Ezen írással kapcsolatban nekem is van pár észrevételem, melyet ezúton küldök Önöknek. Megtisztelnének vele, ha ezt hasonló formában, olvasói hozzászólásként közölnék portáljukon, a témáról folytatott nyílt vita jegyében (melyet ugyebár portáljuk is támogat a holokauszttal kapcsolatos írások cenzúrázatlan közlésével).

Üdvözlettel,
Rennek András

1. „Gázkamra-bedobónyílások. Valamikor 1945 tavaszán–nyarán rémülten vették tudomásul Auschwitz orosz megszállói, hogy Höß lágerparancsnok angol-amerikai kihallgatóinak nemcsak tusolófejeken keresztül történő gázbevezetésről beszél, hanem bedobónyílásokról is, és ők semmi ilyesmit nem találnak. Gyorsan véstek a tetőbe néhány lyukat. Ugyanez történt az amerikai illetékesekkel is; nem találtak bedobónyílásokat a krematórium épületének tetején légi felvételeiken. Gyorsan retusáltak néhány pontot fényképeikre. Ostoba apróság, de az amerikaiak és az oroszok nem koordinálták egymással a nyílások helyét (éppen feszült volt a viszony közöttük). Így a légifelvételeken nem láthatók bedobónyílások ott, ahova azok be vannak vésve, és ott, ahol a légifelvételek tanúsága szerint lenniük kellene, nem találhatók. Következtetés: 1945 előtt sem ezen, sem azon a helyen nem voltak bedobónyílások. (A tusolófejeken át történő gázbevezetés [Höß-vallomás] kezdettől fogva ostobaságnak bizonyult.)”

Ez a szórakoztató gyerekmese a hamisítást elbénázó szövetségesekről a bedobónyílások lététől teljesen függetlenül is kizárt, hogy igaz legyen (és egyúttal azt is mutatja, hogy a szerzőnek mennyire fogalma sincs arról, amiről beszél), ugyanis a németek a gázkamrákat az elvonulásuk előtt felrobbantották (felteszem a holokauszt-tagadók sem vonják kétségbe, hogy bármi is volt ott, mondjuk akkor így, azt felrobbantották). Így aztán „valamikor 1945 tavaszán-nyarán” lehetetlen, hogy „nem találtak semmi ilyesmit”, jobban mondva biztos, hogy nem találtak semmi ilyesmit, de pont emiatt lehetetlen, hogy ennek hatására „véstek a tetőbe néhány lyukat”, ugyanis abban az időben a helyszínen csak betontörmelék, földhányások és épületromok voltak, így ha nagyon akartak sem tudtak volna bedobónyílásokat találni, viszont emiatt persze okuk sem volt ilyet bevésni; nem is lett volna hova, tető nem lévén…
(Megjegyzem, amúgy természetesen a bedobónyílások létére vonatkozóan sem lehet sok kétség, hiszen rendelkezésre állnak tanúvallomások (mind az áldozatok, mind az elkövetők oldaláról!), légifelderítési fényképek, helyszíni fényképek (sőt, Majdanek esetében még egy olyan – 1944-ben publikált, mielőtt az izraeli lobbi képbe kerülne – fénykép is rendelkezésre áll, amelyen egy szovjet katona épp az állítólagosan nem létező bedobónyílást nyitja fel), mindemellett az auschwitz-i Krematorium II 1943. március 31-i leltári nyilvántartása is fennmaradt (ha a szerző szeretné, szívesen hivatkozom az eredeti német dokumentumra), melyen a Leichenkeller I (azaz valójában a gázkamra) berendezései között 4 darab Drahtnetzeinschiebvorrichtung (kb. dróthálós becsúsztató szerkezet) is található, ami önmagában ugyan nem bizonyíték, de legalábbis furcsa felszerelési tárgy egy állítólagos hullakamrához…)

2. „Vas(III)-hexacianoferrát(II) [köznapi nevén ”berlini kék”, a HCN (hidrogéncianid) reakcióterméke] a ruhafertőtlenítő kamrákban 800-1000 ppm nagyságrendben mutatható ki, a „gázkamrákban“ pedig 1-2 ppm nagyságrendben, éppúgy, mint a lakóbarakkokban.”

Nem tudom, hogy sajnáljam, vagy örüljek, hogy a magyar holokauszt-tagadás „színvonala” kb. 15 év elmaradásban van a nyugatihoz képest (ahonnan Perge szokta írásait fordítani). Ezek az állítások a Leuchter-jelentésben találhatóak, ami olyan szinten komolytalan módszertanát tekintve, hogy még a holokauszt-tagadók sem szoktak mostanában már hivatkozni rá. (Emlékeim szerint még Jürgen Graf is azt írta az első Kuruc.infós vita során, hogy a jelentés „tartalmaz bizonyos hibákat”…) Hadd nyugtassam meg a szerzőt: a megfelelő metodikával végzett későbbi vizsgálatok természetesen megerősítették a Zyklon B maradványainak jelenlétét a gázkamrákban.

„Következtetés: a krematóriumok ravatalozó helyiségeiben, illetve a tusolókban nem voltak elgázosítások. Ez még Fritjof Meyer Spiegel-szerkesztőnek is derengeni kezdett, aki emiatt az elgázosításokat ma már nem található parasztházakba helyezte át.”

Ez volt az a pont, ahol csak a téma komolysága tartott vissza attól, hogy hangosan felröhögjek. Nem voltak elgázosítások a krematóriumok „ravatalozó helyiségeiben”? Hogy hol? Szóval a koncentrációs táborban elpusztult zsidókat egyenként felravatalozták? Felteszem mielőtt dísztemetést rendeztek volna számukra…
Fritjof Meyer Spiegel-szerkesztő, aki egyébként nem szakértője ennek a témának, csakugyan írt egy cikket a kérdésről az Osteuropa című lapban, a szerző azonban elhallgatja, hogy adatait ezt követően hitelt érdemlően cáfolták, sőt, ami még fontosabb, a cáfolatok egy részét Meyer is elfogadta. Arról nem is beszélve, hogy cikkének lényege az volt, hogy „csak” 356 000 személyt gyilkoltak meg gázzal Auschwitzban. Természetesen lehet vitatkozni arról, hogy a halottak száma pontosan vagy nagyságrendileg mennyi, a szerző azonban nem ezzel foglalkozik, hanem az elgázosítás teljes tagadásával – amit azonban Meyer egyáltalán nem állít! Ezért finoman szólva sem korrekt érvelés ez részéről, pláne, hogy úgy próbálja Meyer véleményét beállítani, mint valamiféle „hivatalos visszakozást”.

3. „Ha kinyitottak egy Zyklon B-dobozt, akkor a HCN-gáz még órák múlva is szivárgott a dobozból. Ez azért volt így szerkesztve, hogy a gáz a ruhafertőtlenítés során a fejtetű lényegesen nagyobb ellenállóképességű petéit is elpusztítsa. Tehát minden tanú, aki a gázkamráknak 15-30 percen belüli kinyitásáról beszélt, hazudott. Mivel mindenki erről az intervallumról beszélt, mindenki hazudott.”

Bár a szerző egyszer a dobozra, egyszer meg – ha jól értem – a gázkamrákra magára alkalmazza a „kinyitás” szót, és így kicsit zavaros az egész, de ha jól sejtem, azt akarja mondani, hogy azért nem lehetett a gázkamrát 15-30 percen belül kinyitni, mert még veszélyes koncentrációban volt a hidrogén-cianid jelen. Ha a szerző kicsit is értene a kérdéshez, akkor tudná, hogy erre természetesen a nácik is gondoltak, ezért a nagy Krema-kba motorokkal működtetett szellőztetőrendszert építettek ki, amivel először kiszellőztették a gázkamrát, és csak utána nyitották ki az ajtót. Ez természetesen közel sem teljes értékű megoldás, de annyira elég volt, hogy a hullák kiszedését végző személyzet ne haljon meg rövid úton – a szerzőnek meg kéne értenie, hogy ez a művelet megtervezőinek épp elég is volt, ezt a feladatot ugyanis szintén foglyokból álló ún. Sonderkommando végezte, márpedig a nácik nem érezték mély elkötelezettséget az ő foglalkozás-egészségügyi szempontjaik mind teljesebb érvényesítésének vonatkozásában.

„Csak egészen mellékesen: ha a nemzetiszocialistáknak valóban szándékukban állt volna a zsidókat elpusztítani, ennél sokkal hatékonyabb eszközök álltak volna rendelkezésükre.”

Annál hatékonyabb (és pláne: személytelenebb), mint a foglyokat bezárni egy terembe, egy más célokból amúgy is nagy mennyiségben készletezett rovarölőszerből egy keveset bedobni, várni 20 percet, géppel kiszellőztetni, majd ugyancsak foglyokkal kiszedetni a hullákat? Nem hinném.

„A helyi körülmények és a fizikai-kémiai összefüggések ismeretében ugyancsak képtelenség lett volna a hordozóanyagra fölitatott HCN-t (Zyklon B) a tanúk által előadott rövid idő alatt forráspontra vinni és elpárologtatni, majd a helyiség légterében a halálos dózishoz szükséges koncentrációra emelni.”

Jaj. A Zyklon B aktív komponense, a hidrogén-cianid 25,6 fokon forr fel (figyelem: nem egyszerűen gyorsan párolog, hanem forr… bár nem tudom ezt minek magyarázom egy olyan embernek, akinek szemmel láthatóan a forrás és a párolgás szinonima); a foglyokkal egészen zsúfolásig megtömött kamrában ennek elérése semmilyen beavatkozást nem igényelt.

4. „A krematóriumok üzemeltetéséhez szükséges szénszállítások [kb. 20 kg koksz hullánként Auschwitzban] a halottaskönyvek adatainak felelnek meg, pl. 1942 január – 1943 november kb. 50.000 halott = 1032 t koksz (a súlyos tífuszjárványok időszaka), nem pedig az erre az időszakra állított holokauszt-számadatoknak.”

Kezdjük ott, hogy a 20 kg a revizionisták álláspontja, amivel mások nem értenek egyet – még ha a szerző komolyan is gondolja a 20 kg-ot, akkor is illett volna jelezni, hogy ez nem egy konszenzuális szám, hanem vita tárgya. A lényegre térve, Pressac számai azokat a szállításokat tükrözik, melyekről fennmaradt dokumentum. Ő maga sem állította ezt másként. Senki nem tudja biztosan, hogy ez mekkora része a teljes mennyiségnek, de hogy csak egy része, az biztos, ugyanis a havi lebontású számok nem mozognak együtt a regisztrált halálozásokkal (holott ezeket, legalábbis a szerző szerint, úgy kéne elfogadnunk, mint az összes halálozás száma). Például 1942. júliusában 16,5 tonna szállításáról van dokumentum (a regisztrált halálozások száma ekkor 4 124), míg 1942. márciusában 39 tonna koksz szállítása szerepel Pressac listáján, noha csak 2 397 regisztrált halálozás történt. A szerző tehát a két tényből (hogy a regisztrált halálozás csak egy része az összesnek, illetve, hogy a koksz-szállítási lista nem teljes) minimum egyet már pusztán logikai alapon, mindenféle történelmi kutatás nélkül is el kéne, hogy fogadjon…

5. „A Nyiszli Miklós "szemtanú" (Auschwitz) által állított óriási földalatti gázkamrákat (napi 25.000 halott, azaz 15-20 millió 3 év alatt) a mai napig nem találták meg. Nyiszli további valótlanságokat is állít: óriási lángok a kéményből, kristályok bedobása a gázkamrákba, melyek 3 perc alatt mindenkit megöltek. És mindezt egy orvos mondja, aki ott volt.”

Mivel a szerző egyetlen komolyan vehető, releváns mai történelemkönyvet vagy más forrást nem tud idézni, ami azt állítaná, hogy Auschwitz-ban huzamosabban napi 25 ezer ember öltek meg (pláne olyat, hogy 3 év alatt 15-20 milliót), így, ha azt kívánja mondani, hogy ez az adat nem hihető, akkor teljesen nyitott ajtókon dörömböl. Ezt a történészek sem hiszik el, ugyanis ismerik a forráskritika fogalmát.

6. „A III. Birodalom összeomlásakor kb. 400 t dokumentum jutott a győztesek kezébe. Ebből egy papírfecni sem volt, amely a holokausztot támasztaná alá, evvel szemben számos dokumentum, amely annak ellentmond. Csak mellékesen megjegyezve: A holokauszt-hívők úgy próbálják magukat menteni, hogy az SS (pl. Auschwitzban) a terhelő dokumentumokat kiválogatta, és elégette. Hogy egy átválogatás sohasem lehet olyan gyors és biztos procedúra, mint az összes dokumentum elégetése, bizonyára mindenki számára felfogható.”

Ez az állítás egy abszurdum; Ungváry Krisztián is egy sor ilyen dokumentumot vonultatott fel a második Kuruc.infós vita során. Hogy a legkirívóbbat említsem, itt van például Richard Korherr, az SS-Hauptamt Statisztikai Részleg vezetőjének 1943-as jelentése, mely szerint 1937 és 1942 között 4 millióval csökkent az európai zsidóság lélekszáma („Von 1937 bis Anfang 1943 dürfte die Zahl der Juden in Europa teils durch Auswanderung, teils durch den Sterbeüberschuß der Juden in Mittel- und Westeuropa, teils durch die Evakuierungen vor allem in den völkisch stärkeren Ostgebieten, die hier als Abgang gerechnet werden, um schätzungsweise 4 Millionen zurückgegangen sein”), sőt tételesen is rögzíti a népirtás keretében megölt („Sonderbehandlungban részesített”) zsidók számát („Evakuierungen insgesamt (einschl. Theresienstadt und einschl. Sonderbehandlung)… 1 873 549 Juden, Dazu kommt noch nach den Angaben des Reichssicherheitshauptamtes die Evakuierung von… 633 300 Juden in den russischen Gebieten einschl. der früheren baltischen Länder seit Beginn des Ost-feldzuges.”). Megismétlem: ez az 1942. december 31-i állapotról készült SS kimutatás. (Bő két év még hátra is van a háborúból…) Ha a szerző kívánja, szívesen hivatkozom az eredeti német dokumentumot.

7. „A ma közismert holokauszt-ábrázolás a Höß-vallomások egyik verzióján alapul. Ezt kínzással érték el vallatói, ahogy azt Butler, brit vallatóinak egyike visszaemlékezéseiben leírja. (A másik verziót – gázbevezetés a tusolófejeken – csöndben elejtették.)”

A ma közismert holokauszt-ábrázolás még tanúvallomásokból is tízezreken alapul (nem beszélve most az egyéb bizonyítékokról), így a fenti kijelentés még akkor sem igaz, ha a szerző ezek közül egyet sem hisz el.
(Mivel a szerző próbálja úgy feltüntetni magát, mint aki a „hivatalos történészek” egy sötét, mélyen rejtegetett titkáról rántotta le a leplet, szeretném kiegészítésként megjegyezni, hogy Höß vallomásait egyébként könyv formában kiadták és már a kiadás előszavában (!) is említés történik arról, hogy vallatásának elején vele szemben megengedhetetlen eszközöket alkalmaztak és részben ezért a szöveg csak forráskritikával értelmezhető.)

8. „Még a büntetőperek bírái is kételkednek a holokausztban. Lásd Meinertzhagen bíró csődbejelentését a Zündel-perben: „…az teljesen mellékes, hogy megtörtént-e a holokauszt vagy sem. Tagadása tilos Németországban. És csak ez számít a bíróságon.“ Íme, itt van a bizonyítékunk, hogy nem kell hinni a holokausztban – illetve, ha foglalkozik vele az ember nem is tud benne hinni – elegendő, hogy úgy tegyünk, mintha hinnénk benne.”

Bár nem ismerem a német büntetőeljárás-jog részleteit, a fenti kinyilatkoztatás teljesen logikusan hangzik, és nem bírom felfogni, hogy a szerző ebből hogyan jutott arra a következtetésre, hogy a bíró „kételkedik a holokausztban”. Mivel Németországban törvény tiltja a holokauszt tagadását, relativizálását, így ennek megsértése szempontjából csak az a releváns, hogy a vádlott tagadta vagy relativizálta-e a holokausztot, hiszen ha igen, akkor a törvényt megsértette. Még ha mindenben a szerzőnek is lenne igaza, Zündel akkor is törvényt sértett, így ez a kérdés a per szempontjából (más szempontokból persze nem!) irreleváns. A bíró erre hívta fel a figyelmet, amikor Zündel elkezdte volna megmagyarázni, hogy neki miért van igaza. Hogy ebből hogyan lehet arra következtetni, hogy a bíró „kételkedett a holokausztban”, az egy rejtély számomra.

9. „Elie Wiesel és Primo Levi, mindketten Auschwitz-túlélők, egymástól függetlenül megerősítik, hogy az SS Auschwitz feladásakor a betegeknek és rokkantaknak felajánlotta, hogy dönthetnek: bevárják az oroszokat vagy az SS-szel együtt elvonulnak Nyugat felé. Úgy Elie Wiesel és apja, mint további 20 ezer fogoly a németekkel együtt történő elvonulást választotta, sem minthogy bevárja az oroszokat. Nyilván nem azért, hogy bepótolják Buchenwaldban azt, ami elmaradt Auschwitzban: az elgázosítást. Auschwitzban ezer ember maradt (egy részük csak azért, mert túl gyönge volt az elvonulásra). A világ első húszezer holokauszt-tagadójáról olvashatunk ebben a történetben!”

1945 elején, amikor Visztula-Odera offenzíva után világossá vált, hogy Auschwitz hamarosan a szovjetek kezére kerül, a foglyokat (60 ezret, nem 20 ezret, mint a szerző írja) halálmenetekben útnak indították a német tábor-rendszer más pontjai felé (az elvonulást „választották”? – Jézusom), kivéve azokat (7 500-at, nem 1 000-et, mint a szerző írja), akik ehhez túl gyengék voltak; őket nemes egyszerűséggel sorsukra hagyták. Hogy ez mennyire önkéntes döntésen alapult, arról talán csak annyit, hogy a foglyok kb. egynegyede már az út során (!) elpusztult, és meg sem érkezett a céltáborba…
Ami Wiesel-t és Levi-t illeti, a szerző semmilyen forrásra nem hivatkozott, ahol ők ezt állítólag „megerősítették”, így közvetlenül nem tudom az állítását ellenőrizni, de mivel ez nem igaz, így feltételezem, hogy a szokásos holokauszt-tagadó forráshamisítással állunk szemben.
Megjegyzem, Wieselt épp erről az oldalról szavahihető tanúnak előrángatni, amikor a Kuruc.info maga leplezi le másutt mint notórius hazudozót, igen furcsa…

10. „Vrba koronatanú 1944 áprilisában megszökik Auschwitzból. Hét(!) hónapon keresztül hallgat, miközben a gázkamrák teljes gőzzel dolgoznak. Egy nyilvánosan kimondott szóval megmenthette volna az összes magyarországi zsidót. Vrba csak 44 novemberében riasztja a világ közvéleményét (ekkor jelenik meg a WRB-Report), amikor már Németország a padlón van, az elgázosításnak a hivatalos történetírás szerint vége van, így nem tud védekezni a vádak ellen. Hát, aki ezt hihetőnek tartja, azon nem lehet segíteni.”

Vrba 1944. április 7-én szökött meg. Április 18-án érte el a határt, 25. és 27. között mondta tollba a szöveget (szlovákul), amit április 28-ára fordítottak le. (Nem teljesen csak az érdekesség kedvéért: Kasztner Rezső már aznap kapott egy példányt.) Legkésőbb május második hetére a magyar politikai és vallási vezetők közül szinte mindegyikhez elindítottak másolatokat. A Vatikán május 22-én kapott példányt, az amerikai és brit hírszerzés június első heteiben már biztosan birtokában volt a jegyzőkönyvnek. Június 15-én már a BBC híradója (!) is beszámolt a jegyzőkönyvről, június 20-án a New York Times háromrészes cikksorozatban (!) ismertette a legfontosabb részeit a jegyzőkönyvnek. Hát, aki ezt hét hónapnak számolja, azon nem lehet segíteni.

11. „A végleges bizonyíték, hogy lehetetlen lett volna egy elgázosítás után a hullákat a gázkamrákból kicipelni, 2000-ben született meg, amikor az American Journal of Emergency Medicine szakfolyóirat tudósított egy hidrogéncianiddal történt mérgezésről Hong-Kongban. Tűzoltók, akik egyetlen egy HCN-kontaminált asszonyt mentettek, mérgezést szenvedtek, noha védőöltözetben voltak. És ez fehéren-feketén bebizonyítja, hogy mindazok, akik a hullákat a gázkamrákból kicipelő Sonderkommandokról beszéltek, hazudtak.”

Elég sokatmondó a szerző fetisizmusa a „végleges bizonyítékok” iránt… Amint már említettem is, a Sonderkommando tagjai azután cipelték ki a hullákat, hogy a gázkamrákat nagyteljesítményű ventillátorral kiszellőztették, ami természetesen a cikkben leírt esetben nem történt meg, így a kettő nem összehasonlítható. (Egyebekben is utalok a 3. pontra írt válaszomra.) Az egyetlen releváns, amire ebből a cikkből következtethetünk, az az, hogy a hidrogén-cianid életveszélyes – na, ezt viszont én sem kívánom kétségbe vonni. A szerző védencei is jól tudták ezt.

12. „A zsidók nem hiányoztak a háború után az állítólagos milliós nagyságrendben.”

Ha a szerző ezt így gondolja, akkor javaslom neki, hogy próbálja meg szinte tetszőleges magyarországi faluban, vagy akár vidéki nagyvárosban, illetve szinte tetszőleges lengyelországi településen a zsidók háború utáni jelenlétének – a háború előtt nagyon is létező – nyomait felkutatni. (Kiindulásnak mondjuk javaslom, hogy kezdje a zsidó temetőkben a születési és halálozási évszámok összegyűjtésével.) Természetesen bőségesen szolgálhatok népszámlálási adatokkal is, ha a szerző azoknak jobban hisz… Vagy esetleg az SS saját kimutatásai (ld. 6. pontot) a zsidók milliós létszám-csökkenéséről megfelelő bizonyítéknak minősülnek, vagy az is elfogult cionista forrás?

13. „A dízelmotorok kipufogógázai – a motor szerkezetéből következően – alkalmatlanok az emberölésre, mivel túl sok oxigént és túl kevés szénmonoxidot tartalmaznak. Ha pl. benzinmotorokról beszéltek volna a tanúk… De mindenki határozottan dízelmotorról beszélt.”

Először is, már a második Kuruc.infós vita kapcsán is utalt rá Ungváry Krisztián, hogy itt nem csak a szén-monoxid koncentrációja a kérdés (túl azon, hogy egyébként már 1%-os koncentrációban is percek alatt halált okoz), hanem az is, hogy a kipufogógáz egyéb toxikus anyagokat is tartalmaz (pl. nitrózus gázok, korom, kén-dioxid), továbbá széndioxidot, ami szinergikus hatását tekintve a szén-monoxiddal, továbbá a motor lefojtásával, terhelésével könnyen megnövelhető a kipufogott szén-monoxid, és lecsökkenthető az oxigén koncentrációja, továbbá a kis térfogatra bezsúfolt embereknek (a pánik miatt eleve gyorsan megnövő légzési perctérfogattal) eleve kevés oxigén-készletük van bent … és így tovább. Másodszor, elég érdekesnek találom, hogy a szerző a szemtanúknak néha még azt sem hiszi el, hogy jól látták-e, hogy az orruk előtt embereket végeznek ki, de azt viszont a legapróbb fenntartás nélkül készpénznek veszi, hogy a motor típusát helyesen azonosították (noha az esetek túlnyomó többségében a vallomásaiknak nem a használt motor típusa és egyéb gépészeti jellemzői voltak a fókuszában…).

15. „a, Eisenhower 1948-ban írta memoárjait, amikor még emlékei egészen frissek voltak. Több száz oldal, ír a zsidók nehéz sorsáról, de egy szót sem megsemmisítő táborokról, gázkamrákról stb.
b, De Gaulle 1954-ben adta ki visszaemlékezéseit. 2000 oldal, de egy szó sincs Auschwitzról, krematóriumokról, gázkamrákról.
c, Churchill visszaemlékezései 1948 és 1953 között születtek (4500 oldal). Bár ír a zsidók üldöztetéséről, de – már sejtjük – egy szót sem Auschwitzról, gázkamrákról, holokausztról.”

Ezt most komolyan gondolta a szerző? Ez egy érv? Mert ők hárman nem írtak róla, ezért nem történt meg?

16. „És végül: nincs még egy olyan történelmi esemény, amelyről annyi hamisat állítottak, hogy ne mondjuk, hazudtak, mint a holokauszt, még a hivatalos holokauszt-történészek szerint is. Egyikük sem vitatja ugyanis, hogy a legtöbb beszámoló – gőzkamrák, elektromos lemezek először árammal való gyilkoláshoz, majd a hullák elizzításához, kemencékbe vezető elektromos futószalagok, mérgezés cianid-ampullákkal, úgy, hogy ezeket az áldozatok orra alá tartották, gázbevezetés a tusolófejeken keresztül, zöld kristályok bedobása a gázkamrákba, amelyek nyomtalanul eltűntek – mind a fantázia szülöttei. Nos, ha valóban léteztek volna olyan gázkamrák, amelyeket ma ismerünk, nem lett volna szükség mindezekre a mesékre.”

Szerintem a második világháborúról általában is nagyon sok hamisat állítottak. (Talán ebben még a szerző is egyetért.) Ez azt jelenti, hogy a második világháború megtörténte maga is csak kitaláció?
(Szembe kéne nézni azzal, hogy egy ilyen eseménynél mindig lábrakelnek rémhírek is. Inkább az lenne a furcsa, ha ez nem így lenne… A fenti beszámolók extrém kis részét képezik a tanúvallomásoknak; felteszem a szerző is elismeri, hogy évtizedekre visszamenően nem olvashatott ilyet mondjuk történelemtankönyvben. És ez a végtelenül ironikus része az egésznek: ha nem lennének holokauszt-tagadók, már rég elfelejtette volna mindenki ezeket a – természetesen igazi történészek által is diszkreditált – vallomásokat. De nem: a holokauszt-tagadók, akiket ugyebár elvileg nagyon zavar, hogy hamis információk terjednek, újra meg újra meg újra meg újra előveszik ezeket a 30, 40, sőt, néha 50 éves, jóval a holokauszt-tagadók fellépése előtt elvetett hitelességű történeteket, nehogy véletlenül még feledésbe menjenek...! Sehol máshol nincsenek ezek már leírva (nyugodtan lehet próbát tenni egy keresővel) csak és kizárólag holokauszt-tagadó weboldalakon… Hát nem ironikus?)

„Idézzük fel Bruno Baumot: Az (auschwitzi) propaganda legnagyobb részét mi magunk írtuk.”

Bruno Baum mondata egész pontosan így hangzik eredetiben: „Ich glaube, es ist keine Übertreibung, wenn ich sage, daß der größte Teil der Auschwitzpropaganda, die um diese Zeit in der Welt verbreitet wurde, von uns im Lager selbst geschrieben worden ist.” Már pusztán ennyiből is sejthető, hogy nem egészen arról van szó, amit a szerző sugallani próbál: ez egy 1949-es könyvből származik, amikor még a e Propaganda szó egész egyszerűen annyit jelentetett: információterjesztés. Mindenféle negatív konnotáció nélkül, szemben azzal, amit a szerző fordítása („mi magunk írtuk”) sugall (azaz, hogy valójában ezeket kitalálták). Azt, hogy Baum a valós információk terjesztéséről (és nem valótlanok kitalálásáról) beszélt, egyértelművé teszi (tenné…), ha a szerző a szövegkörnyezetet is idézné. (Túl azon persze, ha tudná egyáltalán, hogy Baum miről is írta a könyvét (amiért egyébként nagyon sok kritikát kapott), de ez nyilván túlzó elvárás a szerzővel szemben.) Hogy mást ne mondjak, a mondat a Widerstand in Auschwitz könyvnek a Wir informierten die Welt (Mi tájékoztattuk a világot) fejezetének Arbeit der Redaktion (A szerkesztőség munkája) című alfejezetében található, és rögtön utána a következő mondattal folytatódik a szöveg: „Wir haben in diesen Tagen so manches Mal die Absichten der politischen Abteilung durchkreuzt, indem wir ihre Pläne der Öffentlichkeit übergaben” (Ezekben a napokban számos alkalommal keresztülhúztuk a politikai részleg számításait azáltal, hogy a terveiket nyilvánosságra hoztuk). Azt gondolom, ez tökéletesen egyértelművé teszi a szöveg valódi jelentését, de ha a szerző kívánja, természetesen szívesen rendelkezésére bocsátom a Widerstand in Auschwitz eredeti, német szövegét.

„És a ráadás: Van Pelt, a világszerte ismert holokauszt-történész 2009. 12. 27-én két figyelemre méltó kijelentést is tett a Toronto Star c. lapban: Szerinte ismereteink 99%-át a holokausztról nem tudjuk bebizonyítani, ezekről csak tanúvallomásokból van tudomásunk.”

Ahhoz képest, hogy pár sorral később a szerző magabiztosan kijelenti, hogy a Pergével folytatott vitát Ungváry elvesztette, úgy tűnik, el sem olvasta, amit ő akkor írt… Erről ugyanis már akkor is volt szó, az egyszerűség kedvéért inkább csak megismételem Ungváryt: „Jan van Pelt-et azon véleménye kapcsán kérdezték, miszerint abba kéne hagyni az – egyébként sem túl eredményes – kísérleteket, hogy Birkenau-t eredeti állapotban tartsák (hatalmas területről van szó), ehelyett vissza kéne adni a természetnek. Ezen a ponton az riporter megkérdezni Jan van Pelt-et, hogy nem fél-e attól, hogy ezzel a holokauszt-tagadóknak kedveznek, hiszen egy bizonyíték semmisül meg; mire Jan van Pelt az idézett választ adja. Mivel az ismereteink legnagyobb részéről nem tárgyi bizonyíték van (hanem másmilyen!!!), vagy olyan tárgyi bizonyíték, ami nem itt található, ezért nem baj, ha Birkenau-t nem próbáljuk eredeti állapotában tartani. Megjegyzem, Jan van Pelt véleményében nincsen semmi különleges vagy új. Sőt: bár én eddig ezt az interjúját nem olvastam, keresse csak ki, hogy én – ezen interjútól tehát függetlenül – milyen jelzőt raktam a tárgyi bizonyítékok elé a bizonyítékok listájában…” Annyiban kell ezt az idézetet a mostani helyzethez testreszabnom, hogy a szerző még Pergét is alulmúlta az idézés korrektségében (utólag is gratulálok), az eredetiben ugyanis az szerepelt, hogy „Ninety-nine per cent of what we know we do not actually have the physical evidence to prove” nem pedig az, hogy „we do not actually have the evidence to prove” (azért ez nem ugyanaz…), azt a tagmondatot pedig, hogy „ezekről csak tanúvallomásokból van tudomásunk” egész egyszerűen a szerző találta ki.

„A fenti pontok természetesen csak a legkirívóbb ellentmondásokat emelik ki igen tömören.”

Összefoglalva: ha ezek a legkirívóbb ellentmondások, akkor bele sem merek gondolni, hogy milyenek a kevésbé kirívóak…

 

Válaszaim az Ön fölvetéseire tulajdonképpen minden egyes pontra vonatkozólag Önnek is rendelkezésre állnak. Csak el kellene olvasni azt a pár könyvet, amit összefoglalóm végén ajánlottam. Nem tudom a gondolatot elhessegetni, hogy Önöket, holokauszt-állítókat nem az igazság kiderítésének vágya hajtja, hanem valamilyen rejtélyes okból ragaszkodnak a holokauszt megtörténtéhez. Bármiféle, annak ellentmondó hivatkozással, beismeréssel egyenértékű idézetekkel teletűzdelt tudományos munkát ugyanis nagy ívben elkerülnek. Mondjuk, ha Ön zsidó, érthető, miért ragaszkodik foggal-körömmel a holokauszthoz. Mint ahogyan a tisztességes zsidó Finkelstein is megjegyezte, a mítosz kettős hasznot hoz: egyrészt igen jó osztalékot fizet, másrészt megtámadhatatlanná teszi a zsidóságot (Finkelstein: A holokauszt-ipar).

Én a kis kétoldalas összefoglalómat az ajánlott irodalom elolvasása után állítottam össze. Természetesen egy ilyen összefoglalóban nem lehetnek forrásokra való hivatkozások. Összefoglalóm végén meg is jegyeztem, hogy minden egyes állítás mögött több oldalas tanulmány, szakmai publikáció, esetleg egy egész könyv áll. De ezek az ajánlott irodalomban az Ön rendelkezésére állnak.

Valamikor 1945 tavaszán–nyarán rémülten vették tudomásul Auschwitz orosz megszállói, hogy Höß lágerparancsnok angol-amerikai kihallgatóinak nemcsak tusolófejeken keresztül történő gázbevezetésről beszél, hanem bedobónyílásokról is, és ők semmi ilyesmit nem találnak. Az ezt követő időszakban, hogy pontosan mikor, nem tudjuk, véstek a tetőbe néhány lyukat. Ugyanez történt az amerikai illetékesekkel is; nem találtak bedobónyílásokat a krematórium épületének tetején légi felvételeiken, így retusáltak néhány pontot fényképeikre. Ostoba apróság, de az amerikaiak és az oroszok nem koordinálták egymással a nyílások helyét (éppen feszült volt a viszony közöttük). Így a légifelvételeken nem láthatók bedobónyílások ott, ahova azok be vannak vésve, és ott, ahol a légifelvételek tanúsága szerint lenniük kellene, nem találhatók. Következtetés: 1945 előtt sem ezen, sem azon a helyen nem voltak bedobónyílások. (A tusolófejeken át történő gázbevezetés [Höß-vallomás] kezdettők fogva ostobaságnak bizonyult.)

Auschwitz I-re ezen a helyen nem szeretnék kitérni. Ha jól tudom, már az Önök oldaláról is hallatszanak hangok, melyek szerint Auschwitz I-ben nem folytak elgázosítások. E helyen csak Birkenaura, Auschwitz II-re szeretnék koncentrálni. (De ha valaki megfizeti, természetesen nagyon szívesen sorra veszem a többi ”megsemmisítő tábort”.)

A bedobónyílások problematikáját a Rudolf tanulmány 4.4.1.2.8. fejezete tárgyalja részletesen.

Rudolf itt összeveti a tanúvallomásokat, a helyszínen készült felvételeket, az amerikai légifelvételeket és az általa a kilencvenes évek elején a helyszínen tapasztaltakat. Igen, a helyszínen tapasztaltakat. Ön ugyan azt állítja, hogy a háború végén felrobbantott krematóriumok egyszer és mindenkorra lehetetlenné tették az oknyomozást, de ez nincs így minden esetben. A fölrobbantás azt jelentette, hogy a tartóoszlopokat felrobbantották, és az épület összedőlt. A vasbeton tető kisebb-nagyobb repedésekkel, törésekkel pedig ott maradt.

Rudolf az említett műben bemutat egy Pressac által hozott korabeli képet a II. krematórium 1. sz. hullakamrájának tetejéről. A képen három objektum látszik, amiről a holokauszt-állító irodalom bedobónyílásoknak vél. De ennek ellentmond mind az objektumok mérete, mind elrendezésük. De készültek ugyanabból a pozícióból, ugyancsak az állítólagos elgázosítások idejéből fényképek a tetőről, és azokon semmiféle objektum nem látszik.

Rudolf közzétesz továbbá az amerikai légifelderítés által készített képet a II. krematórium 1. sz. hullakamrájáról.

A kép műszaki kiértékelése a következőket eredményezi:

Az objektumok elmosódottak, különböző irányultságúak, nem vetnek árnyékot a képen látható épületrészek éles árnyékvetésével szemben. És ami a perdöntő, és amire már utaltam:

A négy állítólagos bedobónyílás helyén ma (1992) semmilyen nyílás nem található. De a tetőben található két kontár módon vésővel, kalapáccsal utólag készített nyílás, amelyeknek készítői még arra sem vettek fáradságot, hogy a kiálló betonvasakat lefűrészeljék. (Miután ezt Rudolf először leírta 1992-ben, utána valaki letörte a kimeredező betonvasakat.) Zsaluzásnak még csak nyoma sincs.

Ezt állítja be a propaganda 50 éve bedobónyílásoknak. Természetesen ezek olyan helyen vannak, ahol a légifelvételek tanulsága szerint semmi nincs.

A légifelvételt az állítólagos bedobónyílásokkal 1992-ben kiértékelte egy professzionális képkiértékelő, és arra a megállapításra jut, hogy azt a CIA, a felvételek birtokosa manipulálta. (John C. Ball: Air Photo Evidence)

Ugyancsak a légifelvételeket értékeli ki az alábbi mű, és ugyanarra a megállapításra jut:

Dino Brugnioni, Photo Fakery: The History and Techniques of Photographic Deception and Manipulation, Brassey's, Dulles (Virginia), 1999.

És akkor még nem is szóltam arról, hogy ugyanannak a légifelderítésnek ugyanabból az időszakból vannak felvételei, melyeken semmiféle folt nem látható a hullakamrák tetején.

Még a holokauszt-állító van Pelt sem égeti le magát, mint Ön, Rennek úr azzal, hogy letagadja, a Birkenaui II. krematórium 1. sz. hullakamrájának ma (1992) is meglévő tetejéről hiányoznak a bedobónyílások, valamint az Ön által is említett „dróthálós becsúsztató szerkezet”, illetve ennek bármiféle rögzítése. Hogy hogyan magyarázza ezt van Pelt, az már a kabaré kategóriájába tartozik. Van Pelt szerint az SS 1944-ben, a felrobbantás előtt alulról bezsaluzta a tetőzetet, a lyukakat beöntötte betonnal. A „dróthálós becsúsztató szerkezet” egyébként megérne egy külön méltatást, a kényszeredett, a mítoszt mindenáron fenntartani akaró ostoba hamisítások egyikeként.

De idézek még egy érdekes dokumentumot. 1946. szeptember 26-án Roman Dawidowski professzor a Krakkói Bíróság megbízásából szakértői véleményt nyújtott be a bírósághoz a küszöbön álló Rudolf Höss elleni perhez. A tanulmány a II. krematóriumot vizsgálja, milyen jelei voltak ott a népirtásnak. Ha 1946-ban lyukak lettek volna a hullakamra tetején, azt Dawidowski mindenképp megemlítette volna. De ezekre semmi utalás nincs.

Továbbá: az Auschwitzi múzeumigazgatóság a 2000. évi Irving – Lipstadt per idején mindenféle nyilvánosságot kerülve próbált lyukakat találni a II. krematórium 1. sz. hullakamra (Rennek szerint nem létező) tetején. (Ne feledjük, már túl vagyunk a Rudolf-tanulmány megjelenésén.) Mivel az objektum felrobbantása után kontár módon kivésett lyukakon kívül semmit nem találtak, nem verték nagy dobra eredményeiket.

Még csak egy megjegyzés ahhoz, hogy Ön szerint nem lehet kétséges a bedobónyílások léte, mert a tanúk és a tettesek is állították. Ezzel csak az a gond, hogy a tanúk és tettesek a tusolófejekből kiömlő gázt is állították, éppúgy, mint a bedobónyílásokat. Mitől hihetőbbek ezek a tanúk és a tettesek a bedobónyílások esetében?

2. a, Vas(III)-hexacianoferrát(II) [köznapi nevén ”berlini kék”, a HCN (hidrogéncianid) reakcióterméke] a ruhafertőtlenítő kamrákban 800-1000 ppm nagyságrendben mutatható ki, a „gázkamrákban“ pedig 1-2 ppm nagyságrendben, éppúgy, mint a lakóbarakkokban.

b, „Következtetés: a krematóriumok ravatalozó helyiségeiben, illetve a tusolókban nem voltak elgázosítások.

c, Ez még Fritjof Meyer Spiegel-szerkesztőnek is derengeni kezdett, aki emiatt az elgázosításokat ma már nem található parasztházakba helyezte át.

a, Hogy Rennek úr sajnálkozzon vagy örüljön, mert a magyar holokauszt-kételkedés (és nem tagadás) színvonala 15 év lemaradásban van a nyugatihoz képest? Én Rennek úr helyében sírva fakadnék saját tudatlansága miatt.
Természetesen tudunk a Leuchter-jelentés némely hibájáról.
DE: Ezek a hibák elsősorban metodikai jellegűek, mint pl. a minták jelölésének pontatlansága. A hibák az extrém sürgősséggel magyarázhatók, a Leuchter-jelentés az 1988-as torontoi Zündel-perhez készült szakértői véleményként. A hibákat viszont korrigálta G. Rudolf öt évvel később.
A lényeg: a Leuchter-jelentés alapvető megállapításait Rudolf 100 %-ig igazolta. Nem tudok mást mondani Rennek úrnak, olvassa el a Rudolf-tanulmányt, koncentráljon a cianid mérési eredményekre. Azt fogja találni, amit én ebben a pontban idéztem. Természetesen tudunk a Leuchter-jelentés és a Rudolf-tanulmány kritikájáról a holokauszt-állító oldal részéről is. Tudományos módszerekkel, alapossággal megközelítve azonban a kritikák egyike sem állja meg helyét. A leggyermekibb, legnevetségesebb talán az a reagálás volt, amikor a Krakkói Igazságügyi Orvostani Intézet vízoldható cianidokat vizsgált összes cianid helyett.

b, És, ha Rennek úr röhögni szeretett volna a ravatalozó szó használatán, ez őt minősíti. Eszembe sem jutott az egyenkénti felravatalozás. De a helyiséget hullakamrának hívták, ahol a hullákat az elégetés előtt tárolták. Beismerem, talán nem a legszerencsésebb a ravatalozó szó használata. De hogy nem a lényeggel foglalkozik, hanem ilyen huszadrangú részletbe kapaszkodik bele, ez is csak azt igazolja, Rennek úrnak valódi ellenérvei nincsenek.

c, Természetesen nem próbáltam Meyer merész állítását hivatalos visszakozásként beállítani. Meyer nem kompetens szakember. Nem tudunk továbbá arról, hogy Meyer állításait hitelt érdemlően cáfolták volna. A szokásos blabla az volt. Nyilván Meyer visszakozott saját kijelentésétől, mert rájött (ráébresztették?) kijelentésének horderejére. De a tény tény marad: Meyer a revizionista érvek (mindenekelőtt a Rudolf-tanulmány) hatására kételkedett abban, hogy az auschwitzi krematóriumok hullakamráiban (”gázkamrák”) elgázosítás folyt, de hogy a mundér becsületét mentse, az elgázosítást ma már nem létező parasztházakba helyezte át. Nyilván Meyernek annyi esze volt, hogy ne vonja általánosan kétségbe az elgázosítást, tudván, hogy ez egyenlő a harakirivel. Valahogy úgy gondolkozott, hogy az érvek hatására elvetjük a krematóriumok hullakamráiban történt elgázosításokat, és egyúttal bedobjuk a parasztházakat a köztudatba, hogy magát a mítoszt megmenthessük. Ami azzal az előnnyel is jár, hogy ott aztán nem jöhet semmiféle piszok Rudolf, Leuchter, hogy mintákat vegyen a falazatból és azokat vizsgálja.
Most idézhetném itt a Rudolf-tanulmány vonatkozó részeit, de úgy érzem, ezen a helyen fölösleges. A tanulmány mindenkinek a rendelkezésére áll. Különösen ajánlom Rennek úr figyelmébe a 7. fejezetet (Kémiai analízisek kiértékelése). A 7.1 fejezetben Rudolf a mintavételek helyét, a körülményeket írja le. A 7.2 fejezet az analitikai módszereket tárgyalja. A 7.3 fejezet az eredményeket értékeli ki, mind a Leuchter, mind a Rudolf által vett minták esetében. Rennek úr, tanulmányozza a 11. táblázat eredményeit! Ha én a mai napig holokauszt-állító lettem volna, és a mai nap olvastam volna át a táblázat eredményeit, egy csapásra kételkedővé váltam volna.

A 7.4 fejezet az eredményekből levonható lehetséges következtetéseket tárgyalja. Ha volt tudós, aki lelkiismeretesen, minden szempontból, pro és kontra vizsgált meg egy kérdést, akkor Rudolf az volt. Az embernek az a benyomása, Rudolf körömszakadtáig próbálja védeni a holokauszt-állító álláspontot, de végső soron nem marad más, mint azok a fránya tények. És ezek egyetlen egy következtetést engednek meg: a ruhafertőtlenítő kamrákban történtek gázosítások hidrogén-cianiddal, a krematóriumok hullakamráiban nem. Az ember szinte sajnálja a szerencsétlen hazudozó holokauszt-állítókat: „Ti ökrök! Ha az első pillanattól fogva azt hazudtátok volna, hogy a ruhafertőtlenítő kamrákban történtek az ember elgázosítások, akkor most mindenki elhinné meséiteket.”

 3. a, Ha kinyitottak egy Zyklon B-dobozt, akkor a HCN-gáz még órák múlva is szivárgott a dobozból. Ez azért volt így szerkesztve, hogy a gáz a ruhafertőtlenítés során a fejtetű lényegesen nagyobb ellenállóképességű petéit is elpusztítsa. Tehát minden tanú, aki a gázkamráknak 15-30 percen belüli kinyitásáról beszélt, hazudott. Mivel mindenki erről az intervallumról beszélt, mindenki hazudott.

b, Csak egészen mellékesen: ha a nemzetiszocialistáknak valóban szándékukban állt volna a zsidókat elpusztítani, ennél sokkal hatékonyabb eszközök álltak volna rendelkezésükre.

c, A helyi körülmények és a fizikai-kémiai összefüggések ismeretében ugyancsak képtelenség lett volna a hordozóanyagra fölitatott HCN-t (Zyklon B) a tanúk által előadott rövid idő alatt forráspontra vinni és elpárologtatni, majd a helyiség légterében a halálos dózishoz szükséges koncentrációra emelni.

 a, Nem igazán értem, mi itt a zavaros. Ezt nem kell jól vagy rosszul értelmezni. Világosan és egyértelműen írtam a doboz kinyitásáról, majd két mondattal odébb a gázkamrák kinyitásáról. De ezt csak úgy mellékesen.
A lényeg: Természetesen tudok a holokauszt-állítók másik kedvenc vesszőparipájáról, a szellőztető berendezésekről. És mindezt úgy, hogy nem tartom magam szakértőnek. De hiába minden szellőztetés, ha közben ott füstölög az orrom alá a Zyklon B dobozból a hidrogéncianid. A szellőztető berendezések körüli anomáliákkal egyébként Perge Ottó foglalkozik „Újabb kérdések a holokauszttal kapcsolatban” c. írásában.

b, Akkor gyorsan mondok néhány lehetséges megoldást:
1, A németeknek az egész időszak alatt rendelkezésére álltak különféle harci gázok, mint a tabun, szarin.
2, Sokkal könnyebb lett volna a szénmonoxid kezelése és ezzel voltak is már tapasztalatok az eutanázia-programban.
3, És, ha mindenképp ragaszkodni akarunk a hidrogéncianidhoz: Nem Zyklon B granulátumot kell használni, hanem a folyékony HCN-tartályt meleg vízbe állítani, a kimenő csapját a szellőző rendszerbe (természetesen fordított irányba) bekötni. És akkor nincs késleltetett leadás, gipsz hordozóréteg, elzárhatatlan gázleadás. Akkor indítjuk és akkor állítjuk meg a halálosan mérges gáz beáramoltatását, amikor akarjuk.
A Zyklon B tömeggyilkosságra alkalmatlan voltáról Rudolf tanulmányának 6.3.4. fejezetében (Miért pont Zyklon B?) értekezik.

c, Kicsit komikus, hogy egy olyan Rennek akarja nekem a párolgást és a forrást magyarázni, akinek láthatólag magának nincs fogalma az egészről. Arról már nem is beszélve, honnan a nyavalyából veszi, hogy számomra a forrás és a párolgás szinonima? Hiszen ellenkezőleg, világosan és érthetően forráspontra való vitelről és elpárologtatásról beszéltem. Lehet, hogy külön ki kellett volna hangsúlyoznom, hogy forrásponton történő elpárologtatásról van szó? Na mindegy, evvel a megoldatlan rejtéllyel tudok együtt élni.
Akkor kezdjük néhány alapfogalommal:
Ha egy folyadékot gázneművé akarok változtatni, akkor egyrészt hőt kell vele közölnöm, hogy az anyag hőmérséklete a forráspontra emelkedjék (Q=c×m×[delta]t), majd ugyancsak hőt kell vele közölnöm, hogy a forrásponton lévő folyadékból forrásponton lévő gáz (gőz) legyen (Q=L×m). Ezt a hőmennyiséget hívjuk párolgáshőnek, illetve forráshőnek. (Mindkét megnevezés használatos.) Bizony, Rennek úr, ahhoz, hogy 100 °C-os vízből 100 °C-os gőzt kapjak, ilyen mennyiségű hőt kell közölnöm a rendszerrel. A párolgó vagy forrásban lévő anyag ezt a hőt a környezetéből vonja el. Ezért van hűvös a folyók felett és hideg a az Ön hűtőszekrényében.
Több tanulmány is foglalkozott a kérdéssel, mekkora hőigénye is van egy doboz Zyklon B HCN tartalmának az elpárolgás tekintetében, illetve, hogy ezt a hőigényt milyen úton, mennyi idő alatt kaphatta meg a doboz. Az eredmények lesújtóak a holokauszt-állítók számára. Az egyik ilyen számítás ITT, a másik - az ehhez kapcsolódó - ezen a honlapon található. A dilemma: vagy olyan mennyiségű Zyklon B-t kellett volna a náciknak alkalmazni, amely még órák múlva is halálos mennyiségű HCN-t bocsátott volna ki, vagy a kisebb mennyiség alkalmazása bizonyíthatóan nem okozott volna halálos koncentrációt a krematórium hullakamrájának légterében sem az első percekben, sem az első félórában.
A Zyklon B HCN leadási összefüggéseivel Rudolf is foglalkozott tanulmányának 6.2 fejezetében. A helyi befolyásoló tényezők, mint hőmérséklet, páratartalom figyelembevételével arra a megállapításra jut, hogy a legkonzervatívabb (a holokauszt-állítók számára legkedvezőbb) esetet is feltételezve az alábbi ábrán bemutatott leadási összefüggésekkel kell számolnunk.

Tanulmányának 6.3.1.3 fejezetében pedig levezeti: ahhoz, hogy az elgázosítások első öt percében elérjük a halálos 3200 ppm (g/m3) koncentrációt, akkor annyi Zyklon B-t kell bevetni, amelyek negyed óra múlva már 10000 ppm fölé emelik a HCN koncentrációt a hullakamrák légterében, és akármennyire szellőztettek volna, a Zyklon B dobozok ontották volna a halálos gázt rendületlenül. Értelmetlen itt tehát bármiféle szellőzésről beszélni. Negyedóra elteltével még nem ürült ki a dobozok HCN tartalma. Érthető ez, Rennek úr? Vagy maga kiszellőztetettnek tekintene egy helyiséget, amelyet szellőztetnek ugyan, de a mérges gáz folyamatosan újra és újra termelődik?

 4. A krematóriumok üzemeltetéséhez szükséges szénszállítások (kb. 20 kg koksz hullánként Auschwitzban) a halottaskönyvek adatainak felelnek meg, pl. 1942 január – 1943 november kb. 50.000 halott = 1032 t koksz (a súlyos tífuszjárványok időszaka), nem pedig az erre az időszakra állított holokauszt-számadatoknak.

Dr. Franco Deana olasz mérnök és Carlo Mattogno olasz történész dokumentumok ezreit vizsgálta át az SS és a kemencéket szállító cég irattárából, valamint a korabeli szakirodalomból. Minden körülményt és adatot figyelembe véve jutottak arra a megállapításra, hogy ideális esetben a II. és III. krematórium koksz igénye valóban alacsonyabb volt 20 kg-nál, a valós értékek azonban efölött voltak. A IV. és V. krematóriumok még alacsonyabb fajlagos kokszfelhasználásúak voltak, ezeknek azonban az említett időszakban lényegesen kisebb volt az össz. üzemidejük. A részletes adatok megtalálhatók Rudolf: Előadások a holokausztról c. könyvének 3.4.4. fejezetében (Krematóriumok).

A koksz-szállítások 1942 februárjától 1943 novemberéig hiánytalanul dokumentálva vannak és 1032 t-t tesznek ki. Forrás: Állami Auschwitz Múzeum, német nyelvű kiadás D-AuI-4, Segregator 22, 22 a.

Ha ezt az 1032 t-t elosztom 20-szal, 51.625-öt kapok eredményül. A halottaskönyvek adatai szinte pontosan ezt az eredmény adják. Forrás: Az auschwitzi halottaskönyvek, Állami Auschwitz Múzeum kiadása alapján Saur Verlag, München. Az adatokat és hivatkozásokat Graf: Az Új Világrend és a holokauszt c. könyvéből vettem.

Nyilván, ha alacsonyabb kokszfelhasználást veszek alapul, csak, hogy a holokauszt-állítóknak kedvezzek, akkor annyival magasabb elégethető hulla adatot kapok. Ha pl. a kokszfelhasználást 15 kg-ban állapítom meg, akkor az elégethető hullák száma 63 ezerre emelkedik. De hol vagyunk még mindig a 4-500 ezres számtól, amit az állítók erre az időszakra feltételeznek?

 5. „A Nyiszli Miklós "szemtanú" (Auschwitz) által állított óriási földalatti gázkamrákat (napi 25.000 halott, azaz 15-20 millió 3 év alatt) a mai napig nem találták meg. Nyiszli további valótlanságokat is állít: óriási lángok a kéményből, kristályok bedobása a gázkamrákba, melyek 3 perc alatt mindenkit megöltek. És mindezt egy orvos mondja, aki ott volt.”

Örülök, hogy Nyiszli fantazmagóriáinak egy részét illetően egyetértünk Rennek úrral. Tudatában vagyok annak, hogy a történelemkönyvek hallgatnak róla. Célom az volt, hogy rámutassak, milyen vad dolgokat voltak képesek leírni, mások meg készpénznek vették ezeket és kiadták. Sajnos a másik két pontról (lángok a kéményből, 3 perc alatt gyilkoló kristályok) elegánsan hallgat. Ami arra utal, hogy ezeknek az állításoknak a tarthatatlanságával is tisztában van, de bölcsebbnek látja hallgatni róla. A lényeg: még egy orvos Nyiszli is ott van a legendákat gyártók sorában. Nyiszli egyéb valótlanságait Tóth Károly Antal vesézi ki dr. Nyiszli Miklós, a „tanú” c., a Barikád honlapon folytatásokban megjelent tanulmányában.

 6. A III. Birodalom összeomlásakor kb. 400 t dokumentum jutott a győztesek kezébe. Ebből egy papírfecni sem volt, amely a holokausztot támasztaná alá, ezzel szemben számos dokumentum, amely annak ellentmond. Csak mellékesen megjegyezve: a holokauszt-hívők úgy próbálják magukat menteni, hogy az SS (pl. Auschwitzban) a terhelő dokumentumokat kiválogatta, és elégette. Hogy egy átválogatás sohasem lehet olyan gyors és biztos procedúra, mint az összes dokumentum elégetése, bizonyára mindenki számára felfogható.

Ez az állítás egy abszurdum; Ungváry Krisztián is egy sor ilyen dokumentumot vonultatott fel a második Kuruc.infós vita során. Hogy a legkirívóbbat említsem, itt van például Richard Korherr, az SS-Hauptamt Statisztikai Részleg vezetőjének 1943-as jelentése, mely szerint 1937 és 1942 között 4 millióval csökkent az európai zsidóság lélekszáma („Von 1937 bis Anfang 1943 dürfte die Zahl der Juden in Europa teils durch Auswanderung, teils durch den Sterbeüberschuß der Juden in Mittel- und Westeuropa, teils durch die Evakuierungen vor allem in den völkisch stärkeren Ostgebieten, die hier als Abgang gerechnet werden, um schätzungsweise 4 Millionen zurückgegangen sein”), sőt tételesen is rögzíti a népirtás keretében megölt („Sonderbehandlungban részesített”) zsidók számát („Evakuierungen insgesamt (einschl. Theresienstadt und einschl. Sonderbehandlung)… 1 873 549 Juden, Dazu kommt noch nach den Angaben des Reichssicherheitshauptamtes die Evakuierung von… 633 300 Juden in den russischen Gebieten einschl. der früheren baltischen Länder seit Beginn des Ost-feldzuges.”). Megismétlem: ez az 1942. december 31-i állapotról készült SS kimutatás. (Bő két év még hátra is van a háborúból…) Ha a szerző kívánja, szívesen hivatkozom az eredeti német dokumentumot. 

Köszönöm, Rennek úr, én is hozzáférek a dokumentumokhoz. Megmondom őszintén, idáig ez a pont jelentette nekem a legtöbb nehézséget. De a megoldás az Ön által is idézett mondat:

Ez a mondat kategorikusan kizárja, hogy az evakuálás itt népirtást jelentsen. Ha az evakuálás itt népirtást jelentett volna, akkor nem kellett volna Korherrnek magyarázólag odaírnia, hogy az evakuálás (a kivándorlással és az elhalálozással ellentétben) itt (a birodalomban) csökkenésnek tekintendő. Ebben kimondatlanul benne van, hogy amott, a megszállt keleti területeken pedig növekedésnek. A szöveget összefüggésében, az előzmények ismeretében kellene olvasni. A Korherr-jelentés értelmezésével foglalkozik. Carlo Mattogno: Sonderbehandlung c. három oldalas írása, amely a Vierteljahreshefte für freie Geschichtsforschung 1997 2. számában jelent meg. A Korherr-jelentés 1942. április 28-i, Himmler külön kérésére megismételt változatából egyértelműen kitűnik, hogy a Sonderbehandlung az evakuálásnak csak egy jelentéktelen része. Korherr, ki tudja, milyen okból, a Theresienstadtba történt evakuálást 8139 fővel megemlíti ugyan külön, összefoglalásában pedig azt írja:

Ami azt jelenti, ha az összes evakuált számából kiszámoljuk a Theresienstadba deportáltak és a Sonderbahandlungban részesítettek számát, akkor 87193 főt kapunk. Ha ebből levonjuk a Theresienstadtba deportáltak számát (8193), akkor 79.000 fő Sonderbehandlungban részesített személyt kapunk. Természetesen ez is egy magas szám, de egyértelmű, hogy itt nem lehet a népirtás számairól szó.

Hogy miért nem lehetett a Sonderbehandlung a népirtás kódolt szava, azt bőven, példákkal alátámasztva fejti ki Mattogno az említett cikkben. A szónak több jelentése volt, valóban különleges kezelést, elbánást jelentett. Perge és Ungváry vitájukban alaposan körbejárták a kérdést.

A Korherr-jelentés egyébként kifejezetten említi, hogy adatai nem tartalmazzák a gettókban és a koncentrációs táborokban lévő személyek adatait. Innentől fogva értelmetlen egy szót is rászánni a témára. Nehogy Rennek legyen a történész, aki világgá kürtöli felfedezését, hogy a Korherr-jelentés alapján mostantól fogva tudjuk, hogy a népirtás a koncentrációs táborokon kívül történt!

Maga Korherr közli egyébként a Spiegel 1977. 31. számának 12. oldalán megjelent olvasói levelében, hogy a Sonderbehandlung ebben az esetben a Lublini kerületben letelepített zsidókat jelentette. Az, hogy a Spiegel a levelet megjelentette, jelzi, hogy akkor nem volt még akkora hisztéria a téma körül, mint ma.

Ennyit a Korherr-jelentésről, mint népirtás bizonyítékáról.

A témához kapcsolódóan ajánlom Rennek úrnak még Mattogno „Sonderbehandlung in Auschwitz – Entstehung und Bedeutung eines Begriffs” c. könyvét.

Rennek úr azt írja továbbá, hogy Ungváry Krisztián a vitában bőségesen idéz egyéb dokumentumot, ami alátámasztja a népirtást. Röviden ránéztem ezekre.

1, „Anyagszállítás engedélyezése Sonderbehandlung számára Dessauból Auschwitzba”
Most már csak azt nem tudom, miért kellett ilyen primitív módon az SS-nek felhívnia a világ figyelmét, hogy Auschwitzban Sonderbehandlung folyik. Nyilván, ha az engedélyen ez szerepelt, akkor a menetlevélen is ezt kellett feltüntetni, nem, Rennek úr? Hadd tudja meg a dessaui szállító cég minden munkatársa, mire is használják a fertőtlenítőszert tetűirtáson kívül! Életszerű ez, Rennek úr? Miért nem úgy szól az az ominózus engedély, hogy fertőtlenítőszer vagy Zyklon B szállítását engedélyezik?
Két magyarázata lehet csak a dolognak:
1, A fertőtlenítést is Sonderbehandlungnak hívták.
2, Hamisítás, de nagyon otromba.

2, Wetzel levelének tervezete
Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a levelet megírta és elküldte Wetzel. Az elküldött levél sohasem került elő. Wetzelt nem fogták perbe Nürnbergben, de még csak tanúnak sem idézték be. 1961-ben perbe fogták ugyan, de ítéletig nem jutottak, az ügy valahogy abbamaradt. A dolog kb. annyira bizonyíték értékű a rendszer számára, mintha előkerülne ma egy minisztériumi szakértő levelének a tervezete (maga a levél nem), főnöke számára mondjuk a gazdasági válság megoldására tett drasztikus javaslataival. Ha valóban eredeti a levél tervezete, ez csak azt bizonyítja, Wetzel forgatott a fejében csúnya gondolatokat. De hát a Kaufman-tervből (1941) sem következik sem az, hogy a zsidók kiirtották a németeket, vagy szándékukban állt volna őket kiirtani, sem az, hogy ez a hivatalos vagy általános zsidó álláspont lett volna. Arról már nem is beszélve, hogy a Kaufman-tervet közzétették, Wetzel levele pedig soha nem publikált tervezet maradt.

3, Himmler poseni beszéde
A beszédet Ungváry és Perge részletesen kielemezték pro és kontra. Egy aspektusára nem tért ki Perge. A Nürnbergi perben egy sellak (helytelen, de elterjedt megnevezés: bakelit) lemezt mutattak be, amelyre direkt módon, tűvel rögzítették a hangfelvételt. Ennek megfelelően rossz a felvétel minősége.
Ez a honlap a magnetofon történetét mutatja be.
Ezen a következőket olvashatjuk:
„1937/38-ban vezették be a szalagos magnetofont riportok stb. készítésére.
1940-ben a Birodalmi Rádiótársaságnál fölfedeztek egy újfajta előmágnesezést, amely egy csaknem zaj és torzítás nélkül felvételi technikát eredményezett.
Erről az úttörő felfedezésről a világtól elzárt Németországon kívül nem szereztek tudomást. A nyugati szövetségesek a Luxemburgi Rádió elfoglalásakor 1944-ben találtak három magnetofont és onnantól kezdve nem csodálkoztak az éterbe küldött Hitler-beszédek életszerű hangminőségén.”
Magyarul:
Ha Himmler 1943-as beszédét rögzítették volna, azt magnetofonnal tették volna. A nyugati szövetségeseknek a németekkel ellentétben nem állt rendelkezésére a magnetofonos hangrögzítési technika. Ők csak sellak lemezre tudtak egy szöveget – egy hangimitátor által beolvasott szöveget – rögzíteni, ami az ismert rossz minőséget eredményezte. Azaz a hírhedt Poseni beszéd: hamisítás.

4, Dr. Becker Untersturmführter levele Walter Rauff Obersturmführerhez.
Beleolvastam a Perge – Ungváry vitába. Ebben Ungváry azt írja, tisztában van azzal, hogy Graf a levelet hamisításnak tartja, érvei azonban nevetségesek. Én inkább az erőlködést tartom nevetségesnek, amellyel a holokauszt-állítók minden áron be akarják bizonyítani valaminek a valódiságát. Valaki fogalmazott egy levelet Becker nevében, amely durva tárgyi tévedéseket tartalmaz (olyanokat, melyeket a valódi Becker sohasem írt volna le). Rauff pedig – fogságban lévén – valósnak ismeri el a levelet.

Goebbels naplójára szerencsére nem tér ki Rennek, ennyivel is kevesebb a dolgom.

Gesrsteinnel és a Wannsee-jegyzőkönyvekkel úgy látszik, még ő sem akarja magát égetni.

De hogy ne csak egyoldalúan kezeljük a témát: utalok néhány dokumentumra, amely ellentmond a holokauszt tézisének.

Az Auschwitzi kórház irattárából előkerült kórlapok igazolják, hogy ott magyarországi zsidók ezreit kezelték. Milyen logika szerint döntöttek úgy, hogy százezreket halálba küldtek, ezreket pedig gyógyítottak?

1942.1.25. Himmler írja Glücknek: A táboroknak 150 000 zsidó felvételére kell felkészülniük. Nagy gazdasági feladatok várnak a táborokra.

1942.4.30. Pohl írja Himmlernek: A koncentrációs táborok fő célja a foglyok munkaerejének kihasználása.

1942.8.21. Luther följegyzése: A deportált zsidók száma nem elegendő a keleti munkaerőszükséglet fedezéséhez. A birodalmi kormány a szlovák kormányhoz fordult 20 000 fiatal, erős szlovákiai zsidó átengedése érdekében a keleti munkák számára.

1942.12.28. Glück írása a lágerparancsnokoknak: Himmler parancsa, hogy a halandóságot minden eszközzel csökkenteni kell. A foglyokat jobban kell táplálni.

1943.10.26. Pohl körlevele a lágerparancsnokoknak: A parancsnokok hozzanak meg minden intézkedést a foglyok egészségben tartása és teljesítőképességük érdekében. (A fenti idézetek pontos fellelési helyei Graf említett könyvében megtalálhatók.)

7. A ma közismert holokauszt-ábrázolás a Höß-vallomások egyik verzióján alapul. Ezt kínzással érték el vallatói, ahogy azt Butler, brit vallatóinak egyike visszaemlékezéseiben leírja. (A másik verziót – gázbevezetés a tusolófejeken – csöndben elejtették.

Hát ezt most hogy értsük, Rennek úr? Mit jelent az, hogy „vallatásának elején”? Pár percig kínozták, aztán pezsgővel, szivarral kínálták? Vagy addig kínozták, míg alá nem írta a megfelelő szöveget? Tud róla, hogy kínzásának volt olyan aspektusa is, mely szerint, ha nem úgy tanúskodik Nürnbergben, ahogy elvárják, akkor átadják az oroszoknak?

Még csak annyi a tízezernyi tanú hitelességéhez: Ugyancsak tízezren tanúskodtak a tusolófejekből áramló gáz, a buchenwaldi, dachaui stb. gázkamrák mellett, ha nem is ezrek, de sokan, gyakorlatilag a tanúk összessége ismerte föl Ivan Demjanukban jeruzsálemi pere alkalmával „Rettenetes Ivánt” a kegyetlen őrt, aki már 1943-ban meghalt.

Bizony, akármerről is nézzük: a gázkamrák melletti tanúskodásoknak, bedobónyílásoknak az eredője Höß beismerő vallomása.

De voltak üdítő kivételek is. Az egyik Kardos Klára, aki nem vonja kétségbe az elgázosításokat, csak szerényen megjegyzi, auschwitzi, több hónapos tartózkodása alatt semmi jelét nem látta annak. Az ötvenes években papírra vetett soraiban pedig megismétli az akkor uralkodó és tízezrek által vallott nézetet: Auschwitzban a tusolófejekből folyt a gáz.

Ugyancsak nem tapasztalt elgázosításokat Esther Grossmann, aki három évet töltött Auschwitzban és Buchenwaldban.

8. Még a büntetőperek bírái is kételkednek a holokausztban. Lásd Meinertzhagen bíró csődbejelentését a Zündel-perben: „…az teljesen mellékes, hogy megtörtént-e a holokauszt vagy sem. Tagadása tilos Németországban. És csak ez számít a bíróságon.“ Íme, itt van a bizonyítékunk, hogy nem kell hinni a holokausztban – illetve ha foglalkozik vele az ember nem is tud benne hinni – elegendő, hogy úgy tegyünk, mintha hinnénk benne.

Csak annyit tudok erre mondani: Ha én meg vagyok győződve valamiről, akkor hűvös nyugalommal viselem el, hogy a másik fél kifejthesse ennek ellentmondó nézeteit. Ezzel szemben a német „igazságszolgáltatás” hisztérikusan, a saját alkotmány és jogrend sárba tiprásával fojt el mindenfajta kezdeményezést, hogy a vádlottak a német jogrendnek megfelelően védekezhessenek. A német büntetőtörvénykönyv 130. §. nem a holokauszt tagadását tiltja, hanem a végbevitt cselekedetek (begangene Handlungen) tagadását. Ezért elsőrendű fontosságú volna, hogy a bíróság meghallgassa a védelem szakértőit, vagy saját maga rendeljen ki szakértőket, mi az, ami valóban megtörtént és mi az, ami nem. Sem az egyiket, sem a másikat nem teszik meg, hivatkozva a nyilvánvalóságra (Offenkundigkeit). A bíróságok ilyen irányú tiltása azonban jogszabályellenes. Ha egy perben bármely fél új állítást hoz be, akkor a bíróságnak kötelessége azt megvizsgálnia, függetlenül annak valóságtartalmától. És, ha már a német jogrendnél tartunk: a hivatkozott (gumi)paragrafus csak olyan esetekre lenne alkalmazható, amelyek alkalmasak a közrend zavarására. Soha még per nem végződött úgy, hogy a bíróság mást állapított volna meg, mint azt, hogy XY revizionista kijelentései alkalmasak a közrend megzavarására. Továbbra is fenntartom álláspontomat: Meinertzhagen bíró kijelentése a Zündel-perben, teljesen mellékes, hogy a holokauszt megtörtént-e vagy sem, csődbejelentéssel egyenértékű.

Lehet egyébként, hogy megtört a jég Németországban is. A tradicionalista Williamson püspököt 2010-ben egy abszolút nevetséges eset kapcsán holokauszt-tagadásért perbe fogták, és első fokon 10 000 euró, másodfokon 6500 euró pénzbüntetésre ítélték. A püspök természetesen ezt sem fogadta el és tovább fellebbezett. A Nürnbergi Tartományi Főbíróság 2012 februárjában dodonai ítéletet hozott: formai és bizonyítási hibákra hivatkozva berekesztette az eljárást.

9. „Elie Wiesel és Primo Levi, mindketten Auschwitz-túlélők, egymástól függetlenül megerősítik, hogy az SS Auschwitz feladásakor a betegeknek és rokkantaknak felajánlotta, hogy dönthetnek: bevárják az oroszokat vagy az SS-szel együtt elvonulnak nyugat felé. Úgy Elie Wiesel és apja, mint további 20 ezer fogoly a németekkel együtt történő elvonulást választotta, sem minthogy bevárja az oroszokat. Nyilván nem azért, hogy bepótolják Buchenwaldban azt, ami elmaradt Auschwitzban: az elgázosítást. Auschwitzban ezer ember maradt (egy részük csak azért, mert túl gyönge volt az elvonulásra). A világ első húszezer holokauszt-tagadójáról olvashatunk ebben a történetben!”

Lehet, hogy nem fogalmazok eléggé egyértelműen. Nem azt állítottam, hogy 20 ezren vonultak Buchenwald felé, hanem, hogy az SS 21 ezer legyöngült, rokkant, beteg személynek adott választási lehetőséget, s ebből 20 ezren választották a németekkel való elvonulást. Primo Levi ezt Survival in Aschwitz c. könyvében írja le.

Hogy mit jelent ez a mondat: „Ami Wiesel-t és Levi-t illeti, a szerző semmilyen forrásra nem hivatkozott, ahol ők ezt állítólag „megerősítették”, így közvetlenül nem tudom az állítását ellenőrizni, de mivel ez nem igaz, így feltételezem, hogy a szokásos holokauszt-tagadó forráshamisítással állunk szemben.” – ez legyen Rennek úr titka.

Wiesel a megállapítását „Az éjszaka” c. könyvében teszi.

Egyáltalán nem furcsa egyébként, ha egy notórius hazudozót idézünk, amikor igazat mond. Először is ő maga állítja, van amikor igazat mond, van amikor hazudik. Persze nem ezt a szót használja, de ez az értelme. Másodszor: képzelje el, Rennek úr az alábbi szituációt: a rendőrség kihallgat egy betöréssel alaposan gyanúsítható személyt. A betörés során betörték az ablakot. A vádolt személy konokul tagad mindent. Egyszer azonban elszólja magát: „A kezem akkor sérült meg, amikor bevertem az ablakot.” Hát furcsa volna, ha pont ezt ne hinné el neki a rendőrség, csak azért, mert addig mindent tagadott.

 10. „Vrba koronatanú 1944 áprilisában megszökik Auschwitzból. Hét (!) hónapon keresztül hallgat, miközben a gázkamrák teljes gőzzel dolgoznak. Egy nyilvánosan kimondott szóval megmenthette volna az összes magyarországi zsidót. Vrba csak 44 novemberében riasztja a világ közvéleményét (ekkor jelenik meg a WRB-Report), amikor már Németország a padlón van, az elgázosításnak a hivatalos történetírás szerint vége van, így nem tud védekezni a vádak ellen. Hát, aki ezt hihetőnek tartja, azon nem lehet segíteni.”

Ebben az egy pontban némileg revidiálnom kell állításomat. Bár volt arról tudomásom, hogy a Vrba-jelentés tartalmát átadták a magyar és vatikáni vezetőknek. De ez nem nyilvános volt, inkább a suttogó propaganda kategóriába tartozik, ami ellen a megvádolt fél nem tud védekezni. Nem tudtam viszont, hogy június 20-án a New York Times három részes cikksorozatban ismertette annak legfontosabb részeit, illetve azt sem tudom, hogyan reagált erre a német vezetés. El tudom képzelni, hogy ennek hatására jött létre a Nemzetközi Vöröskereszt auschwitzi látogatása 1944 szeptemberében. A látogatást követő, csak a szervezet genfi központjának megküldött jelentés mindenesetre azt írja, kósza hírek vannak, hogy Auschwitzban egy nagyon modern tusolóban (!) elgázosítások folynak, de erről semmit nem lehetett megtudni. A foglyok sem mondtak semmit. (Documents sur l’activité du CICR en faveur des civils détenus dans les camps de concentration en Allemagne, Genf 1947, 92. old.)

Mindenesetre a nagy nemzetközi visszhangot a novemberi hivatalos publikáció váltotta ki. De ha már Vrba-nál tartunk: Vrba a torontoi Zündel-perben tanúként szerepelt. A kérdések hatására megtört, és beismerte, saját maga sohasem látott gázkamrát, azt mások elbeszélései alapján írta le, és ennek során élt a költői szabadsággal.

11. A végleges bizonyíték, hogy lehetetlen lett volna egy elgázosítás után a hullákat a gázkamrákból kicipelni, 2000-ben született meg, amikor az American Journal of Emergency Medicine szakfolyóirat tudósított egy hidrogéncianiddal történt mérgezésről Hong-Kongban. Tűzoltók, akik egyetlen egy HCN-kontaminált asszonyt mentettek, mérgezést szenvedtek, noha védőöltözetben voltak. És ez fehéren-feketén bebizonyítja, hogy mindazok, akik a hullákat a gázkamrákból kicipelő Sonderkommandokról beszéltek, hazudtak.

Rennek úr itt fetisizmust sejt. Hát semmi ilyesmiről nincs szó, csak azt gondolom, aki eddig elhitte a Sonderkommando által védőöltözet nélkül kicipelt HCN kontaminált hullák százait, az itt és most jobb belátásra kell, hogy térjen.

Úgy látszik, megint nem fogalmaztam elég pontosan, illetve magától értetődőnek veszek olyan dolgokat, amelyek nem mindenki számára, főleg Rennek úr számára nem egyértelműek.

A lényeg: A hongkongi esetnél a kontaminált személy bár súlyosan megsérült, túlélte a balesetet, olyan „csekély” mértékű volt a HCN koncentráció a levegőben. Utána az ablakot kinyitották. A kommandó (a mentő személyzet) teljes védőruhában, maszkban volt. Egyetlen egy kontaminált személyt mentettek. És mégis, mivel a védőruha nem zárt légmentesen, nem tüdőn keresztüli, hanem bőrön keresztüli mérgezést szenvedtek.

Ehhez kapcsolódnak a Rudolf által tanulmányában leírt esetek, melyek szerint a mérgezést szenvedett, cianiddal öngyilkosságot elkövető vagy HCN gázzal kivégzett (USA kivégzési módszer, 1930-as évek) személyek bőre, ruházata is súlyosan mérgező volt azok számára, akik ahhoz hozzáértek. Leuchter leírja, hogyan kellett a kivégzett hullát lemosni, mielőtt ahhoz bárki hozzányúlhatott volna. Ha ez elmaradt volna, az illető is meghalt volna. Kigyullad a lámpácska, Rennek úr, hogy minden, amit a védőruha nélküli Sonderkommandoról állítottak, az fantázia szüleménye? Megint csak: Szegény holokauszt-állítók. Ha egy kicsit okosabban hazudtatok volna…

A zsidók számarányának alakulását részletesen tárgyalja több mű. Ezen a helyen csak néhány rövid megállapításra szeretnék hivatkozni. De még mielőtt erre rátérek: Korherr egy behatárolt terület (birodalom, ill. német megszállás) statisztikai adatait vizsgálta 1937 és 1943 között. Ez egyszerűen nem alkalmas a zsidóság számaránya alakulásának vizsgálatára 1941 és 1945 között.

A kérdést, hogy hány zsidó élt Európa egyes országaiban 1941-ben és 1945-ben, nehéz megválaszolni. A problematikával Walter N. Sanning A Kelet-Európai zsidóság felbomlása c. revizionista könyve (1983) foglalkozott először részletesen. Ami nehezítette az adatgyűjtést:

- Nem volt akkoriban sem egyértelmű, kit tekintettek zsidónak (vallási vagy faji alapon való definiálás).

- Lengyelországot a háború után eltolták nyugatra. Innentől fogva aztán teljesen borult a lengyelországi zsidók statisztikai adatfelvétele.

- Ugyancsak teljesen lehetetlen volt a Szovjetuniótól pontos adatokat kapni. Nem lehetett tudni, hova kerültek a németek elől keletre menekülő lengyelországi zsidók.

- A háború után nem volt egységes népszámlálás Európában. Különösen nem volt megbízható népszámlálás Kelet-Európában, ahol nem regisztrálták az embereket vallási hovatartozás szerint.

- A kérdés megválaszolásához elsőrangú fontosságú volna tudni, hogyan szerepeltek a statisztikai adatokban az Angliába, Franciaországba, USA-ba, Dél-Amerikába, Palesztinába kivándorolt kelet-európai zsidók.

Szóval, szinte lehetetlen itt statisztikai adatokon nyugvó választ adni, hány áldozata volt a koncentrációs táboroknak, és ebből hány volt zsidó.

Rudolf megpróbál könyvének (Előadások a holokausztról) 1.6 fejezetében (Hiányzik 6 millió?) hozzávetőleges adatokat közölni.

Közli a Vöröskereszt nagyon pontosan dokumentált adatait az egyes koncentrációs táborokra vonatkozólag. A Vöröskereszt az összes koncentrációs táborra 300 ezer, Auschwitzra 60 ezer regisztrált halálozást állapít meg. Rudolf ezt (Graf adataira támaszkodva) összeveti a koncentrációs táborok saját adataival. Ennek alapján az összes lágerre 372 ezer, Auschwitzra 135 ezer regisztrált halálozást kap. De ezek az adatok is már részben interpoláláson nyugszanak. Teljességgel lehetetlen az elhalálozásokból a zsidók arányát pontosan megállapítani. Egyet biztosan tudunk: 1943 végéig a 65 ezer regisztrált auschwitzi halálesetnek (halottaskönyvek) 52%-a volt zsidó. A kutatók feltételezik továbbá, hogy 1944-45-ben 66 ezer lehetett a regisztrált halálos áldozatok száma, itt a magyarországi deportálások miatt nagyobb lehetett a zsidók aránya, mint 52%. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha az 1944-45-ben elhunytak közül a zsidók arányát az egész évre számítva 60-80%-ra tesszük. Ez azt jelentené, hogy 1944-ben maximum 40 ezer regisztrált magyarországi zsidó halhatott meg Auschwitzban (a magyarországi zsidók csak májustól érkeztek).

Egy biztos: Az 1944 évi auschwitzi halottaskönyvek nem elkallódtak, hanem vagy eltüntették őket a Szovjetunióban, vagy ma is őrzik még őket valahol. Mindenesetre 1948-ban még megvoltak, és egy moszkvai levéltárban fellelt dokumentum szerint a Külügyminisztérium felhatalmazta az Állami Rendkívüli Bizottságot, hogy engedje a Holland Követség munkatársait bepillantást vetni a 80 (!) auschwitzi halottaskönyvbe.

Ezen a helyen nem akarom Rudolf, illetve Graf megállapításait ismételni. Mint írtam, Rudolf említett könyve részletesen (9 oldalon keresztül) foglalkozik a kérdéssel. Sanning idézett könyvében 300 ezerre teszi a német zsidóüldözések következtében elhunytak számát. Graf ezt a számot túl alacsonynak tartja, de nem részletezi, mennyi lehet a zsidó áldozatok tényleges száma. Ő könyvének IV./7 fejezetében 4 oldalon keresztül tárgyalja a zsidó veszteségeket.

Mindenesetre, ha jól emlékszem, az 1948-as Izrael kétmilliós lakosságának 10 %-a volt magyarországi. Nem tudom továbbá, vannak-e statisztikák az USA-ba, Kanadába, Dél-Amerikába és Nyugat-Európába kivándorolt magyarországi zsidóságról. Hollywoodba annyi magyarországi zsidó került, hogy a korabeli vicc szerint az amerikai bevándorlási hivatalnok hamisnak vélte a magyar útlevelet, mert nem találta benne a Lászlót.

 13. A dízelmotorok kipufogógázai – a motor szerkezetéből következően – alkalmatlanok az emberölésre, mivel túl sok oxigént és túl kevés szénmonoxidot tartalmaznak. Ha pl. benzinmotorokról beszéltek volna a tanúk… De mindenki határozottan dízelmotorról beszélt.

Ha Rennek úr itt a szerzőt rám érti: természetesen nem veszem készpénznek a tanúk megállapításait, hiszen ez azt jelentené, hogy elhiszem azt a sok ostobaságot, amit összehordtak. Ahogy nem hiszem el a tanúvallomásokat a az auschwitzi gázkamrákról, úgy nem hiszem, hogy egyáltalán bármiféle motor kipufogó gázait alkalmazták volna emberek megölésére. Csak azért említettem a tanúvallomásokat, hogy rámutathassak abszurditásukra és arra, hogy ha valóban szándékuk lett volna a németeknek kipufogógázzal embert ölni, akkor benzinmotort vagy faelgázosítót használtak volna. Ahogyan a bedobónyílások origója Höss, úgy a dízelmotoros legendáé a megöngyilkolt Gerstein, akire nem lehet azért ráfogni, hogy összekeverte volna a benzinmotort a dízelmotorral.

Kezdjük akkor a dízelmotorok jellemzőivel.

Egy átlagos dízelmotor kipufogógáz összetétele:

nitrogén: 74-76%
oxigén: 11-15%
víz: 6-8,5%
széndioxid: 5-7%
szénmonoxid: 0,043% (a Rennek úr által említett 1%-nál 25-ször kevesebb).

A többi összetevő témánk szempontjából lényegtelen. A benzinmotor CO-kibocsátása ennek tízszerese, oxigénkibocsátása pedig gyakorlatilag nulla. Azaz, a dízelmotor a benzinmotornál jóval több oxigént és jóval kevesebb szénmonoxidot bocsát ki. A motor lefojtást is szimulálták brit kutatók 1957-ben állatkísérletben. Az eredmény: a kísérleti állatok 3 óra 20 perc elteltével pusztultak el. Természetesen igaza van Rennek úrnak, hogy a kipufogó gáz egyéb toxikus anyagokat is tartalmaz, mint pl. nitrózus gázok, kéndioxid, korom. Ezek súlyosan egészségkárosítóak, de abban a koncentrációtartományban csak hosszú távon (pl. rákkeltők).

Nem tudok tehát mást mondani, mint azt, teljesen hihetetlen a dízelmotorok alkalmazása, mikor a potenciális tettesek rendelkezésére állt a benzinmotor és főleg, a gázgenerátor. A problémával – a technikai, orvosi és történelmi részletekkel együtt – Graf: Az Új Világrend és a holokauszt c. könyvének II/2. fejezete „Dízelmotor, mint gyilkos fegyver” foglalkozik.

 A 15. pontban furcsaságként megemlítettem, hogy sem De Gaulle, sem Eisenhower, sem Churchill nem térnek ki összesen több ezer oldalas visszaemlékezéseikben a zsidó népirtásra. Rennek úr megkérdezi, hogy komolyan gondolom-e, hogy azért mert ők nem írtak róla, azért nem történt meg.

Természetesen nem, Rennek úr. Ezt egy apró furcsaságnak tekintem. Mint ahogy a 14-16 pontokat amolyan hab a tortán kategóriájú furcsaságként említettem csak meg.

16. a, És végül: nincs még egy olyan történelmi esemény, amelyről annyi hamisat állítottak, hogy ne mondjuk, hazudtak, mint a holokauszt, még a hivatalos holokauszt-történészek szerint is. Egyikük sem vitatja ugyanis, hogy a legtöbb beszámoló – gőzkamrák, elektromos lemezek először árammal való gyilkoláshoz, majd a hullák elizzításához, kemencékbe vezető elektromos futószalagok, mérgezés cianid-ampullákkal, úgy, hogy ezeket az áldozatok orra alá tartották, gázbevezetés a tusolófejeken keresztül, zöld kristályok bedobása a gázkamrákba, amelyek nyomtalanul eltűntek – mind a fantázia szülöttei. Nos, ha valóban léteztek volna olyan gázkamrák, amelyeket ma ismerünk, nem lett volna szükség mindezekre a mesékre.

b, Idézzük fel Bruno Baumot: "Az (auschwitzi) propaganda legnagyobb részét mi magunk írtuk".

c, És a ráadás: Van Pelt, a világszerte ismert holokauszt-történész 2009. 12. 27-én két figyelemre méltó kijelentést is tett a Toronto Star c. lapban: szerinte ismereteink 99%-át a holokausztról nem tudjuk bebizonyítani, ezekről csak tanúvallomásokból van tudomásunk.

a, Természetesen szó sincs arról, hogy a II. világháború kitaláció. És az is természetes, hogy ilyen környezetben rémhírek, kitalálások kelnek életre. A rémhíreket azonban idővel helyreigazítják, és konszenzus alakul ki a kérdésben. Ami a zsidó népirtással kapcsolatos eseményeket megkülönbözteti a többi eseménytől, az az, hogy ezek a kitalálások évtizedeken keresztül életben maradnak, mégha a történészek nem is állítják, a média, a filmipar ezt sulykolják az emberek fejébe nap, mint nap. Ilyen legenda volt pl. a tusolófejeken át történt gázbevezetés. Nincs továbbá konszenzus az egész kérdéskomplexusban. Inkább az a jellemző, az utca embere ösztönösen megmarad a boldog tudatlanság állapotában, elhiszi a szalagcímeket, vagy legalábbis úgy tesz, mintha elhinné. De nem mer a részletekkel foglalkozni. Annyi esze van, hogy lássa, a kérdéskör a jogrendnek egy neuralgikus területe, hát inkább nagy ívben elkerüli, mintsemhogy úgy járjon, mint Rudolf, Zündel, Stolz, Verbeke, Fröhlich, Irving stb. A hivatalos történelemírás pedig egyes egyedül, kizárólag a revizionisták kutatási eredményeinek hatására hátrál évről évre, legyen szó itt az áldozatok számáról, vagy arról, hol voltak, hol nem voltak gázkamrák.

Nincs továbbá a világháborúnak semmilyen más eseménye, amelyről ennyi fajta hamis információt terjesztettek. A világháború után a német katonákat az amerikaiak embertelen körülmények között tartották fogva a Rajna menti táborokban szabadban (Rheinwiesenlager). Úgy hullottak, mint a legyek. Mégsem keltek életre olyan legendák, melyeket aztán időről időre az aktuális kutatási eredményekhez kellett volna hozzáigazítani. Még a jóval hosszabb ideig tartó, és a külvilágtól hermetikusan elzárt Gulág-táborokból kiszivárgó hírek is a (rettenetes) realitás talaján maradtak.

Rennek úr kifogásolja, hogy a revizionisták azok, akik előveszik a régi hazugságokat. Nem értem, mi ezzel a probléma. Ha a kételkedők vagy hitetlenek elővesznek régen megcáfolt történeteket, ezt nyilván nem hobbiból teszik, hanem érvelésük részeként. Például egy Höss hitelességének megkérdőjelezésére, aki nemcsak bedobónyílásokról, hanem a tusolófejeken keresztül történő gázbevezetésről is vallott. Vagy azon tanú hitelességének megkérdőjelezésére, aki leírja a gázkamrákat, majd azt mondja, az elgázosítások után a hullák fölött kék füstköd terjengett. (A hidrgéncianid német neve Blausäure, magyarul kéksav, ebből gondolhatta szegény, hogy akkor ott kék párának kellett volna terjengenie.) A tanúk és tettesek képtelen történeteivel Graf foglalkozott „Auschwitz – Tätergeständnisse und Augenzeugen des Holocaust” c. könyvében.

De hadd tegyünk egy ajánlatot, Rennek úr! A holokauszt-állítók fölhagynak a mítosz napi 24 órában történő sulykolásával. Elmaradnak az ebből eredő gazdasági követelések, jóvátételek, hadi tengeralattjárók ajándékozása Izraelnek német részről, az ország(ok) eladósítása, a hazai ipar tönkretétele. Ami most folyik Magyarországon, az az 1944-es Németországnak szánt Morgenthau-terv megvalósítása. Amint a sulykolás abbamarad, feltételezem, hogy a revizionisták is abbahagyják érvelésüket, és az egész történet oda kerül, ahova való, a történelembe. Mert ma a mítosz a napi valóság szerves része. És amíg ez folyik, addig folyik részünkről a legtermészetesebb reagálás, az érvelés.

b, Mint írtam, az utolsó pont csak amolyan ráadásféle, nem része a tényleges érvelésnek. Anélkül, hogy elolvastam volna Baum művét, feltételezem, hogy nem korrigálta tettesek és tanúk által vallott legendákat. Innentől fogva viszont ha információt jelent a szó, ha propagandát, a valóságban a könyv nem más, mint propaganda, a mítosz (megalapozó) része. Egyébként van (szépirodalmi) könyvem a negyvenes évekből, ebben a propaganda szónak ugyanaz az értelme, mint ma, és amilyen értelemben én feltételeztem Baumról. Nem véletlenül cserélte ki a szót Baum a könyv második kiadásában 8 évvel később a tájékoztatás szóra.

c, Hát, ez azért így nem stimmel, hogy olyan szavakat adtam van Pelt szájába, melyeket nem mondott. Amikor leírtam a tanúvallomásról szóló félmondatot, nem volt előttem van Pelt pontos nyilatkozata. Most én is utánanéztem ennek. Amit írtam, bár nem szó szerinti idézése van Pelt nyilatkozatának (nem is tettem idézőjelbe), de értelemszerűen azt írtam, amit ő mondott. Nincs bizonyítékunk, csak a tanúvallomások. Ez - még, ha nem is szó szerint, de - lényegét tekintve ugyanazt jelenti, mintha azt mondanám, nincsenek tárgyi bizonyítékok (we do not actually have the physical evidence to prove). Arról már nem is beszélve, hogy három mondattal később van Pelt mégiscsak leírja: We will know about it from literature and eyewitness testimony, azaz az irodalomból, és a szemtanúk tanúvallomásából tudunk róla. Csak hogy véletlenül se vádoljon inkorrektséggel: itt hozzáteszi, hogy ezzel nemcsak a holokauszt, hanem más történelmi esemény vonatkozásában is így vagyunk. Mivel a holokauszt irodalma tárgyi bizonyítékok (1%) vagy tanúvallomások (99%) alapján született, ezért itt ennek a szónak (irodalom) semmi értelme nincs. Azaz van Pelt, ha nem is szó szerint, de gyakorlatilag azt mondta, amit én leírtam. És amit leírtam, abban semmi sanda szándékú inkorrektség nem volt. De mea culpa, ígérem, a jövőben ha idézek, igyekszem azt szó szerint megtenni, véletlenül se forgathassa ki senki diadalmasan szavaimat.

 A fenti pontok természetesen csak a legkirívóbb ellentmondásokat emelik ki, igen tömören.

Hát tényleg jobb, ha nem gondol bele. Esetleg repedések keletkezhetnek világképén. A bizonyítékok részletes felsorolása szétfeszítené ennek a válasznak a kereteit. A teljesség igénye nélkül csak néhány példa, ami hirtelen eszembe jut:

- Kardos Klárát és több ezer társát hetekig ápolták a kórházban Auschwitzban, nem pedig az történt velük, amit sulykolnak nekünk, hogy a betegek és munkaképtelenek mentek a gázkamrába. (Graf: az új világrend és a holokauszt)

- Az angol hírszerzés 1942 óta lehallgatta és megfejtette (ENIGMA) a kódolt auschwitzi, dachaui és buchenwaldi napi rádiójelentéseket Berlinbe az SS-Wirtschafts-Hauptquartier, SS Gazdasági Főhadiszállás részére. Ebben naponta jelentették többek között az elhalálozásokat, a halál okával együtt. Két és fél éven át a legcsekélyebb jele nem volt annak, hogy ott a regisztrált haláleseteken kívül valami más is történik.
Forrás: "British Intelligence in the Second World War", 2, kötet, 673. old. (1990), Her Majesty's Stationery Office kiadó, London.

- Majdanekből havonta 500, a büntetését letöltött foglyot engedtek szabadon az állítólagos népirtás ideje alatt is. Auschwitzból a holokauszt-állító Piper szerint is 187 000 foglyot helyeztek át más koncentrációs táborba. Auschwitzban 10 ezer férfi és 2 ezer nő töltötte kisebb vétségekért néhány hetes-hónapos internálását. Még 1944 folyamán is történtek elbocsátások. Belegondol ebbe, Rennek úr? Elképzelhető, hogy az iparszerű gyilkolás színhelyéről elbocsátják a büntetésüket letöltött rabokat? A legszívesebben most azt mondanám, hát teljesen elment a józan eszetek! De jólneveltségem visszatart. (Graf: Az Új Világrend és a holokauszt)

- 1977 tavaszán a bajorországi Wiesenfeld község evangélikus templomának belső falazata hirtelen bekékült. Az ok: nem sokkal korábban meszelték az épületet, utána pedig cianiddal végeztek rovarirtást. Ez a kék elszíneződés látszik az összes (!) meszelt vagy meszeletlen ruhafertőtlenítő kamrán, de semmi nyoma a „gázkamrákon”. (Rudolf-tanulmány)

Hát ennyi lenne, Rennek úr. Még egyszer köszönöm türelmét, és még egyszer elnézést kérek két apró tévedésemért. A jövőre vonatkozólag pedig azt tanácsolom Önnek, vigyázzon. Többen megállapították, hogy a témával foglalkozni méreg. Szegény Pressac 2003-ban fölhívta Rudolfot, hogy érdekes újdonságai vannak számára. Mit ad ég, mielőtt még sor kerülhetett volna a találkozóra, Pressac hirtelen elhunyt szívelégtelenségben. 59 éves volt.

Az egyik, hogy Ön elismert, megfizetett történész lesz. Kicsit ugyan füllentenie kell, de ezzel együtt egészen kellemes lesz az élete.

A másik: szembenéz a valósággal. Erre az útra mondta a názáreti kétezer éve: az igazság szabaddá tesz.

- Olvasónk "kézikönyve": Néhány alapvető bizonyíték a hivatalos holokauszt-ábrázolás cáfolására

- Dosszié: egyedülálló vita bontakozott ki a holokausztról a Kuruc.infón - a legnevesebb történészek csaptak össze