Bezár!
2020. augusztus 9., vasárnap, Emőd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:01 Fehéroroszország: a választásra jogosultak harmada már előzetesen voksolt, "véletlenül" őrizetbe vettek két ellenzéki kampánystábtagot22:48 Napi devianciapropaganda: Józsefváros a legújabb Zugló22:33 "Akasszátok fel őket!" - ez a tüntető tömeg kedvenc jelszava az "ítélet napján" Bejrútban22:19 Jeruzsálemben tömegtüntetésen követelik Binjámin Netanjáhu és kormánya távozását21:57 Momentum-DK-viszály: manipulált hangfelvétellel, fizetett hirdetésben sározással folytatódott a gödi történet21:25 Ronaldinhóék újabb 200 ezer dollár kifizetése után szabadulhattak a paraguayi luxushotelből21:01 Tizenegyen meghaltak egy lakástűzben a csehországi Bohumínban - állítólag egy lakó felgyújtotta a saját ajtaját20:46 A magyarországi négerek is rájöttek, milyen nehéz a sorsuk20:10 MACS-vezető: a vértranszfúzió a legnagyobb doppingmumus19:33 Megnőtt az illegálisan Csehországban tartózkodók száma - ukránok, moldovaiak, vietnámiak19:09 Újabb gyilkosság történt Érden18:45 Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban18:22 Törökországból egészen Lengyelországig jutott kamionnal egy 34 egyedes sáskarakomány17:40 "Sikeres vértanúműveletet" hajtottak végre Mogadishuban17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés ::

Máig élő tabu: Solymosi Eszter meggyilkolása és a tiszaeszlári per (III. rész)

Reklám

Régi adósságot törlesztünk olvasóink felé: korábbi publicistánk folytatja rendkívüli fontossággal bíró tanulmányát. Alább olvasható a harmadik rész.

Fölbukkan egy holttest a Tiszából
Solymosi Eszter megölésének és gyilkosai felmentésének ügye a magyar jogtörténet – sok egyéb, máig megnyugtatóan nem tisztázott koncepciós eljárása mellett – egyik legsötétebb foltja. Ezen sorozat első két részében felvázoltam e köztörvényes bűntett előzményeit, most pedig arra teszek kísérletet, hogy rámutassak arra, milyen égbekiáltó eljárás- és büntetőjogi, igazságügyi szakértői hibákat, bűnöket vétettek bizonyos jogalkalmazók – felsőbb, nemzetközi szintre is felérő politikai megrendelésre – a tiszaeszlári per néven elhíresült büntetőügyben.
Solymosi Eszter rejtélyes eltűnése után bűncselekmény, nevezetesen gyilkosság elkövetésének gyanúja akkor merült föl először a 14 esztendős leány rejtélyes távolmaradásának okaként, amikor 1882. április 2-án, alkonyattájt Eszter édesanyja előtt Scharf József templomszolga különös, a helyi zsidóknak az ügyben való érintettségére utaló kijelentést tett: „Nem kell azon búsulni, nem vész az el! Nánáson volt ilyen történet gyermekkoromban, azt is(!) a zsidókra fogták (sic!), még a kemencében is keresték, meg is lelték utoljára a réten.” Ezt a „freudi elszólást” szó szerint beismerte a bírósági tárgyaláson is – bár akkor már bánva azt – Scharf József. Ez egy roppant fontos körülményre világít rá. Nevezetesen arról van szó, hogy Scharf már Solymosi Eszter eltűnése napjának estéjén, vagyis akkor, amikor a világon még senki nem gyanúsította a helyi zsidókat és senki mást a lány eltüntetésével, esetleg bántalmazásával, hiszen még volt rá remény, hogy Eszter éjszakára hazakerül, nos tehát a zsidó hitközségi elöljáró már ekkor mindenféle ok, előzmény és alkalom híján védekezett egy még senki által meg sem fogalmazott vád ellen.
Az ügyben a következő döbbenetes, nagyon súlyos vallomás ismét a helyi zsidóság képviselői részéről hangzott el. Április 30-án Scharf József saját ötesztendős fia, Samu falubeli libapásztoroknak elmondta, ezt követően pedig több alkalommal megismételte több tanú előtt, hogy a mondott napon rituális gyilkosság történt Tiszaeszláron, vagyis a szerencsétlen sorsú magyar leányt feláldozták. „Atyus behívta az útról a magyar lányt, megkötözte, megmosta, metsző bácsi elvágta a nyakát, csirkét is vágott nálunk”. E ponton ismét egy perdöntő körülményhez érkeztünk: az akkori hazai zsidó sajtó és külföldi laptársaik a későbbiekben (majd látni fogjuk, ennek is jelentősége lesz) telehazudták a fél világot azzal, hogy a sötét, műveletlen, babonás magyarok a középkori vérvád teóriájával álltak elő, így akarván bitófára juttatni a szerencsétlen, vétlen Scharfékat, noha ismételten és nyomatékosan hangsúlyozzuk: a rituális vérvád-koncepció zsidó részről fogalmazódott meg, és sem a magyar sajtóban, sem az Országgyűlésben, sem a bírósági eljárás során ez a gondolat a köztörvényes bűnügy vonatkozásában fel sem vetődött. Scharf Samu közléseit nagy részben megerősítette féltestvére, a 14 esztendős Scharf Móric is, azzal árnyalva a képet, miszerint ő maga nem volt bűnrészes, hanem későbbi elmondása szerint „Solymosi Eszter szombaton (ti. 1882. április 2-án, nagyszombaton) délben 12 óra körül édesapám hívására, amidőn az Ófaluból jött haza, bejött házunkba. Apám azzal hívta, hogy a gyertyatartót vegye le az asztalról. Solymosi Eszternek, midőn apámmal a házunkba bejött, kopottas fehéres kendő volt a fején, vöröses kendő a nyakán, fehéresforma vizitke és valami – ha jól emlékszem – kékes szoknya volt rajta. Hogy Solymosi Eszternek hívták, onnan tudom, mert apám Eszternek szólította. A leánynak gazdasszonya Huri Andrásné volt, mert mama megkérdezte, hogy kinél lakik? Megnevezte, hogy Huri Andrásnénál lakik. Solymosi Eszter arcba majd úgy nézett ki, mint testvére, Solymosi Zsófia. Solymosi Eszter a gyertyatartókat amint levette asztalunkról, föltette atyusom meghagyása folytán a sifónra. Midőn a leány a székről leszállott, akkorra a templomból egy koldus zsidót beküldtek a leányért, a koldus zsidó megfogta a leánynak a kezét, és kicsalta magával a templomba. Ott a templom pitvarában a magas, barna koldus zsidó a lányt megragadta, és a földre terítette. Ekkor kezdett a leány jajgatni és ordítani, de ekkor hirtelen, a már ott volt téglási és és tarcali metszők a leányt a földön megnyomták, és a Tiszalökről jött jelenlegi tiszaeszlári metsző – Schwarcz Salamon – megmetszette a leány nyakát, és veres cseréptányérba eresztette a vérét, s midőn a tányér telefolyt vérrel, a vért fazékba öntötte. E jelenetnél nem voltam bent a templomban, hanem kívül a templom ajtaja kulcslyukán néztem.” Íme a rituális vérvád egy zsidó ifjú törvényszéken tett vallomása alapján a maga teljes, leplezetlen valóságában!
Az említett fejlemények okán hivatalos bűnügyi vizsgálat kezdődött, immár jó okkal gyilkosságot feltételezve Solymosi Eszter eltűnésének hátterében.
Miután a bűnügyi vizsgálat lefolytatására kijelölt Bary József vizsgálóbíró kapott megbízást, kiderítette alapos és tisztségével szemben elvárható vizsgálatának eredményeképpen, miszerint Solymosi Eszter halálát nem véletlen szerencsétlenség, sem pedig öngyilkosság okozta, mert erre Bary vizsgálódásai szerint a legkisebb nyom, bizonyíték, illetve tanúvallomás sem utalt, holtteste pedig nem került elő.
Tehát, értesülvén a kis Scharf Samu által az 1882. április 30-án mondottakról, Solymosi Gáborné május 4-én ismét felkereste a helyi bírót, Farkas Gábort, majd pedig Jármy főszolgabírót, s közölte velük a tudomására jutott, seregnyi tanú által hallott és bizonyított új fejleményeket. Ennek hatására kezdte meg Bary József vizsgálóbíró a nyíregyházi királyi törvényszék utasítására a május 19-ei helyszíni szemlével és tanúkihallgatásokkal a gyermekrablási, illetve gyilkossági ügyben a nyomozást, illetve bűnügyi vizsgálatot. Barynak minden indoka és jogalapja megvolt arra, egyben hivatali és lelkiismereti kötelessége is ezt parancsolta, hogy már az első tanúvallomások megtétele után Scharf Józsefet Móric fiával, továbbá Schwarcz Salamon metszőt, végül Brenner Braun Ábrahámot a tiszaeszlári községházán őrizetbe vétesse, s kezdeményezze előzetes letartóztatásukat.
S ezen a ponton ismét hívjuk fel a figyelmet egy perdöntő tényezőre. A későbbiekben a liberális zsidó körök által a sakterek jogi védelmére felfogadott sztárügyvéd, Eötvös Károly (aki a jeles politikussal, báró Eötvös Józseffel, illetve a kiváló tudóssal, Eötvös Loránddal nem állott rokonsági kapcsolatban) perbeszédeiben, majd 1904-ben megjelentetett, a tiszaeszlári ügyet a saját, szubjektív nézőpontja alapján taglaló A nagy per című könyvében kifejtett álláspontja vált kizárólagos zsinórmércévé, afféle hivatalos, megfellebbezhetetlen állásponttá a vérvád-pert illetően, s az a mai napig a történelemoktatásban és a jogi egyetemeken: az eszlári zsidókat ártatlanul, a középkori vérváddal illették egy fiatal leány öngyilkosságának okán, de az ő felvilágosult és heroikus ügyvédi munkájának köszönhetően a bíróság felmentette a koncepciós eljárás alá vont zsidókat. Túl azon, hogy mind jogi, mind történelmi elvi és módszertani okokból is tarthatatlan, hogy bármely ügyben csak és kizárólag az egyik fél álláspontja alapján ítélkezzünk, az egyébként kiváló író műve hemzseg az ellentmondásoktól, csúsztatásoktól és szimpla hazugságoktól.
Rögtön az elején kezdve: Eötvös annak tulajdonítja a kis Scharf Samu, majd testvére, Móric vallomásait, hogy ők voltaképpen akkor kezdtek beszélni, amikor az országos sajtó, a parlament és a hazai politikai közélet tele volt a vérváddal, „megfeledkezve” azon apróságról, hogy Scharf Samu először április 30-án tett említést a szerencsétlen tiszaeszlári leány meggyilkolásának körülményeiről, maga a Bary József által vezetett hivatalos processzus pedig 1882. május 19-én vette kezdetét. Miért fontos tényező ez? Nos, azért, mert Solymosi Eszter ügyében az első parlamenti felszólalás 1882. május 23-án hangzott el, vagyis több mint három héttel Scharf Samu vallomása után! Ekkor a választókerület képviselője, Ónody Géza tiszaeszlári birtokos a következőket hozta – hangsúlyozzuk, első ízben – képviselőtársainak, s ezen keresztül az egész ország közvéleményének tudomására: „Az eset annyira komoly, hogy megérdemli a közfigyelmet. Folyó év április elején történt azon községben, amelyben én lakom, Tiszaeszláron, hogy déli 12 órakor egy 14 éves lánygyermek ment Tiszaeszlárról ezen községhez tartozó Újfaluba, egy boltba, néhány fillérnyi bevásárlást tenni: midőn visszatért onnan, szemtanúk, élő emberek bizonyítják, hogy látták a lányt az izraelita ortodox zsinagóga előtt elhaladni, ott eltűnt, nyoma veszett. A nép lázongani kezdett, követelték az izraelitáktól a lányt, ők nem válaszoltak, hanem mindenféle kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az eset a nyíregyházi fenyítő törvényszék előtt van”. A hazai sajtó csak ezt követően, első alkalommal tehát május 24-én kezdett és kezdhetett az üggyel foglalkozni. A dolog különös pikantériáját az adja, hogy ráadásul a magyarországi lapok 1882. év május havi példányaiban a zsidók elleni egyetemes és mély gyűlöletnek – a vezércikkektől az apróhirdetésekig – még a nyoma sem fedezhető fel, noha a sajtó mindenkor a közvéleményt tükrözi vissza, s ha ilyen elementáris gyűlölet és antiszemitizmus létezett volna, annak valamiféle nyomát az újságok tartalmában fel kellene lelnünk. Vagyis Eötvös A nagy per című művében egyszerűen hazudik, amikor a rituális vérvádra vonatkozó – miként már utaltunk rá –, egyébként zsidó részről megfogalmazott vallomásokat az országos sajtó izgatásának és az ennek nyomában támadó antiszemita közhangulatnak a rovására írja.
Eötvös ráadásul mindvégig azon az állásponton volt, miszerint Solymosi Eszter öngyilkos lett, a Tiszába ölte magát. Erre vonatkozóan is teljességgel logikátlan, életszerűtlen és mondvacsinált jogi-pszichológiai érvekkel hozakodott elő a per folyamán. Az a nagy fantáziával megáldott írót a legkevésbé sem zavarta, hogy az inkriminált partszakaszon olyan sekély a folyó vize, hogy ott meglehetősen bajos valakinek egy halálugrással a vízbe fojtania magát. Az pedig végképp nem, hogy Solymosi Eszternek semmi oka nem volt az öngyilkosságra.
Eötvös a cselédlányok sanyarú, kilátástalan sorsát említi meg az egyik motivációs tényezőként. Azonban ez sem állja meg a helyét. A szerencsétlen áldozat épp meggyilkolásának napján újságolta nagy örömmel testvérének, Solymosi Zsófiának, hogy gazdasszonya, Huriné húsvét alkalmából 5 forintos jutalomban fogja részesíteni őt. (Ez mai árfolyamon néhány ezer forintnak megfelelő összeg). A sztárügyvéd a másik lehetséges ösztönző erőt a közelgő nővé érés kiváltotta nagy lelki viharokban és instabilitásban vélte felfedezni. Persze, ha ezen állítást elfogadjuk, akkor a lányok nagy része soha nem érné meg a felnőttkort, ad absurdum, fajunk már rég kipusztult volna bolygónkról.
A véletlen szerencse azonban mintegy 80 nap elteltével a zsidó sakterek, s az őket védő Eötvös segítségére sietett. 1882. június 18-án, vasárnap, Tiszaeszlártól 8-10 kilométerre, Tiszalökön túl, Tiszadada község határában, a Tisza partjának azon a helyén, melyet a helybéli nép Csonkafüzesnek nevez, Máramarosból érkezett ruszin és zsidó tutajosok tanyáztak. Déli fél egy tájban egyikük, bizonyos Csepkanics György forgácsgyűjtés közben döbbenetes és felkavaró jelenségre lett figyelmes: az egyik tutaj alól egy úszó női hulla bukkant a víz felszínére. Innentől kezdve – amennyiben lehet ilyet állítanunk – a tiszaeszlári rémtörténet még abszurdabb fordulatot vett…
Lipusz Zsolt
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready