 |
Ottó szkepticizmusa teljesen érthető, hiszen szeme előtt a józanságra intő jelen. Ám emlékeztetnem kell rá: győzedelmes ideológiák bölcsőinél legfeljebb a szülők hittek a szebb jövőben, a rokonok általában (a teljességgel hiányzó külső feltételek hiánya miatt) már előre sajnálkoztak a realisztikusan várható korai csecsemőhalálon. Vajon Vonáéknak, midőn az ezredfordulón egy tucat egyetemista összedugta a fejét, az akkori ideológiai ellenszélben volt akár hajszálnyi esélye is arra, hogy mozgalmuk Magyarország második legerősebb pártjává nője ki magát?
De térjünk a tárgyra: készséggel elismerem, hogy vitaindító cikkemben kevés volt a konkrétum. Ennek oka nem elsősorban az, hogy alapvetően ideológus karakter vagyok, sokkal inkább az, hogy a cikk, tömörségre törekedve is 6 oldalnyira sikeredett, próbára téve a mai olvasók csekély türelmét. Másrészt, amíg az ideológiai alapokat nem vázoljuk fel, aligha térhetünk rá a konkrét gyakorlati elképzelések megvitatására. Ezt kísérlem meg most utólag röviden, követve Ottó testvérem kérdésfelvetéseinek nyomvonalát.
Kezdjük Ottó írásának farkánál: Hitler – idézett megjegyzésében – óriásit tévedett, s feltehetőleg ez is oka annak, hogy egy Krisztuskövető ember számára visszalépést jelentene újra az ő nemzeti radikalitásából táplálkozni. Persze semmivel sem tévedett nagyobbat a mi Szent István királyunknál. Tévedésük azonban koruk szelleméből következett. Ugyanis éppen a Biblia ellentmondásiból következett, hogy a kereszténység világméretű elterjedése a tan szinte totális megromlásához vezetett. Vagyis már az 1000 éves kereszténységnek se maradt túl sok köze Krisztus tanításához, nemhogy a 2000 évesnek. (Midőn sok ezer felekezet hivatkozik fundamentumként az „egyértelmű” Bibliára.) Annyiban azonban öntudatlanul is „igaza lett” a Führernek, hogy – a kereszténységhez hasonlóan – a belső ideológiai ellentmondások, a nemzetiszocializmus esetében is hanyatláshoz vezettek. (Bár ez rövid uralmuk, és ellenségeik háborús tombolása révén kevésbé volt látványos.) Ezt azért fontos itt tisztáznunk, mert talán éppen ebben áll a legnagyobb különbség hungarizmus és más nemzeti radikális ideológiák között: Egyre több bizonyíték tárul fel arra nézve, hogy szkíta-hun őseink egy sokkal jézusibb kereszténységet képviseltek, mint a Nagy Konstanin által korrumpált volt. Ez az ősi pedig tovább élt a Szent Korona-tanban, s a magyar hagyományok megőrizték, ahogyan erről Wass Albert „A hagyaték” c. regényében beszámol. (Kötelező olvasmánynak kellene lennie a nemzeti radikalizmus táborában.)
De haladjunk sorjában: A legfontosabb szkeptikus érv természetesen mindig a magyar néptömegek, 66 éve tartó balliberális, médiális agymosása következtében kialakult, csökött tudati állapota. Ám nem szabad szkeptikusnak és türelmetlennek lennünk, hanem egyre aktívabban, minden eszközzel megfordítani a folyamatot. Egy fél pohár vizet mindig lehet úgy kommentálni, hogy csak félig telt, úgyse fog soha megtelni; de úgy is, hogy lám, már félig megtelt, gyerünk, teljes erőbedobással próbáljuk teletölteni! Na, ilyenekben is áll a hungarizmus „kitartás” eszménye. Ne azt nézzük, hogy még mennyi a megkergített barika kis hazánkban, hanem azt, hogy egyre többen olvassák a Barikádot, Magyar Jelent, Kuruc.info-t, és holnap remélhetőleg még többen fogják! Sosincs „túl késő”!
Választást nyerni természetesen jelenleg nem eszmék megmagyarázásával lehet és kell. A népnevelő feladatokat tökélyre vinni ráérünk azután is. Most röviden elmondjuk az embereknek konkrét bajaik okát, s hatékony orvosságot ajánlunk. A betegség tüneteinek súlyosodásával törvényszerűen fognak egyre többen mellénk állni. Talán csak utána kezdenek majd el olvasni, és megérteni eszmei kérdéseket. Ez nem baj. A lényeg, hogy az őket vezető elit közös szellemi nevezőre jusson, és az ellenség által lejáratásképpen provokált kommunikációban kellően bölcs ravaszsággal járjon el. Erre kitűnő példa volt mindeddig Gábor. Amitől mai, hungarista ideológusként el lehet, és el kell határolódni (történelmi fasizmus és nemzetiszocializmus) attól el is határolódott, de történészként mégsem volt hajlandó belemenni azok ellen fröcsögő történelmi értékelésekbe. Amitől azonban nem akarunk elhatárolódni, attól nem is szabad, inkább némának kell maradnunk, mint időnként (pl. a zsidó főpap gúnyos kérdésekor) Krisztus is tette. Tehát például majd a megnyert választások után sorra nyíló népfőiskolák dolga lesz, hogy a néptömegek korábbi agymosásait korrigálja. Ha hatalomra jutunk, gondunk lesz rá, hogy a Szent Korona-tanról, s annak szellemi tartalmáról már akár az óvodások is tudjanak értelmes mondatokat megfogalmazni.
A protestantizmus aligha találhat bármiféle problémát a Szent Korona-tanban. (Ha így lenne, 1000 év történelmi, királysághű magyar protestantizmusa után, ma például a református lelkész Hegedűs család sem állna ki mellette. Szent István a protestáns magyarok számára is példakép, hiszen idejében még protestantizmus sem létezett. Egy egészséges Mária tisztelet sem volt anno probléma senkinek. Ugyanakkor minden képzett katolikus tisztában van vele, hogy Mária is csak fiának királyságát biztosítja hazánkban.
A Szent Korona-tan egyik leglényegesebb elemét néhány perc alatt bárkivel megértethetjük: Olyan teokratikus (mennyei) társadalmi-politikai berendezkedés egy földi birodalomban, ahol a vezető (király) Istent és törvényeit éppúgy szolgálni igyekszik, mint ahogyan alattvalói is. Valóságos „abszolút” monarchiáról van szó tehát, mely egyidejűleg pluralisztikus is, hiszen az uralkodó Istentől rendelt kötelessége népének meghallgatása és szolgálata (Mátyás álruhában); és ha az uralkodó Istentől elfordulva sanyargatni kezdené alattvalóit, akkor alkalmatlanná lévén, a korona alkotmányának ellenállási záradéka szerint trónjától fosztható, s új, szakrálisan kijelölt választható helyette. Természetesen e szittya elv nem működik mindig tökéletesen, de a mai napig sehol és sohasem volt jobb birodalomirányítási modell a történelemben.
Fentebbiekből következik, hogy a hungarizmus csakis isteni bázisra épülhet. Személyes meggyőződésem és tapasztalatom, hogy a nemzet összes hitetlene, pogánya, más vallásúja azért fordult el a kereszténységtől, mert az alapvetően megromlott. Ezért vallom, hogy a hungarizmus teljes győzelmének feltétlen feltétele a keresztény vallás újjászületése. Ez után fogja fokozatosan mindenki megérteni, hogy amitől korábban elfordult, az csak egy hamis, álkereszténység volt, és akkor többé semmilyen ellenérzéssel nem viseltetik az „igazi” iránt. Persze joggal vetődik fel a kérdés, hogy melyik az „igazi”. Hiszen mindegyik ugyanezt állítja magáról. Itt kell tisztáznunk néhány fontos alapvetést: Ha létezne „igaz” keresztény felekezet, akkor már nem a földön lennénk, hanem a mennyben. Vona Gábor, vagy a római pápa épp ugyanolyan bűnre hajló természettel született, mint Sztálin, vagy Gyurcsány Ferenc. Démonok mindnyájukat egyformán kísértik. Az alapvető különbség, hogy Gyurcsány és Sztálin ezt nem látják be, s nem is küzdenek ellene; Vona és a pápa viszont igen, s mivel hisznek, a Szentháromság segítségével harcolnak. És ezt persze nem ők mondják magukról, hanem mi látjuk tetteiken. Ezért hitelesebb szememben az a kereszténység, amit Gábor, vagy Benedek képvisel, mondjuk annál, amit például a kétszínű Semjén, vagy Orbán Viktor. (Természetesen a Jobbik és Vona csupán jelenkori keretet ad a hungarizmus eszmevilágának, ahogyan ezt anno Szálasiék tették. A hungarizmus eszméje ennél sokkal tágasabb, amibe nem csak a Jobbik, hanem összes testvérszervezete és mozgalma együtt munkálkodva belefér. Reméljük, minél törésmentesebben, és konfliktusszegényebben.) Őseink már Ázsiából hozták magukkal a krisztusi tanokat. Nyilván az sem volt tökéletes, ahogy tetteik sem voltak azok. De összehasonlítván más keresztényekével, úgy tűnik, egy mélyebb kereszténységet képviseltek. Közhelyeket is említhetünk: a Rómában nevelkedő Atilla nyilvánvalóan ismerte Jézus tanait, s látta, hogy a haldokló birodalom hogyan hamisítja meg azokat. Egész biztosan nem azért kímélte meg később Rómát, mert gyenge volt. Szálasi sem gyengeségből hárította el puccsra biztató bajtársának biztatását. És a Szent Korona-tannak e szemlélet, a „kitartással” együtt alapvető része. Én úgy gondolom, Atilla anno nagyobb léptékben gondolkodott, ami most a Jobbikot is érinti. Tekintheti ezt bárki most belemagyarázásnak, csakhogy a tények makacsok. Gábor sem biztatta soha erőszakos fellépésre a Gárdát. Ugyanazt mondta legutóbbi beszédében, amit mesterünk: küzdelmünk csak másodlagosan materiális, elsősorban szellemi természetű! A hiteles kereszténységnek lehetőség szerint törekednie kell az erőszakmentes szeretetre. Ez eleve kizárja, hogy „zsidó-keresztény” legyen, hisz ennek az erőszak történelmileg alfája és omegája. Így függ össze a korona, az igaz, szerető krisztusi hit, a hungarizmus, prófétaságunk a világ számára, és a szebb jövő. (Nem véletlen, hogy a próféta karakterű, megboldogult Bulányi György magyarnak, s nem más nemzet fiának született!) Remélem, a fentebbiek kifejtése által most elég konkrétan, s gyakorlatiasan vázoltam választások utáni esélyeinket.
Jöjjenek a szittya testvérnépek: kénytelen vagyok megint teológiához nyúlni: nemzeti radikális vezető elitünknek (a lassan eszmélő tömegnek megint csak később!) meg kellene értenie az iszlám igazi természetét! Az erőszak – eredeti eszméik szerint – náluk sem idealizált cél, csupán kényszerű, csökevény eszköz. Barbár erőszakot keletkezésük idején már ők is az eltorzult zsidó-keresztényektől tanultak! A jelenleg Perzsiában működő theokratikus „isteni állam” struktúrájában nagyon hasonló a mi Szent Lászlónkéhoz. Természetünkből fakadóan sok gyengeség, ellentmondás és bűn rejlik e rendszerben is, de még így is messze jobb, mint bármily más alternatíva. Amíg nemzete Ahmadinezsád mögött érzi Allah áldását, virágozni fog országuk. Mert Mohamed eredeti tanítása misszionárius alkatú, de nem gyarmatosító jellegű; legfeljebb meghamisított változatai azok. Ha az iráni elnök is csak szájhős mohamedán lesz, mint a szír Ásszád, és a rendre, vagy akár egy eszmére hivatkozva saját népét löveti, akkor ő is meg fog hasonlani önmagával, és romlásnak indul. Ezzel csak azt akartam ábrázolni, hogy az igazi kereszténység, és az igazi iszlám sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt egy laikus gondolná. Ha ezt megértik nemzeti radikálisaink, és a néppel is meg tudják értetni, a dél-keleti orientáció a szebb jövő fontos eszköze lehet. (A bolgárokon kívül amúgy az örmények és a grúzok is keresztények. Nem is szólva itt az iszlám országokban élő keresztény diaszpórákról, melyeknek – erősödő államközi kapcsolataink folytán – talán megmentői lehetünk. Mellesleg egy ateista jobbikos miniszterre, éppúgy, akár Gyurcsányra; még a macskámat sem merném rábízni. Ezzel szemben egy buzgó, iszlámhívőre a macskámat azért már nyugodtan rá merném bízni.)
A Szent Korona-tan, s a szomszéd népek. Vona Gáborral értek egyet, bár ő is sokszor mondta, hogy ez egy történelmileg szörnyen megterhelt terület. A trianoni rabló államok ráadásul nem csak az ott élő idegen lakosság agyát mosták át, hanem pártoskodó honfitársainkét is! Mégis, ha nem egy fülkés, hanem egy igazi szellemi forradalom menne végbe a csonka hazában, akkor például egyre több erdélyi románnak jutna eszébe, hogy egzisztenciálisan több esélye van a szebb jövőre nézve, mondjuk egy újraegyesülés után. Toroczkai László sem fantaszta: a HVIM-esek is hisznek benne, hogy kényszerként először meg fog történni a közös érdekek belátása, majd a magyarok vezető szerepe a térségben, mely a román népnek is elemi érdeke.
Kiválasztottság-tudata természetesen lehet bármely nemzetnek. Ám nem tudok róla – ha tévednék, világosítson fel valaki –, hogy bármely nép programjába vette volna Krisztus eredeti tanítására való megtérést, s annak továbbadását a világ számára. Eredeti annyiban, hogy nem az erőszak, hanem a szeretet eszközével tanít a szeretetre. Ezt képviseli a Szent Korona-tan, mely – ha a Jobbik kormányzásával érvényre jutna – újjá szülhetné hazánkban a haldokló kereszténységet, melyet, mint nyilvánvaló példát természetesen egyre több nép követne majd.
Ottó testvérem azt írja, hogy az igazság és a szeretet összefüggését nálam „összetettebbnek” látja, utalván egy korábban megjelent néhány soros (!) írására. Kérem, szemezzen a Kuruc.infón korábban megjelent csaknem száz tanulmányom közt, ott tucatnyit találhat, melyben e témát lehetőség szerint maximálisan kísérlem kielemezni. Igazán tömören próbálom most itt összefoglalni: Jézus – egyszerűen igazolható módon és egyértelműen – minden esetben szellemi kardról, háborúról beszélt, és fizikális erőszakot még kufárkikergetéskor sem alkalmazott, valamint tanítványait sem biztatta soha ilyesmire! Ha Isten = Szeretet, ( 1 Jn. 14) akkor világos, hogy Istennek nincs más „igazsága”, legfeljebb a szabadság ajándéka, hiszen logikus, hogy erőszakkal senki sem kényszeríthető a szeretetre. Másképpen szólva Isten nem teremthetett szeretetet szabadság nélkül, ez éppúgy az emberi elme ostoba játéka, mikor azt kérdi valaki, tud-e akkora követ teremteni, amekkorát maga sem tud felemelni, vagy alkothat-e völgyet hegy nélkül. Hogy értsük a kérdező ostobaságát, lefordítjuk: Isten tud-e nem Isten lenni? Hiszen akkor nem tud mindent, ezért nem Isten! Tehát a Szeretetisten ellenségei iránti szeretetből nem védi meg magát, ezért elpusztíthatatlan. Tanítványaira ez természetszerűen éppígy igaz. A gonosz önmagát pusztítja el, s az is, aki őt követi. Ez az Evangéliumok lényege. Lehet ezen a tanításon megbotránkozni, vagy elutasítani, de eddig még senkinek sem sikerült hitelt érdemlően bebizonyítania a történelemben, hogy Jézus nem ezt tanította! Tapasztalat azonban, hogy lehet követni ezt az örömhírt, és ebben az irányban haladva tökéletesedni. Úgy gondolom, mindez szorosan kapcsolódik a Szent Korona-tanhoz, a hungarizmushoz és a szebb jövőhöz.
Ottó testvérem egy utalásom jelentőségét valószínűleg nem mérte fel: a végidők, egyfajta kataklizmaszerű „globális rendszerváltás” közeledtét sokan érezzük. Ez azt jelenti, hogy a külső materiális kényszerek, a nyomor és a permanens életveszély miatt kínjukban fognak el kezdeni gondolkodni a tömegek. Most még csak magányos nyugdíjasok fagynak meg és halnak éhen. Mikor a társadalom széles rétegei is hasonló helyzetbe kerülnek majd, akkor keresni kezdik majd a válaszokat. Szürkeállományukban a neuronok lassan dolgozni kezdenek, már azokéban, akiknek agytekervényei közt a kábítószerek még nem okoztak regenerálódásra képtelen fiziológiai károsodást. És talán új felismerésre térnek…
Előző tanulmányomat elsősorban a nemzeti radikális szellemi elit rétegek számára írtam, hogy kezdjenek végre érdemi egyeztetéseket a szellemi platformok egyfajta minimális közös többszöröséről. Mert világos, hogy ennek sürgősen itt az ideje. Függetlenül a külső vész közelségétől, vagy a tömegek jelen alkalmatlanságától, előbb-utóbb át kell vennie valakinek a káosz felé zuhanó ország irányítását, és addigra jó lenne tisztán látni az ideológiai frontokat. Ugyanis az ellenség sem alszik. Már sejthető, hogy a Jobbik vezető köreiben az esküszegő, gárdaellenes Pősze után kik lesznek azok, akiket a másfajták – provokatív polkorrekt és reálpolitikus elhatárolódásokat követelve – próbálnak majd leszalámitaktikázni. Ha tisztáztuk a közös nevezőt, kezdődhet a gyakorlati munka: enni adunk az éhezőknek, szállást a hajléktalanoknak, és magokat vetünk az elidegeníthetetlen magyar anyaföldbe.
Aki ennél több konkrétumról szeretne hallani, annak azt javaslom, kukkantson bele a Jobbik bárki számára elérhető programjába. Üres óráimban magam is ezt lapozgatom. Gazdagabb és épületesebb forrásról nem tudok.
Szebb jövőt Krisztusban a Szentlélek által!
Tarnóczy Szabolcs
