Novák Előd a forradalomban is felszólalt
A Jobbik saját tüntetésétől való, Fideszt követő érthetetlen megfutamodása miatt tiltakozásul lemondott szóvivői és főszervezői tisztségéről Novák Előd. A fiatal politikus az utóbbi időben a nemzeti radikális párt egyik legmarkánsabb figurája volt, pl. épp egy éve ő volt az, aki megszakította az Országgyûlés ülését, amikor a dumaellenzék a kormánnyal karöltve szavazta meg feltétel nélkül Románia EU-csatlakozását. Búcsúközleményét alább eredeti formájában közöljük.

A Jobbik szeptember 23-ai, Köztársaság téri tüntetésének lefújását olyan súlyos hibának - a kormányváltók cserbenhagyásának és saját pártunk tönkretételének - tartom, hogy lemondtam a Jobbikban betöltött tisztségeimről. Nem buzdítok senkit a párt elhagyására, és magam sem lépek ki, de ezzel a fájó, erkölcsi indíttatású döntéssel amellett is demonstrálni kívánok, hogy az igazi jobbikos virtus igenis különbözik a fideszes politizálástól. A nem egyhangú, de többségi elnökségi döntést elfogadtam, ugyanakkor most már megfogalmazhatom különvéleményemet. A Jobbikban viselt - fizetéssel nem járó - szóvivői és főszervezői posztomról való lemondást azért is kell nyilvánosságra hoznom, mert soha ennyi újságíró nem keresett, mint most csak külföldről, a párt álláspontját pedig így már nem tudom képviselni.

Elnézést kérek a rendőrségtől, amiért a Jobbik - általam nem támogatott - közleménye a hatóság mulasztását nevezte meg okként a Köztársaság téri tüntetésünk lemondása miatt. Mint minden rendezvényünk kapcsán, ebben az esetben is egyedül én tárgyaltam a rendőrséggel, így pontosan tudom, hogy ők most minden kérésünknek eleget tettek: parkolási tilalmat rendeltek el, kordonokat és rendőri erőt biztosítottak, ráadásul ezekből a Fidesz-nagygyûlés lemondása után még több rendelkezésre állt. A hatalmas Köztársaság tér MSZP-székháztól távolabbi felén nyugodtan megtartható lett volna a kora délutáni demonstráció, majd utána át lehetett volna vonulni a Kossuth térre. Az ottani tüntetéssorozat is könnyebben marad életben, ha időnként valami más is színesíti a programot. És bár a helyzethez képest szervezettek a Parlament előtti megmozdulások, de azok célja mégis csak az, hogy a változás társadalmi igényét felmutassák; a konkrét megoldást a pártoknak kell felmutatniuk, kiszûrve a sok jó szándékú javaslatból a kivitelezhetőeket.

A tüntetéstől való meghátrálás egy történelmi lehetőség elmulasztását jelenti néhány huligán vagy éppen a hazug kormány titkosszolgálatának legújabb riogatása miatt; konkrét fenyegetettségről semmilyen tudomásunk nem is volt. A Fidesz hajszál híján megtartotta nagygyûlését, márpedig a Jobbik egy hajszállal biztosan radikálisabb és bátrabb; ráadásul nekünk nincs is mit vesztenünk, nincs hová hátrálnunk. Nem a tüntetésünk megtartása lett volna felelőtlenség (hiszen azon mindenki saját felelősségére vesz részt, ismerve a "terrortámadás" előrejelzését), hanem ha ezt üzenjük szimpatizánsainknak: Csináljatok, amit akartok, tüntessetek, amerre láttok! Ráadásul a Kossuth téren egy olyan rendezvényen kéredzkedtünk fel a színpadra pártos beszéddel, ahol a szervezők többször elmondták: nem kérnek a pártokból.

Röviden a fentiek miatt döntöttem úgy, hogy a Jobbikban végzett munkáimat (beleértve pl. a keresztállítási misszió megszervezését is) nem folytatom tovább. Ugyanakkor egyelőre megmaradok egyszerû tagnak, és tovább szerkesztem a Magyar Mérce havilapot.

(Kuruc.info)