2020. június 1., hétfő, Tünde, Torda, Kund napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
19:04 Nem látszik még a járvány vége Iránban18:47 Székelyföld: egy román gyarmat Európa közepén18:28 Újra fogad látogatókat a Colosseum18:12 A "nácizmus fölött aratott győzelem" évfordulója miatt még inkább provokatívnak minősíti az orosz vezérkar a májusi amerikai-brit flottagyakorlatot17:53 Új ebolajárványgóc alakult ki Kongóban - eddig négy halottnál mutatták ki a vírust17:35 RTL Klub: érettségijét ünnepelte a rendvédelmi iskolában tanuló gyulai késelő17:21 Részlegesen megnyitotta határait Észtország és Litvánia17:06 Gyújtogattak a Fehér Háznál, Trumpot állítólag bunkerbe menekítették, templomot gyaláztak meg stb.16:59 Nem engedélyezik Hongkongban és Makaóban a Tienanmen téri komcsi vérengzés áldozatairól való megemlékezést16:46 Gőbl Gábor: A 100 éve zajlott országrablás akkor teljesül be végleg, amikor lemondunk a revízióról!16:29 Már nem kell sokat aludni, és tényleg konzultálhat megint a nemzet16:13 Trianon 100 - Istentisztelet a Hazatérés Templomában15:58 Késekkel élőzve várták a cigányok az éjjel a kutyáikra támadó nácifantomot15:41 Világszerte tüntettek a négerek és rajongóik, Kanadában betörték a rasszista kirakatokat15:20 Elkapta a koronavírust az örmény miniszterelnök, a családja is fertőzött
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Befurakodás a hatalomba - kitúrás a hatalomból, avagy a kétélű zsidó stratégia

Reklám

Pár hete a brit Munkáspárt lecserélte elnökét, az évek óta antiszemitizmussal vádolt Jeremy Corbynt. Az új vezető egy elkötelezett cionista, a zsidó feleséggel rendelkező, de nem zsidó Keith Starmer. A dominánsan járványhelyzettel kapcsolatos hírek és elemzések közepette azonban hiba lenne ennek mélyebbre ható vonatkozásait figyelmen kívül hagyni, mert kitűnően illusztrálja két egymással szimbiózisban lévő zsidó stratégia hatásosságát: az ellenségnek tekintettek ellehetetlenítését, kitúrását a hatalomból, és a nem zsidók elitrétegébe való beházasodáson keresztüli befolyás gyakorlását.
Jeremy Corbyn egy régi vágású marxista típus, aki bírálta már Izraelt és a cionizmust, illetve támogatott a zsidóknak nem tetsző muszlim és palesztin ügyeket, egyéneket. Efféle „bűnei” mellett olyanokat is találunk, mint az a megjegyzése, miszerint „a cionisták nem értik az angol iróniát”, ami állítólag sértő. Igazi bűne persze nem az ilyen lagymatag megjegyzések tétele: pár éve pártvezérként nem akarta elfogadni a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) általi (és már sok ország által elfogadott) antiszemitizmus-meghatározást, mert annak része, hogy Izrael bírálata önmagában antiszemitizmus. Corbyn elfogadta volna a tervezet hasonlóan elvetemült meghatározásait, miszerint például antiszemitizmus „megvádolni a zsidókat a holokauszt eltúlzásával”, vagy azt mondani, hogy a zsidók a médiát, gazdaságot, vagy kormányt irányító befolyással rendelkeznek. Corbyn csak az izraeli kritikát illető részt akarta volna kiiktatni. A zsidóságot irritáló – nem elégséges, de teljesen logikus – kifogása egy azóta is tartó lejáratókampányt lendített be, főleg a politika és média színterén.
Manipulatív hadjárat
Az ország 68 rabbija írt közös levelet „elítélve a Munkáspárt antiszemitizmusát”. „Egy egyesült zsidó hanggal kell felszólalnunk” – írták. Szerintük „a munkáspárt vezetősége úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja azokat, akik a leginkább értik az antiszemitizmust: a zsidó közösséget. Azt állítva, hogy ők tudják, mi a jó a mi közösségünknek, a Munkáspárt vezetése úgy döntött, hogy a lehető legsértőbb és legarrogánsabb módon jár el.” Az „egyesült zsidóság” logikája szerint tehát: „ha nem teszed azt, amit mi akarunk, arrogáns vagy!” Majd így folytatták az arroganciát elítélő rabbik: „A zsidó közösség szellemi vezetői példa nélküli egységgel szólalnak meg ebben a fontos ügyben, és elvárjuk a Munkáspárttól, hogy aggodalmainkra azonnal válaszoljon azzal, hogy elfogadja az IHRA antiszemitizmus-meghatározását teljes egészében.”
Zoom
Az egyesült zsidóság Corbyn ellen
Már röviddel azután, hogy a párt vezetője lett, 2016-ban könyv is jelent meg a zsidó értelmiségi aktivista Dave Rich által A baloldal zsidóproblémája: Jeremy Corbyn, Izrael és antiszemitizmus címmel, melyben Rich szintén azt fejtegeti, hogy az anticionizmus egyenlő az antiszemitizmussal. 2019-ben Rossz hír a Munkáspártnak. Az antiszemitizmus, a párt és a közvélekedés címmel jelent meg egy másik, aminek a kiadója rámutat: „A Corbyn elnökké válása utáni három évben több mint ötezer [antiszemitázó] hír és cikk jelent meg csak a nemzeti médiában.” Egy újabb könyv ennek kapcsán a 2020-as Az antiszemitizmus és a baloldal, miszerint a párt mindig is antiszemita volt. A zsidó David Feldman szerint viszont nem is csak a Munkáspártnak van gondja az „antiszemitizmussal”, és nem csak az „antiszemita” egyénekkel van a baj, hanem a politikai kultúra maga az antiszemita – az a politikai kultúra, amely saját lábaiban is megbotlik, hogy a zsidóság kegyeit keresse, amelyben politikusok, pártok kerülnek a vágóhídra ha Izraelt kritizálják. Ez lenne az „antiszemita politikai kultúra”, aminek a Munkáspárt csak egy jelensége. Annak ellenére mondja ezt Feldman, hogy a The Guardianban egy korábbi írásában ő maga is elismerte, hogy „Mindenki ellenzi az antiszemitizmust: csak abban nincs egyetértés, hogy miként ismerjük azt fel.” Ebben a korábbi cikkében mellesleg az IHRA antiszemitizmus-meghatározását kritizálja, ami szerinte még mindig nem elég precíz – mert ebben az „antiszemita politikai kultúrában” megadatott neki, egy zsidónak, az a luxus, hogy az ő csoportjának jogi védelmét is tovább pontosítgassa – miközben az „antiszemitaként” csupán megbélyegzetteknek is a karrierje törik derékba.
Feldman szerint „a népességnek egy nagy része, több mint 30% készségesen egyetért negatív és sztereotip dolgokkal a zsidók kapcsán: például, hogy zsidók mások kárán válnak gazdaggá, vagy hogy érdekeik nagyon eltérnek a nem zsidókétól”. Feldman itt úgy tesz, mintha a zsidó érdek soha nem ütközne a brit (német, svéd, vagy akármilyen másik) érdekkel, ami természetesen egy komolytalan felvetés, mert az egyetlen módja annak, hogy ez így legyen, ha nincs is semmilyen zsidó érdek – de Feldman persze tudja, hogy van konkrét zsidó érdek, amit ő maga is képvisel és kiharcolni próbál: például azzal, hogy antiszemitázik, nyomást gyakorol, gondolatbűnözőket bélyegez meg, vagy – hogy ismét a korábbi The Guardian-cikkét említsük – például felismeri, hogy létezik „a zsidóság politikája Izraelben és világszerte”. A zsidóság politikája pedig, természetesen, a zsidó érdekeket képviseli: ilyen zsidó politika a britanniai antiszemitázás, és a mindenféle zsidó szervezetek általi feljelentések, nyomásgyakorlások kifejtése politikai ellenségeik tönkretételére. Ebben veszi ki Feldman is a részét pont az ilyen cikkek írásával.
Zoom
Nem csak nem kapunk soha semmilyen komolyan vehető magyarázatot arra, hogy miért létezik ellenszenv a zsidókkal kapcsolatban, de elképesztő módon ez a teljesen óvódás szintű „elemzés”, miszerint az antiszemitizmus csak egy a semmiből kibuggyanó valami, ami valamiért minden korban és kultúrában, mindenféle politikai berendezkedés alatt létezett bármiféle ok nélkül, egy „antiszemitizmus-tanulmányokat” oktató filozófiatörténet-professzortól származik.
A mindenféle zsidó szervezetek, sajtó- és médiabeli aktivisták, vallási és kulturális zsidó vezetők, politikai szervezetek sikeresen kialakítottak Corbyn és az általa vezetett, néha a palesztinokkal rokonszenvező párt kapcsán egy olyan morális légkört, amiben annyira ismételgetésre kerültek érzelmileg töltött kulcsszavak (mint „antiszemita”, „holokauszt”, „előítélet” stb.), hogy azok „önjáróvá” váltak, és egymásra hivatkozva már a valóság nem is számít ebben a sűrűre szőtt mesterséges és morálisan manipulatív térben. Erre hoz jellemző példát a Háárec egyik cikke:
Ez a fajta retorika olyasmi, amit Emma Feltham, egy londoni festő-díszlettervező soha nem tudott volna elképzelni a fősodratú politikában, mielőtt az felbukkant 2015-ben, minután szélsőbaloldali szavazók ezrei kerültek a Munkáspárthoz Corbynt támogatva. „Fehér angol vagyok; soha nem láttam még ilyet. Emlékszem, hogy sírtam legelőször, amikor ezzel szembesültem” – idézte fel Feltham, aki csatlakozott az LAAS-hez [munkáspárti „antiszemitizmust” ellenző mozgalomhoz] ezek után.
Hogy Feltham sírt-e annak hallatán, hogy csak egy év alatt – évekkel a Rotherham-ügy kirobbanása után még mindig – kb. 19 ezernyi (angol) lányt bántalmaztak szexuálisan a messzemenően nem fehérekből álló bandák, nem ismert, ahogy az sem, hogy csatlakozott-e valamilyen szervezethez, hogy tegyen valamit ezen probléma ellen, vagy az talán „iszlámfóbiás” dolog lenne, és a zsidók panaszai hatják csak meg... „Annyit tudok csak, hogy nem hagyhatom abba a küzdelmet. Nem akarom azt mondani majd, hogy nem tettem semmit, amikor mindez zajlott” – mondta, és persze a munkáspárti „antiszemitizmusról” beszélt, nem a saját fajtáját érő valóban siralmas bajokról.
Zoom
Ephraim Mirvis főrabbi Manchesterben agitál Corbyn ellen 2018-ban
A Corbyn-ellenes zsidó gyűlölet intenzitását mutatja Margaret Hodge párttag esete is, aki szerint Corbyn egy „kib**ott antiszemita és rasszista”. Hozzáállását így írja le:
Zsidó vagyok. Nagyanyámat és bácsikámat legyilkolta Hitler, és sok másik unokatestvér és más rokon is le lett mészárolva a gázkamrákban. (...) Azért csatlakoztam a Munkáspárthoz, hogy a rasszizmus ellen küzdjek. Az 1960-as években a Munkáspárt a zsidók természetes helye volt. Hogy 50 év múlva, 2018-ban a saját pártomban kell szembesülnöm antiszemitizmussal, teljesen és egészen szörnyű. A Munkáspárt vezetése általi arroganciától eláll az ember lélegzete. Úgy döntöttem, hogy kérdőre vonom Jeremy Corbynt egyenesen és személyesen, hogy kifejtsem dühöm és felháborodásom. Kiállok szavaim és tetteim mellett.”
Tehát mivel Hodge-nak „Hitler legyilkolta sok rokonát”, ezért felejtse el azt Corbyn és minden brit, hogy ma büntetlenül bírálhatja Izraelt, és mondhat olyat például, hogy a zsidók hűségesebbek Izrael iránt, mint befogadó országuk iránt (aminek lakosságát törvényekkel korlátolnák Izrael és a zsidóság érdekében), mert az lélegzetelállító arrogancia.
Az Izraelhez való hűség kapcsán érdemes felidézni Parry Mitchell (Lord Mitchell), egy saját szavai szerint „nagyon erőteljesen zsidó” üzletember és Munkáspárt-támogató, a pártból való kilépésekor elmondottakat, miszerint: „Szerintem nagyon nehéz a Munkáspárt tagjának maradni úgy, hogy zsidó vagy és támogatod Izraelt”. De miért lenne egy brit párt (vezetőjének) véleménye egy idegen államról döntő egy „brit ember” számára a párt támogatását illetően? Hacsak az az idegen állam nem fontosabb neki, mint az az állam, amin belül a párt működik. Feltehetően ha Corbyn Magyarországot bírálja például a migránskérdés kezelése miatt, Mitchell nem lép ki a pártból... Ezt biztosra vehetjük, Corbyn ugyanis bírálta már Magyarországot, Orbánt antiszemitizmussal, „iszlámfóbiával” és több egyébbel vádolta korábban, amikor a Fidesz-kormányt elítélő EU-s szavazásra buzdított, de az MSZP egyik konferenciájára is küldött videót hasonló bírálattal – a zsidó Mitchell azonban se a Fideszhez, se Magyarországhoz nem hű: a cionista Izrael fontos neki. (Ugyanakkor nem hallunk angliai magyar szervezeteket sem magyarellenességről beszélni, törvények és definíciók kidolgozását követelni, nem hallunk magyar milliárdosokról, akik magyarbarát irányelvekhez kötik támogatásaikat, vagy Magyarország Konzervatív Barátai, esetleg Magyarország Munkáspárti Barátai parlamenti csoportokról, mert csak izraeli létezik, és nem hallunk átlagos angolokat szó szerint sírni amiatt, hogy Corbyn magyarellenes lenne, mert bírálja hazánkat. Nem magyarok, hanem zsidók vannak ugyanis domináns szerepben az angoloknál, ahogy sok helyen máshol is.)
Ken Livingstone esete a zsidó gépezettel
Hasonló zsidó kampány indult Ken Livingstone munkáspárti politikus kapcsán is pár éve, miután azt mondta, hogy „Amikor Hitler megnyerte a választást 1932-ben, az irányelve az volt, hogy a zsidókat ki kell költöztetni Izraelbe. Támogatta a cionizmust, mielőtt megőrült és legyilkolt hatmillió zsidót.” Livingstone véleménye hellyel-közzel a hivatalos holokausztnarratíva keretein belül van, hiszen mindenki elismeri, hogy eleinte Hitler együttműködött cionistákkal annak érdekében, hogy a zsidókat Németország (és Európa) elhagyására ösztökélje, megkönnyítve nekik a Palesztinába való kivándorlást szervezeteiken keresztül (lásd: Haavara-egyezmény). Megjegyzésének második része persze valótlan, de ez a hivatalos álláspont: hogy a nemzetiszocialisták a háború idején „döntötték el” a zsidóság „teljes kiirtását”. Bár a hivatalos narratívát képviselők tábora nagyjából ketté van törve ennek mentén, némelyek szerint eleve ez volt a cél, mások szerint csak később döntötték ezt el, a „későbbi döntés” teóriájának képviselői mindenesetre teljes mértékben a hivatalos narratíva keretein belül helyezkednek el. Álláspontjukat olyasmikre alapozzák, mint a nürnbergi tárgyalásokon lefektetettek, miszerint például „A vád szerint a zsidók kiirtását célzó program 1941 telén került rögzítésre.” (Trials of War Criminals Before the Nuernberg Military Tribunals Under Control Council Law No. 10, Volume XIV, 233. o., angolul itt.)
Minderre soha senki nem tudott bizonyítékot bemutatni, csak spekulációk alapján rajzolnak olyan képet, amiben ezt látják. Raul Hilberg egykoron az ún. holokauszt történelmének első számú szakértője volt. Amikor a revizionista Ernst Zündel 1985-ös perében keresztkérdések alatt beismerte, hogy semmilyen bizonyítékot nem tud bemutatni egy ilyen parancsra, a tárgyalás hivatalos iratai szerint azzal érvelt, hogy „az elmék egy elképesztő találkozása, egy konszenzus, messze nyúló bürokráciák gondolatolvasása” (dokumentum 848. o.; PDF 866. o.) miatt nem került rögzítésre ilyen „terv”, és mivel gondolati, szinte telepatikus, esetleg verbális úton történt minden, nincs kézzelfogható bizonyíték ezekre.
De Livingstone igazi bűne nem is az volt, hogy felháborító valótlanságot mondott, hanem az, hogy régi vágású marxistaként nem kedveli se a cionizmust, se Izraelt, ami miatt a zsidók már egy ideje feketelistára tették, és most egy olyan magas labdát dobott fel, amire a zsidók egyből ugrottak, tudván, hogy félrebeszéléssel, a „Hitler”, a „holokauszt” stb. érzelmileg töltött szavaival manipulálni lehet a közvéleményt, elhitetni velük, hogy Livingstone valami erkölcstelen, elfogadhatatlan dolgot mondott. Ez az antiszemitázó és „nácimosdatózó” kampány sikeres volt: Corbyn, aki maga is hasonló kórusokat kap, felfüggesztette Livingstone-t, aki az eljárás alatt inkább maga lépett ki a pártból. Livingstone – szánalmas módon – hiába hangoztatta, hogy ő nem ellenséges a zsidókkal, hogy voltak zsidó barátnői, és hogy talán ő maga is rendelkezik zsidó felmenőkkel: ellenségeit az ilyesmi nem hatja meg, és ha valóban „antiszemita” lenne, ezt már tudhatta volna. A „holokauszt” ismét verbális bunkósbotként került felhasználásra a zsidók által, még úgy is, hogy Livingstone nem is mondott arra semmi rosszat, sőt, elítélően beszélt arról... Mindez rámutat, hogy akik a médiát és a fősodratú politikai diskurzust képesek terelgetni, azok az álló vizet is fel tudják ostorozni úgy, hogy az romboló árvízként karriereket, életeket, esetleg pártokat, mozgalmakat tegyen tönkre, ha szerintük az rájuk (és nem a befogadó gazdanép számára) káros lehet valahogy valamikor. (A Livingstone-esetről és az angliai zsidó befolyásról bővebben lásd korábbi írásomat.)
A Corbyn- és Livingstone-féle helyenkénti Izrael-kritika egy „antirasszista” kereten belül teljesen logikus és támogatandó kellene hogy legyen, de a nyugati világban az „antirasszizmus” nem más, mint fehérellenesség, így a zsidóság ilyetén kritikája automatikusan „antiszemitizmussá” válik, hiszen a „rasszizmusellenességnek” a fehérellenes fegyverként való felhasználása ad valódi keretet. Ez már önmagában jól rámutat a jelenlegi erőviszonyokra, mely erőviszonyokat a fentebb vázolt zsidó aktivizmus is képviseli, például a médiabeli nyomásgyakorláson keresztül.
Zoom
Ez nem egy ismeretlen jelenség: 2009-ben a dokumentumfilmes James Jones, és az újságíró Peter Oborne dokumentumfilmet készített a britanniai Izrael-lobbiról, majd az ehhez tartozó részletesebb, kiváló esszében Oborne Alan Rusbridger egykori The Guardian-főszerkesztőt idézi a téma kapcsán, aki maga is került össztűz alá, amikor egy Izraelt a dél-afrikai apartheidrendszerhez hasonlító cikket közölt le.
A The Guardian nem az egyetlen lap, ami [cionista] nyomás alatt áll, és Rusbridger szerint ez működik is. Azt mondta nekünk, hogy „van sok olyan újságokért és műsorszórásért felelős szerkesztő, akik elmondták nekem, hogy szerintük egyszerűen nem éri meg az izraeli vonalat megkérdőjelezni. Elegük van.”
Oborne az állami BBC televízió kapcsán megemlíti, hogy az cionista nyomásra elutasította a gázai palesztinok megsegítését célzó jótékonysági felhívás sugárzását, saját Közel-Kelet-tudósítójukat is cenzúrázva. „Beszéltünk a BBC újságíróival és a közelmúltban távozott beosztottjaival, akik azt mondják, hogy ritkán múlik el egy hét úgy, hogy ne kellene a közel-keleti tudósításaik miatti [cionista] panaszokkal foglalkozniuk” – írja Oborne, hozzátéve, hogy jogi képviseletre hatalmas összegeket költ a BBC az ilyen nyomás miatt. Egy korábbi riporterük szerint: „Izraelnek hosszú múltra visszatekintő hírneve van a BBC ostorozása miatt (...) Attól tartok a BBC behódolt ennek az izraeli kormánytól jövő kíméletlen és kitartó nyomásnak, és ellen kellene ennek állniuk” – mondta.
Zoom
Természetesen Oborne is megkapta az antiszemitizmus vádját
A 2019-es parlamenti választások közeledtével a Simon Wiesenthal Központ Corbynt nevezte az Egyesült Királyság „legnagyobb mértékben antiszemita személyének vagy eseményének”. „Senki se tett annyit az antiszemitizmus fősodratúvá tételéért egy demokrácia politikai és szociális életében, mint a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt” – írták.

Szintén a választások előtt a Community Security Trust zsidó szervezet szerint a három év alatti „több mint száz” antiszemita eset Corbyn hagyatéka: „Ez a brit politika legveszélyesebb rasszistájának hagyatéka – egy olyan emberé, akinek mérgező nézetei és viselkedése sokkal nagyobb veszéllyel fenyegetik az etnikai kisebbségeket, mint amit a Nemzeti Front és a BNP [Brit Nemzeti Párt] valaha is el tudott érni.” A közelmúltban pedig egy olyan dosszié szivárgott ki a pártból, ami szerint párton belüli körök igyekeztek Corbynt szabotálni, sőt, a választáson való bukást is kívánatosnak tartották egyesek, mert azzal Corbyn elnöksége is garantáltan elveszik – ami így is lett.
Zsidó befolyás vegyes házasságokon keresztül
Corbynt aztán a közelmúltban leváltotta Keir Starmer, aki nem tétovázott és első dolgaként esküt tett a zsidóság szolgálatára: „Ma újból megismétlem azt a bocsánatkérést, amit megválasztásomkor azon nyomban elmondtam. Az utóbbi pár év alatt kudarcot vallottunk a zsidóság kapcsán az antiszemitizmust illetően” – mondta. „Nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem az antiszemitizmus elleni harcban. Ez az én ígéretem a zsidó közösségnek” – mondta máshol, hozzátéve: „Abszolút támogatom Izrael létjogosultságát mint egy haza. Mindenféle fenntartás nélkül támogatom a cionizmust.” A cionizmus (és Izrael) történetét és elméletét ismerők persze vakarhatják a fejüket az ilyen „antirasszizmus” kapcsán, hiszen mindkettő faji és etnikai alapon hoz értékítéletet, a népirtástól és terrorizmustól a diszkrimináción keresztül az etnikai alapú „zsidó állam” létéig, mind szerves részei azoknak, de Starmer és a hasonlóan szolgalelkű gólemek nem az igazság és igazságosság, se nem a következetesség dimenzióin belül tevékenykednek. Ahogy egy fehér (angol) „haza” létjogosultsága is felháborító lenne Starmernek, úgy nem szólt egy szót se a fehér őshonos angolokról, akiket mindenekelőtt szolgálnia kéne: első pártelnöki tette a zsidóság előtti térdre borulás.
Zoom
Keir Starmer (középen) a Munkáspárt zsidó tagozatához beszél
Starmer felesége zsidó, gyerekeiket is zsidónak nevelik, ami eleve mutatja, ki hordja otthon a nadrágot. A zsidó házastárssal rendelkező befolyásos fehér emberek jelensége hosszú múltra tekint vissza. A híres-hírhedt Rothschild bankárklán megalapítójának, Mayer Amschel de Rothschildnak a lánya, Hannah de Rothschild például V. Rosebery grófhoz, Archibald Philip Primose-hoz ment hozzá. Egyik fiuk, Harry Primrose liberális politikus, a parlament tagja és egy ideig Skócia államtitkára is volt Churchill alatt. Másik fiuk, Neil Primrose liberálisként kincstári parlamenti államtitkár volt. A fehér nemességbe való történelmi zsidó beházasodás kapcsán Hillaire Belloc a zsidókérdést elemző klasszikus könyvében így írt:
[A zsidó Angliában] olyan helyzetet élvezhetett, amilyet a világ semelyik másik országában nem remélhetett. Minden őt érő ellenszenv alábbhagyott. Az Állam minden intézményébe bejárása volt, nemzetének előkelő tagja vált az angol végrehajtói hatalom főtisztjévé, és – egy olyan befolyásként, mely kifinomultabb és mélyebb – házasságok jöttek létre, nagy számban, azok között, akik egykoron ennek az országnak az arisztokrata földbirtokos családjai, és a zsidó kereskedői voltak. Mindennek két nemzedékét követően, a huszadik század megérkezésével azon földbirtokos angol családok voltak a kivételek, ahol nem volt jelen zsidó vér. Szinte mindben fellelhető volt ez a vonal, többé-kevésbé, némelyekben olyan erőteljesen, hogy bár neveik angol nevek voltak, és hagyományaik a régi idők angol hagyományai, a fizikum és karakter teljesen elzsidósodott, és a család tagjait zsidóknak nézték, amikor utaztak az országban, ahol a köznemesség nem szenvedte meg, vagy nem élvezhette ezt a keveredést. (Hillaire Belloc: The Jews, 1922, 223. o.)
A közelebbi múltban és jelenünkben is akad erre példa bőségesen a lehető legbefolyásosabb pozíciókban is. Idehaza ennek egyik jellemző megtestesítője talán Gyurcsány Ferenc, akinek felesége, Dobrev Klára, a 2016-os Forbes szerint „a 7. legbefolyásosabb magyar nő” hazánkban. Ő néha „bolgár származású”, néha „magyar”, de persze felmenői között van zsidó is, jellemtelen férjének a zsidósághoz való szolgalelkű viszonya pedig ismert. A hollandiai, félig indonéz Geert Wilders esete szintén jellemző: a magyar sajtóban is hallhattunk már „magyar származású feleségéről”, Marfai Krisztináról, de valójában ő is zsidó. Wilders erőteljesen Izrael-párti és cionista, bár ez nem segíti abban, hogy a zsidók így is lenézzék: a Háárec cikke szerint Izrael-barátsága ellenére (Orbán Viktorhoz hasonlóan) „xenofób”, ami szerintük veszélyes a zsidókra, így az ilyen cionista európai politikusokkal való izraeli barátkozás „játék a tűzzel”.
Zoom
A nem zsidó cionista politikai vezetők is antiszemiták
Manuel Valls egykori francia miniszterelnök a zsidóságot Franciaország „morális elitjének” nevezte korábban, és egy 2011-es zsidó rádiónak adott interjújában – miközben a részben zsidó Nicolas Sarkozy-t bírálta, amiért az nem elégségesen Izrael-párti – a „morálisoknak” így nyilatkozott: „Feleségem miatt örökre kötődöm a zsidó közösséghez és Izraelhez.” Amikor később az egykori külügyminiszter, Roland Dumas azt mondta róla, hogy „zsidó hatás alatt áll” felesége miatt – ami tehát már nyíltan be lett ismerve – Valls mégis úgy érezte hogy, ez „a legrosszabb fajta antiszemitizmus, és egyes kényszeres antiszemiták azon a tényen rugóznak, hogy a feleségem zsidó”.
Az amerikai politikai elitben is megfigyelhető ez a jelenség, talán jobban, mint máshol: a korábbi alelnök Joe Biden fia is, lánya is zsidókkal házasodott. Biden idén Donald Trump jelenlegi elnök ellen indul az elnökségért, akinek szintén zsidó veje van – de a Trump elnökké válásakor legyőzött Hillary Clinton egyetlen gyereke szintén zsidóval házasodott... Biden elmondása szerint annyit jár zsidó rendezvényekre, hogy otthon már egy kupac kipája gyűlt össze. Úgy vélekedik, hogy ha egyszer vallást akarna váltani (keresztényként nevelkedett), akkor „tudja merre menjen” – számol be róla a Zsidó Távirati Iroda. Biden lánya, Ashley, a zsidó Howard Kreinhez ment hozzá; már meghalt fia, a szintén politikus Beau felesége egy zsidó nő volt, Hallie Olivere, aki ugyanakkor viszonyt folytatott Biden fiatalabb fiával, Hunterrel – aki azóta maga is elvett egy másik zsidó nőt, Melissa Cohent.
A Kushner-klán és a hatalom
Hillary és Bill Clinton lánya, Chelsea férje a pénzügyekkel foglalkozó Marc Mezvinsky. Trump lánya, Ivanka (aki Chelsea barátja) jelenlegi zsidó férje előtt több zsidóval is együtt volt: Greg Hirsch, James Gubelmann, és a színész Topher Grace. Jelenlegi férje, Jared Kushner, illetve az, hogy egy korrupt zsidó klán beházasodása egy gazdag, befolyásos nem zsidó családba miként szolgál zsidó érdekeket, egy részletesebb ismertetést igényel. Erre segítségül a sikeres oknyomozó újságíró Vicky Ward témába vágó könyve áll rendelkezésünkre.
Zoom
Könyvében Ward világosan ír a Kushner család zsidóságáról (ami megkerülhetetlen), de azon túl kimondatlanul azt is tisztán bemutatja, hogy az egész klán hálózatépítési és érdekérvényesítési aktivizmusa mennyire egy szinte teljesen zsidó jelenség. Ward a politikai spekrum liberális részén helyezkedik el, de becsületére szóljon, nem először mutat rá a zsidó hatalmi elit aktivitására: már 2003-ban alaposan felkutatta Jeffrey Epstein tevékenységét, és ő írt arról is, hogy fehér lányokra fájt a perverz zsidó foga (lásd bővebben itt).
Ward a nagyszülőkkel kezdi a történetet, és, természetesen, a holokauszttal: a történet szerint ugyanis Jared nagyanyja állítólag egy lengyelországi zsidó gettóból ásott alagúton keresztül szökött meg és élt az erdőben egy állítólag a vadonban élő zsidó csoporttal, akikről már a gettóban is hallottak, elmondása szerint, és itt találkozott Jared nagyapjával – tartja a családi mítosz. „Túlélni, növekedni, gazdaggá válni, hatalom, politika ... mindez azért történt, hogy visszavágjunk a náciknak azért, amit velünk tettek” – mutatott rá egy családtag a Kushner klán faji világképére. (Vicky Ward: Kushner, Inc.: Greed. Ambition. Corruption., e-book verzió, 2019, 9. o.)
Zoom
Jared Kushner szüleivel
„A feszes családi kötelék hátulütője volt a mély bizalmatlanság a kívülállók iránt: nem csak a nem zsidók iránt, de az asszimilálódott vagy szekuláris zsidók iránt is” – vonta le a következtetést Ward. A „privát és bosszúálló” Kushner családtól tartó, és így névtelenül nyilatkozó családtag szerint: „Nem vársz arra, hogy a nácik jöjjenek és likvidáljanak. Építesz egy rohadt alagutat és eltűnsz a gettóból ... Nem vársz arra, hogy Harvard fattyai beengedjenek. Magadtól mész be oda.” (I. m., 13. o.) Jared apja, az ingatlanokból meggazdagodó Charlie Kushner ilyen szülők gyerekeként tartotta magát az etnocentrikus zsidó hagyományhoz, és bevett szokása volt rokonokat, barátokat alkalmazni. Pénzével Charlie a politikusokat is megkörnyékezte, mint az Izrael-párti zsidó Chuck Schumert, vagy Hillary Clintont, illetve New Jersey kormányzóját, Jim McGreevey-t. A politikai helyezkedés rendezvényszervezésekkel is zajlott, de Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnököt is több alkalommal hozatta Amerikába, akinek beszédéért alkalmanként százezer dollárt fizetett. (I. m., 19. o.)
Az üzleteléseit „diktátorként” végző idősebb Kushner adócsalásainak részletezése után Ward rámutat valami fontosra: „Hirdetett liberális politikai nézetei ellenére Charlie, úgy tűnik, nem volt a sokszínűség nagy híve. Vállalatánál mindenki zsidó volt, kivéve pár adminisztrációs posztot, akik közül néhányan vonzó fehér nők voltak, és akiket – legalábbis egy korábbi vezető szerint – a külsejük miatt vettek fel. (I. m., 21. o.) Kushner zsidó fanatizmusát mutatja az is, hogy volt, akit antiszemitizmussal vádolt, mert az a „hírhedt antiszemita” Henry Ford egyik autóját használta, vagy éppen németországi tollat nevezett „náci ereklyének”. Fia, Jared Charlie számára nagy remény volt a további hatalom megszerzéséhez:
De Charlie idősebb fiát makacsul a hatalmasságra nevelte, több forrás szerint is saját magát Joseph Kennedy zsidó verziójának tekintve, Jareddel fiaként, mint John F. Kennedy. Magával vitte Jaredet politikusokkal való találkákra, és Netanjáhút vendégül látta családi otthonában, ahol Jared is beszélhetett vele. (Az izraeli politikus ott is töltötte az éjszakát Jared szobájában, miközben az az alagsorban aludt.) Charlie elkötelezett volt, ahogy az ő apja is az volt vele és Murray-vel [testvérével], aziránt, hogy Jared egy nagy sikertörténet lesz. Akkoriban, amikor Jared főiskolára jelentkezett, Charlie 2,5 millió dollárt adományozott a Harvard számára, és további ígéreteket tett a Princetonnak és a Cornellnek. Szintén elérte, hogy New Jersey szenátora, Frank Lautenberg – aki legalább egy projektjének a befektetője volt, és akinek a Kushner Companies már adományozott több mint kétszázezer dollárt – felhívja a harvardi felvételi dékánt. Amikor Jaredet felvette a Harvard, középiskolai tanárai elképedtek, váltakozva – egyes diákok szerint – a hitetlenkedés és az undor között. (I. m., 22-23. o.)
Az említett Jim McGreevey Kushner zsebében volt már 1,5 milliónyi adománnyal, amikor közösen utaztak Izraelbe 2000-ben, ahol egy fiatal politikai szereplővel, Golan Cipellel ismerkedett meg a korrupt politikai prostituált, és akivel titkos homoszexuális viszonyba is kezdett. Később Charlie finanszírozta Cipel Amerikába utazását és elszállásolását, aki aztán McGreevey belbiztonsági tanácsadója lett a dekadens, korrupt nyugati politikai elit és a zsidó nyerészkedés dicsőségére. Természetesen Charlie nem a semmiért adott pénzt a deviáns kormányzónak: az hálából rábízta alagutak és hidak, kikötők és repülőterek kezelését, ami milliárdok kezelésével járt. Egy vizsgálat később azt találta, hogy Kushner illegálisan használt vállalati pénzeket politikai adományokra. (I. m., 26. o.) Ward részletezi, hogy Charlie miként vett rá egyeseket ilyen-olyan ellenségeinek a csőbehúzására, mint például prostituáltak felbérlésére ahhoz, hogy titkos videókat készítsenek a zsarolni kívántak szexuális aktusairól. (I. m., 27. o.) Az állítólag – a jellemzően fehér John Hess álnév alatt – férfiakkal és prostituáltakkal is ágyba menő Charlie Kushner aztán összeesküvéssel, államhatárokat átívelő prostitúció kikényszerítésével és tanúk befolyásolásával, illetve az ellene folyamatban lévő (testvére általi) eljárás akadályozásával letartóztatták, majd 2 év börtönre ítélték. Jared Kushner mindvégig apja pártját fogta, és másokat hibáztatott mindezért: „Csak annyit csinált, hogy összeállította a zsarolási videót és elküldte azt. Helyes volt ezt tenni? Tulajdonképpen ezzel azt mondta, hogy »nyomorúságossá akarod tenni az életemet? Nos, ezt teszem én is.«” – mondta egy interjúban. (I. m., 28. o.)
Zoom
Jared Kushner Trump mögött
Később saját rehabilitálásának tervét egy New York-i ingatlanguru, Howard Rubenstein javasolta neki. Ezek mentén felvásároltak egy lapot, a The New York Observert, ami Jaredé lett, a terv másik része az volt, hogy Jarednek valaki híressel kellene járnia. Állítólag apja nem lehetett ott a lap adósságait érintő tárgyalásokon, de Jared telefonon közvetítette azt apjának, azt mondva, hogy az ügyvédje az. (I. m., 66. o.) Amikor Jared elkezdett Ivankával járni, szülei nem örültek neki:
De egy évvel összejövetelük után különváltak 2008 áprilisában, részben azért, mert Jared szülei elborzadtak az össze nem illő pártól. [Anyja] Seryl és Charlie megrémültek attól, hogy fiuk egy hiten kívülit vehet el. Ez a gondolat főleg Serylnek volt sértő, aki a gyerekeket nevelte. Ők voltak az ő egész világa, és az ő világa egy zárt konzervatív zsidó kultúra, amiben felnőtt. Charlie és Seryl nem is voltak hajlandók találkozni Ivankával. (I. m., 57. o.)
Ugyanott azt is megtudjuk, hogy miután beleegyeztek, hogy a judaizmusra téréssel elfogadják a lányt, Charlie biztosra akart menni, és csak az ő feltételei mentén történhetett mindez. Az áttérést kimondottan nehézre szabta, hogy „tesztelje Ivanka elkötelezettségét fia és a jövőbeli családi élet iránt”. Jared új lapja kapcsán megmutatkozott a várható hozzáállás: Elizabeth Spiers egykori szerkesztő szerint „Amikor elkezdtem a munkát, írt egy irányelvféleséget arról, miről kéne szóljon az Observer. Kb. négyoldalnyi volt, és ebből kettő Izraelről szólt. Úgy gondoltam, ez bizarr. A The New York Observer hagyományosan New Yorkról szólt.” (I. m., 60. o.) Spiers szerint a lapot a Kushnerek inkább arra akarták használni, hogy hatalmukat fitogtassák: negatív cikkeket leközölni ellenségekről, pozitívat a barátokról.
Zoom
Később Kushnerék zsidó mentalitását mutatja be ismét Ward: Jared fiatalabb testvére, Josh barátnője a fehér modell Karlie Kloss volt, amikor 2012-ben az Observer szerkesztője Aaron Gell gratulált Jarednek: „Jared olyasmit mondott, hogy »Ne aggódj. A család elintézi ezt majd. Nem örülünk annak, hogy egy sikszével [nem zsidó nővel] jár. Reméljük továbblép«.” (I. m., 71. o.) (Kloss maga is be kellett hódoljon, és át kellett térjen a judaizmusra.) A Kushner fivérek mellesleg közösen érintettek az egészségügyi üzletelésben is, és ennek mentén Jared közismerten ráhat apósának, Trumpnak erre vonatkozó irányelveire is.
Ward bemutatja, hogy a liberális kozmopolita zsidó Kushnerék – akik ennek ellenére szoros zsidó kötelékek, és nem individualista elvek mentén élnek – nem azonosultak Trump populista politikájával, de nem is vették azt komolyan. Helyesen, mint azt azóta a naivabbak is meg kellett tudják. Trump szájhősködött a migránsellenességgel és határfal építésével, de a valóságban ez egyetlen politikai irányelv, ami kormányzása alatt megvalósult, pont az, ami nem volt kampányának része: bármi, amit Izrael (és az azt képviselő Kushner-klán) akar. „Mindketten [Jared és Ivanka] mindezt [Trump politikai szerepvállalását] egy hálózatépítési lehetőségnek látták” – idéz egy hozzájuk közelállót Ward. (I. m., 79. o.) Jared aztán lassan Trump bizalmába férkőzött lányán keresztül. A zsidó Mercer család és egyéb zsidó elitszereplők, pénzemberek és politikai karakterek nagy hálózata kapcsán Ward levonja a következtetést kutatásai alapján az apját, és annak a magáévá tett irányelveit a fehér házban is fanatikusan képviselő Jaredről: „mindenki tudta, hogy Kushner rendelkezett költségvetési hatalommal. (...) Mindenki tudta, hogy Kushner ül a nyeregben.” (I. m., 84. o.) A szerző később felidézi Jared egyik Morgan Stanley bankhivatalban elmondott beszédét: „Kushner azt mondta, hogy Trumpot »könnyű messziről utálni«, de azt mondta a közönségnek, hogy ne tételezzék azt fel, hogy úgy is fog kormányozni, ahogy kampányol. Azt mondta, a kormány bizonyára majd egy »méltányos« álláspontot képvisel a bevándorlást illetően...” (I. m., 123. o.) Egy idősebb befektetési bankár, aki jelen volt, úgy vélekedett: „Kushner kimondottan arrogánsnak tűnt. Mintha tényleg azt hinné, hogy irányítani tudja Trumpot.”
És valóban: nemrég Trump felvetette, hogy a vírushelyzet miatt 60 napra leállít minden bevándorlást, de a Spectator szerint Kushner „az egyik leghangosabb azok között, akik ellenzik a teljes tiltást, és akik szeretnének kivételt tenni menekültekkel, ideiglenes munkásokkal a H1B-vízumprogram, és földművelőkkel a H2A-vízumprogram keretében”. Így is lett: az eleve rövid tiltás annyira ki lett herélve, hogy szinte értelmetlen. (Még Obama is több illegálist deportált, mint Trump.) Kushner – jobban mondva Kushnerék, mert apja is minden bizonnyal egyeztet fiával – akarata már sok mindenben érvényesült: a megszállt szír Golán-fennsík amerikai elismerése mögött is ő áll. Mint ismert: „Az Izrael-Palesztina-konfliktus kapcsán megbízott két első és prominens egyén Jared Kushner, [Trump] veje, és Jason Greenblatt, személyes ügyvédje. (...) Kushner családja közeli barátja az izraeli miniszterelnök Benjámín Netanjáhúnak, és adományoztak pénzt [palesztinokat, szíreket illegálisan megszálló] telepes szervezeteknek.” (Mellesleg: a Golán-fennsíkon dolgoz fel olajat a Genie Energie, amihez a Kushner családnak is van némi köze – lásd a Russia Today cikkét.) Még az Izraeltől független, de káros dolgok mögött is megtaláljuk őket: például a szexuális deviánsok érdekérvényesítésében, vagy a börtönreformban, aminek köszönhetően bűnözőket engedtek ki jóval idő előtt.
Zoom
Netanjáhú egy Jared Kushner általi térképet tart, melyen a Golán-fennsík Izrael része, rajta Trump aláírása és helyeslő megjegyzése (2019. május 30.)
A távolabbi múltban is ugyanez látható
A zsidó történelemre szakosodott történész Deborah Hertz szerint a zsidó családok „szociálisan opportunisták” voltak „státuszra éhező vágyakkal”, akik „a keresztények által betöltött magasabb pozíciókra vágytak”, de a vegyes házasságokba bocsátkozók nem hagyták hátra zsidóságukat, azok továbbra is „szoros kapcsolatot ápoltak a zsidónak megmaradt barátokkal és rokonokkal”. (Deborah Hertz: Jewish High Society in Old Regime Berlin, 2005, 210. o.)
A zsidók „magas státuszra vágyása” megfigyelhető jelenség. Egy oroszországi zsidó származású történész, az orosz történelem amerikai professzora 2004-es könyvében szokatlanul nyíltan beszélt a kommunizmus zsidó jellegéről. Fontos művében megemlíti a zsidó-orosz vegyes házasságok kapcsán, hogy „Arányaik annál jobban növekedtek a férfiak és nők körében egyaránt, minél jobban felfelé lépegetünk a bolsevik hierarchiában”. Említ pár hatalmas zsidót, akik nem zsidó nőket vettek el, de jellemzően inkább a nem zsidó hatalmasok rendelkeztek zsidó feleséggel: „A nem zsidó Andrejev, Buharin, Dzerzsinszkij, Kirov, Kosarev, Lunacsarszkij, Molotov, Rikov és Vorosilov, többek között, zsidó feleségekkel rendelkeztek.” (Yuri Slezkine: The Jewish Century, 2004, 182. o.)
Az amerikai evolúciós pszichológia professzora, Kevin MacDonald a történelmet átívelő zsidó viselkedés által kiváltott antiszemitizmust elemző könyvében (magyar ismertető itt) szintén rámutat, hogy a zsidó vegyes házasságok a nem zsidó nemesség köreiben történtek a spanyol történelemben is:
A társadalom legmagasabb szintjein történő vegyes házasságokat illetően létezik egy széles körű egyetértés abban, hogy a 15. század Spanyolországának tehetős újkeresztényei [kényszerűen „keresztény hitre tért” zsidók] gyorsan beleházasodtak a spanyol nemességbe. Ettől függetlenül a vegyes házasságok mértéke valószínűleg nem volt magas a nemesség génállományának szempontjából. (...) Az El Tizón de Nobleza (újraközölve Baroja által 1961-ben), ami 1560-ban íródott, azt mutatja, hogy sok spanyol nemes rendelkezett zsidó felmenőkkel, de azt is, hogy ezek egy maréknyi újkereszténytől származtak. Ráadásul a vegyes házasságok száma nem nagy az újkeresztények teljes számához képest, amit több tízezertől hatszázezerig becsülnek.
Úgy tűnik, hogy a vegyes házasságok módja az újkeresztény nők részéről az ókeresztény nemességbe való beházasodás volt. Amikor a portugál főpapok megkísérelték meggátolni az újkeresztények beházasodását a nemességbe 1628-ban, a felvetett módszer az volt, hogy korlátozzák a vegyes házasságokért történő részletfizetéseket, és azokat egy pontos árrá változtatják (2000 cruzado), ami azt sugallja, hogy a vegyes házasságok többségében zsidó nők nem zsidó családokba házasodtak bele részletfizetésre. (...) A zsidó nők részletfizetésre nem zsidó nemességbe való beházasodásának mintája a középkori periódusban kezdődött, jóval a 14. és 15. századi intenzívebb csoportkonfliktus előtt. Ez az irányelv azt eredményezte, hogy az újkeresztény szárcsaládok megőrizhették etnikai tisztaságukat, de a keresztény nemességben megjelent egy zsidó adalék. (Kevin MacDonald: Separation and Its Discontents, 2004-es kiadás, 154-155. o.)
Az izraeli Jeruzsálemi Héber Egyetem filozófiaprofesszora, Yirmiyahu Yovel nyers őszinteséggel és büszkén írt erről a zsidó csoportstratégiáról a spanyol történelemben:
Többségükre a gyors fejlődés volt jellemző. Attól a pillanattól, hogy a korlátozásokat feloldották, az újkeresztények belefolytak a keresztény társadalomba, annak legtöbb szegletét elérve. Egy-két nemzedék alatt a Kasztíliai és Aragóniai Királyságok hivatalaiban, a királyi tanácsadóiként, adminisztrációs irodákban, a hadügyi és tengeri vezetésben voltak megtalálhatók, és mindenféle egyházi rangban – a plébános papoktól a püspökökön át a bíborosokig. Azok, akik szerették volna megőrizni zsidó identitásuknak egy titkos zsidó részét, néha menedéket találtak a katolikus monostorokban. Az újkeresztények papok voltak, katonák, politikusok és professzorok, bírók és teológusok, írók, költők, és jogi tanácsadók – és persze, mint korábban, orvosok, könyvelők és nagy kereskedők. Egyesek házasságokon keresztül kerültek a legkiválóbb nemes családokba Spanyolországban. (A pletykák szerint még a katolikus Ferdinánd király, a kereszteshadjárat létrehozója is rendelkezett zsidó vérrel ereiben.) Az újkeresztények birtokokat és címeket szereztek – lovagok, grófok, őrgrófok – és dinasztiákat alapítottak, amelyek a korábbi nemes családokat is meghaladták. Szociális felemelkedésük és befurakodásuk lenyűgöző volt annak mértékében és gyorsaságában.
Gazdasági tapasztalataik és jogi éleslátásuk, amit egy régi talmudi hagyomány élezett ki, most új területeket keresett arra, hogy megmérettesse magát; nagyszabású motivációjuk arra, hogy fejlődjenek és kiemelkedjenek, abból a zsidó szokásból eredt, ami a család és a közösség kölcsönös segítségén alapul, egy olyan hagyomány ez, ami sokszor vált be a zsidókat érő nehéz időkben, és most, amikor a külső korlátozások feloldódtak, az újkeresztények előrehaladtában is szerepet játszott. (Yirmiyahu Yovel: The Other Within: The Marranos: Split Identity and Emerging Modernity, 2009, 76. o.)
Zoom
Zsidó küldöttség Izabella és Ferdinánd előtt (dátum nélküli metszet)
A vegyes házasságok a zsidó közösségekben hagyományosan, évezredeket átívelően, tiltva, ellenezve voltak, a vérségi vonal megőrzése alapvető irányelvként létezett (lásd például MacDonald professzor témába vágó másik könyvét). Naftali Kraus magyarországi születésű izraeli író szerint: „Ha egymondatos kérdés-felelet játékot játszanánk - a válasz rövid és egyértelmű lenne: a Halacha ellenzi, sőt szigorúan tiltja a vegyes-házasságot, amelyben a zsidóság halálát látja.” De mint megjegyzi, az ilyen vegyes házasság „Érvénytelen - mintha meg sem történt volna. A Sulchán Áruch (Even Haezer, 44. 8) lakonikusan megjegyzi, hogy »ha egy zsidó elvesz egy gój (áku"m) nőt - az olyan, mint a semmi«, mivel a házasság eleve annullálva van, vagyis érvénytelen. Ugyanez a helyzet, ha egy gój férfi vesz el egy zsidó nőt.” Ennek ellenére a létrejött vegyes házasságok sokszor – mint az látható – kimondottan hasznosak voltak a zsidóknak csoportszinten, pont azért, mert megfigyelhetően a nem zsidókkal való keveredés jellemzően a hatalom gócpontjaiban történt. Hogy végezetül visszatérjünk a jelenbe, a tavaly kiadott, 2018-as amerikai zsidó évkönyv, mely részletesen elemzi a vegyes házasságok kérdését, erre a következtetésre jut:
...ezen káros következmények – bármennyire is problémásak legyenek – nem jelentenek súlyos fenyegetést az amerikai zsidók nagy részének a zsidó jellegű folyamatosságára. Továbbá, amint azt látjuk majd alább, még a növekvő vegyes házasságok számát is figyelembe véve, a zsidók összességében nem tűnik úgy, hogy alábbhagynának a rituális gyakorlattal, a szervezeti hovatartozással, vagy a zsidó [közösségi] részvétel és elkötelezettség más formáival. (American Jewish Year Book 2018: The Annual Record of the North American Jewish Communities Since 1899, 2019, 15. o.)
Mint oly sokszor a zsidókérdés vizsgálatakor, itt se feltétlenül egy közhelyes „összeesküvésről” van szó, mert egy adott zsidó elvehet egy nem zsidót a fentiek szándéka nélkül is, de ettől függetlenül nehéz nem látni ezt az évszázadokat lefedő etnopolitikai stratégiát, ami napjainkban is szembeötlő. Azon zsidók körül, akik hatalommal és befolyással rendelkező nem zsidókkal házasodnak, jellemzően zsidópárti, vagy zsidó érdekeknek megfelelő irányelvek alakulnak ki. Ha például az izraeli hatalmi elit azon tagjai, akik fehér európaiakkal házasodtak (tételezzük most fel, hogy van ilyen), folyton a „fehérellenesség” miatt aggódnának, a „fehér Európa” megvédéséért tennének, akár odairányítva hadseregeiket is, ha a fehérek múltbéli katasztrófáiról és a zsidók fehérek ellen elkövetett gaztetteiről beszélnének újra és újra, ha Izraeli adópénzek milliárdjait adnák fehér országoknak stb., bizonyára mindenki észrevenné ezt a feltűnő jelenséget... Az izraeli hasonlattal ellentétben a zsidók hatalomba furakodása ugyanakkor egy történelmi jelenség a fenti minta mentén, ahogy történelmi jelenség a magyarországi cigánysággal kapcsolatos problémák állandó jellege is – mert nekik meg az a viselkedés fakad faji alkatukból, mindenféle „összeesküvés” nélkül. A helyezkedés, önpozicionálás, hataloméhség, a befolyás iránti vágy a zsidó alkat szerves része, így még a vegyes házasságok egy részét is sikeresen fordítják hasznukra.
Ami következtetést fontos mindebből levonni, az annak a ténye, hogy ez a zsidó befurakodás és befolyás a fehér ember – és a hagyományos európai nemzetek – számára káros, mert a saját érdekeinkre fordítandó erőfeszítéseket és forrásokat zsidó érdekek irányába tereli (Kushnerék migrációs-kulturális befolyása egy jó példa erre, az Izraelre fordított pénzek, vér és infrastruktúra egy másik...). Ugyanakkor, ahogy a nyugati zsidó sikerek szinte minden lépcsőfokánál megfigyelhettük, ebben a kérdéskörben is kulcsfontosságú az áruló fehérek szerepe – itt lásd Keir Starmer példáját. Azonos megoldást is igényel a probléma mindkét része.
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready