Mi maradunk
A Kuruc.info nyugodtan élcelődik az igazságügy-miniszterrel (A cionista törzsi sajtó szerint ez megengedhetetlen és büntetendő - a szerk.), miközben a tárcánál keresik a lehetőségét, hogy miként léphetnének fel az amerikai szerveréről uszító magyar internetes portál ellen - írja örvendetes mértékben elborzadva a hamis "Teller"-levelet közlő Gyurcsótány-szócső.


Ők távoznak
A Kuruccal szembeni tehetetlensége miatt egyre frusztráltabb illegitim kormányfő a napokban (Valójában lassan egy hónapja - a szerk.) azt mondta: "Utasítom miniszter urat (Takács Albertet), hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen - korábban nem alkalmazott - alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a kuruc.info gyûlöletkeltő gyakorlatával szemben" - idézi a miniszterelnököt a szocionista lap, a Szabad Nép jogutódja. El Qró és médialakájai gyûlöletkeltő, köztörvényes gyakorlata nem téma a judeobolsevik lapnál.

Takács Albert egyelőre még nem tehet sokat, miután a kuruc.info amerikai szerveren mûködik, hiába lehetne a hazai jogszabályok alapján akár be is tiltani (Ez is hazugság: bár a magyarországi cionista rezsim politikai rendőrsége bírósági ítéletek nélkül szokott hazai szervereket lekapcsolni, ez a gyakorlat törvénytelen - a szerk.) az "antiszemita, fasisztoid nézeteket terjesztő, a személyes adatok védelméhez fûződő jogokat - közszereplők címének és telefonszámának rendszeres közzétételével - semmibe vevő" portált, mert mindez az Egyesült Államokban nem számít bûncselekménynek. (A Néphazugság nem ír saját maga és a balliberális sajtó antimagyar, cionista nézeteket és rágalmakat terjesztő, a magyarokat és keresztényeket kiirtással, legyilkolással fenyegető tevékenységéről, amelyet a hatóságok nemcsak eltûrnek, de állami támogatással honorálnak. Lásd a keresztényirtást kilátásba helyező, törvénytelenségek sorozatát elkövető Tilos Rádiónak juttatott állami tízmilliókat - a szerk.)

Egy bûnügyi jogsegély keretében történő intézkedésre kevés a remény, a lap úgy tudja, a német hatóságok hasonló próbálkozásai sem jártak sikerrel.

(Híradó - Népszabadság)

Kapcsolódó cikkek:
- A Kuruc.info levele Takács Alberthez a Gyurcsány elleni jogi fellépés lehetőségeiről
- Takács elvtárs törvényt módosíttatna a Kuruc.info ellen - Hát mégis törvényes volt eddig?
- Takács: készül a cenzúratörvény
- Takács: nem rajtunk múlik, de kivitelezhetetlen a kommunista cenzúra a Kuruc.info ellen
- Összedugja fejét a judeokommunista front Ptk-ügyben + Takács: tehetetlenek a Kuruc ellen