Eddig rendben, nekem is azt mondta Horn Gyula 2004. január 21-én a Budapest TV-ben: "A Palival mi mindig szót értettünk."

Aztán szó esik arról, hogy Sólyom, Mádl és Schmitt is részben német nemzetiségű családból származtak, Schmitt családja a németországi Ettlingenből érkezett Magyarországra, Sólyom már ötévesen tudott gót betűkkel írni, Mádl csak a háború után, az elemi iskolát elvégezve került vissza a Veszprém megyei Bánd német nemzetiségi közösségébe.

A Göncz család viszont csáktornyai, Göncz anyja erdélyi származású volt.

Az elemzés Göncz Árpáddal kapcsolatban ezt közli:

Az idézet Göncz Árpádnétól, a Kézenfogva Alapítvány vezetőjétől hangzott el egy 2003-as rádió műsorban. ( 2003. április 28, Kossuth Rádió, "Névjegy", szerkesztő-riporter: Ferenczi Ágnes, felelős szerkesztő: Kondor Katalin.) A tágabb szövegkörnyezet a könnyebben érthetőség kedvéért:

Műsorvezető: - Annyian disszidáltak, ezt lehet, hogy meg kell magyarázni megint, tehát elhagyták az országot, 200 ezer ember, köztük olyanok, akik tevőlegesen részt vettek a forradalomban, nem biztos, hogy fegyverrel, hanem csak szóval, vagy tollal, mint például Göncz Árpád. Soha sem jutott eszetekbe? Hiszen még 44, vagy 45-ben is el lehetett volna hagyni...

Göncz Árpádné: - Igen, ez azért nem volt kérdés, mert annak idején már 44-ben, mikor háború volt, akkor mi éppen nem voltunk Pesten, úgyhogy nem voltunk együtt, de ezt Árpád akkor már tisztázta, hogy ő az országot se jobbra, se balra, ő ide született, ő itt marad. Ezt én egy az egyben átvettem, úgyhogy a családomban sem merült föl, hogy mi már akkor 45-ben , tudod hát akkor is volt egy óriási kimenekülési hullám, mert a Pénzügyminisztériumot közben 44 nyarán kitelepítették, és mi Sopronban szabadultunk föl, na ott volt az hogy ugye a minisztériumi tisztviselők nagy része ment tovább nyugatra, és akkor mindenkitől megkérdezték, hogy megy vagy marad. Akkor apám azt mondta, hogy ugye én vagyok a családban a jövő, akkor ezt én döntsem el. Nekem bezengett amit az Árpád eddig már x-szer elmondott, hogy ő innét se jobbra, se balra, akkor maradunk. Maradtunk!"

A fentiekből tehát nyilvánvaló, hogy Göncz Árpádné 2003-ban, az Index 2010-ben nem tud arról a tényről, hogy Göncz Árpád - idézett kijelentései ellenére - 1947 szeptemberében tiltott határátlépést kísérelt meg Ausztria felé. Erről abban a jegyzőkönyvben vall, melyet a Bibó István és társai elleni rendőrségi vizsgálat során vettek fel 1957. május 27-én a BM. ORFK II. Politikai Nyomozó Főosztályának VIII. Vizsgálati Osztályán.

A 4 oldalas jegyzőkönyv minden oldalát külön-külön, majd végül az egészet aláírta Göncz Árpád, a hatóság részéről Csiki István r. őrnagy kihallgató főtiszt szignálta. A jegyzőkönyv megtalálható és olvasható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. (ÁBTL 3.1.9. V-150.003/2-c)

A kihallgatás elején Göncz Árpád ismerteti életrajzát. A 2. oldal tanúsága szerint a kihallgató tiszt közbevág. Innen szó szerint ismertetjük a tárgyi részre vonatkozó kérdéseket és feleleteket.

" Kérdés: - Büntetve volt? Valamilyen bűncselekménnyel kapcsolatban volt-e eljárás Ön ellen?

Felelet: - Büntetve nem voltam. Előzetes letartóztatásban voltam 1947 júliustól 1947. szeptember közepéig. Gyanúsított voltam, hogy a Nagy Ferenc féle összeesküvésben részt vettem -e, illetve annak feltételezése folytán voltam letartóztatva, hogy az Erdélyből Budapesten járt csoporttal, személyekkel az FKP országos központban tárgyaltam és az erdélyi csoport tevékenysége kapcsolódik-e a Nagy Ferenc féle összeesküvéshez. Ügyem a Bíróság elé nem került, még a vizsgálók engedtek szabadon.

Kérdés: - Volt - e még valamilyen ügyben eljárás ön ellen?

Felelet: - Nem indítottak semmilyen ügyben eljárást ellenem.

Kérdés: - Tegyen őszinte vallomást arról, hogy mikor milyen ügyben volt letartóztatva. Adataink vannak arra, hogy Ön már 1947-ben miután a Kat.Pol.-ról kikerült, volt letartóztatásban

Felelet: - 1947 szeptember elején a Kat. Pol.-ról történt szabadulás után kb. két hétre tiltott határátlépést kíséreltem meg Ausztria felé. Először Sopron mellett próbáltam átmenni a határon, ez nem sikerült, majd Szentgotthárdra mentem. Szentgotthárdon egy vendéglőben a pincért kértem meg arra, hogy hozzon össze valakivel, aki elvisz a határon. Az a kérésemnek eleget tett, hogy elvisz a magyar-osztrák határhoz. Este el is indultunk Ausztria felé, azonban egy határ menti falu szélén a határőrség járőre elfogott. Ezt követően beszállítottak Szentgotthárdra, majd másnap reggel Szombathelyre. Kb. egy nap eltelte után, egy kihallgatás után felszállítottak Budapestre a Csengeri utcába. A Csengeri utcában ismét kihallgattak, majd kb. három nap múlva átszállítottak a kat.pol.-ra. A kat.pol.-on kb. egy hétig tartottak fogva, majd szabadlábra helyeztek. Erre a tevékenységemre, - tiltott határátlépés kísérletére - a hatóságok később sem tértek vissza.

Kérdés: - Akart-e magával vinni külföldre aranyat, vagy valutát?

Felelet: - Nem. Nem akartam.

Kérdés: - Válaszát nem fogadom el. Adataink vannak arra, hogy Ön valutát is akart kivinni az országból. Felszólítom, tegyen őszinte vallomást erre.

Göncz Árpád tehát 1947 őszén kisétált a hírhedt HM katonapolitikai osztályról, a hatóság megbocsátott neki, semmilyen büntető eljárás nem indult ellene, később soha sem tértek vissza az ügyre. Ezzel szemben másokat tiltott határátlépés kísérlete miatt megvertek, elítéltek, internálótáborba küldtek, netán kémgyanúsak lettek, a priusz végig kísérte minden lépésüket lakó-és munkahelyükön, figyelték őket, s volt, kinek egy ideig rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen.

Hogy mi történt a háttérben, mi volt a megbocsátás ára, - még nem tudom. S nem is találgatok. Ám szeretnék emlékeztetni arra, amit már megírtam "A behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés" című tanulmányomban.

1989 decemberében az állambiztonsági főcsoportfőnökség vezetői már jól látják az új pártok meghatározó politikusait, vannak hazai és nemzetközi információik arról: kik lehetnek az ország leendő vezetői a legfontosabb közjogi posztokon. Ennek tulajdonítják egyesek annak a rejtélyes folyamatnak a megindulását, melynek nyomán fontos dossziékból kritikus oldalakat emelnek ki selejtezés címén és megsemmisítik azokat. Semmi sem indokolja ezt a múlt valós megismerése elleni, a történettudomány és a levéltárak alapvető érdekeit negligáló drasztikus lépést, hacsak nem a tények meghamisításának politikai szándéka.

Az egyik feltűnő beavatkozás 1989 december 18 és 22 között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik 1957-58-i büntető eljárási és bírósági peres anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának záró lapja (400.old.), a 3.1.9. V-150.003/5 jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük záró lapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotó kópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek, stb.

Nagyobb méretben itt.

Nagyobb méretben itt.

A kérdőjegyek különösen érdekesek voltak, mert sok mindenről árulkodtak, ha véletlenül megmaradtak, ha bent felejtették őket a dossziékban. A kérdőjegyeken, szolgálati jegyeken a belügyi szervek - szigorú belső szabályok betartásával - az operatív és hálózati nyilvántartásból "priorálhattak", azaz ellenőrizhették, hogy egy-egy személynek van-e beszervezési kartonja a nyilvántartásban, illetve van-e róla olyan tény, mely priusz tárgyát képezhette. A karton alapján lehetett eljutni az illető dossziéjához.

Egy ilyen priorálást kérő szolgálati jegyből tudjuk például, hogy a BM X. osztálya, az operatív nyilvántartó 1954 június 15-i "Szigorúan titkos - H" válasza szerint Aczél György a BM Büntetés végrehajtás Operatív Osztályának hálózati ügynöke - tehát fogdaügynöke - volt. (ÁBTL. 3.1.9. V-142696)

Dr. Ilkei Csaba, tudományos kutató

(Kuruc.info)