A rendőrségre 2018. január 14-én 23 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen két "fiatal" egy férfit bántalmaz a Kossuth utcában - közölte a rendőrség honlapja. A riasztott körzeti megbízottak a helyszínre kiérve széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatás után azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, és még aznap őrizetbe is vették őket.
Mint ismertették, két fiatal a nyílt utcán kért cigarettát az 55 éves sértettől, aki azonban nem adott. Erre válaszul a 22 éves M. Patrik és társa, a 18 éves R. János ököllel megütötték a középkorú férfit, majd a sértettnél lévő lapátot elszedték tőle, és azzal is bántalmazták a férfit.
A gyanúsítottak ezt követően a földön fekvő sértettől elvették a pénzét, az öngyújtóit, az óráját és a nála lévő csomagokat, majd elmenekültek a helyszínről. Mint később kiderült, egy arra alkalmasnak tűnő helyen megpróbálták elégetni az eltulajdonított tárgyakat.
Zoom
Az elégetett tárgyak rendőrségi fotón (Kép: police.hu)
Nem sokkal a bejelentés után már a helyszínen tartózkodtak a körzeti megbízottak, akik a helyszín megtekintése után adatgyűjtésben kezdtek a police.hu szerint, ennek pedig még aznap meg lett az eredménye, miután a két "fiatalt" előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre. A kihallgatást végző nyomozók a szintén vámospércsi lakosokat később bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.
Mint kiderült, az orvosi vélemény alapján a sértett férfi a bántalmazás során súlyos sérüléseket szenvedett, ezért a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrse a gyanúsítottakkal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
(Híradó - Police nyomán)