A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi rendőrkapitánysága eljárást indított rablás bűntett gyanúja miatt egy 17 éves budapesti "fiatal" ellen.
A nyomozás adatai szerint a "fiatal fiú" 2018. március 19-én 10 óra és 15 óra 30 perc között a Budapest IX., Határ úti metróaluljáróban több emberhez odalépett, és pénzt kért tőlük. Akik nem adtak neki pénzt, azokat megfenyegette, és haladásukban megpróbálta akadályozni őket.
A rendőrök az elkövetőt a térfigyelő kamerák felvételei alapján 2018. március 19-én elfogták.
Az eljárás során szükségessé vált további sértettek felkutatása, akiktől az elfogott férfi fenyegetéssel megpróbált pénzt szerezni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy akinek a sérelmére a fenti időpontban és helyszínen ilyen jellegű bűncselekményt követtek el, az tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
(Police.hu nyomán)