt ismét utalhatunk Gabler megjegyzésére, már csak azért is, mert a hollywoodi prostituáltként létező színészek pont jól példázzák ezt. A közbeszéd tematizálása, és ami még fontosabb: a közösség erkölcsiségének és érzékenységének jelentős átformálása manipuláció útján vezetett oda évtizedek alatt, hogy még az átlagos ember is gyakran inkább borzad el egy csoport hazafi („neonáci”) felvonulásán, mint a homoszexuális „parádé” orgiáin, inkább tartja förtelmesnek a „rasszista megjegyzéseket” (még ha azok statisztikailag igazoltak is), mint a „nemileg semleges” gyerekeket, vagy a saját (fehér) csoportjának a becsmérlését – legalábbis tőlünk nyugatabbra mindenképp. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy Flowerman és társai pozitív eredményként értékelnék az elmúlt évtizedek liberális térnyerését, és a múlt század közepén még létező, viszonylag hagyományos és európai Amerikájához képest a jelenlegi Nyugatban sokkal inkább otthon éreznék magukat – miközben mi, fehér európai emberek már egyre inkább érezzük magunkat idegeneknek a saját földjeinken. A fehérek tömegeinek „szuperegóját” úgy tűnik sikeresen fordították maga ellen. Ez az átformálódás és saját önrendelkezésünk elgáncsolása az, amiben a közösségi oldalak is részt vesznek a maguk szintjén.
A fentiekben körülírt és gyerekeket megcélzó stratégiák mára már mindennaposak, de akkoriban nem voltak azok: hogy iskolákban, ahol természetes volt a himnusz vagy egy nemzeti eskü elszavalása minden nap, holmi holokausztkiállítások, homoszexuális „érzékenyítő” és „felvilágosító” előadások legyenek, akkor még csak az ilyen zsidó szociológusok perverz álmaiban léteztek, mint akiket a fentiekben is megismertünk. Ők törték az utat, ami a mai viszonyokhoz vezettek, és az eredményét is látjuk ennek Nyugat-szerte. Az ilyen gyerekeket célzó agymosoda például, hogy visszatérjünk kicsit Ausztráliába, a Zsidó Rágalmazásellenes Bizottság (ADC) általi „Kattintás a gyűlölet ellen” (Click Against Hate) programsorozat, aminek keretében egy zsidó „oktatja” ki a fehér gyerekeket. A honlapjuk szerint 120 iskolába, évente 20 ezer gyerekhez jutnak el a programjaikkal ingyen, a dúsgazdag cionista zsidó John Gandel támogatásának jóvoltából.
Zoom
A Click Against Hate egyik iskolai látogatása
Az előadásokat tartó zsidó Brett Kaye, miközben multikulturalizmust hirdet, az ADC, egy etnikai lobbicsoport aktivistája, és egy zsidó iskolában tanár. Hasonlóan, miközben Gandel a nem zsidó gyerekeknek a „rasszizmus” szörnyűségeiről, a homoszexualitás támogatásáról, az „előítéletek” és „antiszemitizmus” borzalmairól pénzel oktatásokat, a zsidó gyerekek számára a Taglit-Birthright Israel nevű, általa (is) támogatott szervezet segítségével járul hozzá zsidó identitásépítő ingyenes izraeli utazásokhoz. Az Ausztrál Cionista Államszövetség oldala így számol be erről: „Egy Izraelben szerzett közvetlen élmény kapcsolódik a zsidó identitás megerősödéséhez olyan dolgokkal kapcsolatban, mint vallásosság, baráti minták, a cionizmussal való azonosulás, a kevert házassággal kapcsolatos hozzáállás, a zsidó partner választása.” Tehát amíg a fehér gyerekek a multikulturalizmust kapják, a zsidóknak ugyanaz a pénzember a nem zsidókkal való keveredés elleni identitásképző utakat szervez. Gandel ugyanott így vall magáról: „A családom erőteljesen hisz az olyan hatásos programok támogatásában, melyek a zsidó fennmaradást és identitást segítik elő, és segítenek a közösségünk jövőbeli vezetőinek a kitermelésében.”
Amerikában, az ottani tekintélyes zsidó szervezet, a Rágalmazásellenes Liga szervez hasonló gyerekeket „okító” előadásokat. Elég a programok címeit idézni:
• Antiszemita incidensek: szövetségesnek, szószólónak és aktivistának lenni (6.-12. osztályosoknak)
• A konföderációs emlékművek és az eltávolításuk (9.-12. osztályosoknak)
• Ki a bevándorló? (5. osztályig)
• Az empátia kialakítása (6.-8. osztályosoknak)
Következtetés
Miként kapcsolódik a cenzúra és elnyomás a manipulációhoz? A fentiek tükrében éppen úgy, hogy az elhallgattatástól keletkezett légüres teret egy új tartalommal lehet feltölteni (például: a törvénytelenné nyilvánított holokausztrevizionizmus, majd a betiltott könyvek és elhallgattatott vélemények helyét csakis a zsidó történelemértelmezés telíti be), továbbá az átformált és manipulált erkölcsiség és értékítélet egy belcsoporton belüli folyamatot is gerjeszt, ahol az adott csoport már nem csak idegen külcsoportokkal hadakozik, hanem a saját csoportjának jelentős részével is (lásd a sok fehér liberálist, akik önelégülten játsszák el a zsidók fehér ávósának szerepét). Ezen értékítélet-átformálás eredménye, hogy oly sok fehér ember számára a zsidó érdek, a kisebbségi érdek, az idegen érdek, legyen az politikai, kulturális vagy gazdasági, felülírja a saját csoportjának érdekét is. Így az a saját szabadságát is feláldozza, hogy saját fajtársai ne sérthessék meg egy egyébként ellenséges csoport tagjainak az érzéseit (például a mítoszaik megkérdőjelezésével), az akár illegálisan betolakodó jobb életért való vágya felülírja saját biztonságát (bűnözés, nemi erőszak, adópénzek temérdekének elpazarlása stb.) és saját fajtájának önrendelkezéséhez, fennmaradásához, szülőföldhöz való jogát is. Egyszóval: etnomazochizmus. Az idegen érdek a saját felett. A degenerált agyamentség („transzneműség”) a józan ész helyet, a nihilizmus szabadossága az egyensúly helyett és a példák listája hosszas... Röviden: a multikulturális világkép egy nemzeti lét helyett.
Az ADL, Flowerman, Gandel és társaik által képviselt tradicionális fehér erkölcsiség és eszmeiség kisiklatása (mely a történelem folyamán mindig útját állta a zsidó térhódítási törekvéseknek), és minden olyan hang és álláspont elhallgattatása, mely mindezt képviseli és újra lángra lobbanthatná a fehér tömegekben, nagyon is összefügg, és tudatos stratégia része az ezek elleni küzdelem, egy erkölcsileg és egészen a túlélési ösztönének hanyatlásáig manipulált és megrontott faj feletti irányítás érdekében.
Értelemszerűen, a leghasznosabb ellenállás ezen hadviseléssel szemben a felelősök megnevezése, az ők és a megvezetett árulók kiiktatása mindenféle hatalomból és lehetőleg az élettérből is, illetve a hagyományos fehér lelkület és mentalitás „lángra lobbantása” ismét: őseinkhez méltó erkölcsi kiállással, az igazság megalkuvás nélküli képviseletével, az idegen érdekek és igények előtti letérdepelés helyett a saját szabadságunk és önrendelkezésünk visszaszerzésével (megőrzésével).
Ami a felelősök megnevezését illeti: újra és újra azt kell látnunk, hogy mind történelmileg, mind napjaink viszonylatában a zsidók csoportja a legagresszívabb ellensége a szabadságnak, és egyben ők a leginkább eltökélt csoport is a politikai-törvényi elnyomás területén (a huszadik század vörös terrorjai jó példái annak, hogy ez mivé fajul, ha elég hatalomhoz jutnak). Ezért sem tartom helytállónak azt a véleményt, miszerint a homoszexuális lobbi a legerősebb a világon. Talán a legszembetűnőbb, a rejtőzködőbb és alantasabb zsidó lobbival szemben, de homoszexuális lobbisták még nem buktattak meg hatalmakat, vagy robbantottak ki háborúkat, mint ahogy azt a cionista neokonok tették Észak-Afrikában és a Közel-Keleten – ráadásul a homoszexuális lobbi önmagában is jelentősen zsidó (lásd itt, itt), és a sok homokosokat is védelmező törvény és szabályozás a zsidók jellemzően univerzális kisebbségvédő csomagolásban feltüntetett korlátozásainak eredményei, ahogy a médiabeli propaganda terén is erős átfedés van a két csoport között. Mert a zsidó lobbi (aktivizmus) nem merül ki egyszerűen a cionizmusban.
A zsidó aktivizmus a (szólás)szabadság ellen egy terebélyes és hosszú történelemmel rendelkező történet, mely napjainkban továbbra is erőteljesen zakatol. Írtam minderről rövidebben-hosszabban már korábban is, és minden bizonnyal fogok is még, de a fentiekből is kitűnik, hogy például Toroczkai Facebook-oldalának törlése nem csupán annyiban „zsidó cenzúra”, hogy egyes vezető személyek (Zuckerberg, Sandberg) vezetése alatt (és talán személyes döntése alapján) történik az, de mindez egy politikát, világhálót, kultúrát, pénzvilágot átívelő, hosszú múltú zsidó hadviselés pókhálójának a része.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Mi Hazánk vezetőjének Facebook-oldalát magyarországi politikai riválisok töröltették, ők is ezt a fehérellenes zsidó gépezetet hívták segítségül. Ez már önmagában azt jelzi, hogy nem a fehér önrendelkezés és szabadság oldalán állnak. Szégyellhetnék is magukat ezért, ha lenne lelkiismeretük. Nekünk pedig, akiknek nincs miért szégyenkeznünk, a fentieket szem előtt tartva kell haladnunk előre.
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready