Az első részben szó volt arról, hogy egy vallás lehet hit, gyakorlat, szellemi út és hagyomány. Az ősvallásunknak része az Istenbe vetett bizalom, de a cselekedetek számítanak. Az egyensúly és harmónia megteremtése az életben szellemi út, de hogy a helyes úton járjunk, ahhoz a hagyományok követése szükséges.

Elveszítettük-e a magyarok ősvallását?

Amikor Diószegi Vilmos az ősvallást kutatta, a világképet és a táltos karakterét vizsgálta. Arra jutott, hogy ezek tekintetében semmi nincs a sztyeppei hitvilágban, aminek emléke ne lenne meg a magyar néphitben, és fordítva, nálunk sincs több, mint ami ott megvan¹. Ebben a cikksorozatban a világkép és a táltos mellett bemutatásra került az őskultusz, az animizmus, a magyar erkölcs és a szertartások, és ugyanezt találtuk. Tehát úgy gondolom, hogy egyáltalán nem veszítettük el az ősvallásunkat. Ráadásul a tengrizmus elszórtan ma is él, így a jövőbeni kutatás segítheti az ősvallásunk minél jobb megismerését.

Mi az, amit mégis elvesztettünk? Eltűntek táltosénekek, a régi hithez köthető ráolvasások, népdalok, és nincsenek táltosaink, akik révülni tudnának. De még ezek kapcsán is azt mondhatjuk, hogy a táltosének rögtönzött volt, csak a refrén volt állandó, amit ismerünk. A régi népdalok egy része megmaradt, ami elveszett, ugyanúgy kinőhet a néplélekből, ahogyan az életfa egy hajtásának a virága. A táltosokat pedig a szellemek hívják el, így visszatérhetnek, ha eljön az ideje.

Az ősvallásuk újjáéledése ma is zajlik. A Magyar-Turán Alapítvány ősök napját szervez határon innen és túl, ami a magyar népet megtartó erő lehet. És létezik egy kis Tengri Közösség is², akikről úgy tűnik, hogy ezotéria helyett alapvetően a hagyományt szeretnének követni.

A sztyeppei lovasnomádok hiedelemvilága szerint minden népnek van szelleme. A japánok rendszeretete, a közösség elsődlegessége, az önfeláldozás és fegyelmezettség nemzeti karakterük megnyilvánulása. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki ilyen, de amikor valaki a fenti jellemvonásokat megtestesíti, abban megnyilvánul a japán nép szelleme. Kell hogy legyen szelleme a magyar népnek is. Regino prümi apát, krónikaíró (842-915) írja több mint ezer éve:

Népi karakterünk része a lázadó természet és a pusztai népek szabadságszeretete. A világ legnehezebb nyelvét őrizzük a szláv és germán tengerben, és makacsul ragaszkodunk az igazsághoz. Egy mondás szerint "magyarnak lenni az igazságérzet legmagasabb szintű megnyilvánulása". Amikor valaki ezeknek a régi jellemvonásoknak megfelelően viselkedik, abban mindig ott van a magyar nép szelleme. És hogy miért hoztam ezt fel? Mert úgy látom, hogy a magyar nép szelleme, a magyar erkölcs és kultúra a magyarok ősvallásával tökéletes összhangot alkot.

Egy utolsó jelenségre szeretném még felhívni az olvasó figyelmét. Bár régóta érdekel az ősvallás, soha nem találkoztam még senkivel, aki ne úgy tudta volna, hogy elveszítettük azt. Talán néhány emléktöredék megmaradt, amiből legfeljebb azt tudhatjuk, hogy létezett valaha.

Ennek ellenére minden évben olyan viták alakulnak ki az államalapítás ünnepén, mintha nem ezer évvel ezelőtt, hanem éppen tegnap tértünk volna át a kereszténységre. És mindig vannak, akik olyan hévvel érvelnek a mindenki által elveszettnek hitt ősvallásunk mellett, mintha múlt, jelen és jövő múlna rajta. Hogyan lehetséges ez? Nincs rá észszerű magyarázatom, csak egy szubjektív vélemény arról, hogy a magyarok istene hívja a gyermekeit. A néplélek kötődik az őseink útjához, bármennyit is változott a világ az elmúlt ezer évben.

Eljön-e a napja, amikor valahol öreg fa előtt állva kumiszt ajánlunk fel az ősök szellemének, az ő történeteikre emlékezve egy hagyomány folytatásaként, ami az idők kezdetétől ered? Amíg a hívás él, mindig van remény, el fog jönni a gyülekezés ideje!

(A szerző olvasónk.)

¹Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága (Budapest, 1967)
²Tengri.hu, Facebookon: Tengri Közösség

Az előző rész: A magyarok ősvallása VI.