Inkább egy sokkal érdekesebb dologra hívnám fel a figyelmet, mert hiába is lehet materiális irányokból bizonyítani, hogy a Fidesznek semmi köze nem volt a nemzethez sose, van egy sokkal fontosabb szempont is, az ideákért való élés. Azok, akik szerint a jobboldal-baloldal megkülönböztetés túlhaladott, más fogalmi rendszerben kell gondolkodnia, mert ez a felfogás eleve a jobboldaliság és baloldaliság lényegét úgy értelmezi, ahogyan a baloldal szeretné, hogy értelmezzük. Pusztán materiális úton, gazdasági, kulturális programokon, értékekhez való hétköznapi viszonyuláson keresztül ítélik meg ezeket a fogalmakat, nem pedig a jobboldaliságot megélve. Az iskolapadokban is próbálják a gyermekek fejébe beleverni, hogy a „jobboldal–baloldal klasszikus politikai felosztása eredetileg a francia forradalom idején, az 1789 utáni nemzetgyűlésben alakult ki. A királypártiak és a hagyományos rend védelmezői az elnöktől jobbra, a változást, a forradalmi átalakulást és az egyenlőséget támogatók balra ültek.”

És igazából el is fogadhatnánk ezt a definíciót, hiszen a második mondat történelmileg (vélhetően) pontos. Ám akkor hogyan lehet, hogy az európai középkori politikai gondolkodás már ismerte a jobb-bal felosztást? John of Salisbury 1159-ben publikálta Policraticus című művét. Szerinte, ha az erkölcsi középtől jobbra tér el a fejedelem egyre inkább az erkölcsösség terén esik túlzásokba, túlzott szigor és túlzott buzgalom jellemezheti, míg minél inkább balra tér el, annál inkább a bűn és a hibás engedékenység felé tér el. Leegyszerűsítve, jobbra térni az erényekhez és igazsághoz való túlzott ragaszkodás, balra térni pedig a túlzott eltérés tőlük. Persze ezt már Salisbury előtt is tudtuk, hiszen „A bölcs embernek szíve az ő jobbkezénél van; a bolondnak pedig szíve balkezénél.” (Prédikátor könyve 9.22.) És más idézeteket is lehetne keresni.

Ezt a felosztást megtartva elismerhetjük, a „jobboldaliság”, mint az igazsághoz, a jóhoz, széphez és minden örökhöz ragaszkodás, sohasem lesz túlhaladott, egyes gazdasági mechanizmusok persze lehetnek azok, melyeket a köznyelv a jobboldallal azonosít. Itt jön elő, amit többek között a Legió Hungária és Incze Béla éleslátóan mond, mégpedig nem hagyhatjuk, hogy az ellenfél definiálja, mi is a jobboldal, azt magának a (valódi!) jobboldalnak kell.

Ezen elindulva a Fideszt nem azért rekesztem ki a jobboldaliság fogalmából, mert valójában idegen érdekeket szolgált, soraiban pedofilok, homoszexuálisok és azok védelmezői bújtak meg, pénzért migránsokat is befogadott. Egy klasszikus párt ezekkel is simán támadhatná őket, hiszen igazak. Tehát az „utca embere mércéjével” sem voltak sohasem jobboldaliak. Számunkra azonban más miatt nem lehet helyük sohasem a jobboldalon. Nekünk az örök ideák irányából kell megértenünk, miért nem jobboldaliak.

Egy jobboldali kormány/birodalom úgy „bukik meg”, hogy az utolsó töltényig kitart, mivel tudja, hogy milyen magas ideákat védelmez. Ez így történt 1945-ben akár hazánkban, akár Németországban. Ám mi volt az idei év tanulsága? Sokan azért legyintettek a kormányváltás gondolatára április előtt, mert úgy tűnt, a NER médiabirodalma, strómanjain keresztül fennálló gazdasági beágyazottsága, lehetetlenné tenné egy másik kormány eredményes működését. Erre egy puskalövés nélkül összeomlott a médiabirodalom, a hű szolgáikat források hiányában kiebrudalták, hiszen a „nemzeti tőkésréteg” és a mindenhová beültetett embereik kapituláltak, vagy éppenséggel bevallották, hogy „titkon mindig is ellenzékiek voltak”. Nos, így csakis egy baloldali vezetés bukik meg. Április 12. hozadéka nem 1945-re, hanem 1990-re hasonlít kísértetiesen. A gazdasági felsővezetés akkor is a lopott vagyonának mentésével, annak átjátszásával volt elfoglalva, semmi mással, a többi szint emberei pedig hirtelen titkos ellenállóvá váltak, sőt, hirtelen annyi ’56-os lett, hogy Moszkváig lehetett volna az oroszokat visszaszorítani velük…

A valóban jobboldali híveik – akik egyébiránt kisebbségben voltak – pedig azóta is csak pislognak, nem értik, mi történt. Miért „kapitulált” az a „nemzeti tőkésréteg”, akiket saját vérükön hizlaltak, hogy majd megvédjék őket és kormányuk „vívmányait” egy ilyen krach esetén? Holott a válasz roppant egyszerű, a „bizniszjobboldal” egyáltalán nem jobboldal, mivel csupán érdekből jobboldalinak lenni totális létszemléleti ellentmondás, mert a jobboldaliság ideákról szól. A Fidesz összeomlása épp ezért mutatja meg végérvényesen baloldaliságukat, hiszen ez az értéktelenséghez ragaszkodásból egyértelműen következik, amit az elmúlt hónapokban láthattunk.

Tehát a továbbiakban elvesztette bármiféle jogalapját a Fidesz arra, hogy definiálni kívánja a „jobboldalt”, vagy éppenséggel a „nemzeti ellenállást”. Ezt csakis belülről, maga a jobboldal teheti. Az ellenség nem tematizálhat, mert a játékszabályait magára szabja. Pont, ahogyan nem hagyhatjuk ezt a liberálisoknak, úgy a baloldali Fidesznek sem hagyhatjuk ezt. Ez alól persze kivételt képezhetnek az egyes egyének, akiknek közük volt a Fideszhez, mert ők lehetnek jobboldaliak annak ellenére, hogy a NER-ről immáron nem csupán háttérbeli tettei, hanem létszemlélete alapján is kiderült, sosem volt az.

(A szerző olvasónk.)